Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-12 / 160. szám

2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 12., HÉTFŐ Végre vége lesz a tunyaságnak? testnevelés A törvényjavaslat szerint heti öt órában mozoghatnak majd a diákok A jövőben akár heti öt testnevelésórájuk is lehet­ne az általános iskolások­nak. Erről szól az a tör­vényjavaslat, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be és ma kezdi tárgyalni a parlament. T I P p A s Több papír kell a kocsi eladásához Az okmányirodák július else­jét követően nem írják át azo­kat a járműveket, amelyek adásvételét nem a megfelelő tartalmú, teljes bizonyítóerejű magánokirattal igazolja az új tulajdonos - hívja fel az érin­tettek figyelmét közleményé­ljen a Közigazgatási és Elektro­nikus Közszolgáltatások Köz­ponti Hivatala. A teljes bizonyító erejű ma­gánokirat többféle lehet. Az el­ső az, ha az iratot a magánsze­mély maga írta — kézzel, és nem géppel — majd aláírta. Az adásvételi szerződést elég le­gépelni, majd a feleknek aláír­niuk, de az aláírás tényét - hogy nem más írta alá azt - két tanúnak kell igazolnia az okiraton. Emellett közjegyző hitelesítheti, ügyvéd ellenje­gyezheti az okiratokat, ilyen­kor nincs szükség tanúra. A közúti közlekedés nyil­vántartásáról szóló törvény előírja — ez év elejétől — a jár­mű-adásvételi szerződések kö­telező tartalmát. Tartalmaznia kell annak az eladó és a vevő személyi adatait, ide értve a lakcímet is, valamint a műsza­ki adatokat. A végrehajtási rendeletben szerepel az előbbi­eken túl a vételár, a forgalmi engedély és a törzskönyv szá­ma,! a jármű átadásának idő­pontja, a szerződés hatályba lépésének napja. Továbbá a fe­lek nyilatkozata, amely szerint mindkét fél teljesíti bejelenté­si kötelezettségét a közlekedé­si igazgatási hatóságnál a tulaj­donjog-változás hatálybalépés­ét követő, jogszabályban meg­határozott határidőn — 15 na­pon —belül. Végül pedig a szer­ződésben szerepelnie kell a fe­lek nyilatkozatának arról, hogy ismerik a bejelentés nyil­vántartásba történő bejegyzé­séhez fűződő joghatásokat, va­lamint a bejelentés elmaradá­sának, illetve a bejelentési kö­telezettség késedelmes teljesí­tésének jogkövetkezményeit. Kötelező tartalmi elemek hiá­nyában nem kerülhet sor az új törzskönyv, illetve az új forgal­mi engedély kiadására. Pólyák Adrienn- 2011 szeptemberétől egyelőre az első osztályosoknak, majd fel­menő rendszerben valamennyi általános iskolás gyereknek he­ti öt testnevelési órája lenne — vázolta az elképzelést a törvény- javaslatot három képviselőtársá­val közösen jegyző Szalay Fe­renc. Szolnok polgármestere, a parlament sportbizottságának alelnöke a gyermekek egészségi állapotával, nem kielégítő fizikai állóképességével indokolja ja­vaslatuk létjogosultságát. B. Miklós két gyermek apja­ként nem a rendszeres mozgás ellen van, de úgy látja, látszatin­tézkedésről van szó, a tornaórá­kon ugyanis nem kapnak kellő figyelmet azok, akik például nem képesek felmászni a köté­len vagy átugrani a svédszek­rényt. Mint mondta, a legfonto­sabb megszerettetni a gyerekek­kel a mozgás örömét, mert nem mindenkiből lesz élsportoló. Fehér Judit gyógytestnevelő szerint feltétlen támogatandó a javaslat. A tesióra funkciója a kondicionálás, valamint a koor­dinációs képességek fejlesztése, de ezt főként alsóban, játékos for­Gyakorlat gimnasztikái labdával. Nagyon fontos, hogy a kisebb gyerekek amozgást élményként éljék meg a tesiórán. Képünk illusztráció. mában kell megvalósítani. A ta­nár felelőssége, hogy mindenféle adottságú gyermeknek megadja lehetőséget, hogy sikerélmény­hez jusson, s a feszültséget le tud­ja vezetni. Ezt pedig nem unal­mas ismétlésekkel, hanem moz- gásos játékokkal lehet elérni. Pél­dául a kötélmászáshoz szükséges izomcsoportok (fejlesztése játéko­san is történhet. Tudomásul kell venni, hogy nem minden gyer­mek képes a tantervi mozgás­anyagot tökéletesen elsajátítani, s egyesek kifejezetten kudarcként élik meg a tesiórát, ami pedig visszaveti a mozgásigényét. A ta­nárnak figyelnie kell a gyerek a mentális higiéniájára is - jelezte a mozgásfejlesztő szakember.- Örömteli a törvényjavaslat megszületése, hiszen a gyere­keknek van mozgásigényük, ám annak kielégítésére kevés lehe­tőség adódik — fogalmazott Ivó­dj Róbert, a szolnoki Kodály Zol­tán Általános Iskola testnevelője, aki az elképzeléssel kapcsolatos aggályait is megosztotta lapunk­kal! - A kívántcélt úgylehet’el­Aggasztó a mai gyerekek fizikai állapota A tartáshibák gerincproblémákhoz vezetnek AZ utóbbi évek erőfeszítései el­lenére nem csökken a gyerme­kek körében a mozgásszervi el­változások, betegségek száma. A gyermekorvosi szolgálat 14 éves korig évente két alkalom­mal végez szűrővizsgálatokat, amelyek keretében 50 beteg ségre, illetve elváltozásra kon­centrálnak az orvosok, köztük a mozgásszervi problémákra. először a 3-6 éves korosztály­ban, azaz az óvodások köré­ben észlelik a szakemberek a gondokat, amelyek jelentős hányada a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ám az okok között gyakran szerepel a nem megfelelő táp­lálkozás is. Óvodás­korban ugyan még ritka a csúnya gerinc­ferdülés, ám a tartási hibák, valamint a lábfej és a bokaízü­let elváltozásai már kimutathatók mint komolyabb tünetek, betegségek előállapotai. Ezek­nek a problémák­nak a gyakorisága és a súlyossága az általános és középis­kolában jellemzően fokozódik. a gerincgyógyászati Nemzeti Központ szerint a felnőttkori ge­rincbetegségek megelőzése gyer­mekkorban lehetséges, ha a gyermekben kialakítjuk és fenntartjuk a gerinc helyes terhelését megvalósító test­tartást, és ha a mozgás­szegénységet már gyer­mekkortól csökkentjük. A mozgásszervi szakor­vosi szűrések a gyerme­kek körülbelül kéthar­madánál fedeznek fel tartáshibát és/vagy ge- rincbetegséget. A tar­táshiba a gerinc biome- chanikailag helytelen terhelését jelenti, ez automati­kussá, megszokássá válik, s ez az évek során a gerincet túlter­heli A tartáshibák oka a moz­gásszegény, ülő életmód okozta elégtelen és helytelen izomhasz­nálat: a testtartásért felelős iz­maink izomegyensúlya felborul, egyes izmaink zsugorodnak, mások gyengülnek. Az izom- egyensúly azonban megfelelő, célirányos gyakorlatokkal vis­szaállítható, és rendszeres vé­geztetéssel fenntartható. Ha mindez a gyermekkel éveken át megtörténik, akkor végül a he­lyes izomhasználat fog automa- tizálódni érni, ha az alsó tagozaton is olya­nok irányítják a testnevelésórá­kat, akik a megfelelő szakisme­rettel rendelkeznek. A másik do­log, hogy hiába a törvény, ha nincs megfelelő méretű tante­rem, nem áll rendelkezésre meg­felelő mennyiségű sporteszköz, ami a tanítást megkönnyíti - tet­te hozzátcv. j \ Qi — Javaslatunk szerint az álta­lános iskolában 2015-től csak speciális szakkollégiumot vég­zett vagy testnevelés szakon dip­lomát szerzett tanárok tarthat­nak tornaórát. Mindehhez pedig a későbbiekben természetesen egy létesítményfejlesztési prog­ramot is el kell majd társítani, azaz új tornatermeket kell építe­ni -oszlatta el a fenti aggályokat Szalay Ferenc. mmm ■ Ön szerint miért mozognak keveset a gyerekek? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Húszezredik látogató a Macimúzeumban Rákóczifalva egyik jelképévé vált az elmúlt években a Maci­múzeum. A több száz játék mac­kónak otthont adó gyűjtemény húszezredik látogatóját július 1- én köszöntötték. A Ballószögről érkezett Retter Erzsébetnek egy emléklapot nyújtottak át, vala­mint egy hivatalos meghívót az augusztusban megrendezendő Döme-napra. A Macimúzeum a közelmúlt­ban Egerben is bemutatkozott. A múzeumok éjszakáján az egri vár Dobó-bástyájában rendeztek kiállítást. Az egyéjszakás prog­ram során a mackógyártás törté­netét bemutató tárlatra több mint két és fél ezren voltak kí­váncsiak. ■ T. J. Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint eleget mozognak-e a gyerekek? babucs tamás. Jászberény: — Szerintem eleget mozognak a gyerekek abban az iskola- ban, ahová az enyém jár. Ő mindig úgy jön haza, hogy ki­fáradt a tornaórán. Igaz, ne­ki, mivel közbiztonsági osz­tályba jár, fontos, hogy jó erőnlétben legyen. Szabad ide­jében is sportol, tömegsport­rendezvényekre jár és aerobi- kozik is a gyerekem. szepesi tibor. Komig: — Sportvezetőként úgy látom, a gyerekeknek csak egy része mozog. A mindennapos testne­velés bevezetése, s ha az alsó­ban is szakember tartaná az órát, nagyban segítené megsze­rettetni a mozgást a diákokkal. Pozitívum, hogy a klubunk lét­száma két év alatt megduplá­zódott, s egyre több mozgással egybekötött programunk van. fodor JUDii Berekfürdő: — Véleményem szerint nagyon keveset mozognak a mai gye­rekek. Óvodában még talán elegendőt, aztán iskolában so­kan szabadidejükben a számí­tógép elé ülnek ahelyett, hogy sportolnának valamit. A szü­lők feladata is, hogy a gyere­kük megszeresse a mozgást, ezt családi kerékpártúrával, közös sétával lehet elkezdeni. kovács László, Szolnok: — Szerintem nem mozognak eleget a gyerekek. Ez részben a szülők felelőssége is. Hagyják, hogy mozgás helyett a számító gép előtt üljön a csemetéjük. Az óvodákban heti egy testne­velésóra van, ezt keveslem. A diákoknál pedig szigorúbban kellene venni a testnevelés­órán történő megjelenést, illet­ve részvételt. A tetétleni iskola 30 millióból újult meg teljesen Végéhez ért az iskolát érintő be­ruházás Kőröstetétlenen, már megtörtént a műszaki átadás-át­vétel is - tájékoztatta lapunkat Pásztor Imre polgármester. A tel­jes homlokzat felújítása, a nyí­lászárók cseréje, valamint a szi­getelés összköltsége összesen 30 millió forintba került. A helyi önkormányzat ebből 10 millió forintot biztosított, a pá­lyázati forrás 20 millió forint volt. A település iskolájába 102 gyermek jár. A szomszédos Jászkarajenőről ingyenes buszjárat szállítja a kisgyermekeket. Szeptember el­sejétől Abonyból is indul majd ilyen járat, akár egyetlen gyer­mekért is. ■ B. B.

Next

/
Thumbnails
Contents