Új Néplap, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-08 / 157. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚLIUS 8., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Strandröplabda­torna lesz a martfűi Termálhotelben Bár az országos strandröplabda­bajnokság (eddig) elmaradt, a je­lek szerint mégiscsak lesz strandröplabdatorna a martfűi Termálhotel Spában. Július 17- én, szombaton, három kategóri­ában is rendeznek küzdelmeket: négyfős családi vegyes csapatok, illetve 3-3 játékosból álló férfi és női együttesek mérhetik össze tudásukat a homokban. A mér­kőzéseket az érvényben lévő strandröplabda szabályai szerint rendezik, az első három helye­zettek serleget és érmet vehet­nek át az eredményhirdetéskor. Bővebb információért Czanek Kálmánhoz (30-645-27-57) és Dégi Évához (30-601-63-57) for­dulhatnak az érdeklődők. ■ Tóth Dénes (középen) klubigazgató munkájának köszönhetően Ferencz Gábor (balról) és dr. Nyerges Zsolt ötéves megállapodást kötött Papp Lajos- emlékkupa Rákóczii! jfaluban Felkarolta az utánpótlást labdarúgás Az Olaj KK elnöke a szolnoki foci fejlődését is segíti Rákócziújfalu adott otthont a ti­zenegyedik alkalommal meg­rendezett Papp Lajos-emlékku- pának, mely mára a megye leg­jelentősebb nyári kispályás lab­darúgótornáinak sorába emelke­dett. Több ismert játékos is fel­tűnt a csapatokban. A korábbi MÁV-kedvenc, jelenleg Békés­csabán szereplő Pozsár Gábor, a diósgyőri színekben élvonalban is megfordult Kállai Norbert, vagy éppen a többszörös NB Ili­as gólkirály, a mezőtúri Horváth Sándor egyaránt pályára lépett. A színvonalas találkozók sok­szor meglepetést hoztak. Ilyen volt a békési Hot Drink korai bú­csúja, valamint a Fekete Gábor által dirigált, helyi fiatalokból ál­ló Team remek szereplése. Utób­bi végül felléphetett a dobogó harmadik fokára is, miután si­kerrel vette a rákóczifalvai Cal­do elleni akadályt is. A döntő­ben borult a papírforma, a tornát rendező martfűi Sörwood megle­pően könnyedén, 4-0-ra legyőzte az ötszörös győztes, gyomai FC Speed gárdáját. A végeredmény: 1. Sörwood (Martfű), 2. Speed (Gyoma), 3. Team (Rákócziújfalu), 4. Calcio (Rákóczifalva). Gólkirály: Po­zsár Gábor (Speed), legjobb me­zőnyjátékos: Székely Dávid (Sör­wood), legjobb kapus: Pádár Ist­ván (Calcio). ■ Amit a színfalak mögött már hetek óta rebesget­tek, szerdán este hivata­lossá vált: a Szolnoki Olaj KK elnöke, dr. Nyerges Zsolt a kosárlabda, majd vízilabda mellett beszállt a labdarúgásba is. Géléi József Szerdán nagyszabású sajtótájé­koztató keretében jelentette be az újdonsült NB Tes labdarúgó­csapat, a Szolnoki MÁV FC elnö­ke, Ferencz Gábor a megállapo­dást. Eszerint az elkövetkező baj­noki esztendőben dr. Nyerges Zsolt veszi át a kék-fehér után­pótlás teljes versenyeztetését.- Hatalmas lépést tettünk előre az NB Il-es bajnokság megnyerésével, mely nagy örö­met és egyben óriási munkát is jelent számunkra - kezdte FÁ rencz Gábor. - Rendkívül rövid idő áll a rendelkezésünkre, hogy olyan minőségi fejlesztést érjünk el, mely megfelelő ala­pot jelenthet a hosszabb távú él­vonalbeli szereplésnek. Egye­dül képtelen lennék megterem­teni a megfelelő feltételeket, így dr. Nyerges Zsolt színre lépése óriási segítség számunkra. Mint megtudtuk, az elmúlt bajnoki esztendőben megköze­lítőleg 15 millió forintot emész­tett fel a hét utánpótláscsapat működtetése. Az NB I-es alaku­latnak a 2010— 11-es szezonban meg kell dupláznia együttesei számát, 14(!) gyerekcsapatot, il­letve egy NB III-as gárdát is ver­senyeztetnie kell, ami jelentős többletkiadást jelent.- Úgy gondolom, totális káosz uralkodik Magyarországon az erkölcs terén, és a sport mutat­hat kiutat ebből - vélekedett dr. Nyerges Zsolt. - Nem klasszi­kus akadémiát, hanem inkább igazi utánpótlásközpontot sze­retnénk létrehozni, mely a szol­noki, illetve a megyei gyerekek­nek ad lehetőséget arra, hogy futballisták váljanak belőlük. Kérésemre a felcsúti akadémiá­ról érkező Tajti József és Szíjjár- tó István is amolyan koordiná­torként segíti a jövőben a Szol­nokon zajló munkát. Természetesen nemcsak a klub anyagi helyzetének meg­erősítésen dolgoznak a MÁV FC vezetői, hanem a játékospia­con is folyamatosan jelen van­nak. Ezt bizonyítja, hogy több új játékos érkezett az elmúlt na­pokban is próbajátékra a Tisza- ligetbe. A bőcsiek kameruni kö­zéppályása Mohamadou Ab- douraman ugyan gólt is szer­zett az egymás közötti tesztjáté­kon, ám nem sikerült meg­egyezni vele, így már távozott is. Miként biztossá vált, hogy a brazil középpályás, Breno Ag- rezzi és a német alacsonyabb Túrkevén tesztelte játékosait Vágó Attila vágó Attila vezetőedző mérkő- MÁV: Groppioni (Tarczy) ­zésszituációban tesztelte áj já­tékosait. TÚRKEVE-SZ. MÁV 2-10 (1-5) Túrkeve, 100 néző, vezette: Jandó túrkeve: Kiss Cs. - Tóth /., Ökrös (Szőke), Varga I. (Las- kai), Nagy P. (Sőrés L) - Sas, Sólyom (dr. Bodó), Varga Z., Barna G. - Bozsó, Erdei (Kiss L). Edző: Barna Gábor. Hevesi-Tóth, Hegedűs Gy. (Kar­dos N.), Pető Z., Cornaci (Balogh P.) - Lengyel (Koós), Molnár Z. (Burány), Antal (Popovics), Bozian - Alex (Csák), Marozas. Edző: Vágó Attila. gólszerzők: Sólyom, Varga Z., ill. Alex 2, Balogh P. 2, Antal, Marozas, Kardos, Koós, Burány, Bozian. osztályban védett Kristóffy András sem lesz a kék-fehérek játékosa. Új fiúként most mutatkozott be a tiszaligeti öltözőben a Lit­vániából érkezett magas, erős csatár, Eimantas Marozas. A 25 éves támadó az első osztályú Teledema Kaunas gárdájának játékosa, a jelenleg zajló szezon eddigi 12 mérkőzésén három gólt szerzett. Ő, miként az Új­pestről érkezett Popovics Berta­lan, a hét végéig bizonyíthatja, hogy jó vásárt csinálnának vele a szolnokiak. Csütörtökön estig a MÁV FC keretével készül a ta­vasszal a BKV Előrében védő, remek szezont produkáló 25 éves kapus, Tarczy Pál is.- A DVSC-ből érkező Kardos Norberttel megegyeztünk, a kö­vetkező idényt kölcsönben ná­lunk tölti a védő - tudtuk meg Tóth Dénes klubigazgatótól. Kedvező helyzetben várják a visszavágót saját közönsége előtt har­colhatja ki a továbbjutást a Zalaegerszegi TE és a Győri ETO labdarúgócsapata az Európa Liga 1. selejtezőkö­rének csütörtöki visszavágó­in. Előbbi az albán Tiranát, utóbbi a szlovák Nyitrát fo­gadja. A zalaiak 0-0-s dön- teüent értek el Tiranában múlt csütörtökön, míg a Győrnek a nyitrai 2-2 után, a két idegenben szerzett ta­lálat miatt már egy gól nél­küli döntetlen is elég lehet a továbblépéshez. Drahos Gábor távozott a jászberényi csapattól az elmúlt évadban az NB I/B osztályban bronzérmes jászberényi kosárcsapat egyik legponterősebb embe­re Drahos Gábor volt. Az irányító azonban távozik a Jászság fővárosából, a követ­kező évadban az NB I. felső­házában újonc Szedeák szí­neiben szerepel majd. A 185 centis játékos hat éve már játszott a Szedeák együtte­sében. Hollandia az egyik döntős a vb-n A dél-afrikában zajló labda- rúgó-világbajnokság első elődöntőjét kedden este, lap­zártánk után rendezték. Ezen a holland válogatott 3- 2-re legyőzte Uruguay nem­zeti tizenegyét, és elsőként bejutott a vasárnap esti, Jo­hannesburgban megrende­zendő fináléba. A Debrecen nyerte a magyar Szuperkupát ugyan a Debrecen együttese nyerte mind az NB I-es lab­darúgó-bajnokságot, mind a Magyar Kupa küzdelemso­rozatát, az MLSZ úgy dön­tött, a második helyezett Vi­deoton ellen lépjen pályára a szezonnyitónak számító Szuperkupa-döntőn. A haj­dúsági fővárosban megren­dezett összecsapáson a Löki Szakály Péter góljával 1-0-ra diadalmaskodott. SZ0U0N.hu További sporthíreket a yotlON.hu hírportálon olvashatnak. Ellenfélre várnak a piros-feketék az EuroChallenge Kupában kosárlabda A két szolnoki játékossal felálló férfiválogatott mától felkészülési tornán szerepel Olaszországban Most már hivatalos, a Szolnoki Olaj kosárcsapata, kilenc eszten­dő múltán, ismét kiléphet a nem­zetközi kupaporondra, indulhat az EuroChallenge nevű európai kupasorozatban. Mindezt már kész tényként közli a FIBA Europe hivatalos honlapja. Természetesen a klubnál is örömmel konstatál­ták a hírt. Mint azt Vereb József technikai vezető elmondta, 28 legénység vesz részt a selejte­zőkben, melyből 14 együttest emelnek ki, hozzájuk sorsolják a többi indulót, köztük a miein­ket is. Érdekesség, hogy a név­sorban nem találni a körmendi gárdát, amelyik eddig minden követ megmozgatott az indulás érdekében. A lehetséges vetély- társak között találunk belga, ciprusi, francia, német, román, izraeli, lengyel, cseh, Orosz és ukrán klubokat. A sorsolást ma 13 órakor rendezik Barceloná­ban. A selejtező hivatalos játék­A magyar keret Lóránt Péter, Horváth Ákos, Vojvoda Dávid, Wittmann Krisztián, Fodor Márton, Hanga Adám, Molnár And­rás, Heindlein Roland, Tóth Gergely, Tóth Ádám, Szabó Zsolt, Soós Gábor, Csorvási Milán, Keller Ákos. napjai: szeptember 29. és októ­ber 6. ' Bár a klubcsapatok még pi­hennek, a válogatottnál nem áll meg az élet, hiszen nemzeti csa­patunk készül az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőkre. Közülük hármat majd a Tiszali- getben játszik a Mészáros Lajos szakmai igazgató, Dzunics Bra- niszláv és Sabáli Balázs edző ál­tal dirigált gárda. A két Olaj-ko­sarassal - Fodor Márton, Hor­váth Ákos - felálló legénység két hétig készült a Vas megyei Bükfürdőn, ahol eddig a fizikai felkészítés kapta a főszerepet. A folytatásban azonban már takti­kai munkára koncentrál a tár­saság, sőt sorban jönnek az elő­készületi mérkőzések. Mától szombatig pedig egy felkészülé­si tornán vesz részt a csapat az olaszországi Bormióban. Az olasz városban ma este Jordáni­ával, pénteken Iránnal, majd a szombati zárónapon a házigaz­dákkal találkozik válogatot­tunk. Érdekesség, hogy mind­két ázsiai együttes kvalifikálta magát az augusztus végén kez­dődő törökországi világbajnok­ságra. Mindez az olaszoknak nem sikerült, ezért ők is a kö­zelgő Eb-selejtezőkre fókuszál­nak. A hírek szerint a tornaren­dező olaszok revánsot akarnak venni a mieinken, hiszen két éve fájó vereséget szenvedtek a Tiszaligetben. ■ V. Cs. A minap Fodor Márton (labdával) lett a válogatott csapatkapitánya

Next

/
Thumbnails
Contents