Új Néplap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-07 / 130. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚNIUS 7., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR Takács Eszter a hagyományos mezőtúri színekkel és motívumokkal készíti a használati és ajándéktárgyakat. Még mindig keresik a termékeiket. Még mindig fazekasváros Takács Eszter kiállításokon öregbíti a Miska-kancsók hírét KÉZMŰVES Olasz bivalyok legelhetnek és tejelhetnek majd a mezőtúri mezőn Holnap és holnapután hattagú olasz küldöttség jön Mezőtúrra, hogy a tervezett bivalytenyészté­si és sajtkészítési projektről tár­gyaljon az érdekeltekkel. Úgy tű­nik, ezzel kimozdulhat talán a holtpontról az immár több mint egy éve kezdődött történet. Mint ismeretes, az olasz befektetők először az önkormányzattal pró­báltak együttműködni, de mivel ez a szándék nem járt sikerrel, helyi vállalkozók, valamint a fő­iskola felé fordult a figyelmük. Az előzetes tárgyalások során a helyi Mentész Zrt. úgy nyilatko­zott, hogy helyet, területet tudna biztosítani a bivalyok tartásához, és kész hosszú távú szerződést kötni az állatok takarmájmyal va­ló ellátására is. Az olasz befekte­tők képviselője az elmúlt hetek­ben megnézte a főiskola volt tan­üzemét is, és alkalmasnak talál­ta egy kapcsolódó tejfeldolgozó helyszínéül. Felvetődött, hogy a főiskola esetleg más funkcióban is kapcsolódhatna a projekthez: állattenyésztő- és élehniszer-ipa- ri képzéssel. A héten érkező küldöttség hat tagjából négyen az olasz bivalyte­nyésztők szövetségének képvise­lői, tehát igazán szakmabéliek. Bemutatkoznak a városházán, és tárgyalnak projektről minden érintettel. Többek között a Szolno­ki Főiskola képviselőivel is. ■ Kiállítás és emléktábla Trianonról Az elmúlt pénteken Trianon-em- lékkiállítás nyílt a Túri Fazekas Múzeumban. A Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület által szer­vezett tárlat tárgyainak túlnyomó többsége helyi gyűjtők tulajdona: dr. Keresztes Károlyé, Kissné Mi­kes Éváé és Szabó Andrásé. Ezt az anyagot Kassai Árpád budapesti képeslapgyűjtő egészítette ki, az alkalomhoz illeszkedő emlékek­kel. A kiállítás két héten át tart nyitva. A megnyitó napján, a Tri- anon-ünnepséghez kapcsolódva, emléktábla került a református gimnázium kertjébe, a később fel­állítandó Trianon-emlékmű a he­lyére. Az emlékmű költségeire ta­valy ősszel közadakozás kezdő­dött a városban. ■ Volt idő, amikor a min­dennapok használati esz­közének számítottak a különféle cserépedények: főztek, ettek és ittak, ételt és italt tároltak bennük, a háztartás nélkülözhe­tetlen eszközei voltak. Mára változott a világ! A mázas és máz nélküli,1 égetett termékek polcok­ra kerültek, dísztárgyak­ká váltak. L. Murányi László Mezőtúron, hosszú évekkel az országszerte ismert fazekas­szövetkezet megszűnése után, még mindig tíz fazekasműhely működik, amivel a város máig Magyarország egyik legnagyobb szakmai központjának számít.- Pedig mostanában rossz idők járnak a kézművesiparra - mondja némi keserűséggel a hangjában a tíz aktív mezőtúri mester egyike, Takács Eszter. - A fazekasokra is. Volt idő, ami­kor a jobb mesterekhez házhoz jöttek a kereskedők, és onnan vitték el a termékeket, de a ke­vésbé neveseknek sem voltak értékesítési, megélhetési gond­jai... Ma, legtöbbünknek bizony sokat kell mennünk ahhoz, hogy megtaláljuk a vásárlóin­kat, és meg tudjunk élni a ke­zünk munkájából. Takács Eszterre nem családi tradícióként ragadt az agyago­zás, a fázekasság szeretete. „Kí­vülről” jött a szakmai céhbe. Hogy ez így történhetett, abban azonban nagy szerepe volt egy másik Takács Eszternek is: nagynénjének, aki a maga idejé­ben a legjobb „írókások” - díszí­tők - közé tartozott, s aki valami­féle utat mutatott a kishúgnak. Mint ahogy a középkorosz­tályhoz tartozó mezőtúri faze­kasok többsége, a fiatalabbik Takács Eszter is az egykor volt híres fazekasszövetkezetben ta­nulta ki a mesterség csínját- bínját. — Mezőtúrnak és a mezőtúri fazekasszövetkezetnek még mindig nagy tekintélye van kéz­műves körökben - magyarázza, miközben a korongra tesz egy alaposan „begyúrt” agyagdara­bot. - Bármerre járhatunk az or­szágban, a legnevesebb szakmai kiállításokon, vagy vásárokon, elismerik azt, akiről kiderül, hogy a mezőtúri szövetkezetben tanulta a szakmát. Nagyon jó is­kola volt! Márpedig egy, a Takács Eszte­réhez hasonlatos, egyszemélyes műhelynek bizony személyesen is jelen kell lennie a termékeivel a vásárokon: amit csinál, azt be kell mutatnia és el is kell adnia.- Én már nem megyek el mindenhová, csak az igazán igényes helyekre - meséli km rongozás közben. Vásárokat, ki­állításokat, fesztiválokat említ: a Mesterségek Ünnepét augusz­tus 20-án a Budai Várban, az Or­szágos Táncháztalálkozót, Szentendrét, vagy a negyven napos karácsonyi Népművésze­ti Vásárt a fővárosban, a Vörös­marty téren.- Szívesen megyek viszont be­mutatókra, ha hívnak, az egész országba. Fontosnak tartom, hogy ne csak megőrizzük, de ilyen módon, testközelből, meg is mutassuk a mezőtúri fazekas hagyományokat. Nem sok he­lyen tanítják ugyanis már az or­szágban a korongozást, a faze­kasmesterséget, így mindenhol nagy érdeklődéssel fogadják a bemutatókat. Ez évben is lesz hagyományos Túri Vásár uniós társfinanszírozású pályázat benyújtásáról dön­tött legutóbbi ülésén a me­zőtúri képviselő-testület, az idei Túri Vásár rendezési költségeinek kiegészítése érdekében. A program vár­ható teljes bekerülési költ­sége tízmillió forint lesz, amihez pályázatnyerés ese­tén öt százalék önerőt kell a városnak biztosítania. Nyitás előtt a túri alkotótelep bő két hét múlva, június 23-án újra megnyitja kapuit a Takács-tanyán a Mezőtúri Alkotótelep, és egészen nyár végéig, augusztus 29- ig látja vendégül a művé­szeket. A telep művészeti vezetője továbbra is a kar­cagi Győrfi Sándor, Mun- kácsy-díjas szobrászmű­vész. A telepet működtető közalapítványnak viszont új kuratóriumi elnöke van, dr. Krizsán József, a Szolnoki Főiskola rektorhelyettese személyében. Pedagógusokat köszöntöttek június 4-én, pénteken, váro­si ünnepség keretében kö­szöntötték a város vezetői a mezőtúri pedagógusokat. Ez alkalommal kitüntetéseket is átadtak a kiemelkedő munkát végzettek számára. Kelemen Sándorné a Mező­túr neveléséért, oktatásáért, Takácsné Katona Erzsébet a Mezőtúr gyermekeiért, Gye- nes Ferencné a Mezőtúr kultúrájáért, Dévay László a Mezőtúr sportjáért díjat kapta. Dr. Szűcs Sándor és Szabó Zsigmond az „Élet­műért” díjat vehette át. Sza­bó Zsigmond emellett még Pedagógus Szolgálati Em­lékérmet is kapott, aminek további kitüntetettjei: Ku- gyela Anna, Patkós Gáborné és Seres Attila. Aranydiplo­másként Roszik Mihálynét, Tóth Lajost és Korom Kál­mánt köszöntötték. Utóbbi a Pedagógus Szolgálati Em­lékérmet is átvehette. SZOUON.hu További mezőtúri információk a S20U0N.hu hírportálon olvashatók. Hová lett a kiváló mezőtúri alapagyag? hogy mezőtúron egyáltalán kialakult, s ennyire megerősö­dött a fazekaskodás, abban meghatározó szerepe volt az itt kibányászható, kiváló vörös agyagnak. Több évszázadon át ebből készültek a jellegzetes tú­ri cserépedények és használati tárgyak. Napjainkban azonban már minden túri fazekas ide­genben - többnyire Karcagon, Hódmezővásárhelyen, vagy ép­penséggel Kishajmáson — be­szerzett anyagból készíti a ter­mékeit. A kibányászott agyag­ból ugyanis még hosszadalmas munkával, s kezeléssel készít­hető jó minőségű, korongra va­ló alapanyag. Ilyet az évekkel ezelőtt megszűnt fazekas szö­vetkezet készített utoljára Mező­túron, azóta senki - tudtuk meg Pusztai Zsolttól, a Túri Fa­zekas Múzeum igazgatójától. Hívja az Új Néplap újságíróját! A . Jgt L. MURÁNYI « LÁSZLÓ elsősorban a Mezőtúron élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerű­en panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, i tárcsázza a 56-516-735-ös telefonszámot hétköznapokon! „«»«BilVBÍK Si . MTMiwmmi .... —— Benépesülnek a vízpartok SE I Ál L,É. Szilárd úton a kuncsorbaiak fejlődés Őszre befejeződik a rég várt beruházás Az utóbbi napok hatalmas esőzése miatt egy hete le kellett állítani Kuncsorbán a Felszaba­dulás és a József Attila utcák szi­lárd burkolattal való lefedését - tudtuk meg Rédai János polgár- mestertől. Az átmeneti leállás miatt azonban előreláthatólag nem kell módosítani a beruházás szeptemberi befejezési dátumát. A rég várt beruházás révén ösz- szesen kilencszáz méterrel nö­vekszik a falu szilárd burkolatú útjainak hossza. Az útépítéshez az önkor­mányzat huszonnégymillió fo­rint támogatást nyert, amit négy­millió forint önerővel kell kiegé­szíteni. ■ L. M. L. Rédai János szerint már nyár végén is száraz lábbal lehet erre közlekedni Mezőtúr térségét még elkerülte a nagy víz Az elmúlt hetek monszunszerű esőzései Mezőtúr térségében a belvizeket duzzasztották fel el­sősorban, a folyókon eddig nyu­godt volt a helyzet. A Kötikövízig mezőtúri belvíz- védelmi szakaszán nagy terüle­tet borított el a víz, és a hét végé­ig másodfokú készültségben dol­goztak a védekezésben részt ve­vő emberek. Miután pedig a me­zőtúri szakasz állományának nagy részét a zagyvái árvízvéde­lemhez vezényelték, az otthoni szivattyúkat a besegítő győri társigazgatóság, illetve más társ- szervezetek dolgozói működtet­ték. A belvízszivattyúk napi hu­szonnégy órában üzemeltek, de még így is mobil szivattyúk be­állítására vált szükségessé. A Hármas-Körösön egyelőre csak Kunszentmárton és a Horto- bágy-Berettyó torkolata közötti szakaszon volt - első fokú - ké­szültség, a Hortobágy-Berettyón viszont egészen a hét végéig nem volt szükség készültség el­rendelésére. A helyzet azonban pénteken itt is változott, és a Kötikövízig el­rendelte az első fokozatú védel­mi készenlétet. Ez egyelőre a gá­tak fokozott felügyeletét jelenti elsősorban. Mezőtúr mindkét folyója fo­lyamatosan árad, így az elkövet­kező napokban a védelmi ké­szültségi fokozat emelésére le­het számítani. ■

Next

/
Thumbnails
Contents