Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-20 / 116. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 20.. CSÜTÖRTÖK SZABÓ NÁNDOR ZSOLT: A remény hajnala Szürke remény fejét a fakó égre hajtja, lomha módon kel fölébe egy új év hajnala, szomorkodván, de hittel merít az életből, iszonyodik a múlttól, és retteg a jö vőtől. Múló, piros szirmait felhők ezreire szólja, csendesen a reménnyel együtt lopva elsuhan, ködbe burkolózva, fagyottan ébred a táj, az eső, mint harmatos gyöngy hullik rá. Megbotlik az égi áldásban a napsugár lába, áthatja azt arany fénnyel, karjába fogja, aztán táncra kélnek színes mulatságban, kíséri léptük szélnek szelíd suhogása. Hinni kell, míg csak hinni lehet, remélni, míg csak a szív remélhet, dolgozni, hogy egyszer jobb legyen, imádkozni az egy igaz Istenhez, Új év, új esztendő, új esély s új remény, de hiába, a rétből forró vér fakad még, s hiába oly keserv és izzó szenvedés, ha mit teszünk, az soha célba nem ér. Könyörülj ó rajtunk teremtő, nagy Istenem, kikbe egykoron leheltél akaratot és életet, adj nekünk békés, szebb és boldogabb jövőt, reményt, tanácsot, kegyelmet, sok-sok erőt. mi — DIÁKVILÁG 13 %h< OhIESH sok kezzel.. Együtt lenni és tenni minden­kiért - „Egy célért, sok kézzel”... Ez a mottója a május 22-ei Szeretethíd elnevezésű szolnoki rendezvénynek, melybe a szervezők minél több fiatalt és idősebbet, egy­háztagot és világi embert, egészséges embert és fogya­tékkal élőt szeretnének be­vonni, hogy együtt tegyenek egymásért, a helyi közössége­kért és a környezetünkért. A Magyar Református Szeretet­szolgálat kezdeményezésére, a szolnoki Szer-telen Ifjúsági Ház szervezésében megvaló­suló esemény célja, hogy ha­sonlóképpen az előző rendez­vényekhez, idén is minél szé­lesebb körben megmozdulja­nak az emberek a fontos célo­kért, és felépüljön újból a szí­vekben a szeretet hídja. Meg­nyitó: május 22., 9 óra - Szer­telen Ifjúsági Ház. Megragadja a pillanatot interjú Dubovszky Ági: a táj szép, ha jó időben vagy jó helyen Dubovszky Ágnessel, a Varga Katalin Gimnázi­um 13. A osztályos sport-, és fotós tehetségével be­szélgettem, aki tavaly el­ső helyezést ért el a „Fó­kuszál az ifjúság!” regi­onális fotópályázaton. Témája a mai fiatalok és az Európai Unió kapcso­lata volt. Sülyös Szilvia 10. D, VKG- Öt képemet küldtem be fel­nőtt kategóriában (19-25 éve­sek) és első helyezést értem el az Egyedül című fotómmal. Egy márkás fényképezőgépet nyer­tem, aminek nagyon örültem, sokat használom is - vág mon­dandója közepébe Ági.- Milyen gyakran veszel részt fotóversenyeken?- Ritkán, mert valahogy min­dig elcsúszom a határidővel. Egy-két internetes pályázaton már indultam, de nem igazán értem el eredményeket, viszont sok véleményt kaptam a képek­ről, melyekért hálás vagyok. Az első „igazi” fotópályázat, amin részt vettem, a „Fókuszál az if­júság!” volt. Próbálom követni a kiírásokat, és benevezek azok­ra, amelyeket érdekesnek talá­lom.- Tagja vagy valamelyik fotó­klubnak?- Igen, tavaly szeptember óta az Aba-Novák központ klubjá­ba járok.- Melyek a kedvenc fotótémá­id?- Szeretek embereket, pilla­natokat fényképezni, igazán so­kat árulnak el egy-egy érzésről, gondolatról. A tájat azért, mert szép, ha jó időben vagy jó he­lyen. Szeretek tárgyakat Is fo­tózni, de igazából ez is hangu­latfüggő nálam.- Mikor kaptad meg az első gépedet?-Tizenhárom éves lehettem, egyszerű kis gép volt. Már ak­kor érdekelt a fényképezés, de nem gondoltam volna, hogy a jövőben ennyire része lesz a mindennapjaimnak. Három éve, nyáron találkoztam egy amerikai fotóssal Budapesten; Brett Ketchersid munkái és biz­tatása révén kezdtem el komo­lyabban is foglalkozni a fotózás­sal. Ő még ma is sokat segít kri­tikáival.- Kiállították már valamelyik képedet?- Igen. Az iskolában volt 2009 májusában egy kiállítá­som, a kollégiumban 2008- ban, ott több diák képével együtt. A „Mester és tanítvá­nya” városi pályázaton is kiál­lították két fotómat Cser Viktó­ria tanárnő képeivel (azóta már volt újabb kiállítása is — a szerk.).- Nem hátráltat a fényképe­zésben az, hogy vidéki vagy és az utazás sokat elvesz a szabad­idődből?- Sokszor inkább a tanulás hátráltat (Ági 4,8 volt tavaly! — a szerző), elég sok órám van, és sokszor bánom, hogy nincs annyi időm fényképezni, mint nyáron. De Kunhegyes és Szol­nok között útközben is lehet, at­tól függ, milyen kedvem van. Fényképezőgép szinte mindig van nálam, sose lehet tudni, mi­kor jön szembe velem egy jó té­ma az utcán.- A fényképészet, mint álom­munka szerepel a céljaid között?- Ha nem is ez lesz a szak­mám, hobbinak biztosan meg­marad. Gondolkoztam rajta, hogy egyetemen fényképésze­tet tanulok angol nyelven újság­írással fűszerezve, de még nem döntöttem el véglegesen.- Ha tehetnéd, élnél külföl­dön?- Nagy kihívást jelenthet és rengeteget lehet tanulni, önálló­sodni. Ennek ellenére nem aka­rok kint maradni, pár év után mindenképpen hazajönnék.-Európa vagy Amerika ?- Amerika régi álmom, Ka­nadában is szívesen tanulnék. Jól felszerelt egyetemeik van­nak, ahol igazán el lehet sajátí­tani a fotózás művészetét. Euró­pában Berlin lett híres az elmúlt pár évben fotóműhelyeiről. Ha tehetem, mindenképpen elláto­gatok ezekre a helyekre. A hazaszeretet sok erőt adott- Fényképezésen kívül egyéb hobbid?- Kiskorom óta spor­tolok (röplabda, sikló­ernyőzés, kézilabda). Három éve pedig iga­zolt kézilabda-játé- j kos vagyok.- Úgy tudom, ezek mellett novel­lákat is írsz. Ezzel kapcsolatban vannak eredmé­nyeid?- Igen, írásaim­mal többek között az Arany János Tehet­séggondozó Program országos versenyén három egymást kö­vető évben dobo­gós voltam, de jó néhány okleve­let kaptam más irodalmi versenye­ken is. Dubovszky Ági szívesen megy majd külföldre tapasztalatot gyűjteni Firkászok, evezőt kézbe! Martfűi Ladikosok! Kedves Firkászok csapat! Nemso­kára itt az idő! Május 21-22- én rendezzük meg a Ladik (lapot a diákoknak) média­vetélkedő országos döntő­jét. Reméljük, már készül­tök, erősítitek magatokat és elméteket a megméretésre. Találkozunk tehát az Alcsi- Holt-Tisza Szabadidőköz­pontban, ahol veletek együtt tizenhét csapat áll rajthoz! Szurkolunk nek­tek, hajrá!! A fiatalok körében ma már igen ismert szó. Származását, valódi jelentését azonban sokunknál homály fedi. Az emo eredetileg a hardcore punk zene egyik ága. A szó az angol „emotional”-ból ered, jelentése érzelgős. Az emo első hulláma 1985-től 1994-ig tartott. Főleg Washingtonban és New Yorkban jelentek meg a bandák, a Native Nod és a Poli­cy of 3. A második hullám - köz­pontja Chicago - 1994-től 2000- ig jelentkezett, kialakult az „in- die emo” irányzata is. Idővel so­kat változott. A Teen People ma­gazin 1998-ban az emót a leg­újabb menő zenei stílusnak titu­lálta. Az emónak lelki vonzata is van. A többség úgy gondolja, hogy az emók depressziós, bús­lakodó emberek. Ez nem igaz. Az emósok is olyanok, mint az átlagos tinik, csak érzékenyeb­bek. Vannak, akik az emót csak divatnak tekintik, és csak az öl­tözködési szokásokat használják fel belőle, őket nevezik pózerek­nek. Tehát ez a stílus igen sokré­tű és színes. Már környezetünk­ben is egyre elterjedtebb, és amíg nem viszik túlzásba, addig olyan, mint bármi más. SZŰCS SÁRA, 10. D, VKG U « oldaton ^ooNasn^Ka ­Iá.* — * Mindenki köszön mindenkinek buzánszky jenő Találkozás az Aranycsapat hátvédjével történet Egy lány, aki faluba költözött a városból... Az Aranycsapat legendás hát­védje, Buzánszky Jenő bácsi lá­togatott el Egerbe, ahol egy él­ménydús, érdekes előadást tar­tott. A híres focista beszámolt sportkarrierje kezdetéről, a sike­rekről. Labdarúgó-pályafutását 1938-ban, 13 évesen kezdte a Dombóvári Vasutasban. 21 éve­sen került az ifjú hátvéd a Pécsi Vasutas Sport Klubhoz, ahon­nan átigazolt a Dorogi Tárnához. 1951-ben érkezett a Dorogi Bá­nyászhoz, ahonnan egyetlen vi­dékiként bekerült az akkor felfu­tó legendás Aranycsapatba. Tag­ja volt az 1952-es Helsinkiben olimpiai aranyérmet szerző válo­gatottnak. Játszott a Wembley­ben az 1953. november 25-i an­Buzáríszky Jenő golok elleni találkozón, az „Év­század mérkőzésén”, melyet vá­logatottunk 6-3-ra megnyert, s tagja volt az 1954-es vb-ezüstér- mes csapatnak. Jenő bácsi kiemelte, hogy az akkori labdarúgóknak nagyon fontos volt a hazaszeretet, ami­kor magukra öltötték a nemzeti válogatott mezét. A lelkiviláguk­ra nagy hatással volt a Himnusz, ez és a nemzeti zászló lobogott a szemük előtt, ami igazán erőt adott a csapatnak, és mindez együtt segítette őket a győzel­mek felé. Negyvennyolc alka­lommal ölthette magára a címe­res mezt, első osztályú labdarú­góként 1947-től 1960-ig összesen 274 bajnoki mérkőzésen futott ki a pályára. A világ a mai napig erre az Aranycsapatra emlékszik, tagjai - Buzánszkyval - megmutatták, hogy kis ország is képes nagy tettekre. LIGLER ERIKA, SZOLNOK (AZ EGRI FŐISKOLA DIÁKJA) Szeretnék Nektek elmondani egy történetet, ami rólam szól. Lassan két éve költöztünk a csa­ládommal Mesterszállásra, előt­te Martfűn éltünk, ott nőttem fel. El sem tudtam képzelni, milyen lehet falun élni. A Hármas-Körös jobb partján, Kunszentmárton és Mezőtúr kö­zött helyezkedik el a település. Mesterszállást egy 1347-ből szár­mazó oklevél említi először „Ma­gister” néven, a Mesterszállás ne­vet 1537 óta viseli. Szapolyai Já­nos király és Czibak Imre itt szálltak meg, magukkal hozva a Szent Koronát is. Rózsa Sándor legendájában is szerepel a tele­pülés, a betyár egyik főhadiszál­lása volt a mesterszállási fekete­halmi csárda. Na de nem is a tör­ténelméről akarok beszélni... Amikor az első napunkat töl­töttük a faluban, a sok tennivaló között nekem jutott a bevásárlás. Útközben, hihetetlen, de eltéved­tem! Hiszen még nem ismertem ki magam a faluban. Eleinte még minden járókelő és a háza előtt álldogáló ember figyelgetett, mé­regetett. Mindenkinek azt lehe­tett leolvasni az arcáról, hogy: „Vajon, ki lehet ez a lány?” A fiatalokat nem ismertem, így azt hittem, hogy ők mások, mint én, a „városi lány”. Kicsit ezért rosszul is éreztem magam az új környezetemben. De, ahogy telt az idő, megismertük egymást. Rájöttem, hogy Mester­szálláson sokkal közvetlenebbek az emberek, mint egy városban. Itt nem azt nézik, hogy köve- ted-e a divatot, hanem azt, mi­lyen ember is vagy. Ebben a kis faluban az embe­rek sokkal összetartóbbak, oda­figyelnek egymásra. Mindenki köszön mindenkinek. Ez más, mint egy nagyobb városban, ahol az emberek elmennek egy­más mellett, nem törődve a má­sikkal. Most már nem tévedek el. Kiismerem magam az új kör­nyezetemben. Nemcsak az utcá­kon, hanem az ott élő emberek, lakosok között is. Örülök, hogy kellemes környezetre találtunk a családunkkal. borhi Tímea, 11. C, DAMI, MARTFŰ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents