Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-06 / 104. szám
12 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 6., CSÜTÖRTÖK VÉLEMÉNY E3H13BCE1 Ez mégsem dodzsempálya Néha az az ember érzése, hogy a közúti közlekedés olykor már a vidámparki dodzsemre emlékeztet. Ahol a sofőr bepattan a kis jármű volánja mögé, s megy amerre akar. Ha nekiütközik egy másik kis kocsinak, belerázkódik ugyan a két jármű, de aztán mindenki elfordítja a kormányt, s megy tovább. Egészen addig, míg újabb koccanás nem következik. Vagy éppen le nem szorítja maga mellől a többi dodzsemet. Jó lenne, ha mindez csak a vidámparkban történne így. De néha mintha a közútjaink is átalakulnának dodzsempályává. A minap például egy autóbusz próbált meg kiállni az egyik szolnoki megállóból. De hiába jelezte szándékát, a mögötte jövő autósok ezt nem méltányolták. Egymás után húztak el mellette. Amikor azután akadt egy kis rés, ahová a busz úgy tűnt, végre befér, s kintebb is tudott araszolni a megállóból, a távolabb jövő autósok felgyorsítottak. Azután olyan közel mentek el mellette, hogy a visszapillantó tükrök szinte súrolták a busz oldalát. Mintha csak le akarták volna szorítani a tömegközlekedési járművet az útról. A gépkocsik sofőrjeinek bizonyára rendkívüli hátrányokat okozott volna az a tíz másodperces késedelem, ami alatt maguk elé engedték volna a buszt. Egyik ismerősöm pedig azt mesélte, hogy a megengedett legnagyobb sebességgel, kilencvenes tempóval haladt két megyénkben település között. Am ezzel a tevékenységével meglehetősen egyedül volt. Ugyanis a közelében szinte mindenki jóval nagyobb tempót diktált. Valósággal elrajzottak mellette a gyorshajtók. Akadtak akik felháborodottan integettek és dudáltak is, miért megy ilyen lassan. Egyikük pedig kacskaringósat káromkodott is. Pedig ismerősöm csak szabályosan közlekedett. De nincs itt valami alapvető félreértés? Mert jó lenne már, ha az utakon se azok keltenének feltűnést, akik betartják az előírásokat. ■ Molnár G. Attila Házasság, gyermek, család? születés hete Nem csak a szerelem, a szeretet művészetét is tanítani kellene Teleki József Most van a Születés Hete. A programsorozat keretében egy héten át az ország számos településén előadások, beszélgetések, filmvetítések foglalkoznak mindazzal, ami a gyermekvállalással, a szüléssel, a születéssel kapcsolatos. így szó esik például a családtámogatásokról éppen úgy, mint a szoptatás, az anyatejes táplálás fontosságáról. Beszélgetnek az otthoni és a kórházi szülésről. De gondolnak a jövendő anyukákra is, még a gyereknek—óvodásoknak, kisiskolásoknak is - felvilágosító órákat tartanak. Az országos programsorozat egyik arca is egy szexoktató hölgy, akinek fő célja a szexualitás iskolai tantárggyá emelése. Mondhatnánk, csupa praktikus információ. Hiszen minderre szükség van. Mégis akár az országos, akár a helyi programokat böngészem, hiányérzetem támad. Egy valamiről nem esik szó, ami a gyermekvállalásnak, a születésnek, a gyermeknevelésnek igazi keretet ad: a házasságról, a családról. Pedig ebben található a gyermekvállalással kapcsolatos problémáink megoldásának kulcsa. A felmérések szerint ugyanis ma még a magyar fiatalok többsége nagyobb családot, kettő-három gyermeket tervez. Mindez azonban nem valóÉvről évre kevesebben mondják ki a boldogító igent. Képünk illusztráció. A fiatalok többsége még nagycsaládot tervez, ám mindez nem sűrűn valósul meg. Ma már a két gyermek sem általános. Képünk illusztráció. sül meg. Bizony ma már a két gyermek sem általános. Ugyanakkor tény, hogy a házasságban élők több gyermeket vállalnak, mint az együttélés más formáját, az élettársi kapcsolatot választók. Csakhogy évről évre erőteljesen csökken a házasság- kötések száma is. Ennek értéke a társadalomban ugyanis leértékelődni látszik. Elavult formaként tekintenek rá sokan. így mindenek előtt a család, a házasság értékét kell visszaállítani, tudatosítani a fiatalokban, a gyermekvállaláson gondolkodókban. Tudatosítani, hogy nem az apa vagy az anya, hanem a házaspár kapja a gyermeket, akinek egész életét befolyásolja kapcsolata apjával és anyjával. De mit is tekintünk családnak? A „család” szóval klasz- szikus értelemben a házaspárt és gyermekeit jelölték, azt a kis közösséget, amelyben egy férfi és egy nő tartós kapcsolatra, kölcsönös szeretetre és az élet továbbadására kötelezték el magukat. Persze tény, a család középpontjában az anya áll. Mindezt a közelmúltban magam is megtapasztalhattam. A feleségem egy balesett miatt két hétre fekvőgipsszel ágyba kényszerült. A családi élet napi körforgása pedig rögtön döcögősebbé vált. Nem is elsősorban a napi rutinfeladatokban, a főzésben, mosásban, takarításban, a gyerekek iskolába, óvodába indulás előtti reggeli készülődésében. Hiszen ezekben segítettek a gyerekek, sőt a nagyszülők is. Mégis valami döcögősebbé vált. Nagykamasz fiunk, akinek máskor ciki a szülői csók, így csak titokban szereti, ha szeretgetik, most minden nap puszival búcsúzott iskolába indulás előtt. A legkisebb, örökmozgó fiunk az óvónők szerint is visz- szahúzódóbb, csendesebb lett. A középső fiunk pedig anya ágya mellett játszott. Azaz - ahogy mondani szokták — mégsem ment rendesen a bicikli. És valóban, az egész család kicsit hasonlít egy biciklikerékhez. Ahol a kerékagy az anya, a küllők a gyerekek, a családtagok, és az abroncs, mely az egésznek alakot, formát ad, a szeretet. Ha valami baj történik az egyik küllővel, az érződik a keréken. Nyolcas lesz benne, imbolyog, de azért forog, halad. Ha az agy sérül meg, akkor a forgás is akadozó- vá válik. Míg ha az abroncs törik el, akkor szétesik a kerék. ■ Mindenekelőtt a család, a házasság értékét kell visszaállítani, tudatosítani a fiatalokban, a gyermekvállaláson gondolkodókban. így van ez a családban is. Ha a családtagokkal történik valami, megérzi mindenki, de megy a bicikli. Ha az anyával, akkor már nehézkesebbé válik minden. Ám ha a szeretet szakad meg, akkor minden a darabjaira hull, formátlanná válik, és megáll az élet körforgása is. Azok a gyerekek fejlődnek kiegyensúlyozottan, válnak szabad, harmonikus, öntudatos egyéniséggé, akiknek szülei tartós, szeretetteljes házasságban élnek. A válás gyakran olyan súlyos sérülést okoz, amelyet a gyerekek legtöbbször ki sem tudnak heverni, nem ritkán képtelenné válnak az igazi házasságra. Ez lehet az egyik oka annak, hogy ma egyre kevesebben fogadnak egymásnak örök hűséget. De annak is, hogy sok házasság végződik válással. Ezen változtatni pedig úgy lehet, ha a szerelem művészete helyett vagy legalábbis mellett, a szeretet művészetére is próbáljuk megtanítani a fiatalokat. SZAVAZÓLAP A 2010-ES JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI PRIMA DÍJ JELÖLTJEI Magyar irodalom kategória Magyar építészet és építőművészet kategória o Bán János O Mészáros János o Szenti Ernő o Markóth Imre o Rentz Mátyás o Marton Csaba, Mártonná Molnár Marianna Magyar színház- és filmművészet kategória Magyar sajtó kategória O Balázs Péter O Korim Éva o Gombos Judit o Szathmáry István o Mészáros István o Pólyák Adrienn Magyar képzőművészet kategória Magyar népművészet és közművelődés kategória O Fazekas Magdolna O Hortiné dr. Bathó Edit O Gyurcsek Ferenc o Miklós Néptáncegyüttes o Sisa József o Sülyi Károly Magyar tudomány kategória Magyar zeneművészet kategória O Dr. Fülöp Tamás o Bartók Béla Kamarakórus & Dr. Debreczeny András o Balázs Anita Dr. Cseh Géza o Karcagi Szimfonikus Zenekar Magyar oktatás és köznevelés kategória Magyar sport kategória O Dr. Törzsök Éva O Kővári Lászlóné O Budai Ferenc O Köteles Alexandra O F. Nagy Gézáné o Fehér János Közreműködését, szavazatát köszöni a VOSZ megyei elnöksége! Csak eredeti szavazólapot fogadunk el. Annus néni baracklekvárja Régi igazság, hogy a legolcsóbb gyakran a legdrágább. S itt nem csak egy áru minőségére kell gondolnunk. A boltokban sokunkban megfogalmazódik a kérdés: miért kerül ez ennyibe? A válasz kézenfekvő: általában egy termék fogyasztói árának negyede jut az azt előállító termelőnek, a többit a feldolgozó, kereskedő teszi zsebre. Ha ezt tovább boncolgatjuk, kiderül: az árrés nagyobb hányada az utóbbinál csapódik le. Nyilvánvaló, hogy ha a helyi piac megerősítésével a termelőt és a fogyasztót sikerülne közelebb hozni egymáshoz, vagy visszaszorítani a kereskedelem lefölöző hatását, mindenki nyerhetne. A vevő olcsóbban vásárolhatna, a termelő pedig több bevételhez jutna, amit akár fejlesztésre, vagy éppen újabb munkahelyek teremtésére fordíthatna. S ezzel az egész ország javát szolgálná. Mert társadalmi nézőpontból az a legdrágább, ha üresek a legelőink, óljaink, felveri a gaz a táblák, kertek zömét, miközben a vidéki munkanélküliség rekordokat dönt, egyre népesebb sorok állnak segélyért, üzleteinket pedig elönti az import dömpingáru. Aminek nem ritkán se íze, se bűze, de olcsóbb, mint a hazai. Legalábbis az árcédula szerint. Arról nem is szólva, hogy olykor a világ másik végéből származó áru ide szállítása, tárolása mennyi energiát igényel, ami a környezetnek is ártalmas. Sokan igyekeznek ezért lerövidíteni a termelőtől a fogyasztóhoz vezető utat, ami azonban csak első hallásra tűnik egyszerűnek. A legtöbb ország kormánya általában nem repes az ötletért, nem véletlenül. A multik befolyása összehasonlíthatatlanul erősebb, mint a helyi piacok feltámasztásáért szorgosko- dóké. A helyi hatalomnak viszont jól felfogott érdeke fűződik e kezdeményezések felkarolásához. Nem csak azért, mert tudják: Annus néni baracklekvárjának nincs párja. ■ L. Z.
