Új Néplap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-22 / 143. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2010. JÚNIUS 22., KEDD MEGYEI TÜKÖR Karcag korábbi nézeteltérésü­ket akarta rendezni egy karcagi férfi, ezért a hét végén elment helyben lakó ismerőséhez. Ven­déglátója lakásán azonban ösz- szeverekedtek, melynek során a férfi egy kézi kapát vágott vendé­ge hátába. Végül mindketten könnyebben megsérültek, mrfk Rákóczifalva folytatódik a víz- és szennyvízvezeték-rendszer felújítása a településen. A képvi­selőtestület nemrég döntött ar­ról, hogy a Víz- és Csatornamű- vek Koncessziós Zrt. az önkor­mányzatnak idén fizetendő kon­cessziós díjának terhére végezze el a munkákat. így a Jókai út 80. szám és Zrínyi út között a vízve­zeték, a Toldi út Hunyadi és Kos­suth út közötti szakaszon pedig a szennyvízvezeték felújítására ke­rülhet sor. tj Szolnok TOLVAJ járt az egyik óvodában. Az ismeretlen tettes pénteken besurrant az intéz­ménybe, és két ott dolgozó pénz­tárcáját lopta el. A sértettek 21 ezer forint kárt szenvedtek, mrfk Tiszasas PÉNTEKRE virradóra tolvaj járt egy helybeli lakos in­gatlanán. Az elkövető az udvaron tárolt hordókból 800 liter gázola­jat leszívott, és egy utánfutót is magával vitt az ismeretlen tettes. A rendőrök megtalálták az után­futót és visszaadták jogos tulaj­donosának. MRFK Újszász ISMERETLEN személy egy idős asszonyt 80 ezer forint­jától szabadította meg pénte­ken. A trükkös tolvaj telefonon keresztüJ hívta fel idős áldoza­tát, és az unokájának adta ki magái. Elmondta, hogy közleke­dési balesetet szenvedett és pénzre lenne szüksége. A ki­csalt pénzért ezt követően egy ismeretlen férfi érkezett taxival, aki átvette egy borítékban az összeget és elhajtottak. A 79 éves néni másnap találkozott unokájával, ekkor derült ki a bűncselekmény, mrfk Újszász ÜNNEPELNEK az Idősko­rúak Szociális Otthonában. Az in­tézményfennállásának ötvene­dik évfordulója alkalmából ren­deznek jubileumi programot ma, amikor többek között az is kide­rül majd, hogyan nevezik ezentúl az otthont, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Vakációban is kanalaznak szünidő Nyáron is biztosítják a meleg ételt a rászorulóknak A héten megkezdődött a nyári szünet, ám sok kis­gyermeknek ilyenkor sem mindig tud­nak a szü­lők meleg ebédről gon­doskodni. A legtöbb telepü­lésen éppen ezért az önkormányzat ingyenesen biztosít ja azt a rászoruló gyerekeknek. Munkatársainktól Nyári szociális étkezésben részesülő gyermekek megyénkben Év Támogatás Létszám összege (Ft) __________(fő) 20 10 144 666 670 7 622 2009 143 288 530 7 515 2008 62 662 250 5 779 A kisújszállási önkor­mányzat idén nyáron is ingyenes étkeztetést biztosít a rászoruló gye­rekeknek. A rendszeres gyermekvédelmi kedvez­ményben részesülő általá­nos iskolás korú gyermekek a tanév végét követően, a nyári szünidő teljes idejére napi egy­szeri meleg étkezést vehetnek igénybe. A város iskoláiban még a nyári szünet megkezdése előtt történt előzetes felmérés alap­ján, száztizenegy gyermek kí­ván élni a felkínált lehetőséggel. A részükre biztosított ebéd díjá­nak kifizetése részben a közpon­ti költségvetésből történik, a fennmaradó hányadot pedig az önkormányzat vállalta át. Évről évre igénybe ve­szik Kengyelen is az „in­gyen ebédet”, tájékoztat­tak a polgármesteri hiva­talban. Kengyelen összesen 102 gyermek részesül nyári szociális gyermekétkeztetés­ben, kilenc pótigény elbírálása még folyamatban van. Az elmúlt években növekedett a térítés­Szolnokon több mint ezren kapnak meleg ételt. Képünk illusztráció. Közel 400 ezer adag ételre futja a támogatásból mentes ebédet igénybe vevők száma a településen. — Nem igényeltünk idén nyá- 1 ri szociális gyermekétkeztetési | támogatást, mert a falunkban le- J vő konyha jelenleg teljes felújí- 1 tás alatt áll - tájékoztatott Vé- konyné Házi Eszter polgármes­ter. - A rászorultak segélycso­magot kapnak, melyben száraz élelmiszerek, liszt, cukor, tész­ta, keksz található. Besenyszögön negyvenhat rá­szoruló gyermeknek biztosíta­nak ingyenes étkezést a nyár fo­lyamán. Ez a szám az előző éve­kéhez hasonló. Az önkormány­JÁsz-NAGYKUN-szoLNOK megye 78 önkormányzatából 9 nem kívánt élni az államilag támo­gatott szociális nyári gyermek- étkeztetés lehetőségével. A me­gyénket megillető teljes összeg idén 144 millió 666 ezer 670 forint, ebből 7622 gyermek összesen 390 ezer 991 adag ételhez juthat. FORRÁS: EAR ÁLLAMIG. HIVATAL, SZOCIÁLIS ÉS GYÁM­HIVATAL, SZOLNOKI OSZTÁLYA zatnak ez összesen 919 ezer nyolcvan forintjába kerül. Jászberényben gyermekvédel­mi kedvezményben részesülők átlagos létszáma kilencszáz fő. Számuk folyamatosan változik, hiszen az érintettek egy évre kaphatnak ilyen kedvezményes elbírálást. A család jövedelmi helyzetének újabb felülvizsgála­takor kiderül, hogy annak vál­tozása miatt a kedvez­ményre jogosultak-e a következő 12 hónap­ban. A kedvezmény­ben részesülők kü­lönben a gyermek bölcsődés, óvodás korában, illetve az általá­nos iskola hatodik osztályá­ig igénybe vehetik az intéz­ményben a nebuló térítés- mentes étkeztetési lehetőségét. Szolnokon a nyári szünetben 1050 rászoruló gyermek részé­re biztosítanak étkezést (6- 12 éves korosztály szá­mára) 44 napon át. Ez a szám tavalyhoz ké­pest nőtt, hiszen az előző nyáron 835 kisdiák esetében igényelték az ingye­nes étkezést. - A mele­gíthető konzerv ételeket városrészenként a Szol­noki Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Módszertani Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ IV. sz. Tagintézménye koordinálá­sával osztjuk szét. A kimaradt, át nem vett konzerveket a Szol­noki Kistérség Többcélú Társu­lása Humán Szolgáltató Köz­pont Módszertani Gyermekjó­léti Központ ügyfelei részére osztják ki a központ munkatár­sai; az osztásnál az eredeti fel­tételekhez hasonló szempont­ok alapján választják ki a csa­ládokat - tájékoztatott Pókász Endre, a szolnoki polgármeste­ri hivatal sajtóreferense. A szol­noki önkormányzat 17 millió 94 ezer forintot fordít az étkezé­si támogatásra. mnmm János gazda és az özönvíz János gazda eddig abban a tudatban élt, hogy hét évti­zednyi tapasztalat birtoká­ban képes értelmezni a ter­mészet apró, kevésbé egyér­telmű jelzéseit is. S messze nem orvosi eset az sem, ahogy kommunikál a növé­nyekkel, a nevükön szólítja jószágait. Kiismeri magát az égbolton, így megfejti, hogy bizonyos égi jelenségeket követően mire számíthat. Pontosabban eddig tudta. Mert az utóbbi hónapokban teljesen összezavarodott. ennyi vízre ugyanis nem emlékszik, mint ami az idei tavaszon és nyárelőn jutott. Kinn a határban éjt nappal­lá téve küszködött azzal, hogy a lefolyástalan terüle­tek kivételével levezesse a belvizet. De már belefáradt. Feladta. Keserűen vette tu­domásul, hogy a kalászoso­kat lefektették a viharok, a tavaszi vetések pedig meg­fulladtak a hetekig tartó foj­togató nedves szaunában. Sok-sok hónapi munkája ve­szett oda, egyetlen fillér eredmény nélkül. falujában is kijutott a csa- pásból. Szomszédaival, az utcabeliekkel szinte minden aap felvették a harcot árvíz­zel, több-kevesebb sikerrel. Az alsó épület még mindig úszik, a háztól azonban ed­dig távol tartották az alatto­mos pusztításra képes folyé­kony közeget. Ám akadt, aki nem volt ilyen szerencsés, a belvíz beköszönt a lakásba, tönkre téve minden bútort, berendezést. Végső soron egy élet munkáját. persze János gazda is kutat­ja az okokat és keresi a fele­lősöket. Ám ismervén és tisztelvén a természet te­remtő és pusztító erejét, tisztában van azzal, hogy el­képzelhető ennél is rosz- szabb. Mert ez a bolygó más, mint akár pár évtized­del ezelőtt. így azt is tudja, hogy az alkalmazkodás ke­gyetlenül nehéz lesz. Rabsicokat fogtak el a vízirendőrök Püspökinél Múlt hét csütörtökön négy sze­mélyt fogtak el és állítottak elő a Tiszai Vízirendészeti Rendőrka­pitányság (TVRK) munkatársai Tiszapüspökinél.- A menteden területen az el­múlt napokban megerősített szolgálatot láttunk el. Az árvízi készültség mellett erre azért is volt szükség, mivel több bejelen­tést is kaptunk, miszerint itt rab- sicok garázdálkodnak - mondta el Kurdics Zoltán alezredes, a TVRK bűnügyi osztályvezetője. — A kollégák a motort lekapcsol­va csorogtak lefelé a folyón, ami­kor a hajózási tilalom ellenére a vízen közlekedő csónakot és benne 4 személyt pillantottak meg. A csónakból előkerült mintegy 30-40 méternyi háló, halat viszont nem találtunk. A négy férfi beismerte, hogy ha­lászni indultak a megáradt fo­lyóra, ezzel megsértették a halá­szati tilalmat is. Kurdics Zoltán hozzátette: mind a négy személy lakásán házkutatást tartottak, egyikő- jüknél közel 20 kilónyi fagyasz­tott halfiiét foglaltak le, továbbá halpucolásból származó pikke­lyeket is találtak. Egyrészt ellen­őrzik a fagyasztott fiié eredetét, valamint a pikkelyekkel kapcso­latban azt, hogy tilalmi időszak­ban foghatták-e a halat. A négy férfinak közveszély helyszínén elkövetett lopás vétsége miatt kell felelnie. ■ N. G. Háromszázmilliós csalás a megyében Folytatás az 1. oldalról A VÁM és Pénzügyőrség sajtó- közleménye szerint a társaságo­kat Budapesten és környékén je­gyezték be, ám a tevékenységü­ket Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében folytatták. Ennek során a gyárakba és üzemekbe közvetített munkavál­lalók nagyobb részét az APEH felé bejelentették, de nem a ré­szükre valójában kifizetett mun­kabér után fizették meg a közter­heket, hanem lényegesen keve­sebbet vallottak be. Az 1800, ne­héz körülmények között élő munkavállaló is csupán a kial­kudott órabér mintegy felét kap­ta meg. így kettős csalást követ­tek el. Egyrészt az áfával és a nyereségadóval, másrészt az al­kalmazottak bérével és járuléka­ival. Mindezek kapcsán az álla­mot megközelítőleg 300 millió forintos kár érte. Azt még vizs­gálják a szakértők, hogy a mun­kavállalókat mennyivel rövidí­tették meg. A házkutatások során lefoglalt jelentős mennyiségű bizonyíté­kot és mintegy százmillió forint készpénzt foglalt le a hatóság, de zároltak több bankszámlát is. A Vám- és Pénzügyőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást adócsalás bűncselekmény elkö­vetésének gyanúja miatt, mely­nek eredményeként várhatóan további gyanúsítottak kihallga­tására is sor kerül. ■ T. J. Gyertyagyújtás. Mezőtúron vasárnap a június 94 buszbaleset áldozataira em­lékeztek. Kunszentmárton és Szentes között a borsodi árvízi védekezésről ha­zatérő rendőrök busza ütközött frontálisan egy munkásokat szállító mikro- busszal. A szerencsétlenségben heten haltak meg, mind mezőtúriak voltak.

Next

/
Thumbnails
Contents