Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-28 / 98. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 28., SZERDA KUNSZENTMÁRTON ÉS KÖRNYÉKE Színházi siker a művelődési házban szűkös lett a nagyterein, ugyanis a Képzelt beteg című előadáson a pótszék elhelyezése után sem jutott mindenkinek ülőhely a közelmúltban a kunszentmártoni művelődési házban. A címszereplő Dörner György mellett a Forrás Színház művészei is fergetegesen komédiáztak, a publikum vastapssal köszöntötte őket. Bővítette üdülőjét a csépai önkormányzat A TETŐTÉR BEÉPÍTÉSÉVEL bővítette balatonszárszói üdülőjét a csépai önkormányzat. Fialka György polgármester elmondta: a munkálatok után immár 33 fő befogadására képes az épület, amely a nyári tanszünetben a helyi óvodás és iskolás gyermekek üdültetésének céljára szolgál majd. Tiszasasi győzelem a 24 órás vetélkedőn a helyi ifjúsági egyesület szervezésében Tiszasason rendezték meg a hagyományos tiszazugi 24 órás vetélkedőt. A kiváló hangulatban zajló eseményen 9 környékbeli település közel háromszáz fiatalja vett részt, akik játékos és kreativitást igénylő feladatokban mérték ösz- sze tudásukat. Bár a hajráig a szelevényi csapat vezetett, a házigazda sasiak a végén lehajrázták riválisukat és otthon tartották a serleget. Digitális táblák a megszépülő iskolának hamarosan elkezdődhet a Kunszentmártoni Városi Általános Iskola Deák Ferenc utcai épületének felújítása, ami a minisztériumi értesítés szerint 392,2 millió forintból valósulhat meg. További hír az iskola háza tájáról, hogy a Széchenyi úti épületben már használják azokat a digitális interaktív táblákat, amiket az informatikai normatívából szereztek be a közelmúltban. SZOUON.hu További térségi hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Csodát tesz a lószőrrel portré Országné Katika ékszereit Las Vegas-ban is ismerik A kunszentmártoni Országné Dékány Katalin kezében a lószőr többszáz órányi munka eredményeként csodálatos ékszerré válik. Tudják ezt külföldön is, így nem csoda, hogy Katalin ékszerei közül találni Amerikában és Svájcban is néhányat. Németh Gergő Sokan azt vallják az elmélyült alkotómunkához csend és nyugalom szükséges. Országné Katika számára ez a festői szépségű Csengedi-holtág mellett lévő házuknál adott. — A lószőrékszer-készí- tést autodidakta módon tanultam meg — mesélte el Országné Dékány Katalin.- Résztvettem 1979-ben a tiszakürti alkotótáborban, itt találkoztam Bodrogi Sanyi bácsival, aki az alap- hurkolást megmutatta nekem. Az egész annyira megtetszett, hogy a következő évben már egy komplett garnitúrát küldtem kiállításra. Ezután is sokszor találkoztunk Sanyi bácsival, akinek én is tudtam új dolgokat mutatni az ékszerkészítésben. Jómagam díszítésként a természetes anyagokat kedveltem, ő a gyöngyöt szerette nagyon. Persze mást is kipróbáltam, így a csont- és fafaragást, a gobelinezést, a bőrö- zést és a tányérfestést is. 1985- ben iparművész címet kaptam. Nem ez volt azonban a munkám, végzettségemet tekintve tüdőgondozói szakasszisztens vagyok, több évtizedet húztam le az egészségügyben. Ezidő alatt az emberek iránti szeretet miatt sem fordult meg a fejemben, hogy hátat fordítsak az egészségügynek és csak a ló- szőrékszerek készítésével foglalkozzam. Országné Dékány Katalin elmondta, manapság egy faliszőnyegen dolgozik, azt varrja szinte éjjel-nappal. — A férjem tervezte, ő adja hozzá a követendő instrukciókat is. Emellett azt tervezem, hogy az ékszereimet jövőre nevezem a magyar kézműves remek címre, amit a közelmúltban a férjem is elnyert különleges kun hímzésével. W’- ' • T' Katika több, mint három évtizede foglalkozik lószőrékszer készítéssel Negyvenhárom éve élnek szeretetben katika 1966-ban érettségizett az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban. Férjével, Lászlóval itt ismerkedett meg, egy osztályba jártak, itt szerettek egymásba. Negyven- három éve keltek egybe, s mint mondják az ő kapcsolatuk teljesen más, mint azoknak, akik felnőtt fejjel kerülnek össze. Katikáékat két fiuk mellett négy unokájuk is gyakran meglátogatja őket otthonukban. Katika volt egyébként az első hazai lószőrfonó, aki népi iparművész lett. Mint mondja, őt nem érdeklik a díjak, nem ezért csinálja az egészet. Arra már sokkal büszkébb, hogy minden ékszere egyéni tervezésű, azaz saját fantáziájának tárgyi lenyomata. Külföldön is felfigyeltek már a munkásságára. Még 1987-ben egy budapesti külkereskedelmi cég vette fel vele a kapcsolatot, rajtuk keresztül legértékesebb munkái Las Vegas-ba kerültek. 1989- ben egy kulturális delegáció tagjaként járt egy párizsi bemutatón, ahol az ékszerei nagy sikert arattak. Katika Magyar- országra nem is nagyon csinál ékszereket, hisz mint hangsúlyozza, ha foglalkozik vele, azért megkéri az árat, amit általában itthon igencsak sokall- nak. Legutóbb például Svájcból kértek tőle egy gyűrűt, amit már el is készített. —Az alapanyagot nehéz beszerezni, manapság csak Olaszországból lehet hozatni - folytatta Katika. - Anno a galopp-pályáról kaptam egy csomó lószőrt még 1983-ban, hiszi vagy sem, de a mai napig abból dolgozom. Persze előfordult olyan is, amikor a férjemmel elmentünk egy vásárba, s láttunk lovakat. A gazdájuktól kértem, hogy pár szál szőrt adjanak már nekem. Erre a férfi azt mondta, ad szőrt, ha én tépem ki. Egy kicsit ideges voltam, hogy a ló miként reagál majd, de szerencsére azt a pár szál farokszőr elvesztését meg sem érezte. Mint az alapanyagot, úgy a szakma utánpótlását is nehéz felhajtani, teszi hozzá a hölgy.- A mai gyerekekben nincs meg a kellő kitartás. Tanfolyamra még csak-csak jelentkeznek, itt dolgoznak is rendesen, de megelégednek a kezdő szinttel. Persze kellemes csalódások is érik az embert. Az egyik nyáron Törökszentmiklóson tanítottam, tizenhat gyerek jelentkezett hozzám. Azt hittem, hogy másnap a többség már nem fog jönni, de tévedtem, egy kivételével mindenki kitartott mellettem. Megmutattam nekik az alaptechnikát, egy héten át reggel 8-tól este 6-ig folyamatosan tettük a dolgunkat. A hét végére mindenki egy saját készítésű karkötőt tarthatott a kezében. Természetbúvár szobájuk lett az ovisoknak a természet hete Kunszeiitmárton adott otthont a kistérségi természetismereti vetélkedőnek Múlt pénteken gyerekzsivalytól volt hangos a kunszentmártoni Napsugár Óvoda. Ugyanis itt rendezték meg immár második alkalommal a kistérségi óvodák természetismereti vetélkedőjét, ahol hét település tíz csapata versengett. Az ovisok játékos feladatokon - gyógynövény felismerés, szelektív hulladékgyűjtés, élőlények kapcsolatai, a Föld környezeti problémái - keresztül adhattak számot a természet iránti érdeklődésükről.- Óvodai környezeti nevelésünk feladata a környezettudatos, környezetbarát életmód kialakítása a gyerekekben. E célt szolgálja az óvodáink életében már hagyományos „Természet hete” rendezvénysorozat, amit a természetismereti vetélkedő zárt le - mondta el Molnár Zsuzsanna óvodavezető. - A természet védelme az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt kapott nálunk. A közelmúltban alakítottunk ki egy madárbarát kertet és egy természetbúvár szobát. Az óvoda tőszomszédságában lévő madárbarát kertben számtalan madáretetőt helyeztünk el, így a gyerekeknek nem kell messzire kirándulniuk, ha például a madarakkal szeretnének közelebbről ismerkedni. A természetbúvár szobát a környezeti neveléshez remekül hasznosítható korszerű eszközökkel - tabló, akvárium, bogárnéző — rendeztük be. Az ovisok a természet apró csodáival ismerkedtek játékos formában A remek hangulatú természet- ismereti versenyt egyébként a Kunszenti Epreskerti Napraforgók nyerték, a második helyen a Tiszakürti Pillangók végeztek, a harmadikok pedig a Martfűi Üstökösök lettek. Emellett további hír a Napsugár Óvodával kapcsolatban, hogy az intézmény idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, az ehhez kötődő rendezvénysorozat részeként óvodatörténeti kiállítást is terveznek. Ide egykori óvodások képeit, emlékeit, tárgyait várják május 21-ig, amit később természetesen mind visszaadnak a tulajdonosaiknak. A kiállítás megnyitójára május 28-án kerül majd sor. ■ Pest megyeiek edzőtáboroztak a Dani Margit sportcsarnokban A minap újabb sportág, a ritmikus sportgimnasztika kapott teret a kunszentmártoni sportcsarnokban. Itt tartotta ugyanis edzőtáborát a közelmúltban a sziget- szentmiklósi Sziget DSE ritmikus gimnasztika szakosztálya. Ennek apropója, hogy a több mint harmincezer lakosú Pest megyei városban nincs sportcsarnok, a közelben lévő mindig foglalt, így a szigetszentmiklósiak az interneten kerestek ideális helyszínt a gyakorlásra. Puskás Andrea vezető szakedző elmondta, örülnek, hogy rátaláltak a Dani Margit Sportcsarnokra, hiszen van szállásuk, teljes ellátásuk, s egész nap használhatják a küzdőteret. Az edző hangsúlyozta: napi nyolc-tíz órát is edzenek, ugyanis egy elemet, a dobásokat tízszer- húszszor is meg kell csinálni, mire tökéletesre fejlesztik. Az edzőtáborban egyébként a százötven fős egyesületből huszonötén vettek részt, az ötévestől a tizennyolc évesig. A Kunszenten vendégeskedő versenyzők között többszörös országos bajnok és nemzetközi megméretésen érmes tornászok is voltak. ■ Tanuló-mentor sikerek Kunszenten Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2005 óta minden évben Útravaló Ösztöndíj programot hirdet az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályosai, az érettségiző és a hiányszakmát tanuló diákok számára. A 2009/2010. tanév elején a programban résztvevő diákok, tanárok számára „Kiváló tanulómentor pár 2009” pályázatot írt ki a minisztérium. Erre azok pályázhattak, akik a diák—mentort munkának köszönhetően kimagasló tanulmányi eredményt értek el. A nyertesek listáján kunszentmártoni nevekkel is találkozhatunk. Megkapta az elismerést a Városi Általános Iskolából pályázó Sarudi Éva tanárnő és nyolcadikos tanítványa, Sza- kály Róbert. A Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskolából Kovács Adrienn tanárnő és Ónodi Levente 12. évfolyamos tanuló nyerte el a címet. ■ Hívja az Új [Néplap újságíróját! NEMETH GERGŐ elsősorban a Tiszazug településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon! iSiggBs. BBSS*., LL íipsz Benépesülnek a vízpartok rg. “war«,. -■«*.»»>**■*<!~ |r- k Wt .