Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-27 / 121. szám

2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK A jómódú gyerek a menő? divat Kiközösítik a szegényebb diákokat az osztályban A divatos holmik népszerűvé tehetnek egyes diákokat, de akár visszatetszést is szülhetnek egy osztályközösségen belül. Képünk illusztráció. Olvasóir>K írtáK Emelkedett vagy nem? A reálkereset 5,6 százalékkal emelkedett a múlt év januári, márciusi azonos időszakához képest. A versenyszférában 4,2, a költségvetési szférában pedig 8,9 százalékkal nőtt. Az alkalmazásban állók létszá­ma 2010. január-márciusban átlagosan 2 millió 623 ezer volt. A teljes munkaidőben al­kalmazásban állók átlagos bruttó keresete 207 ezer Ft volt, ezen belül a vállalkozá­soknál dolgozóké 203 ezer 800 Ft-ot, a költségvetési szer­vezeteknél alkalmazásban ál­lóké 218 ezer 400 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 5,7 száza­lékkal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 5,4 százalékkal, a költségvetés te­rületén pedig 6,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. A fenti adatokat egy inter­netes oldalon olvastam nem­rég. Számomra meglepetést okoztak ezek a KSH által kö­zölt számok. Ugyanis azt lát­juk, halljuk, hogy országunk­ban a keresetek alacsonyak, egyre nagyobb a leszakadó szegény réteg. Amit tapaszta­lok, hiszen sem nekem, sem családtagjaimnak, sem isijie- rőseimnek a fizetése, jövedel- me Jegalább három éve nem nőtt, hanem csökkent. Milyen adatokat vettek döntően figye­lembe? A nagyvállalkozók és vezető állásban lévők milli- árdjait? Merthogy környeze­temben, Szolnokon szinte mindenki mintegy 100 ezer forint bruttó fizetésért dolgo­zik, egy-két férfi ismerősöm talán valamivel többért. De van két szomszédasszonyom, akik csak minimálbért kap­nak, pedig nem fiatalok és rengeteget dolgoznak. Nem hiszek ezért a növek­vő keresetekben. Abban hi­szek, amit a pénztárcámban kézzel foghatok. Ez pedig csak tényleges béremeléssel lesz jobb, több. Remélem a munkahelyek egyszer szapo­rodnak, és valóban emelked­nek a bérek. NÉMET ISTVÁNNÉ, SZOLNOK Kevesebb barátja van a szegényebb gyerekeknek, mint tehetős társaiknak? A szakember szerint visz- szatetszést is szülhet a drágább öltözék vagy az irigyelt játék. Békési Brigitta- Megsajnáltam az egyik srácot, amikor majdnem elsírta magát, mert csúfolták a ruhája miatt — mondta a szolnoki K. Bence. — A fiamtól gyakran hallom, hogy osztálytársai csúfolják és ki­közösítik a szegényebb gyereke­ket az osztályban - kezdte a szol­noki Kiss Istvánná. - Csórónak nevezik őket és többen úgy gon­dolják, hogy aki szegény, az buta is. Anyák napján még a szülők is meglepődtek, amikor egy nagyon szerény külsejű kislány mondta legszebben a verset. A gyerekek már alsóban felvágnak azzal, ki­nek milyen telefonja, mp4 leját­szója vagy számítógépes játéka van. Általában a legjobb játékot birtoklók kegyeit keresik a leg­többen - folytatta. - Bár az isko­lába elvileg nem lehetne bevinni telefont, a diákok zsebében a leg­többször ott lapul az akár har­mincezer forintot is érő készülék. Minderről a szülők is tehetnek, hiszen vannak, akik megtiltják gyermekeiknek, hogy a kevésbé tehetősekkel barátkozzon fiuk vagy lányuk. Persze akad ellen­példa is és néhány gyerek kiáll azok mellett, akiket csúfolnak. Sok szülőnek az a vélemé­nye, hogy nincs szükségük a gyerekeknek méregdrága hol­mikra - jelezte a jászboldoghá- zi Gömöriné Török Irén, három- gyermekes édesanya. - Mégis, az iskolánkba járó családok kö­rülbelül hetven százaléka meg­teheti, hogy butikból vásárol a gyermekének ruhát vagy cipőt. Bár a pedagógusok mindig szó­vá teszik, hogy nem divatbemu­tató az iskola, előfordul, hogy a- a divatos ruha csak egy té­nyező, nem ez alapján válasz­tanak a gyerekek maguknak barátot — nyilatkozta dr. Bagi Mária pszichiáter szakfőorvos.- Fontos lehet a tanulmányi eredmény, az, hogy ki mennyi­re járatos a sportban, zené­ben, mennyire tud csapatkép­ző szerepet betölteni egy adott közösségben. A márkás holmi legmárkásabb ruhákban jár né­hány gyerek iskolába. Irén elmesélte, hogy a lányától megkérdezte, miért vesz fel má­sik nadrágot, amikor csak egy­szer volt rajta az előző. A kislány azt válaszolta, hogy nem szeret­né, ha azt hinnék az osztálytár­sai, hogy csak az az egy van ne­ki. - A nagyobb gyerekek már számon tartják, hogy ki mibe öl­tözködik és hajlamosak a külse­jük alapján megítélni társaikat. Pedig nem biztos, hogy valaki azért nem költekezik, mert sze­gény — jegyezte meg Irén.- Alsóban nem, felső tagozat­ban inkább számít az, hogy ki­nek milyen márkájú a kerékpár­ja, a táskája, vagy van-e otthon sem a választásnak, sem az elutasításnak nem elegendő indoka. A drágább öltözetek, játékok nem csak irigyelt dol­gok lehetnek, az is előfordul­hat, hogy visszatetszést szül­nek egy közösségen belül. Emellett egy ötletes ruhakom­pozícióval is lehet akkora fi­gyelmet elérni, mint egy már­kás darabbal. laptopja - mondta egy szolnoki tanítónő. — Úgy láttam, hogy az a tanuló, akinek értékes játékot vettek a szülei, hamarabb a kö­zéppontba került és így köny- nyebben is tudott barátokat sze­rezni, mint az, akinek kevésbé jó kisautója vagy kártyája volt. Olyan osztályban viszont, ahol már régóta ismerik egymást a gyerekek, megfigyelhető, hogy szinte egyáltalán nem számít, ki milyen gazdag vagy szegény. — Az iskolánkban szerencsére nem tapasztalható, hogy a gyere­kek kiközösítenének bárkit is amiatt, mert annak nincsen drá­ga játéka vagy ruhája - közölte Szász Edina, a szandaszőlősi ál­talános iskola igazgatóhelyette­se. — Véleményem szerint, a gye­rekek inkább a belső értékekre helyezik a hangsúlyt barátaik ki­választásakor. ■ Ön szerint kiközösítik a kevés­bé tehetős gyerekeket? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Szolgáltató­központ és vízi színpad épül Martfűn Kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Észak-alföldi Operatív Program­ból a Martfűi Termál Spa egy új szolgáltatóközpont kialakítására. A fejlesztés tíz-tizenöt új munka­helyet és több turistát jelent. Tomasovszky László, a Mart­fűi Termál Spa tulajdonos-vezér­igazgatója tegnapi sajtótájékoz­tatóján kifejtette: már a nyárra elkészül a háromszáz-négyszáz nézőt befogadó vízi színpad. Ez ad majd otthont az önkormány­zattal közösen megrendezendő Örökzöld Tisza Fesztiválnak. De felépül majd egy háromszintes, összesen háromezer négyzetmé­teres szolgáltatóközpont is. Itt alakítják ki a fürdő új, korszerű öltözőit, de lesz benne wellness- részleg közvetlen összeköttetés­ben a fürdővel és a szállodával. Emellett helyet kap konditerem és játszóház is az új épületben. Sőt, a harmadik szinten egy két­százfős konferenciatermet is ki­alakítanak. Tegnap a Vajdaság­ból turisztikai szakemberek is ér­keztek Martfűre. ■ Teleki J. Gazdag program vár mindenkit a régiónapon Szolnok ad otthont május 29-én, szombaton az Észak-alföldi régió napjának, melyhez kapcsolódva hat rendezvény költözik a.Tisza- ligetbe. Mint Szalay Ferenc pol­gármester és dr. Debreczeni Fe­renc, a regionális fejlesztési ügy­nökség ügyvezetője elmondta, a régió kistérségei termékeikkel, ételeikkel, italaikkal és kulturá­lis hagyományaikkal mutatkoz­nak be. A rendezvényen hazai és nemzetközi partnereink is részt vesznek. Este koncertekre kerül sor, a nap fénypontjának ígérke­zik Charlie és Somló Tamás mű­sora. A mozgást szolgálja a Moc­canj családi nap, a szabadidős sportnap, a sportjuniális és a Ti- gáz-energianap. A Főiskola terü­letén és előterében a Kreatív nap 2.0 sok érdekességgel várja az | érdeklődőket. A sportos progra­mok már ma elkezdődnek a juni- ális csapatsportágaival. Május 30-án, vasárnap délelőtt a Kos­suth téren veteránautó-kiállítást rendeznek. ■ B. Gy. Nem csak a márkanév számít Az óvodákba 659 gyermek jelentkezett- Lezárultak a 2010-2011-es nevelési évre szóló óvodai je­lentkezések - közölte Ócsai Pé- terné, a Szolnok Városi Óvodák általános igazgatóhelyettese. - Az óvodai felvételre jelentke­zők száma 659 fő, ez megegye­zik az iskolába lépő gyermekek számával. Férőhely hiányában elutasítás nem történt, körül­belül negyven gyermeknek nem tudtunk az első helyen megjelölt óvodában férőhelyet biztosítani. Számukra a lakó­helyhez közeli intézményt ajánlottuk fel. A feltöltöttséget száz százalékosnak mondhat­juk, de további jelentkezések várhatóak az előző évek tapasz­talatai alapján. ■ B. B. Megkérdeztük olvasóinkat Miért közösítik ki a gyermeket társai? Kiss Zoltán Karcag: - Évek­kel ezelőtt azért csúfolták a gyerekek egymást, ha szem­üveges volt, vagy más fogyaté­kossága akadt, s akkor még nem volt gond, ha nem menő ruhákban járt. Ma már a pénz az iskolákban is megje­lent. Sokszor kiközösítik a gye­rekek azt a társukat, akinek nincs számítógépe vagy épp csúcs Mp3 lejátszója. vas Nikolett. Jászberény: — Volt már, hogy egy osztály- társnőmet kiközösítettük, mert hamis dolgokat mondott egy általunk szeretett társunkra. Akkor csak a legfontosabba­kat beszéltük meg vele, így kö­zösítettük ki. Igaz, engem is közösítettek már ki, mert kicsi­vel ducibb volt az alkatom, mint most. Ez nagyon rossz ér­zés volt számomra. szoKODi Sándor, Szolnok: — Több oka is lehet a kiközösí­tésnek. Más színű a bőre, eset­leg kicsivel sötétebb a társai­nál, vagy a származása nem megfelelő. Olyan dolgok miatt is megkülönböztethetik hátrá­nyosan, amiről nem ő tehet. Senkit nem szabad elítélni az anyagi helyzete, családi hátte­re miatt. Szerintem el kell fo­gadni önmagáért. puskás Zoltán, Túrkeve:- Sokféle oka lehet annak, ha egy iskolai közösségben, vagy egy osztályban kiközösítenek egy tanulót. Lehet, hogy a ma­gatartásával, vagy valamilyen rossz cselekedetével vívta ki az osztálytársai ellenszenvét. Mel­lette régen, de sajnos ma is még jobban észreveszik egye­sek, hogy ki a gj'enge, és a védtelen. Szénné égett egy konyha berendezése Kigyulladt egy lakóépület kony­hája tegnap Szajolban. A szolno­ki tűzoltóságról két tűzoltógép­jármű vonult ki az esethez. Mint Erdélyi Tibor sajtóügyeletestől megtudtuk, egy 90 négyzetméte­res, földszintes lakóház konyhá­ja égett, a sűrű fekete füst el­árasztotta az épület többi helyi­ségét is. A tűzoltók légzőkészü­lékkel hatoltak be az épületbe, ahol negyedóra alatt eloltották a tüzet. Az oltási munkálatok köz­ben nagy teljesítményű szellőz­tető ventilátort is bevetettek. A lángok a konyhát teljesen hasz­nálhatatlanná tették. Az elsődle­ges vizsgálatok alapján felme­rült az elektromos zárlat lehető­sége. ■ B. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents