Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-28 / 122. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 28., PÉNTEK Értesíteni kell a felszámolót- Több évig dolgoztam egy cégnél, amely - mint kiderült — az utolsó egy évben nem fizette be a tőlem levont magánnyugdíj-pénztári járulékot, így az egyéni számlámról több százezer forint hiányzik. Tudom, hogy az APEH dolga ezeket az összegeket is adók módjára behajtani, de mint tudjuk, ez nem feltétlenül sikerül. így erre az időre nincs megtakarításom. A cég rövidesen jogerősen felszámolás alá kerül. Kérdésem az, hogy mivel a felszámolási eljárásban a bér és járulékai is A kategóriás besorolású tartozások, így én a magánnyugdíjpénztártól lekért kimutatás alapján—mely tartalmazza a bevallott, de be nem fizetett tagdíjat — kérhetem a felszámolótól ezen járulék kiegyenlítését? - kérdezi egy olvasó. Javasoljuk, hogy egy levélben értesítse a felszámolót a ki nem fizetett magánnyugdíj-pénztári járulékról. Azonban, ahogy Ön is hivatkozott rá, azokat adók módjára, köztartozásként hivatalból fogják behajtani a hatóságok a felszámolási eljárás keretében. Az Adózóna.hu információja szerint felszámolási eljárás során a felszámoló az eljárás megindítását követően ér tej siti a törvényben meghatározott hatóságokat, így többek között az APEH-et és az illetékes nyugdíjbiztosítási főigazgatóságot. Az értesítést követően a hatóságok hitelezőként be fognak jelentkezni a felszámolási eljárásba. A járulékok természetesen nem közvetlenül Önnek járnak, azaz azokat a felszámoló köteles lesz a felszámolási vagyonból - ha erre elegendő - e kategóriás tartozásként a hatóságok felé megfizetni. Várjuk olvasóink (névvel, címmel ellátott) javaslatait, véleményeit, panaszait, észrevételeit a szundizoltanne- @axelspringer.hu e-mail címre, illetve az Új Néplap (5001 Szolnok, Mészáros L út 2.) címére. A borítékra kérjük írják rá: „Olvasói levél”. M Ef i4yei tükö R Húsz percig ömlött a földgáz veszélyhelyzet Csak a vakszerencsén múlt, hogy nem történt tragédia Oláh Sándor gondnok a már helyreállított, lefedett csapot mutatja. Innen tört fel nagy nyomással a gáz. fiázömlés miatt ki kellett üríteni a szolnoki Újvárosi Általános Iskolát csütörtökön délelőtt. Az udvar sarkában lévő gázfogadónál több méter magasra lövellt fel a 3 bar nyomású gáz. Cser Gábor Péter Tanítási idő volt, gyerekek és tanárok, összesen közel kétszázan tartózkodtak az iskola területén. A rendőrségtől kapott információ szerint 100-150 méteres körzetben teljes kilakoltatást rendeltek el. Szerencsére senki sem sérült meg. Oláh Sándor, az iskola gondnoka igencsak megijedt, amikor fűnyírás közben, tőle pár méterre nagy nyomással, süvítve feltört a gáz. - Az elkerített gázfogadó állomás körül nyírtam a füvet, benzinmotoros fűnyíróval. Már épp végeztem, a kapu környékén jártam, amikor tőlem pár méterre feltört a gáz. Nagyon megijedtem, rögtön elhúztam onnan a fűnyírót, hogy be ne robbanjon. Ott volt mellettem egy benzines kanna, azt is gyorsan elvittem onnan és szóltam, hogy hívják a tűzoltókat - mesélte a gondnok. Tóth Tibor, a katasztrófavédelem helyszínen tartózkodó megyei igazgatója lapunknak el- ^ mondta, hogy a gázömlés idején g az iskola területén 152 gyerek és I 39 felnőtt tartózkodott. A taná- “ 'P rok irányítása mellett a, jflprítési s terv alapján rendben elkezdték elhagyni az épületet, amit a kiérkező tűzoltók segítségével pár perc alatt sikerült végrehajtani. Időközben a mentők és a rendőrség is a helyszínre érkezett. A tűzoltók vízsugarakkal locsolták a kiömlő gázt, miközben egy fadugóval lezárták a sérült vezetéket. Később a Tigáz helyszínre érkező szakemberei a utcán lévő gázcsapot elzárták, majd a sérült szelep helyére egy új alkatrészt szereltek fel. Közben a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság veszélyhelyzeti felderítő csoportja mérte a gázkoncentrációt az épületben és a környéken. Tóth Tibor szerint a gyors beavatkozás mellett a szeles időnek is szerepe volt abban, hogy a gáz gyorsan szétoszlott a levegőben és nem alakult ki az egészségre veszélyes koncentráció. A Durst János úton, az iskola kerítésétől néhány méterre található két lakóház. Az egyikben nem tartózkodtak otthon, a másikból két személyt kísértek ki a tűzoltók a száz méteres körzeten kívülre. Ottjártunkkor, fél tizenegykor a gyerekek már visszatérhettek az iskolába, de még nagy volt a sürgés-forgás.- Ez alatt a pár perc alatt teljesen elfáradtam — kezdte Pintér Mihályné igazgatóhelyettes, akit megkértünk, mondja el, hogyan élték meg az esetet. — Tanítási óra közben voltunk, amikor szólt a kolléga, hogy ömlik a gáz. Azonnal elkezdtük kiüríteni az épületet, kinyitottuk a hátsó kaput és úgy, ahogy tűzriadó alkalmával szoktuk próbálni a gyerekekkel, nagyon gyorsan kivonultunk az iskolából. Talán még gyorsabban is, mint a gyakorlatokon. Olyankor sokszor előfordult, hogy vinni akarták magukkal a táskájukat, az értékeiket, most senkinél nem láttam ilyesmit, mindenki példásan viselkedett, érezhető volt, hogy nem gyakorlatról van szó. Közben én A NYOMÁSSZABÁLYOZÓ előtti, úgynevezett vízgyűjtő száron lévő golyóscsap sérülése olyan mértékű volt, hogy a szár teljes keresztmetszetén 3 bar nyomással ömlött a gáz, s ez jelentős hanghatással járt - fois hívtam a tűzoltókat, és tőlem függetlenül a gazdaságvezető is. A gyerekek egyik része a kórház irányába hagyta el az iskolát, és a kerítésen kívül várakozott,' a másik része pedig, akik elöl jöttek ki, azok a templom mellett gyülekeztek. Azután szóltak a katasztrófavédelem szakemberei, hogy még távolabbra, 100 galmazott Győrösi Pál, a Tigáz Zrt. sajtószóvivője. Kiérkezésük után a gázszolgáltató szerelői elzárták az utcai csapot, majd a vízgyűjtőszáron lecserélték a tönkrement háromnegyed collos golyóscsapot. Emberi mulasztás nem történt A szolnoki tűzoltókat 9 óra 18 perckor riasztották a helyszínre, ahol az iskola udvarán lévő gázfogadó állomás mellett, egy fold alatti meghibásodott szelepből több méter magasra süvített a gáz - tudtuk meg Erdélyi Tibortól, a Szolnok Tűzoltóság sajtóügyeletesétől. A MEGYESZÉKHELY tűzoltóságáról 4 tűzoltó gépjárművet riasztottak a helyszínre. A kiérkezést követően a tűzoltók légzőkészülék védelme mellett 2 vízsugárral azonnal megkezdték a kiáramló gáz szétoszlatását, illetve a környezet biztosítását. a gázszolgáltató szakemberei a sérült szelepet lezárták, a gáz mintegy 20 percen keresztül áramlott a szabadba. Az iskola tanulóit, mintegy 160 gyermeket, és 40 tanárt, illetve a környező lakóházak lakóit 100 méteres körzeten kívülre kísérték. az elsődleges vélemény ■szerint emberi mulasztás nem történt, a szelep meghibásodását anyagfáradás okozhatta. A gázszivárgás megszünteté- se után a tanulók, a nevelők, illetve a környéken lakók visszatérhetij^c otthonukba, személyi sérülés szerencsére nem törtgpL ^ méteren kívülre kell mennünk, így végül a Temető úti orvosi rendelőnél várakoztunk. Akiért jöttek a szülei, vagy aki egyébként is önállóan hazamehet, azt természetesen hazaengedtük. Ma délutánra már nem is csinálunk foglalkozásokat, mert eléggé fól- bolydultak a gyerekek, ezért nem láttuk értelmét. V GYORSSZAVAZAS ■ Ön rendszeresen ellenőrizteti gázkészülékeit? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Egy golyóscsap sérülése okozta a gázömlést Program az Újvárosi részre közgyűlés Nem rossz „befektetés” a kötvénykibocsátás Diákok fürdették a babákat vetélkedő Megyei csecsemőgondozó versenyt rendeztek A város programot dolgozott ki az Újvárosi városrész (Déli ipartelep) felzárkóztatására-derült ki a szolnoki közgyűlés csütörtöki ülésén. Az előterjesztés a hátrányos helyzetű település- rész lemaradását igyekszik megállítani, illetve kiegyenlíteni. A dr. Hecker Róbert projektfelelős által kidolgozott problématérkép alapján munkacsoportokat hoznak létre, melyek elsősorban - az érintett célcsoportok bevonásával - humán területen kezdik meg a fejlesztést. A koordinációt az Újvárosi Humán Fejlesztési Programiroda végzi majd. A Dubec Tamás által 1830ban alapított Újvárosi Általános Iskola Hajdúdorogi Egyházmegye részére 30 évre történő használatba adásáról is döntött a közgyűlés. A görög katolikus egyház, fünkciómeghagyás- sal szeptember 1- től fogja működtetni az iskolát. A határozat egyébként épp abban a pillanatban született meg, amikor a tanintézményt gázömlés miatt kiürítették. Az ülésen döntöttek arról, hogy további öt évre is igazgatója marad Váradi Éva a Kassai Úti, Szügyi Dezső pedig a Széchenyi Körúti Általános Iskolának. Továbbá, hogy városi földterület biztosításával várhatóan csak jövő tavasszal kezdődhet el a „turbó" körforgalom építése a „halálcsomópontban”: a régi 4-es főút és a Mól benzinkút kereszteződésében. Jövőre újítják fel a Móra Ferenc úti bölcsődét is, az erre a beruházásra benyújtott pályázat pozitív elbírálást kapott. A még napirend előtti kérdésekre adott válaszokból kiderült: noha a kötvénykibocsátások miatt az ön- kormányzatnak régóta számolnia kell az árfolyam-ingadozásokkal, a sajátságos (kedvezményes) tranzakció miatt a kamat- nyereség többet hozott a „konyhára”, mint amennyit az árfolyam-emelkedés elvitt. ■ Mészáros G. ■ Jövő tavasszal kezdődhet el a „turbó” körforgalom építése.- Évek óta most először van alkalmunk megrendezni a megyei csecsemőgondozó versenyt, mindez a gyerekek felkészítő tanárainak is köszönhető - árulta el Nagy Ágnes, a megyei Vörös- kereszt igazgatója tegnap, a vetélkedő helyszínén, a Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Egészségügyi és Szociális Tagintézményében. - Az általános és középiskolai korosztályból idén több csapat is jelentkezett a felhívásra, a résztvevők elméleti és gyakorlati feladató- .5 kát oldottak meg a versenyen. A I nyertesek továbbjutnak a június | 4-ei országos csecsemőgondozó | versenyre, melyet Miskolcon I rendeznek majd. ■ B. B. Életük során is kamatoztatni tudják majd az elsajátított tudnivalókat