Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-06 / 79. szám
SPORT írásunk a 10. oldalon Vettel diadala Malajziában, az összetettben Mássá vezet Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája győzött, a Forma-les Malajziai Nagydíjon, a világ- bajnoki sorozat harmadik versenyén. Mögötte a csapattárs, az ausztrál Mark Webber lett a második, a német Nico Rosberg (Mercedes) pedig a harmadik. A szintén Mercedesszel versenyző hétszeres világbajnok német Michael Schumacher műszaki hiba miatt kiesett, csakúgy, mint a korábbi kétszeres vb-első spanyol Fernando Alonso (Ferrari). Alon- sónak ezzel búcsúznia kellett a pontverseny első helyétől, elébe a csapattárs, a Szepangban hetedik brazil Felipe Mássá lépett, a harmadik helyre pedig Vettel jött föl. ■ Az égiek megkönyörültek a Malajziai Nagy díjnak. Az 56 körös, 5.543 kilométeres pályán zajló versenyen a Red Bull német—ausztrál duója, a harmadik pozícióból indult Vettel és az időmérőt nyerő Webber a kitűnő start után nem adott esélyt a többieknek. Ők ketten már az elején elhúztak a mezőnytől. A kerékcserék után, nagyjából a verseny felénél változatlanul a Vettel— Webber-Rosberg trió vezette a társaságot, a „nagy nevekből” a két McLaren-es brit, a volt világbajnok Lewis Hamilton a hatodik, a vb-címvédő, Jenson Button a hetedik, a ferrarisok közül Mássá a nyolcadik, az idei, bahreini idénynyitón diadalmaskodó Alonso pedig a kilencedik volt. Az égiek megkönyörültek a Malajziai Nagy díjnak, mert a trópusi vihar hiányában viszont ugyanakkor alapvetően izgalommentes vetélkedés folyt az aszfaltcsíkon. A célba magabiztos könnyedséggel érkezett be a szárnyaló páros, Vettel és Webber, Rosberg ugyanígy gondmentesen szerezte meg a harmadik helyet. Alonso az utolsó előtti körben túlerőltette gépét, miközben Buttont próbálta megelőzni, ennél fogva a Ferrari célba érés helyett megadta magát, a spanyol pedig kiesett. Hamilton a 6., Mássá a 7., Button pedig a 8. lett. ■ Egyértelmű Olaj-siker kosárlabda Már az elején eldöntötték a meccset a piros-feketék OLAJ KK-KAPOSVÁR 95-64 (30-15, 22-21,19-13, 24-15) Tiszaligeti Sportcsarnok, 2200 néző. Vezette: Földházi, Gorka, Makovsky. SZOLNOK: TAYLOR 22, FODOR M. 14/9, Rice 13/3, Báder 5, BARRO 20. Csere: Váradi 2, ALEKSZICS 9/3, Grebenár, Szabó P. 2, Harazin 6, Vesztergom 2, Cseh Gy.. Szakmai igazgató: Pór Péter. KAPOSVÁR: CESKOVIC 16/6, Vojvoda 14/6, Kovács R. 2, WELTON 25/3, Orosz 2. Csere: Kiss K. 5/3, Kovács D., Márkus, Fónai. Edző: Fekete Ádám. Az eredmény alakulása: 4. p.: 11-7, 8. p.:23-12, 14. p.:39-21, 18. p.,-45-34,25. p.:64-40,28. p.: 67-46, 34. p.:79-54,38. p.:91-60. A mérkőzés előtt ünnepeltek a házigazdák, köszöntötték az Egyetemi és Főiskolai bajnokságon veretlenül győztes Szolnoki | Főiskola csapatát. Az érmeket és a díjakat Hegmanné Nemes Sára alpolgármester asszony, dr. Ruttner György, az MKOSZ megbízott elnöke, és nem mellesleg a Szolnoki Főiskola részéről dr. Füle István oktatási rektorhelyettes és dr. Túróczi Imre főiskolai tanár adta át a fiúknak. Az elején Barro előbb gól- passzokkal szolgálta ki társait, majd a pontszerzésbe is bekapcsolódott a szenegáli légiós. A center találatai mellett Fo- j dór tripláival és Taylor dupláival távolodtak a hazaiak vendégeiktől. Az utóbbiak közül Ceskovic próbálta tartani a lépést a hazaiakkal, de egyedül kevésnek bizonyult a túlerővel szemben. Már az első negyedben tizenöt pontos tekintélyes különbség alakult ki a felek között. A folytatásban Barrót továbbra sem tudták tartani a vendégek a támadópalánk alatt. | A nagy kedvvel játszó Alekszics duplájával hamar húsz pontra kúszott a csapatok közötti különbség. Két perccel az első félidő vége előtt, utoljára a mérkőzésen felzárkóztak a vendégek, Vojvoda és Kiss pontjaival, 45- 34. Pór edző időt kért, rendezte a sorokat, és ki más mint Barro Az Olaj fiatalja, Szabó Péter (labdával) ezúttal gólpasszaival tűnt ki. A képgalériát keresse a SZOLON.hu hírportálon. vezérletével a szünetig tizenhat pontosra hízott a szolnokiak előnye: 52-36. A fordulást követően sem változott a játék képe, Barro és Fodor mellé Taylor is bekapcsolódott a pontgyártásba, az utóbbi két játékos rendre jól bontotta meg a vendégek védelmét, és mutatós találatokat értek el. A kaposváriak részéről Welton kapta el a fonalat, és csökkentette az övéi hátrányát. A hajrában mindkét edző mindegyik játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, az Olaj magabiztos győzelmét nem fenyegette veszély. Az alapszakasz záró fordulójában szombaton este Körmenden szerepel a csapat, és csak győzelme esetén tudja megtartani második helyét. további eredmények: Atomerőmű SE-ZTE 63-54, Falco- PVSK 112-80, Sopron KC-Nyír- egyháza 107-76, Albacomp-Sal- gótarján 118-73, Kecskeméti KSE-Körmend 75-89. Mestermérteg pór Péter: - A második félidőben kiütközött, hogy a vendégek több beteg játékossal érkeztek hozzánk. Nálunk pedig szóhoz jutottak a máskor kevesebbet játszó kosarasok is. FEKETE ÁDÁM: - Csapatunk, ebben az összeállításban eny- nyire volt képes. Kettős győzelem a svédekkel szemben kijutott a decemberi Euró- pa-bajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, miután a selejtező negyedik fordulójában is nyert, ezúttal Békéscsabán a svédek ellen 26-24-re. A biztos csoportelsőséghez a hátralevő két fordulóban, Csehország, valamint Azerbajdzsán válogatottja ellen még egy pont szükséges Mátéfi Eszter csapatának. Hopkins előbb nyert, majd összeesett BERNARD HOPKINS visszavágott Roy Jones Jr.-nak a csaknem 17 évvel ezelőtti vereségért a profi boksz két nagy amerikai öregjének félnehézsúlyú csatájában, amelyet Las Vegasban rendeztek meg. A 45 esztendős Hopkins egyhangú pontozással diadalmaskodott 41 éves riválisa fölött. A siker után a győztes öklöző összeesett öltözőjében, kivizsgálásra kórházba vitték, akárcsak az erejével szintén elkészült, bár az ütközet színhelyét saját lábán elhagyó másik veteránt. Szépen csillog a magyar kard Iliász nikolász arany-, Szilágyi Áron pedig bronzérmet nyert hétfőn a junior kardozók versenyében az azerbajdzsáni korosztályos vívó-világbajnokságon. Iliász francia, lengyel, kanadai és orosz vívót legyőzve jutott a legjobb négy közé, ahol simán, 15-7-re verte az ukrán Konopackijt, majd a fináléban 15-13-ra múlta felül a német Schrödtert. Az utóbbi német vívó az elődöntőben Szilágyi Áront győzte le, aki bronzéremmel vigasztalódott. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOLION.hu hírportálon olvashatnak. Előbb pólósgála, majd vastaps a tiszaligeti medenceavatón vízilabda Sziporkázó játékkal rukkolt ki a szolnoki legénység az alapszakasz utolsó hazai találkozóján SZOLNOKI FŐISKOLA-KÖZGÉP— PÉCSI VÍZMŰ-PVSK-FÜSZÉRT 18-7 (5-1, 3-3, 4-1, 6-2) Tiszaligeti uszoda, 300 n. V: Ki- szelly, Horváth Cs. SZOLNOK: GÁRDONYI - Hangay R., NÉMETH D. 1, PÁSZTOR 4, REGŐS 5, Bálint 2, Császár 1. Csere: Tóth R, Józsa 2, Hangay Z. 1, Szőke 1, Süveges, Petrovai 1. Edző: Cseh Sándor. PÉCS: Diakonów - Bóbis 1, Hangody L. 2, Vári 1, Hegedűs, Zoufal 1, HEINRICH 2. Csere: Hermann, Krizsán, Müller, Lázár, Lukács G. Edző: Ambrus Tamás. Emberelőnyből: 9/3, ill. 10/2. Ötméteresből: 1/1, ill. 2/1. A mérkőzés előtt kedves ünnepség színhelye volt a tiszaligeti uszoda, ugyanis felavatták a 33 méteres medencét, melyhez lelátó is társul. A nemzeti színű szalagot Szalay Ferenc polgármester vágta át. Emellett a város elöljárója a „Szolnok városért” emlékplakettel tüntette ki Kaposvári Kázmért, a Víz- és Csatornaművek elnök-vezérigazgatóját, aki sokat tett az uszoda fejlesztéséért. Már az elején is kitűnt, hogy a szolnoki csapat motiváltán áll neki a mérkőzésnek, hiszen az agresszív védekezés, és Gárdony András kapus pazar teljesítménye mellett gólerős támadójátékot produkáltak Németh Dánielék. Mindezt bizonyítva már az első negyedben négygólos előnyhöz jutottak. A folytatásban Heinrich Dávid vezérletével felzárkózási kísérletet tettek a vendégek, 7-4. Mielőtt azonban reménykedni kezdtek volna, Regős Áron pazar találatával a szolnoki gárda visszaállította a régi rendet. A fordulást követően is tetszés szerint érte el találatait a Cseh-csapat. A szebb napokat is látott vendégek maguk is tétlen szemlélői voltak a formás szolnoki akcióknak. A záró negyedben tovább tartott a gólparádé, Pásztor Mátyás és Regős Áron szinte nem tudott hibázni, mire a pécsi vendégek újra a táblára néztek, már közte tíz volt a különbség. A szolnoki csapat sziporkázó játékkal, óriási közönségsikert aratott, méltán zúgott vastaps a hajrában. ■ Varga Cs. Mestermérleg cseh Sándor: - Örülök, hogy a medenceavatón motiváltán és jól játszottunk, és annak is örülök, hogy ebben a csonka bajnokságban átléptük a harminc pontot. Ambrus tamás: - Gratulálok a szolnokiaknak az áj létesítményhez, reméljük, nekünk is lesz majd hasonlóan szép medencénk. A fehér sapkás szolnokiak védekezésben is remekeltek