Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-26 / 120. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 26., SZERDA TÜKÖR Verseny alatt csörtetett elé a vaddisznó sport Tájfutóként a hegyekben, bokrok közt Lévai Kálmán és neje is megélt különleges eseteket Lévai Kálmán karcagi tűzoltóparancsnok és pe­dagógus felesége tájfutó­ként is elismertek. Rózsi- ka arca első versenyén egy borókásban csúnyán megsérült. Hétfőn az is­kolában persze tudták, nem otthonról hozta a sé­rülést, de a poént nem hagyták ki. Daróczi Erzsébet Lévai Kálmán, a karcagi tűzoltó­ság parancsnoka és felesége, Lé- vainé Kovács Róza, a Kováts Mi­hály Általános Iskola pedagógu­sa az elmúlt évtizedekben szám­talan nemzetközi és hazai tájfu­tó versenyen állt már dobogón, voltak hazai, szlovák és horvát bajnokok. Kálmánt még gyerekként bátyja, Sándor vitte el az áfész- nál működő természetjáró szak­osztály kirándulásaira.- Itt sokszor mint kiskölyköt, a felnőttek előre küldtek, keres­sem a turistajelzést. Többször találkoztam a hegyekben tájfu­tókkal, akik térkép alapján rót­ták a kilométereket — idézi fel a múltat Kálmán. - Ez nekem is megtetszett, amikor megalakult Karcagon a tájfutó szakosztály, beléptem. 1968-ban még csak Apaváráról volt térképünk, azon tanultam. Nagy kihívás szá­momra a három dimenzió meg­Lévai Kálmán és felesége, Rózsika ezzel a tájolóval és hasonló térképpel vág neki egy-egy tájfutó versenynek tanulása volt, itt az alfóldön nin­csenek hegyek. Lévai Kálmán hozzáteszi még, hogy az első versenyén lement a térképről.- Ránézésre minden hasonlí­tott, ott voltak a hegyek, a bok­rok, csak épp a pálya nem akart ott lenni. Amikor a falu főterén találtam magam, visszamentem a starthoz és újraindultam. Még így is második lettem, mert a többiek nem jöttek vissza a tér­képre, őket este, a harmadik fa­luban szedték össze a szervezők — mondja mosolyogva. — A táj sokszor becsapja az embert - folytatja. - Nézem a térképet, s látom, hogy nem pont olyan, mint amilyennek lennie kellene. Pedig olyan az, csak rosszul rajzolták, 180 fokos elté­réssel, villan át az ember agyán és máris úgy megy, mintha tud­ná hol van, hiszen a lényeg stim­mel. Amikor egy versenyen a tisztásra kiérve egy hatalmas szarvassal néztem farkassze­met, kicsit meglepődtem és be­vallom menekülőre fogtam.- Nekem az első borókás ver­senyem az emlékezetes - emlé­kezik vissza Rózsika. - A 150 centimmel nagyon nehéz tájéko- ’ zódnom amikor kerülgetem jobb- ra-balra a bokrokat. Épp a pályát kerestem, amikor a borókásból neszt hallottam. Odakiabáltam hányas bója, de nem érkezett vá­lasz. Amikor már harmadszor kérdeztem, kicsit mérges lettem, hiszen ennyit azért szoktunk se­gíteni egymásnak. Mérgelődés- re azonban nem volt sokáig időm. Ugyanis kicsörtetett a bo­rókásból egy vaddisznó. Öt mé­terről egymásra bámultunk, s jól megijedve én egyik, ő a másik irányba futottunk el. Jó fél óráig nem is tudtam hol vagyok, any- nyira lementem a pályáról.- S mit tud ilyenkor segíteni a férj? - kérdezem Kálmánt.- Semmit, hiszen külön ver­senyzőnk, és csak a célban talál­kozunk. Természetes aggódás van verseny közben a másikért, de akkor még a térképre és a pá­lyára koncentrálunk. Amikor egyikünk már bent van acélban, nagyon várja a másikat és ötül, amikor épségben befut.- Igen, az épségben célba érés nagyon fontos - mondja Rózsi­ka. - A bokám nagyon gyenge, így előfordult, hogy sérülten ér­tem célba. Ilyenkor Kálmán a karjaiban vitt el az étteremig. Kis termetem miatt a borókás­✓ ban sok sérülést szerzek. Első al­kalommal az arcom annyira megsérült, hogy felszakadt a bőr, vérzett. Hétfő reggel dagadt, lila arccal léptem be a tanáriba, meg is kérdezte az igazgatóm vicce­sen, otthoni sérülésem van? Mi­re mondtam, nem Kálmán volt, csak egy borókabokor. Cipőt vitt a leánynak, s rögtön beleszeretett kovács RÓZA 1972-ben, nyol­cadikosként ment először tájfutó versenyre, testnevelő tanára, Soós Gézáné rábe­szélésére, kíváncsiságból. Igen ám, csak szombat reg­gelre leesett a hó, na nem, hát ő már nem is megy. Apukája azonban ráparan­csolt, ha jelentkeztél, köte- • lességed kimenni. így nem volt mese, kisétált a pályá­ra, ahol kiderült a hóban is van verseny.- A bátyám a segítségére sie­tett, bejött hozzám az öltöz& be — emlékszik Kálmán. — Képzeld van itt egy kislány, de még cipőt sem hozott, ke­ress már neki egyet! Amikor megláttam a szép szemű, csinos 14 éves kislányt, rög­tön megtetszett. én akkor voltam tizennyolc esztendős, szerelem volt bizony ez az első látásra - vallja be a parancsnok, aki kitartóan udvarolt Rózsiká- nak. A hobbival sem volt gond, hiszen mindketten imádják a tájfutást. Hadd atya* SZ0U0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKDN ONLINE Házi finomságok gyorsan, egészségesen befőzőautomata A háziasszonyok egyszerűen és tartósítószer nélkül készíthetik el a befőtteket Az automata gyorsaságát bizonyítja, hogy kevesebb mint egy óra alatt elkészíthetjük vele a befőtteket. A tapasztalt háziasszo­nyoknak, anyukáknak, nagymamáknak nem kell bemutatni, mennyi fáradsággal és „rumlival” jár a befőzés. Mennyi odafigyelést igényel, mire a befőttek a polcon sora­koznak. Ráadásul a polc­ra történő felhelyezés után még mindig nem nyugodhatunk meg, hi­szen fennáll annak a ve­szélye, hogy valamit el­rontottunk, és munkánk fáradságos „gyümölcsei” még fogyasztás előtt meg- romlanak. A Weninger konyhai befőző­automata segítségével azonban megvalósulhat minden háziasz- szony álma: gőz nélkül, rendkí­vül egyszerűen és kényelmesen, tartósítószer és akár cukor nél­kül is befőzhetik családjuk ked­venc gyümölcseit és zöldségeit. A minőség pedig állandó és ga­rantált! Az automata annyira le­egyszerűsíti a befőzés folyama­tát, hogy a befőzésben korábban gyakorlatlanok számára is biz­tos a siker. A külföldön és idehaza jól be­vált német háztartási készüléket mára már keveseknek kell be­mutatni: a Weninger Bt. Magyar- országon 12 éve forgalmazza egyre nagyobb sikerrel. A befőzőautomata rendkívül sokoldalú: gyümölcsök és zöld­ségfélék befőzésére, lekvárok, gyümölcslevek, készételek: hú­sok, levesek, sültek, pörköltek tartósítására is alkalmas. Emel1 lett a készülék hasz­nálható még meleg­italok, például tea, forralt bor készítésé­re és melegen tartá­sára, illetve külön kiegészítőkkel ros­tos ivólevek készíté­sére és lekvárok fő­zésére is. A befőzőautomatával az egész befőzés leegyszerűsö­dik és gyorssá válik, s ami na­gyon fontos: az egészségünkre ártalmas tartósítószer nélkül ké­szíthetjük el befőttjeinket és sa­vanyúságainkat, megtartva így azok eredeti ízét és vitamintartal­mát. Már az előké­születek is keve­sebb munkát igé­nyelnek: nem kell szirupot készíte­nünk, a zöldségfélé­ket, mint például a zöldbabot, nem kell előkezelnünk, és a paradicsomlevet sem kell már hosszasan főzögetni. Mindenki számára egyszerű a használata, az előkészületek után a szakem­berek által összeállított program beállításával a gép teljesen auto­matikusan végzi a tartósítást, nem kell felügyelni a befőzés fo­lyamatát Napérlelte gyümölcsö­ket választhatunk, nem fog szét­főni, így kevesebb cukrot kell használnunk. Cukor helyett mé­zet, fruktózt, édesítőszert is al­kalmazhatunk, de akár natúr ál­lapotban is tartósíthatunk kis­gyerekek és cukorbetegek szá­mára. A gyümölcsök az allergiát okozó citromsav használata nél­kül is megtartják eredeti színü­ket, így gyönyörű aranysárga őszibarackbefőttet készíthetünk! AKCIÓ: A befőzőautomata ára 41900 Ft helyett most 39 900Ft Az automata gyorsaságát bi­zonyítja, hogy kevesebb mint egy óra alatt elkészíthetjük vele a befőtteket, savanyúságokat. Működése gazdaságos, egyszer­re akár tizennyolc 7,2 decilite­res üveg belefér, az üvegeket egymás tetejére is helyezhetjük. Már most befőzhetjük a spár­gát: megtisztítva, nyersen üveg­be helyezzük, hideg vízzel fel­öntjük, csavaros tetővel lezár­ÚJD0NSÁG: üvegkiszedő fogó Bevezető ára: 1990 Ft juk, majd az automata megfele­lő programjával kidunsztoljuk. Ilyen egyszerűen üvegbe zár­hatjuk a vitaminokban gazdag bármelyik zöldségfélét a téli hó­napokra. Lepje meg ön is családját egészséges házi finomságokkal! Éljen a lehetőséggel, és tegye élménnyé a befőzést, melynek gyümölcseit az egész család él­vezni fogja. ▲ www. befőzőautomata. hu Tel: 76/361-101, 20/9343429 Hétfőtől péntekig: 8-18, szombaton: 8-14 óráig Ingyenes házhoz szállítás • 2 év garancia Weninger Bt 6041 Kerekegyháza, Széchenyi utca 170. e-mail: info@befozoautomata.hu ■ A befőzés ma már nem csak a nagyik feladata. Kezdő háziasz- szonyok is nyu­godtan belevág­hatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents