Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-13 / 161. szám

4 ABONY ÉS KÖRNYÉKE ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 13., KEDD A színjátszás élteti nyolcvanévesen is szenvedély Csuti Gyula jelenleg a Csárdáskirálynőt rendezi az abonyi társulat számára A Nagyabonyi Színkör története egybeforrt a vá­roséval. A 80 éves Csuti Gyula élete pedig a szín­körrel. A most is agilis, csupa szív szervezőt, ren­dezőt fiatal korában csá­bította el a színpad, és a mai napig is jó értelem­ben fogva tartja. Baranyi György A tősgyökeres abonyi Csuti Gyu­la - akit szigorúan tegeznie kell mindenkinek, legyen az gyerek vagy aggastyán — tehetségét az amatőr színjátszás számára 17 évesen fedezték fel. Akkor még a pártszékházban állt a színpad. Mivel az 1947-48-as években több olyan társaság is volt, amely kultúrcsoporttal rendelkezett, így két kézzel kaptak utána. — Sok helyre hívtak, hol az egyik, hol a másik helyre jártam próbákra. Az első nagyobb da­rab, amiben játszottam, a Gyöngyvirágos huszárcsákó, egy nagyszerű operett volt. Majd jött szépen sorra A vén gazember, A dorozsmai szélmalom, a Mit su­sog a fehér akác, A csavargólány - idézi fel az emlékeket Gyula bácsi, miközben mutatja a gon­dosan megőrzött korabeli képe­ket, írásokat. — Bevonultam há­rom évre a seregbe, és ott is el­kezdtem komédiázni a katonák­kal. Rögtön felemelték a rango­mat hat hónap után őrmesterré, és kineveztek kultúrinstruktor- nak. Kiküldtek a debreceni Cso­konai Színházhoz. Szendrő Jó­zsefhez, az ismert színész-rende­zőhöz jártam rendezést tanulni. Ő biztatott: „Fiam, tehetséges vagy, csak csináld tovább!” A leszerelés után a színkörben az Abonyban legendává vált Skultéty Sándor (aki a birkózó­csoport vezetője is volt) alatt lé­pett fel és segített a rendezések­ben. Elsőnek mindjárt Az obsi­tossal kezdtek. Természetesen nem maradhattak el a közked­velt operettek és zenés játékok: a Csuti Gyula egy korabeli felvételen Gyula bácsi Mágnás Miska, a Leányvásár, a Sybill, a Csárdáskirálynő.- Annak idején tíz előadást is megélt a Leányvásár, méghozzá Lekvárral kenték be az álbajuszt az előadásra A sybill nagyoperett előadá­sán történt meg Csuti Gyulá­val a következő eset. A színész- társai úgy gondolták, megtré­fálják az amúgy is jó humorú férfit, ezért bekenték az álba­juszát lekvárral, amit ő nem vett észre. Szépen-rendben el is kezdődött az előadás, ám egy idő múlva a nagy melegben a színpadon elkezdett a lekvár csurogni lefelé. persze mindenki dőlt a neve­téstől a színpadon, ő meg el nem tudta találni, hogy mi is ez nagy derültség... büszke arra, hogy a Leányvásárt is színpadra állították. Nagy siker volt. úgy, hogy az első öt előadást az egyik bonvivánunk, a további ötöt pedig egy másik énekelte. Ebből jött össze annyi pénz, hogy megvehették a birkózószőnyeget. Gyula bácsi ezután fordult tel­jes gőzzel a rendezés felé. Az el­ső rendezése 1985-ben A nyitott ablak volt, ebben a lánya is ját­szott már. Szintén nagy sikerű rendezést könyvelhetett el a Légy jó mindhaláliggal 1988-ban, amely tíz előadást élt meg. —Hat évvel ezelőtt megrendez­tem a Mágnás Miskát, amelyben segítségemre volt egy tanítónő, Molnár Emese. Ő jelenleg is tag­ja a társulatnak, segít rendezni is. Ekkor már játszott jelenlegi szubrettünk, a nagyon tehetsé­ges Bakos Melinda. Másik szub­rettünk, Bakos Judit csillagász, ő egy spanyolországi szigetről jár haza három hétre a próbákra. Több darabot követően A nyi­tott ablakot is színre vitték, fel­újítva, nótákkal megfűszerezve. Ezután döntöttek úgy, hogy egy komolyabb darabba vágnak bele. Ez lett a Leányvásár felújítása.- Sok nehézséggel járt a szín­padra állítása, mert a primadon­nánk, Bakos Judit háromezer ki­lométerre volt, Spanyolország­iíIiíiVlüi ban, és várni kellett a próbákkal, míg hazajött. De belevágtunk, és jól sikerült a Leányvásár. Meg­hívtuk a szolnoki színház igazga­tóját, Balázs Pétert is bemutató­ra, hiszen a Szigligeti is játszotta ezt a darabot, de sajnos nem tu­dott eljönni. Ezért küldtünk neki egy kazettát a műsorról. Jelenleg a Csárdáskirálynőre készülünk, de ezzel együtt egy vígjátékot is próbálunk, A kölcsönlakást, amit valószínűleg szeptemberben mu­tatunk be. A Csárdáskirálynőre egyébként az énekszámok szinte teljesen készen vannak, a prózá­kat is próbálgatjuk jelenetek sze­rint. Teljes gőzzel majd augusz­tusban mehetnek a próbák, ami­kor hazajön a primadonnánk. A bemutatót év végére közé tervez­zük - hangsúlyozta Csuti Gyula. A Nagyabonyi Színkört a helyi Bihari János Zeneiskola segíti ze­nei kísérettel. A jelmezek és a díszletek egy részét maguk ké­szítik, illetve kölcsönzik. Mint Gyula bácsi elmondta, az önkor­mányzattól 500 ezer forint támo­gatást kapnak, másként nem is tudnák megoldani a fellépése­ket. Nagy gondjuk viszont, hogy nincs állandó székházuk.- Engem 80 évesen is ez éltet. Ha nem volna, agyilag és fizika­ilag is más lennék. Erőt ad az, amikor körbe vesznek a fiatalok. Egy vágyam van még, hogy a Csárdáskirály után állítsuk szín­padra a Marica grófnőt is. Remé­lem, sikerül elérnünk! - nevet fiatalos derűvel Gyula bácsi. Pedagógusnap vadpörkölttel újszilváson tegnap tartot­ták a pedagógusnapot. A képviselő-testület minden évben megvendégeli az ak­tív és nyugalomba vonult pedagógusokat a vadászház­ban. — Ilyenkor általában az alpolgármester vadpörköltet főz bográcsban, mi pedig ki­szolgáljuk a pedagógusokat egy kis itallal, üdítővel, sü­teménnyel, és elbeszélge­tünk - mondta dr. Petrányi Csaba polgármester. Ismét megválasztják az Annánál szépét TÖRTELEN július 24-én, a művelődési központban rendezik meg a II. Kistérsé­gi Anna-bál Szépe válasz­tást. A versenyre ló és 26 év közötti, hajadon és gyer­mektelen hölgyek jelentkez­hetnek. Az Anna-bálon a zsűri két udvarhölgyet és egy szépségkirálynőt vá­laszt. A közönség is szavaz­hat a versenyzőkre. Tiszta udvar, rendes ház címre nevezhetnek ismét meghirdette az újszil- vási önkormányzat a Tiszta udvar, rendes ház címre a versenyt. Az eredményhir­detést az augusztus 20-1 ün­nepségen tartják. SZ0U0N.hu További Abony környéki híreket olvashatnak a SZOIJON.hu hírportálon. Abony Város Önkormányzat Képviselő testülete pályázatot ír ki a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében eljárva, figyelembe véve a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben foglaltakat az ABOKOM Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói állásának betöltésére az alábbi tartalommal: A pályázatot meghirdető szerv: Abonv Város Önkormányzat Képviselő­testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. Munkahely: ABOKOM Nonprofit Kft., 2740 Abony, Tamási Áron u. 2. Betöltendő munkakör: ügyvezető igazgató Az ügyvezető igazgató főbb feladatai: vezeti és képviseli a társaságot; a társaság hatályos jogszabályoknak, belső szabályzatoknak, az önkormányzati rendeleteknek megfelelő gazdaságos és hatékony működtetése; a társaság képviselete harmadik személyekkel szemben, illetve bíróság és más hatóságok előtt; munkáltatói jogok gyakorlása a társaság alkalmazottai tekintetében A társaság főbb tevékenységei: nem veszélyes hulladék gyűjtése; vízkezelés-, ellátás Pályázati feltételek:- magyar állampolgárság,-büntetlen előélet,- szakirányú felsőfokú iskolai végzettség (műszaki vagy gazdasági vagy vízügyi vagy környezetvédelmi)- vezetői gyakorlat Előnyt jelent:- cégvezetési tapasztalat- felhasználói szintű számítástechnikai ismeret- helyismeret A pályázathoz mellékelni kell:- szakmai önéletrajzot,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,- szakmai-vezetői programot- iskolai végzettséget igazoló dokumentumok közjegyző által hitelesített másolatát,- pályázó nyilatkozatát, hogy a pályázatával kapcsolatban a képviselő-testületi ülés keretében kívánja-e a zárt ülés megtartását- nyilatkozatot, amelyben a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekintsenek- pályázó nyilatkozata a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 23. §-ban előírt kizáró feltételekre vonatkozóan Az ügyvezetői igazgatói állás 2010. szeptember 01. napjától tölthető be. A vezetői megbízás határozott időtartamra, 3 évre szól, a feladat teljes munkaidőben látható el. Javadalmazás: az ügyvezető igazgató megbízási díját a képviselő-testület állapítja meg. Pályázat beérkezésének határideje: 2010. július 31., egyszeri hiánypótlás biztosított Pályázat elbírálásának határideje: a képviselő-testület 2010. augusztus 26,-i munkaterv szerinti ülésén A pályázat elbírálásának módja: személyes meghallgatás a képviselő­testület ülésén, amelyről a pályázó értesítést kap A pályázatot Abony Város Önkormányzat polgármesterének címezve (2740 Abony, Kossuth tér 1.) kell benyújtani postai úton vagy személyesen a polgármesteri hivatal jegyzői titkárságán. A borítékra rá kell írni: „ABOKOM Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói pályázat”. A pályázók további információt Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármestertől kérhetnek az 53/562-120 telefonszámon. Díjazták a falu megújulását újszilvás A településen segély helyett közmunka jár Falumegújítási Díjat kapott Új­szilvás. A versengésben második helyet értek el Alsómocsolád mö­gött - mondta el dr. Petrányi Csa­ba polgármester. Emellett több különdíjat is elnyert a település, így az agrártárca nekik ítélte a vi­dékfejlesztésben tett legnagyobb fejlődésért kapható különdíjat, il­letve elnyerték az Országos Urba­nisztikai Társaság különdíját is, immár másodjára.- Ezt a közintézményeink fej­lesztésében elért eredményein­kért kaptuk, illetve a közművein­kért, az infrastrukturális fejlődé­sünkért. Emellett a közösség épí­tését, a civil szervezetek és az ön- kormányzat, a falu összefogását, illetve az alternatív energiák fel- használása területén történt elő­relépést is díjazták. Ez az elmúlt időszaknak egyfajta eszmei érté­kelése, megfelelő szakmai fórum által. Sokat dolgozunk is érte — mondta a polgármester. Újszilvás egyébként már meg­kapta tavaly Pest megye kulturá­lis díját, a Kulturált Települési Kör­nyezetért elismerést. Ebben az esetben Csemővel együtt lettek holtversenyben második helyezet­tek. Dr. Petrányi Csaba megemlí­tette, hogy a településen nincsen segély olyan esetben, amikor munkaképes emberről van szó.- Az állam adja a meghatáro­zott segélyeket alanyi jogon az ar­ra jogosultaknak. Ám ezen felül úgy nálunk nincs segély, hogy va­laki bejön hozzám kérni. Ha élet­erős, akkor már jöhet is közmun­kára. Lehet takarítani, kapálni az erdőinket, a virágoskertjeinket, vagy sövényt irtani. Nagyon nagy a kül­területünk, ott is le­het folyamatosan dolgozni. ■ Dr. Petrányi Csaba a díjjal Shone talán ittmarad, és négy tigris érkezik Jó hír az abonyi vadaspark láto­gatóinak: elképzelhető, hogy mégsem viszik el Shone-t, az öt és fél hónapos oroszlánt. Ezt ép­pen a látogatók harcolták ki, akiknek szintén a szívéhez nőtt a kedves kölyök - tudtuk meg Tóth Tibor tulajdonosától.- Jelenleg 99 százalék, hogy megmarad nálunk Shone. Az a lényeg, hogy a kereskedőnek, aki elvinné, annak a szívére kell hat­ni. Már beszéltem vele, és kér­tem, gondolja át. Tudni kell, hogy 100 ezer forintot adna Shone-ért, ma ez a piaci ár. Viszont ennyi­ért nem éri meg odaadni, mert ha többször is jelképesen örökbe fo­gadják, már az többet hoz a kony­hára — mondta Tóth Tibor. A vadasparkba hamarosan szi­bériai tigrisek — szigorúan vé­dett, veszélyeztetett állatok - ér­keznek, az ügyletet a fenti keres­kedő segítségével sikerült nyélbe ütni. Először két felnőtt egyed, majd később két fiatal állat jön. Az állatokat egy lengyelországi állatkert szállítja, az abonyiak- nak ezerötszáz eurót fizetniük csak a szállításért. A tigrisketre­cet a hatóság már átvette. ■ Átadták az új parkolót Abonyban Abonyban elkészült az állomás­nál az új P+R (parkolj és vona­tozz), valamint B+R (biciklizz és vonatozz) parkoló - tájékoztatott a MÁV Zrt. Az építés elsődleges célja, hogy erősödjön a közössé­gi közlekedés Budapest agglome­rációjában. Az egész nap ingye­nes, kamerákkal megfigyelt par­kolási lehetőség a MÁV, a Buda­pesti Közlekedési Szövetség és 13 Pest megyei önkormányzat­ból álló konzorcium összefogásá­val valósult meg. Abonyban 68 személygépkocsi- és 80 kerék­párférőhelyet alakítottak ki. ■

Next

/
Thumbnails
Contents