Új Néplap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-03 / 127. szám
4 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK Meztelen német katonák rohangáltak Szolnok bombázása A vasútállomás volt a fő célpont az angolszász repülőgépek számára A II. világháború harcaiban Budapest mellett Szolnok egyike volt azoknak a városoknak, melyek a legsúlyosabb légi támadásokat élték át. A támadások célpontjai a főbb közlekedési objektumok voltak. így a Tisza- híd és a vasútállomás. Mészáros Géza A vasúti csomópont a legnagyobb pusztítást az 1944. június 2-ai bombázás során szenvedte el. Az egykori beszámolók szerint ilyen képet mutatott a városrész: „...A pályaudvaron a vasúti kocsik ezrei mentek tönkre, melyeket egymás tetejébe, súlyos kerekeit pedig két-három utca távolságnyira, sőt, az állomástól mintegy 500 méterre lévő Gólyáig dobta el a robbanás hatalmas ereje. Mintha valami ördögi erő szántotta volna fel a területet, úgy tűntek el az utak és házsorok a MÁV-lakótelepen, a Liget utcán és a Kisgyepen...” - szólt a korabeli híradás. Magó Károly zászlós, a Szolnoki Repüléstörténeti Múzeum munkatársa számos egyéb hadtörténeti kutatása mellett a szolnoki bombázásról is hiteles információkat szerzett be. Szemtanúkat keresett fel, s lejegyezte a visszaemlékezéseiket. Ebből állítottunk össze egy szemelvényre valót. A II. világháború alatt, 1944. június 2-án először angol-amerikai gépek (Liberator, Flying Fortress), majd még abban az évben oroszok (11-2, Po-2), december 17-én pedig még német gépek (Iu-88, Hé-111) is bombázták a várost. Tóth Béla: — június 1-ről 2-re virradó éjjel zavaró repülés miatt riadó volt Szolnokon. Talán csak egy gép körözött a város felett, úgy éjféltájban. Szokás szerint lementünk az óvóhelyre, én a Bálvány utcai Bajusz féle ház pincéjébe, és hallottuk a repülő hangját. Nyilvánvalóan körözött Szolnok felett és a légvédelmi tüzérség állandóan tüzelt rá, sőt, reflektor is kereste, de eredmény nem volt. Hallottuk a ledobott bombák robbanásának hangját, amelyek a fűtőház környékén, a Rocsatelepen okozott kárt, és talán halálesetet is. A zavarórepülés hajnalban véget ért. Reggel, talán nyolc óra sem volt, amikor repülőgépek érkeztek délkelet felől erős zúgással, eléggé alacsonyan. Mellettem állt Jovano- vics lován, magyarul Jánosi János, ki a Tito-hadseregben repülőtiszt volt, így szólalt meg: „Hű, ezek bombázni fognak!" Az első hullámban 37 gépet számolt meg, láthatóan újabb 37, és újabb 37 gép tűnt fel. Levonultunk a hivatal udvarában ásott óvóhelyre, és alig egy perc múlva a bombák robbanása, és a légoltalmi pince mozgása érzékeltette, hogy körülöttünk záporozik a bomba. A bombázás alig múlt el, amikor kijöttünk a bunkerből, és láttuk az állomás felől gomolygó füstöt. Az utcán meztelen német katonák, egy törölközővel, vagy anélkül szaladtak. Az éjjeli zavaró repülés miatt a katonavonatokat csak reggel engedték be az állomásra, így az telítve volt katonavonattal. A katonák egészségügyi fürdőzése A környező házakat és portákat szétvetette a légitámadás A repülőgépek célpontja egyértelműen a pályaudvar volt közben jött a támadás. A légvédelem egyetlen lövést sem tudott leadni az érkező gépekre, mivel az éjjeli zavarórepüléskor minden muníciót kilőttek, és reggel 8-ig újat nem vételeztek. Sietve rohantam a Bálvány utca felé, hogy megtudakoljam szüleim és a házunk sorsát. A Gólyánál egy vasúti kocsitengely feküdt, a József Attila úti megálló környékén bombatölcsér és kidőlt telefon és villanyoszlopok voltak. Mindenütt por, és lárma. Szerencsére a Bálvány utcai bunker is, és a családom is épségben maradt. Édesapám nem vonult az óvóhelyre, és éppen a katonáknak mutatta azokat a helyeket, A vasútállomás épületének egy része állva maradt, a többi romba dőlt A vasúti kocsikat pilleként szórta szét a szőnyegbombázás tást: „Figyelem, figyelem! Zava ró repülés!” értem az óvóhelyhez, akkor jöttek a bombázók. Az első hullám elvonulása után csend :, ezért kimeAz 1944. június 2-i légitámadást főleg amerikai Liberatorok hajtották végre a szolnoki légtérben berek menekültek a bombázás elől, ő mindig a közepében volt a bajoknak. Ekkor már a család rádiója éjjel nappal szólt, mert onnan értesülhettünk a légitámadásokról. Éjszakánként ruhában aludtunk, hogy szükség esetén gyorsan le tudjunk vonulni a légópincébe. Június 2-án reggel is megszakították az adást, a merev csendre mindenki odafigyelt, majd hallottuk a felszólíbordó ruhás kislány feküdt A hullákat nyitott koporsóban helyezték el a templom mögött. Ott volt a sok koporsó, benne a csonkolt hiányos halottakkal. Emlékszem, volt olyan is, akinek teljesen ki volt fordulva a belseje, nagyon szörnyű látvány volt. Négy ember ahová bomba csapódott, de még nem robbant. Voltak időzített bombák, melyek a támadás után egy-két órával robbantak, de voltak döglött bombák is. A Baross utca vasútállomás közeli része sok kárt szenvedett, a Mátyás király út sarkán lévő emeletes ház összedőlt. A vasutas kolóniák, a Jósika út, és a Lehel út között szinte eltűntek. Az állomás jelentős része viszont állt, a német barakkok a vágányhoz közeli részen majdnem teljesen elpusztultak. Kint voltam a német áldozatok temetésén a Körösi úti temetőben. Úgy tudtam akkor, hogy 3000 német katona lelte halálát a bombatámadáskor. A nagy gödörben egymáson feküdtek a hullák, a német katonák háromszoros levegőbe lőtt dísz- sortűzzel búcsúztatták elhunyt harcostársaikat. Simon Ferencné, Kiss Márta: — 1944-ben ötéves voltam, és az Attila út 28. szám alatt laktunk. Édesapám Kiss István tűzoltó törzsőrmester volt, aki jó kapcsolatot tartott fenn két Szobiokra vezényelt német pilótával. Ők rendszeresen meglátogattak bennünket. Édesapám a bombázások idején folyamatosan az első vonalban volt, mert tüzet oltott, és mentette az embereket. Amikor az emMajd kis idő múlva: „Bácska, Baja! Légi veszély! Légiriadó!” Ezek után felbőgtek a szirénák, és hamarosan jöttek a bombázók. Mi levonultunk az óvóhelyre, mely a kórháznál volt Ide vitték le a betegeket is, és az ápolónők, akik apácák voltak, végig imádkoztak a bombázás alatt. Amikor véget ért a támadás, óriási füst szállt a vasútállomás környékén. Apám mesélte, hogy szerencsére egy magyar szabadságos vonat a támadás előtt húzott ki az állomáshoz. A Véső út végénél voltak a német barakkok, melyeket eltaláltak a bombák. Sok német katona meztelenül szaladt a város felé a támadás elől, a civil lakosok dobtak rájuk ruhát, vagy takarót. Másnap a kistemplomhoz 2-3 stráfkocsival hordták a halottakat, az egyiken a halottak tetején egy hogy angol pilóta, és végignézették vele az áldozatokat. Kern Pálné, Tóth Viktória:-1944. június 2-i reggelen volt a legnagyobb bombatámadás Szolnok ellen. Előző éjszaka is bombáztak, a Béke utca környékét Én ekkor 16 éves voltam. Reggel 8-kor kezdődött a riadó, és levonultunk a pincébe, ahogy a kötelező oktatásokon tanították. A Bálvány út 8. szám alatti pincében éltem át a bombázást. Ezen a napon volt a fizetés a vasútnál, ezért rengeteg vasutas volt az állomáson, így édesapám, Tóth Miklós, aki főmozdonyvezető volt. Miután elrendelték a riadót, én megéheztem, ezért hazamentem enni. Korábban béke honolt, nem volt bombázás, ezért nem vettük komolyan. Amikor visszarészkedtünk, de ekkor a második hullám ledobott bombái éppen robbantak, ezért a légnyomás visszalökött a pincébe. Vasúti kocsik alkatrészei hullottak az udvarunkra. Az utcánkban három ház pusztult el teljesen, mert telitalálatot kapott. A támadás után elindultunk a város felé, a Gólya környékén találkoztam a bátyámmal, aki nem ismert rám, annyira koszos voltam. Körülbelül egy óra múlva ismét riadó volt, a Sípos Orbán utcai óvóhelyre bújtunk, mert egy felderítő gép lehetett, ami a város fölé repült, még a zúgását is hallottam. A bombázás után a halottakat teherautóval vitték a temetőbe. Emlékszem, hogy az egyik teherautón az egymásra fektetett halottak között egy masnis hajú kislány volt A romok eltakarítása miatt még másnap is hordták a holttesteket. A támadás áldozatait a régi ravatalozótól jobbra rakták le, főleg német katonák, és magyar civilek voltak. FiigedNVIajzik Zoltán: — Vasutas voltam és egy huszárvonatot vittünk Szolnokig. Hajnalban 4 óra körül Palá- dicspusztánál álltunk meg. Megkérdeztük, hogy mi végett várunk. Mondták, hogy engedélyre, és ekkor tudtuk meg, y-an reggel is megszakították az a mere\-csendre mindenki odafi- félt, majd hallottuk a felszólítást: „Figyelem, figyelem! Zavaró repülés!” Majd kis idő múlva: „Bácska, Baja! Légi veszélyí Légiriadó!” hogy megbombázták a fűtőházat. Reggel 8.30-kor az állomást meg a várost is megbombázták. Én a Liget utca 22-ben laktam akkor. Mivel fáradt voltam, hajnalban mélyen elaludtam. Nem hallottam meg a légvédelmi szirénának az első figyelmeztetését, már csak akkor ébredtem fel, amikor hallottam a bombázó gépek morajlását. Alcsi felől tűntek fel a gépek gyönyörű csatasorban állva. Sok gép volt, az ég elsötétült tőlük. Talán három hullám volt, vagy több. Hullámonként volt vagy hatvan-het- ven gép. Tudtam, hogy már nem tudok elmenekülni innen. Az állomásra szánták a bombákat, az amerikai bombázó gépek, a Li- berátorok, de a mi házunkra és a város vasútállomás melletti részeire is sok-sok bomba esett le. Egy nagy diófa volt a telken. Kis gyerkőcök egy másfél méteres gödröt ástak a diófa alá, abba húzódtam bele. Az első hullám után kinéztem az utcára. Egyforma romhalmaz volt az utca és a házak helyei. Az egész utcát elsöpörte az első hullám. Vissza a gödörbe, mert újra feltűntek a gépek. A legközelebbi bomba olyan közel esett, hogy az általa dobott föld be is temetett. Ha másfél, két méterrel közelebb esik hozzám, akkor meghaltam volna. Alig kaptam levegőt a gödörben, de azért örültem, hogy nem vagyok a szabad ég alatt. Borzalmas volt. A német katonák meztelenül rohantak a város közepe felé a második hullám alatt, két német katona még rám is hasalt. A második hullám után azt gondoltam, hogy ha pisztolyom volna rájuk lövöldöznék, a pilótákra. A második hullám után romhalmaz volt minden. Az egész ház, az egész utca. Vasúti vagonok darabjait is bedobta a víztoronyig. A német katonáknak a vasútállomás közelében volt a fertőtlenítőjük. Éppen többen fürödtek a légitámadás alatt. Ezért történt az, hogy megsebesülve, meztelenül, véresen, ahogy a re- peszdarabok érték, ordítva rohantak a város közepe felé. Úgy hallottam talán 5 ezer ember pusztult el a támadáskor. A szüléimhez mentem Nagykörűbe gyalog, nagyon össze voltam törve. Hat óra hosszáig baktattam. Egy hét múlva mondták a rádióban, hogy aki nem jelentkezik önként a vasútnál, azt úgy veszik, mintha önként elhagyta volna a munkahelyét. Én nagyon szerettem a vasutat, ezért jelentkeztem. Akkor kérdezte tőlem a vezérlőtiszt: „Hol volt maga másodikán?” Mondtam: „Hát a Liget út 22-ben!” „Az nem létezik, a Liget utcában mindenki elpusztult!" - nézett rám meghök- kenve. „Hát pedig én itt vagyok, mert élek!” - vetettem oda neki nevetve. Egyébként ettől a naptól fogva két születésnapomat is ünnepeljük. Gondoltam arra is a gödörben, hogyan lehet az, hogy nem élem meg a 34. születésnapomat?! De megéltem! (Fügedi-Majzik Zoltán még a 93. születésnapját is megélte. Azt követően, 2003. június 13-án szállt fel az égi vonatára. Visszaemlékezéséta család rögzítette videóra). Szolnok városrésze és lakói is megsínylették tehát az 1944. június 2-i légitámadást. De a későbbiekben is folyamatos csapás sújtotta a megyeszékhelyet.
