Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-09 / 158. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 9., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR HES3Í3I9H Cibakháza egy lakatlan ház ajtaját befeszítve jutott be a betörő a lakásba, ahonnan több mint félmillió forint értékben vitt el berendezési tárgyakat, műszaki cikkeket, festményeket, mrfk KÍSÚj$ZálláS AZ ÉTTEREM hátsó, nyitott ajtaján surrant be a tolvaj, majd az irodából a tulajdonos bőr irattárcájával távozott, melyben több százezer forint készpénz volt. MRFK Kunhegyes a helyi református általános iskolában egy 2007- ben beadott pályázat eredményeképpen idén nyáron helyezik el a tantermekben az új digitális táblákat, s összevonják a két informatikai tantermet. KGy Rákóczifalva befejeződött a Macimúzeum legrégebbi darabjának restaurálása. A különleges játék mackónak nemcsak a kora, hanem a javítási órák száma is rekordot döntött, ami 64 óra hossza volt. Az 1900-ban készült Steiff négy keréken guruló medvét múlt hét végén mutatták be, és azóta megtekinthető, tj Rákóczifalva NÉGY telken is fosztogatott egy tolvaj. Kivágta a kerítéseket, levágta a lakatokat, hogy hozzájusson a zsákmányához. Az ingatlanokról gázolajat, fűkaszát, kompresszort, növényvédő szert vitt magával. A kár több mint 700 ezer forint, mrfk Szelevény A minap 12 gyerek és két nevelő érkezett három napra a szentesi Rigó Alajos Diák- és Gyermekotthonból kikapcsolódni a településre. A vendégek piegismerkedtek a helyi jellegzetességekkel. NG Szolnok EGY IDŐS asszony hirdetésben olvasta, hogy egy férfi fakivágást vállal. Meg is beszélte vele, a férfi ki is vágta a fákat, csakhogy el is vitte magával a sértett engedélye nélkül, mrfk Szolnok ünnepélyesen megnyitották tegnap a Szolnoki Főiskola Szolgáltatási és Információs Irodáját az Ady Endre úton. Dr. Túróczi Imre, a főiskola rektora elmondta, hogy az irodában a közép- és felsőoktatási intézményekről szóló információszolgáltatáson túl pályázatírói tevékenységgel is foglalkoznak majd. bb SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Öt évvel ezelőtt több alkalommal is ilyen rendőrségi akciók zajlottak Törökszentmiklóson. Az elfogottak többségét elítélték. Megkéselt haragosok ítélet A táblabíróságon lezárult a roma családok ügye Béla volt. Azt, hogy ki lőtt „előA 2005-ben Törökszentmiklóson két roma család között kirobbant „háború” következményeként újabb jogerős ítéletsorozat született a Debreceni ítélőtáblán. Mészáros Géza Törökszentmiklóson még,2005 nyarán több esetben is összetűzésbe került két roma család. A famíliák közötti konfliktus azonban valószínűleg korábban kezdődött, s talán még ma sem nyugodtak meg a kedélyek. A többnyire homályba vesző okok között - meg nem erősített információk szerint - korábban kialakult sérelmek, megszűrt sértettek, garázdaságokból kialakult bírósági perek, kábítószerkereskedelem, de még lányfuttatások is szerepelhetnek. A Debreceni ítélőtáblán a napokban jogerősen lezárult az ügy. A kocsival közlekedő R. Bélát (Colombót) és társát, F. Gyulát Törökszentmiklóson ütő-, vágó- és szúrófegyverekkel megtámadta a haragos család több tagja. A vádlottak padján tizenhármán voltak, közülük — bizonyítottan - hárman késelték meg a két, életveszélyesen megsérült bántalmazottat, a többiek „csak” baseballütővel verték, rugdosták őket, vagy csupán tétlen szemlélői voltak a bűncselekménynek. A Debreceni ítélőtábla a most meghozott határozatában emberölés bűntettének kísérletében az elsőrendű vádlottat, R. Zoltánt 6 év börtönre, a másodrendű vádlottat, R. Andrást 6 év és ó hónap fegyházbüntetésre, míg a harmadrendű vádlottat, id. R. Antalnét 2 év börtönre ítélte jogerősen. A további kilenc vádlott garázdaság bűntettében 6 hónaptól 2 évig terjedő — letöltendő és felfüggesztett—szabadságvesztést kapott. Ennek a bántalmazásnak - az újabb bűnper szerint hivatalosan: emberölés bűntette kísérletének - volt egyébként folytatása a 2005 augusztusában, a szintén Törökszentmiklóson zajló, egy ember halálával végződő romaháború. Történt, hogy R. AnAMiKOR a megyei bíróság első fokon tárgyalta az ügyet, szökésben volt, majd később elfogták az augusztusi összetűzés egyik fő vádlottját, R. Bélát (Colombót). A 2008. évi, a megyei bíróság által nem jogerőssé vált ítélethozatal napján talék a famíliájuk tagjait - akiket a júniusi késelés miatt tartóztattak le — látogatták meg a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetben 2005. augusztus 24-én délelőtt. A látogatók a „beszélőn” annyira feldühítették magukat lecsukott társaik láttán, hogy Törökszentmiklósra hazatértükkor azonnal a rivális család háza elé vonultak késekkel, csúzlikkal felfegyverezve, számonkérés gyanánt. Az ottani bicskanyitogató hangulatnak a rendőrség megjelenése vetett véget, de csak átmenetileg. R. Antal és családja a saját házukhoz vonult vissza, hogy újabb erővel - s hatékonyabb fegyverekkel - vértezzék fel magukat. Ám ekkorra már a másik népes família alakított ki támadóállást R. Antal portája előtt. E család vezére, a korábbi büntetőper egyik sértettje, a Colombo néven ismert R. azonban megszökött, s azóta is körözés alatt áll az elsőrendű vádlott, R. Antal. Információk szerint az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi aba- rátnőjével együtt Thaiföldön bujkál Ezzel az országgal nincs kiadatási egyezményünk. szőr vissza”, már a bíróság sem tudta megválaszolni. Mindenesetre a Jókai utcában hirtelen elszabadult a pokol, s bevetésre kerültek a minőségileg hatékonyabb fegyverek: pisztolyok, puskák, kézigránátok. A családi háború közepette az 51 éves F. Sándor egy felrobbant gránáttól meghalt, tizennégy személynek pedig a szétrepülő repeszdarab- ok okoztak maradandó, súlyos és jelentékenyebb sérüléseket. Ebben a bűnügyben idén januárban hozott jogerős határozatokat a Debreceni Táblabíróság. Aszerint az elsőrendű vádlott R. Antalt több személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, robbanóanyaggal, lőfegyverrel és lőszerrel való visz- szaélés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre — leghamarabb 30 év múlva szabadulhat — , családtagjait egy, másfél év börtönbüntetésre, illetve 2005-ben 15 éves fiát felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A másik família hangadója, R. Béla (Colombo) 3 év hat hónap börtönt kapott — neki egyéb büntetéseiből további 25-30 évet le kell majd ülnie -, társaira szintén egy, másfél év szabadságvesztést szabtak. A bűnügyi költségeket, több millió forintot az elítélteknek kell megfizetniük. A szökést választották a vádlottak JEGYZET L. MURÁNYI LÁSZLÓ Fogadott orvos és a hálapénz a szomszédék lánya meséli: amikor első gyermekével várandós lett, kérdezősködni kezdett az ismerősöknél, hogy errefelé mennyit szoktak adni az orvosnak. Azok egyszerűen nem értették, hogy miről is beszél az ifjú hölgy. Errefelé ez nem szokás, mondták, majd fizet a szülésért az egészségbiztosító. Történt pedig mindez néhány ezer kilométerrel nyugatabbra, Skóciában. Nálunk bezzeg mindez másként van. Az állami (önkormányzati) kórház állami (közalkalmazott orvosai közül ma már orvost „fogadni” kényszerül a leendő kismama, ha maximális figyelmet és gondoskodást akar magának az egyébként egészségbiztosító által finanszírozott szülése alkalmával. Súlyos tíz-, helyenként már egy-két százezerért! Döbbenetes dolog ez, egy fogyófélben lévő országban, még akkor is, ha a példaként citált Skócia orvosainak legális jövedelme a többszöröse a magyar kollégákénak! doktor Mikola parlamenti képviselő és exminiszter a napokban világosan elmagyarázta a rádióban, hogy ez már régen nem paraszolvencia, nem hálapénz. Ezek már tiltott üzleti megállapodások, amiknek a jegyében súlyos, fekete, adózatlan jövedelmek vándorolnak az orvosok zsebébe. És nemcsak a szülészekébe. Van néhány orvosszakma, amelyben nagy ösz- szegű műtéti pénzek mozognak a háttérben, de vannak mostohább sorsúak is. Most az előbbiekről beszélünk. M ikola képviselő még azt is mondta, hogy kíméletlen harcot indítanak ez ellen az — egy-egy csokor köszönő virágon, üveg jobbféle italon, pár ezer forintos borítékon messze túlmutató - jelenség ellen. Mit mondhatnánk: szorítunk, hogy sikerrel járjon a cseppet sem könnyű harc! Kell-e kitűzőt viselnie a parkolóőrnek? Szépkorúak vidám találkozója rendezvény A megye több pontjáról érkeztek a résztvevők Állati eredetűek a Homokon talált csontmaradványok Parkolással kapcsolatos problémájával kereste meg szerkesztőségünket egy férfi. Amíg az egyik szolnoki üzletben vásárolt, addig egy civil ruhás fiatalember lefotózta az autóját, s büntetőcédulát tett rá, panaszolta el szerkesztőségünkben a szolnoki S. István. Mint elmondta, szóváltás alakult ki közte és a parkolóőr között, mert olvasónk szerint még nem telt el öt perc, amióta lejárt a parkolójegye. Az autós egyébként leginkább azt nehezményezi, hogy a fiatalember sem kitűzőt, sem formaruhát, vagy láthatósági mellényt nem viselt. Igaz, végül a férfi elővett és felmutatott egy kitűzőt, közölte S. István. A felvetést továbbítottuk az érintetteknek. Megkérdeztük a szolnoki fizetőparkolókat üzemeltető társaságnál: vajon kell-e kitűzőt, vagy formaruhát viselniük a parkolóőröknek? Magyar Zsuzsanna, a Remon- dis Szolnok Zrt. parkolási üzletágvezetője kérdésünkre elmondta, hogy az önkormányzat rendeleté alapján a munkatársaiknak kérésre igazolniuk kell magukat. Nem hatósági személyek, egyenruhájuk nincs, és kérésre meg kell mutatniuk a fényképes igazolványukat, ami egy azonosító kódot tartalmaz, tudtuk meg. A névvel, címmel ellátott, írásos panaszokat minden esetben kivizsgálják. ■ Cs. G. P. Idén Jászárokszállás adott otthont a Jász-Nagykun-Szolnok megyei idősotthonok lakói 12. kulturális és sportversenyének. A helyi általános iskola sportcsarnokában megszervezett esemény ünnepi megnyitója keretében Gergely Zoltán, a város polgármestere, Kovács Sándor, illetve Kiss János a megyei közgyűlés alelnökei üdvözölték a megjelenteket. Ezt követően egész nap kulturális és sportversenyeken vehettek részt a megye különböző településeiről érkezett „szépkorú” versenyzők. Az esemény zárásaként szórakoztató műsorral kedveskedtek a szervezők. ■ Hangulatos eseménysor gondoskodott az idősek kikapcsolódásáról. A képgalériát keresse a SZ0U0N.hu hírportálon. Néhány hete beszámoltunk arról, hogy járdabetonozás során gyanús csontokat találtak egy tiszaföldvár-homoki ház udvarán, elásva. Felvetődött, hogy talán emberi maradványokról van szó. A rendőrség, állam- igazgatási eljárás keretében, szakértőkkel vizsgáltatta meg a leletet, és a napokban elkészült a szakértői jelentés is. A megyei főkapitányságra július 7-én megérkezett írásos szakértői vélemény szerint a Tisza- fóldváron talált csontok egyértelműen állati eredetűek, és különböző fajú, illetve életkorú, gerinces állatoktól származnak - tájékoztatta lapunkat Szabó Zita rendőrségi szóvivő. ■