Új Néplap, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-11 / 108. szám

14 SPORT UJ NÉPLAP - 2010. MÁJUS 11., KEDD Kínos: Antal Gábor percekig nem léphetett pályára Ritkán látható esemény zavarta meg a kedélyeket a szombati Szolnoki MÁV FC-Mezőkövesd (3-4) NB Il-es labdarúgó-mérkő­zés második félidejét. Az össze­csapás 56. percében, 1-3-as ál­lásnál a MÁV FC vezetőedzője, Vágó Attila cserére szánta el ma­gát, Mile Krisztián helyére Antal Gábort akarta pályára küldeni. Mile már lejött a játéktérről, s el­foglalta helyét a kispadon, ám a 17-es mezben lévő Antalt Kele­men asszisztens nem engedte „beszállni”. — A partjelző adminisztrációja szerint a jegyzőkönyvben nem szerepelt 17-es mezszámú hazai játékos, azt ajánlotta, Gábor ve­gye fel a tizenhármas dresszt. Hiába magyaráztam, hogy az Blaskovits Patrik száma, hajtha­tatlannak bizonyult, s nem en­gedte pályára lépni Antalt. A já­tékvezető pedig nem várt arra, hogy megvitassuk, melyikünk­nek van igaza, ki hibázott, to­vább vezette a mérkőzést, így percekig kilenc mezőnyjátékos­sal voltunk kénytelenek futbal­lozni - tudtuk meg a Szolnoki MÁV FC technikai vezetőjétől, Terenyei Zsolttól. - Rohantam az irodába, megnézni a nevezési listát, de hát az a mi igazunkat bizonyította, Antal tizenhetessel, Blaskovits tizenhármassal sze­repelt rajta. Futottam vissza, új­ra győzködni kezdtem az asz- szisztenst, s ez már feltűnt Far­kas Ádám játékvezetőnek is. Ki­jött az oldalvonal mellé, közösen átnézték segítőjével a cserék lis­táját, mire kiderült, hogy Kele­men Attila elfelejtette felvezetni a kispadosok közé Antal Gábort, a hét csere helyett csupán hatot írt fel magának. Szerencsére a játékvezető emlékezett rá, hogy Antal neve szerepelt a jegyző­könyvben, s így engedélyezte pályára lépését. Míg minderre fény derült, a szolnoki együttes önhibáján kí­vül öt percig tíz emberrel volt kénytelen szerepelni. Az már soha nem fog kiderülni, meny­nyire befolyásolta a meccs vég­eredményét a szolnokiak ötper­ces emberhátránya. Az viszont tény, Antal Gábor 1-3-nál léphetett pályára, s ti­zenegy perccel később már 3-3- at mutatott az eredményjelző tábla. ■ Géléi József J.GYÖRGY-ZAGYVARÉKAS 2-1 (1-0) Jászalsószentgyörgy Zagyvarékas LAKATOS Fogler B. Vasas Szöllősi Márton PappZ. BERÉNYI GAZSI Kerekes (Fogler D.) TóthG. Kovács Sándor. SERUCZA Szabó K. KONKA Szöllősi Mátyás Simon NAGYG. Pálinkás Boros Tóth N. Révész CZIBAK. Mb. edző: Edző: Vasas László. Antal Elemér. Jászalsószentgyörgy, 280 néző, vezette: Bathó Vendel. Gólszerzők: Kerekes (42.), Ga­zsi (90.), ill. Konka (56.). Kiállítva: Szabó (90.). Remek hangulatú, jó iramú mérkőzésen csak az utolsó percben dőlt el a rangadó. VASAS LÁSZLÓ: - Mielőtt a vendégek szétszednék a játék­vezetőt, nem árt emlékezniük az őszi mérkőzésünkre, ahol mi is hasonlót éltünk át... Antal elemér: - Hihetetlen, hogy a játékvezetők így bele­nyúlhatnak egy meccsbe. Ifi: 2-2 Koczka L. Bár a mezőnyben nem mutatkozott akkora különbség, a rákóczifalvi együttes kiütéses vereséget szenvedett Törökszentmiklóson Menetelnek a dobogósok labdarúgás Megyei II. osztály: megszórta ellenfelét a Szajol T.MIKLÓS—RÁKÓCZI 5-1 (1-0) J.HÁZA-KENDERES 3-2 (2-0) SZAJOL-TISZABURA 9-0 (2-0) KUNMADARAS­MARTFŰ 0-3 (0-1) Törökszentmiklós Rákóczifalva Jászboldogháza Kenderes Szajol Tiszabura Kunmadaras Martfű Tarjányi Menyhárt Gömöri A. Kota Rigó Gondos (Fehér J. II.) BARTAT. Hadad Vékás (Kozák) HELLENPACH Szűcs (Borbényi) CSONTOS (Kéki) Bognár FehérJ. 1. (Tyukodi Balajti Kontos HÉDER KÁCSER Káposztás Pádár Meggyes s.) TÓTH J. HANGA Orbán Szénási JUHÁSZ Veres DALMADI Lakatos Tóth S. BALASI Lóié F. Bíró NAGY-SZŰCS Patkó(Fontos) Erdős Ratkai Barta J. Barna PAPP Méhesi PIUSY (Nagy) Sipos (Hetrovicz) BODNÁR TúróK. Duka A. Merena Gergely NÁSZ HEINRICH FICZERE Kispál Fehér R. RÓZSA ZS. (Duka R ) SZÉKELY POLGAR Komáromi Gy. (Bontovics) SZERENCSI (Benedek) Bodó Botos (Rózsa S.) Úti (Papp) Vasas (Fehér) Komáromi Z. GÖMÖRI B. (Antal) Farkas SOMOGYI Túró 1. Penti Kele (Berta) LÓLÉ B. (Babella) Orosz ESZES Lakatos PONGÓ Puzsoma Tóth F. SZÁNTAI (Gáspár) Váradi. Szó kólái. Bodor Lisznyai. Papp (Tóth) Fehér Zs. (Túró G.) Nagy. Nagy. Trangusz. DONKÓ. Tyukodi 1. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Szakosztályvezető: Edző: Szecsei József. Kocsis Andor. Bodor Máté. Lajtos László. Molnár István. Tárcza Zoltán. Tóth Sándor. Szilvási Ferenc. Törökszentmiklós, 150 néző, ve­Jászboldogháza, 50 néző, vezet­Szajol, 100 néző, vezette: Deák Kunmadaras, 50 néző, vezette: zette: Mozsár Gergő. te: Bathó Vendel. Ferenc. Leitmann Attila. Gólszerzők: Váradi (23.), Lóié Gólszerzők: Káposztás (3.), Gólszerzők: Pongó 3 (8., 65., Gólszerzők: Barna (44.), Szé­B. (55.), Vékás (71.), Lóié F. Heinrich (6.), Pilisy (70.), ill. Fi­79.), Donkó 4 (26., 58., 64., 75.), kely (69., 70.) (75.), Polgár (89.), ill. Nász (57.). czere (69.), Farkas (88.). Erdős (52.), Meggyes (71.). A második félidőre nagyon el­Kiállítva: Orbán (39.), ill. Nagyon jó kezdéssel sikerült Kiállítva: Bodó (58.). fáradt a hazai csapat, s ez végül Orosz (71.). megalapoznia a mérkőzést a A második játékrészre na­biztos vendéggyőzelmet ered­A második a félidőben ki­hazai csapatnak. gyobb sebességre kapcsolt a ha­ményezett. domborodott a miklósiak na­BODOR MÁTÉ.- Ezzel a győze­zai csapat, és tetszés szerint ér­Tóth Sándor: - Kétperces ki­gyobb tudása. lemmel kívánunk mielőbbi te el góljait. hagyásunk eldöntötte a három szecsei József: - Csapatom gyógyulást balesetet szenvedett MOLNÁR ISTVÁN: - A szünet pont sorsát. Gratulálok a ven­emberhátrányban jelesre vizs­csapattársunknak, Ézsiás Sza­után közönségszórakoztató, jó dégcsapatnak. gázott, jó játékkal győzött. bolcsnak. játékkal fölényes győzelmet SZILVÁSI FERENC: - JÓ hozzá­KOCSIS ANDOR: — A gólkü­lajtos László: — Két ötperces arattunk. állásunk, játékunk ezúttal lönbséget túlzottnak találom, rövidzárlatunk eldöntötte a tárcza Zoltán: - Gratulálok idegenben is magabiztos gvő­de a hazai siker megérdemelt. mérkőzést. a hazai csapatnak. zelmet jelentett. Ifi: 10-3 Nagy K. Ifi: 0-5 Bodor M. Ifi: 4-1 Hamar T. Ifi: 1-1 Bérezi S. CSERKE-CIBAKHÁZA 0-2 (0-0) Cserkeszőlő csTk KISS ZS. Szirom GálJ. Borsos Szín VARGA Gáli. Jakab Illés (Mózinger) Szarka. Cibakháza Vincze Kocsis (Burján) Balaskó KONTOS Kesjár TÚRÓCZI (Ferenczi) Karkusz Kecskés Horváth Böjti Kalmár. Edző: Edző: Törőcsik Vilmos. Kalmár Ferenc. Cserkeszőlő, 100 néző, vezette: Rusz Tamás. Gólszerzők: Kontos (65.), Böjti (78.). Kiállítva: Szirom (70.), ül. Böj­ti (80.). A vendégcsapat jobban akar­ta a győzelmet, és teljesen meg­érdemelten nyert. törőcsik Vilmos: - Alacsony színvonalú mérkőzésen a ven­dégcsapat két góllal jobb volt. Gratulálunk a vendégeknek. kalmár ferenc: - Nagyon szimpatikus csapatot győztünk le idegenben. Ifi: 5-2 Szász I. TISZAJENŐ-SZÁSZBEREK 3-3 (1-2) T.PÜSPÖKI-P.M0N0ST0R 1-2 (1-1) Tiszajenő Szászberek Tiszapüspöki Pusztamonostor KORMOS Nagy Suki N. CSEHI L. Terjéki (Polgár L.) Varga (Juhász) Pintért Bordás Horthy Tóth Z. Kállai Sz. (Budai) Farkas POLGÁR R. Donkó Pólyák Gyenes Sági Rideg CSÓKA Bolyki T. Szabó Gyárfás LENGYEL Á. Tóth R. Veres TÓTHT. KÁLLAI G. Magyar Hornyik (Bálint) NY0LCZAS Puporka (Suki 1.) Muhari BRAVIK Merczel Lukács K. (Szűcs) Kállai K. Nagy (Kalmár) CSÁSZI Angyal Vancsik KORSÓS. Diós (Túri). Szedlák. Szerencsi. Edző: Edző: Edző: Mb. edző: Polgár Lajos. Pálinkás Tibor. Lukács Kálmán. Vancsik Balázs. Tiszajenő, 200 néző, vezette: Vis­Tiszapüspöki, 200 néző, vezette: nyei Zoltán. Varga László. Gólszerzők: Bravik (4L, 63.), Gólszerzők: Angyal (30.), ill. Kalmár (80.), ill. Tóth T. (30., Gyenes (4.), Vancsik (47.). 68.), Császi (23.). Bár a hazai csapat végig tá­Hajtós mérkőzésen egyik csa­madta a mérkőzést, a szeren­pat sem érdemelt győzelmet. A csévél továbbra is hadilábon áll, múlt heti játékvezetőkhöz ké­így megint csak vereséget szén­pest a mostaniak rendkívül kor­vedett. rekten tették a dolgukat. LUKÁCS KÁLMÁN: - Csapatom polgár LAJOS: - Sírból hoz­szinte mindvégig egykapuzott, tűk vissza a mérkőzést, gratulá­de az ellenfél kapusa kivédte a lók a Szászbereknek. szemünket. pálinkás Tibor: - Kétszer is vancsik balázs: - Nagyon vezettünk, de egyéni hibáink meg kellett izzadntunk a győze­miatt nem tudtunk nyerni. lemért. Ifi: 2-2 Horthy Cs. Ifi: 16-2 Angyal Cs. JÁSZKISÉR—T.GYENDA 2-1 (0-0) Jászkisér Tiszagyenda Gazsó DRÁVÁI Heinrich KOZMA Ajtai (Vincze) Kun BARNA Mudris Fodor LÁDI Bobák (Szentpéteri). Edző: Szentpéteri Róbert TASI DOBÓ Héderl. Kovács Csortos (Oláh) JEN El Gráczer NAGY A Héderll. Rézsó NagyL. Edző: Boros Tibor. Jászkisér, 200 néző, vezette: Csu­kás András. Gólszerzők: Barna (47.), Bo­bák (86.), ill. Héder II. (88,). Egyperces megemlékezéssel adóztak a csapatok az elhunyt Buchár László, egykori kiséri edző emlékének. Küzdelmes meccsen, a sok ziccer ellenére, nehezen győztek a hazaiak. SZENTPÉTERI RÓBERT: - Ez a győzelem úgy kellett, mint egy falat kenyér. boros Tibor: — Kevés helyze­tet dolgozunk ki ahhoz, hogy pontot szerezzünk. Ifi: 7-0 Szentpéteriné A megyei focibajnokságok állása Megyei I. osztály, felnőttek 1. Jánoshida 28 23 3 2 89- 24 72 2. Kunhegyes 28 16 4 8 55- 35 52 3. Nagyiván 28 15 7 6 60- 41 52 4. Karcag 27 14 7 6 46-28 49 5. Kisújszállás 28 13 9 6 66-31 48 6. Újszász 28 14 4 10 43-38 46 ZTúrkeve 28 13 6 9 58-36 45 8. Tiszafüred 28 13 5 10 52- 41 44 9. Besenyszög 28 11 7 10 43-40 40 10. Jászapáti 28 10 4 14 29-33 34 11. Csépa 28 9 5 14 38-59 32 12. Jászladány 26 8 8 10 38-48 28 13. Kunszentm. 28 7 7 14 42-49 28 14. Jászfénysz. 28 8 3 17 39-59 27 15. Abádszalók 28 7 6 15 31-49 27 16. Fegyvernek 28 7 5 16 32-85 26 17. Jászároksz. 27 7 4 16 27-53 25 18. Mezőtúr 28 7 2 19 40-79 23 Ifjúságiak 1. Jánoshida 27 20 2 5102-34 62 2. Abádszalók 29 20 1 8 65-33 61 3. Mezőtúr 28 19' 4 5 59- 31 61 4. Karcag 27 17 5 5 78-29 56 5. Jászároksz. 27 18 1 8 69-34 55 6. Kunhegyes 27 15 3 9 69-48 48 7. Besenyszög 27 13 5 9 58-34 44 8. Újszász 28 13 4 11 64-44 43 9. Kunszentm. 28 13 4 11 50-45 43 10. Jászapáti 28 12 7 9 84- 52 43 11. Fegyvernek 28 10 3 15 65-94 33 12. Nagyiván 28 9 4 15 54-85 31 13. Kisújszállás 28 8 7 13 46-56 31 14. Jászfénysz. 28 9 2 17 66-75 29 15. Túrkeve 28 8 4 16 55-62 28 16. Tiszafüred 27 7 2 18 44-96 23 17. Jászladány 25 3 3 19 23-107 12 18. Csépa 28 2 3 23 23-115 9 Megyei II. osztály, felnőttek 1. Szajol 28 24 2 2 92-30 74 2. Törökszent. 28 19 5 4 83-26 62 3. Martfű 28 17 6 5 63-24 57 4. Pusztámon. 28 17 3 8 74-40 54 5. Jászalsósz. 28 .16 6 6 70-37 54 6. Cibakháza 28 15 7 6 50-38 52 7. Kenderes 28. 12 6 10 49-39 42 8. Jászkisér 28 13 1 14 52-52 40 9. Szászberek 27 10 5 12 36-45 35 10. Tiszagyenda 27 10 5 12 42-46 35 11. Tiszabura 28 9 5 14 44- 68 32 12. Zagyvarékas28 9 4 15 43-63 31 13. Rákóczifalva 28 7 8 13 43- 58 29 14. Tiszapüspöki 28 9 1 18 49-70 28 15. Jászboldogh. 28 7 5 16 27- 52 26 16. Tiszajenő 28 7 5 16 54-77 26 17. Kunmadaras 28 7 2 1,9 37-73 23 18. Cserkeszőlő 28 4 2 22 27-97 14 Ifjúságiak 1. Kenderes 28 22 5 1 114-23 71 2. Martfű 28 21 2 5165-23 65 3. Törökszent. 28 21 0 7115-34 63 4. Jászkisér 28 18 5 5 87-38 59 5. Tiszabura 28 19 1 8 112-60 58 6. Szajol 28 18 1 9141-64 55 7. Jászalsósz. 28 15 6 7 83- 41 51 8. Rákóczifalva 27 14 5 8102-60 47 9. Kunmadaras 27 13 3 11 73- 50 42 10. Zagyvarékas27 10 3 14 88-93 33 11. Jászboldogh. 27 9 4 14 60-118 31 12. Tiszagyenda 27 8 5 14 52-92 29 13. Szászberek 26 8 3 15 56-96 27 14. Pusztámon. 28 8 0 20 57-114 24 15. Cserkeszőlő 27 6 2 19 54-101 20 16. Cibakháza 28 6 2 20 40-108 20 17. Tiszapüspöki28 3 3 22 47-242 12 18. Tiszajenő 28 3 2 23 36-125 11 A következő forduló menetrendje MEGYEI i. OSZTÁLY, szombat, 17: Nagyiván-Jászárokszállás, Mező- túr-Csépa, Kunszentmárton- Fegyvernek, Abádszalók-Beseny- szög, Újszász-Kisújszállás, Túrke- ve-Jászladány. Vasárnap: Jászapá­ti—Jánoshida, Tiszafüred—Kunhe­gyes, Jászfényszaru-Karcag. MEGYEI II. OSZTÁLY, szombat, 17: Cibakháza-Szajol, Rákóczi- falva-Cserkeszőlő, Tiszabura- Tiszajenő, Tiszagyenda—Jász- boldogháza, Tiszapüspöki-Tö- rökszentmiklós. Vasárnap: Szászberek—Jászalsószent­györgy, Pusztamonostor-Mart­fű, Kenderes-Kunmadaras, Zagyvarékas—Jászkisér. ■

Next

/
Thumbnails
Contents