Új Néplap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-21 / 142. szám

KOZELET Kolozsvári látogatásán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte: a kormány még július 19-e előtt összehívja a Magyar Állandó Értekezletet. Majd az mérlegeli, hogy összetétele miként tükrözze a változásokat, amelyek a legutóbbi összehívás óta a határon túli magyar szervezetekben történtek. HÍRSÁV A Vatikánt is elérte a korrupciós botrány egy katolikus bíboros és egy volt miniszter ellen is vizsgálat indult abban a ki­terjedt korrupciós ügyben, amely miatt már lemondás­ra kényszerült a Berlusco- ni-kormány gazdaságfej­lesztési minisztere. A Vati­kán nyilatkozatban fejezte ki reményét a helyzet ma­radéktalan tisztázására. Csak fegyvert nem szabad bevinni Gázába Izrael enyhít a Gázai öve­zet blokádján, mostantól nem az övezetbe bevinni engedett árukat sorolva fel, hanem a tiltottakat, s az új listán csak fegyverek és katonai célra használható anyagok szerepelnek majd. Mától tehát minden nem katonai jellegű árucikk sza­badon bejuthat. Rendkívüli és sürgős tisztújítás az MKP-ban rendkívüli tisztújító kong­resszust tart július 10-én Dunaszerdahelyen a Ma­gyar Koalíció Pártja (MKP)- döntött a párt országos tanácsa szombaton Po­zsonyban. Csáky Pál vállal­ta a politikai felelősséget^ -r <; ri arról azonban még nem ha­tározott, hogy ismét jelölte­ti-e magát. Duray Miklós al- elnök nyugdíjba vonul. Az egy héttel ezelőtti választá­sokon az MKP megbukott és nem jutott be a parla­mentbe. Csáky Pál: Megbuktunk Ki nyer ma? Lech Kaczynski két hónappal ezelőtti halála miatt előre hozott elnökválasztást tartottak tegnap Lengyelországban. Ketten esélyesek: Lech Kaczynski ikertestvére, Jaroslaw és az ügyvezető elnök, Bronislaw Komorowski (fotónk). A közvélemény-kutatások szerint Komorowski nyeri a választást. Ha egyik jelölt sem szerzi meg legalább a szavazatok felét, akkor második forduló is lesz Új törvények csont nélkül t. ház A tavasszal megválasztott OVB-t is lecserélhetik Indoklás nélkül kirúghat­ják a köztisztviselőket, le­cserélik az OVB-tagokat, újranyitják a bezárt vasút­vonalakat - minderről ma voksol a T. Ház. Vég Márton Ma újra beindulhat a kétharma­dos rohammunka a parlament­ben. Szavaznak az államfő által megfontolásra visszaküldött tör­vényről: a kormánytisztviselők jogállásáról. Sólyom László azzal nem értett egyet, hogy a munkál­tatók a kormánytisztviselőket in­doklás nélkül menthetnék fel. „Azzal, hogy önök kéthavi fel­mondással, felmentéssel bárkit kirúghatnak, a köztisztviselők közül bárkit az utcára tehetnek, olyan politikai nyomás alatt tart­ják a köztisztviselőket, ami meg­engedhetetlen” - támadta a tör­vényt Lamperth Mónika szocia­lista képviselő. A közigazgatási miniszter sze­rint viszont a korábbi szabályo­zás volt méltánytalan, amiért a lusta és trehány köztisztviselőket is bebetonozta. „Aki ma a köz- igazgatásban dolgozik és jó mi­nőségű munkát végez, az nyuga­lomban lehet. Aki esetleg úgy ér­zi, hogy szocialista támogatással KÖZÉLETI SZEREPLŐK tiltakozó nyilatkozatot adtak ki a Fi­desz elszámoltatási kampá­nya ellen. „Növekvő aggoda­lommal tölti el a demokrati­kus jogállam magyar híveit, hogy a választás nyertesei a kormányváltást forradalom­nak tekintik, a politikai ellen­fél választási vereségét pedig került be, és csak azért van ott, mert MSZP-tag volt, ő bizony szembenézhet azzal, hogy ha nem jó minőségű munkát végez, akkor el fogja veszíteni az állá­sát” - fejtette ki Navracsics Tibor. Ha érvényesül a parlamenti pa­pírforma, akkor az őszi önkor­mányzati választásokat már az új választási eljárási szabályok sze­rint kell tartani. A jelenlegi 72 alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra. Az elszámolta­tásfogalmában összemossák a bűncselekményekért való jo­gi felelősségre vonást a más­fajta politika egzisztenciális szankcionálásával, ami jogál­lamban megengedhetetlen ” - írta a liberális Bauer Tamás egyetemi tanár. napról 60 napra csökkenne a vá­lasztási kampány időszaka, keve­sebb idő maradna az ajánlószel­vényék összegyűjtésére. A kam­pánycsend pedig csak a válasz­tás napjára korlátozódna. Szavaz­nak arról is, hogy ősztől kisebb létszámú kisebbségi önkormány­zatok legyenek. Ha átmegy az előterjesztés, már az őszi válasz­tások előtt megújulna az OVB, melynek tagjait az áprilisi vá­lasztások előtt választották meg négy évre. A javaslat alkotmány- ellenes, megsérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának el­vét. Négy évre választott testüle­tet akarnak elmozdítani fél év után - fogalmazott Halmai Gá­bor, az OVB elnökhelyettese. A kormánypártok ősztől újra az iskolába járáshoz kötnék a családi pótlék kifizetését. Az MSZP szerint a nevelési támo­gatás bevezetése csupán a szülő­ket bünteti. Kell a hely: újra megnyílnak a bezárt börtönök? Egy éven belül újra megnyílhat Budapesten a Gyorskocsi utcai börtön és a Solti fogház hármas, illetve négyes körlete - értesült a Magyar Televízió Híradója. A hír­műsor szerint a tavaly bezárt Gyorskocsi utcai épület teteje be­ázik, amit hetven millió forintból lehetne megcsináltatni, utána pe­dig újra működhetne a börtön. A két bv-intézet újranyitását az új kormány szigorúbb büntetéspoli­tikája és a zsúfoltság csökkenté­se indokolhatja. Pintér Sándor Az Este című té­véműsorban beszélt arról, ha szükséges, ki kell nyitni bezárt börtönöket. A belügyminiszter szerint a börtönök túlzsúfoltsá­gát az elmúlt években az okozta, hogy több intézményt bezártak. Megerősítette: van olyan intéz­mény - a Gyorskocsi utcai -, amelynél a tető 70 millióból kijavítható. Ugyanakkor hang­súlyozta: reménye szerint a há­rom csapás törvény megfelelő mértékű elrettentő erővel bír majd, és a bezárt intézetek meg­nyitására csak akkor fog sor ke­rülni, ha az szükséges. ■ A magyarok rohamától tart London A bevándorlás növekedésétől tart a magyar állampolgársági tör­vény nyomán egy brit szervezet. Sir Andrew Geen, a Migra­tion Watch UK nevű csoport veze­tője a The Sunday Timesnak kije­lentette: a magyar törvény sok, újonnan EU-állampolgárrá váló magyart vonzhat a brit munkapi­acra. A vezető vasárnapi brit lap azt írta, az Ukrajnában, Szerbiá­ban és Horvátországban élő ma­gyarok így EU-útlevélhez juthat­nak és munkavállalási jogot is szerezhetnek Nagy-Britanniá- ban. A The Sunday Times újvidé­ki, ungvári magyarokat szólaltat meg, akik elmondják: magyar út­levelet kérnek s Nagy-Britanniá- ban keresnek majd munkát. ■ Tiltakoznak az elszámoltatás ellen Uj elnökkel indít a becsődölt MDF gyűlés Nincs meglepetés: a debreceni Makay Zsoltot választották vezetőnek Bontják a barikádokat, de feszült a helyzet Megvan az MDF új elnöke: a parlamentből kiesett párt teg­napi országos gyűlésén Makay Zsoltot választották meg a posztra. Az MDF-nek azért kell új vezetést választania, mert Dávid Ibolya április 11-én, a vá­lasztások első fordulójának éj­szakáján lemondott elnöki tiszt­ségéről. „Arra kaptam felhatalmazást, hogy úgy szervezzem újjá a pár­tot, hogy a jövőben senki ne gondolja azt, az MDF baloldali párt” - fogalmazott a debreceni Makay Zsolt. Saját feladatául az MDF jobbközép irányultságá­nak megerősítését nevezte meg. Emellett az országos gyűlés ar­ra is kötelezte, hogy a hasonló értékrendű szervezetekkel és pártokkal már ma kezdjék meg a kapcsolatfelvételt. „Emellett viszont minden más demokrati­kusan működő párttal, így az LMP-vel, a Jobbikkal és az MSZP-vel is kapcsolatfelvételre törekszünk, habár ez nem je­lent feltétlenül együttműkö­dést” - magyarázta az MDF el­nöke. Az önkormányzati válasz­tásokon önálló indulásra törek­szenek. Arra a kérdésre, hogy miként tudja kifizetni az MDF a 230 millió forintos adósságállo­mányát, azt felelte: egy hóna­pon belül el kell érni a fizetőké­pességet. Emellett közel 430 milliós az ingatlanokon lévő jelzálog. ■ V. M. 3 I Makay Zsoltnak a legelső feladata lesz a párt adósságát rendezni Erőszak nélkül telt a vasárnap a dél-kirgizisztáni Osban, de bár­mikor ismét fellángolhat az erő­szak a kirgiz és az üzbég lakos­ság között. Az üzbég lakosok - bár félnek - engedték a hadse­regnek, hogy elbont­sa azokat a barikádo­kat, amelyeket hevenyészve ők építettek az általuk lakott negye­dek határán önvédelemből. Pán­célozott katonai járművekkel tol­ták az út szélére a teherautókat, betonoszlopokat, fákat, autógu­mikat, amelyekből a barikádo­kat emelték. Az üzbégek helyen­ként még segítettek is a katonák­nak, pedig azzal vádolják a had­sereget, hogy a kirgizek oldalán beavatkozott az elmúlt hét zavar­gásaiba. A kirgiz átmeneti kormány jú­nius 25-ig meghosszabbítja a vá­rosban és környékén az aznap lejáró rend­kívüli állapotot és az éjszakai kijárási tilal­mat. A hosszabbítás lejárta után mindössze két nap­pal lesz a népszavazás az alkot­mány megváltoztatásáról - több hatalmat adnának az ország mi­niszterelnökének. A biskeki kormány szerint leg­alább kétezer üzbég és kirgiz ha­lálos áldozata lehet az etnikai erő­szaknak Kirgizisztán déli részén. Az ENSZ egymillióra becsüli a vi­szály által érintettek számát. ■ ■ Kétezer halálos áldozatról tud a kirgiz kormány.

Next

/
Thumbnails
Contents