Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-14 / 162. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 14., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Fegyvernek EGY 79 ÉVES kerék­párost gázolt halálra kedden ko­ra este egy nyerges vontató a Felszabadulás úton, tudtuk meg Szabó Zitától, a megyei rendőr- főkapitányság sajtószóvivőjétől. A vontató a kerékpáros előzésé­be kezdett, aki jobbra igyekezett húzódni, majd hirtelen balra rán­totta a kormányt, és a vontató ol­dalának csapódott. A 79 éves fegyverneki férfi a helyszínen éle­tét vesztette, csgp Kőtelek A KÖRNYEZŐ települé­sekkel létrehozott társulás tagja­ként Kőtelek is pályázik az ivóvíz­mi nőség-javrtó program második ütemére. A pályázat teljes körű rekonstrukciót foglal magában, a beruházás értéke a település esetében mintegy 250 millió fo­rint lenne, és 2011, valamint 2QÍ3 között valósulna meg. rá ,7° Szajol IDÉN harmadik alkalom­mal nyerte el a község a Huma­nitárius Település címet a Ma­gyar Vöröskereszt Országos veze­tőségének döntése alapján. Az oklevél mellett a település név­táblája mellé kihelyezhetik a cím­mel járó Humanitárius Település feliratot viselő üdvözlőtáblát, ni Rákóczifalva CSUPÁN pár percre hagyta őrizetlenül kerékpárját a pékség előtt egy 27 éves nő. A kerékpár kosarában hagyta pénz­tárcáját és mobiltelefonját, me­lyet egy tolvaj gyorsan kiszúrt, és ellopta azokat. A helyszín közelé­ben a pénztárcát — persze üre­sen — és a benne lévő személyes iratokat megtalálták, mrfk SZ0ln0j( BARÁTSÁGOS labdarú­gó-mérkőzés közben kialakult konfliktust rendezett egy szolnoki férfi egy balegyenessel a minap. Szabó Zita, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője közöl­te, az illető ököllel ütötte meg az ellenfél csapatában játszó sértet­tet, aki könnyű sérülést szenve­dett. MRFK Ujszász bár az árvízi veszély már elhárult, a városban adódik még munkája az illetékeseknek. Mint azt Molnár Péter polgár- mester elmondta, a fakadóvizek­kel olykor még akad teendője a védekezőknek. A kárfelmérések is zajlanak, a vis maior keretből a városvezetők húszmilliós ösz- szeget remélnek, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A tűzoltást gyakorolják. Szolnokon tartják július 12-19 között az ifjúsági tűzoltótábort, amelyen összesen tizenöt település száztíz fiatalja vesz részt. A képzés mellett szakmai bemutatókon ismerkedhet az ifjúság a legkorszerűbb tűzoltási, műszaki mentési eszközökkel, amiket ki is próbálhatnak. Ezek közül az egyik legnépszerűbb egyébként a füstsátor, ahonnan egy bábut vagy egy tárgyat kell kimenteniük a résztvevőknek. Képünkön a fiatalok épp az oltáshoz nélkülözhetetlen vízsugarat próbálják megszelídíteni. A képgalériát keresse a SZ0U0N.hu hírportálon. A hídon szúrta meg a nőt késelés Még nem tudni, miért támadt az anyára az elkövető Nagykun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtószóvivője. — Azonnal szolgálatban helyez­te magát, majd az elkövető nyo­mába eredt. Az időközben érte­sített rendőrjárőrök is megérkez­tek és megpróbálták ártalmat­lanná tenni a késelőt A férfi elfogásában részt vevő Lévai Zsolt rendőr törzsőrmes­ter elsők között érkezett a hely­színre járőrtársával és kezdték meg a férfi üldözését.- Kora este volt, ekkor kezd­tük meg a kollégámmal a járőrö­zést — emlékszik vissza Lévai Zsolt. — Fél hét, háromnegyed hét körül kaptuk a jelzést az ügyelettől, miszerint egy férfi késsel megtámadott egy közép­korú hölgyet a szolnoki belváro­si Tisza-hídon. A helyszínre érve a járőrautót a híd közepén állítot­tam le. Akkor már láttam a két civil ruhás kollégámat, egy nyo­mozót és a bevetési egység tag­ját, akik egy férfit kísértek és mutatták nekem is, ki az elköve­tő. Hamar felismertem az ügye­lettől kapott személyleírás alap­ján a fiatal férfit, aki kockás in­get viselt, és a jobb kezében egy kést szorongatott. A volt Damja­nich uszoda felé menekült. A törzsőrmester ezután átug­rott a korláton, és követni kezd­te a támadót, aki nem hallgatott semmilyen felszólításra. A há­rom rendőr megpróbálta körbe venni, ketten hátulról, egyikőjük Korábban a bevetési egységben szolgált lévai zsolt törzsőrmester el­mondta, hogy amint üldözni kezdte a támadót az volt az első gondolata, miként lehet­ne lefegyverezni anélkül, hogy mások, vagy éppen sa­ját testi épsége ne kerüljön ve­szélybe. Hozzátette: számára nem volt ismeretlen a feladat, hiszen korábban a Pelikán bevetési egység állományában szolgált. pedig oldalról kísérte. A régi uszoda közelében a nyomozó ol­dalról lefújta gázsprayjel a ké­ses támadót, ám ő erre semmit sem reagált, amin az üldöző egyenruhások is meglepődtek. De kisvártatva a szer kifejtette a hatását, ami a fegyverest meg­zavarta, s elfordította a fejét. Ezt kihasználva az erősítésként a helyszínre érkező rendőrök kö­zül egy a férfi kést tartó kezére ütött gumibottal, aki kiejtette ke­zéből a szúrószerszámot.- Amikor a kés a földre esett, a bevetési kollégával rávetettük magunkat az elkövetőre, aki ma­ga alá gyűrte a kezeit, ezzel is akadályozva, hogy megbilincsel­jük - folytatta Lévai Zsolt. - Vé­gül mégis sikerült. Mikor az egyik rendőrtárs megkérdezte, miért támadta meg a számára is­meretlen nőt, csak annyit mo­tyogott, ez egy régi történet. Szabó Zita százados hoz­zátette: az elkövetőt állapota mi­att nem lehetett kihallgatni. Ezért kórházba szállították meg­figyelésre, ahol jelenleg is rend­őrök őrzik. Egy késsel vágta meg egy kerékpározó nő arcát hét­főn délután egy férfi Szol­nok belvárosában. Az idő­közben helyszínre érkező rendőröknek sikerült el­fogniuk a támadót. Munkatársunktól Helyszíni beszámolók szerint egy férfi járkált a hídon, aki fur­csán, zavartan viselkedett és mi­kor két kisgyermek elkerekezett mellette, megfordult, és a mögöt­tük haladó nőnek esett egy kés­sel. A hölgyet az arcán vágta meg, majd menekülni kezdett. — Az esetnek szemtanúja volt egy szolgálaton kívüli rendőr is - mondta el Szabó Zita százados, a Jász­Szabó Zita százados szerint ritkák az ilyen esetek JEGYZET PÓLYÁK ADRIENN Sanyarú celebsors a sztárok élete sem mindig fenékig tejfel. Az internet, a világháló bulvároldalain ott szerepel ugyanis a sokkoló hír: az egyik legkeresettebb magyar modell, a trendi partik nélkülözhetetlen résztvevője munkanélküli, pontosabban álláskeresési támogatásra szorul. Úgy tű­nik tehát, hogy a sokak életét megkeserítő gazdasá­gi válság a sztárvilágba is betüremkedett. Hiába a nyu­szis magazin jól fizető fotó­sorozata, a divatbemutatók gázsija, hősnőnket megélhe­tési gondok nyomasztják. nosza, mint más átlagpol­gár, ő is segélyért folyamo­dott, s gondos, körültekintő elbírálás után a hivatal meg is ítélt neki naponta valami­vel több mint ezerhárom­száz forintot. Hogy be tudja fizetni szegényke a tb-járu- lékát addig is, amíg életbe lép az új tévés műsorvezetői szerződése. Merthogy most nincs neki bejelentett mun­kaviszonya. Akkor viszont felmerül a kérdés: a reklám- és egyéb felkéréseket vajon puszta szívjóságból vagy ho­norárium fejében vállalja? Utóbbi esetén lenne miből járulékot fizetnie, sőt, mint más egyszerű halandónak, kötelessége is lenne. HöSNŐNk azóta már kikérte magának a gyanúsítást, hogy jogtalanul részesülne az állami pénzből, s egy me­rő csodálkozás, amiért ilyen igaztalan vádakkal illetik. Hiszen ha valami nem stim­melne a kérelmében, a hiva­tal úgyis észrevette volna. Azt, hogy a hivatal mit vesz észre és mit nem, most ne firtassuk. Inkább tűnődjünk el azon, vajon e hír hallatán mit gondolnak azok, akik valóban munka és jövede­lem nélkül próbálják túlélni a mindennapokat. Bizonyá­ra ők is csodálkoznak, de nagyon: rászoruló és rászo­ruló között mekkora a kü­lönbség! Nem adományoznak idén díszpolgári címet Nehéz anyagi helyzettel küzde­nek Tiszavárkonyban. Jelenleg mintegy négymillió forintra te­hető az önkormányzat kifizetet­len számláinak összege, s a fo­lyószámlahitelük is mínuszos. Mint Mészáros Zoltán polgár- mester lapunknak elmondta, az egyik fő problémát az jelenti, hogy az önhiki-támogatást nem kapta meg a település. Ennek okait nem tudni, hiszen a dön­téshozók nem kötelesek indokol­ni a határozatukat, közölte a te­lepülés vezetője. Aki azt is hoz­zátette: emiatt sajnos jövő hónap végén akár komoly anyagi ne­hézségekkel is szembesülnie kell az önkormányzatnak. A köz­ség egyébként segítséget igé­nyelt a Működésképtelen Önkor­mányzatok Egyéb Támogatása nevű pályázaton is. Mészáros Zoltán szerint az el­ső félévi adóbevételek szerencsé­re szépen beérkeztek az önkor­mányzathoz. S amennyiben a szeptemberi befizetések is ha­sonlóan jók lesznek, az sokat se­gíthet a mostani helyzeten. Mint megtudtuk, az anyagi nehézsé­gek miatt idén elmarad a falu­nap is. Az a rendezvény, amelyet egyébként minden esztendőben augusztusban rendeztek meg eddig. Hasonló okból ebben az évben díszpolgári címet sem adományoznak a településen, amelyet a falunaphoz időzítve adtak át korábban. ■ M. G. A. Vizet OSZtanak. A kánikulai napokon a megyeszékhely több pontján is vi­zet osztanak a „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit Kft. mun­katársai. Felvételünk az Ady Endre út és a Ságvári Endre körút kereszte­ződésénél készült tegnap délután, a rekkenő forróságban. Olyanok a búzatáblák, mint az ementáli sajt Az idei aratást kísérő környeze­ti tényezők a következő 2-3 évre is kihatással lesznek. Ez fogal­mazódott meg a megyei agrár­kamara tegnap, Szolnokon ren­dezett hagyományos gabonater­mesztési tanácskozásán.- Olyanok a táblák, mint az ementáli sajt — mondta érdeklő­désünkre Székely László, a me­gyei kamara titkára. Ezért na­gyon nehéz az idei aratás, s nem csak ott, ahol csónakázni lehet a belvízben, emellett ugyanis ha­talmas területek vannak úgy fel- nedvesedve, hogy a gépi betaka­rítást szinte lehetetlenné teszik. Ennek tükrében már bizonyos, hogy az aratás átcsúszik augusz­tusra. A minőség nem véletlenül nem homogén, akár árpáról, akár búzáról van szó. Az árpa vágása a végéhez kö­zeledik, a 18 500 hektárból hét­főig 15 500 hektáron már végez­tek, az átlagtermés pedig 3 ton­na. Gond a szemek hektolitersú­lya, az ugyanis gyakran alatta marad a szabványnak. A búza 115 ezer hektáros terü­letéből 11 700 hektáron jártak már a kombájnok, az eddig ered­mény hektáronként 3,35 tonna. Habár az elmúlt egy hétben va­lamelyest emelkedtek az árak, s most már inkább hármassal kez­dődnek a malmi búzára vonatko­zó árajánlatok, a bizonytalan helyzet miatt a nagy felvásárlók kivárnak. ■ Laczi Zoltán /'

Next

/
Thumbnails
Contents