Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-26 / 96. szám

14 TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 26., HÉTFŐ Egy rádiónyilakozat nem várt hatásaként felélénkült a tolvajbanda a telefon, az ügyeletről jelen­tették, hogy a városban egy tucat autót törtek fel, s csak olyan értéktárgyakat vittek el, amire fokozottan felhív­tam a figyelmet. HETEKKEL KÉSŐBB derült ki, hogy ugyanaz a zalai társaság követte el a feltöréseket, akiket végül is rács mögé dugtunk - mondta Szűcs Zoltán. Rózsakért és parii épül a Damjanich uszoda helyén Nem feledi a szajoli balesetet történetek Szűcs Zoltán jó tanácsokat adott, de másnapra tucatnyi autót törtek fel a sok.gépjárműfel­töréssel kapcsolat­ban meghívtak az egyik szolnoki rá­dióba, hogy élő műsorban elmond­jam, mit tanácsol­nék az ilyen esetek elkerülésére. Hang­súlyoztam: a tulajdonosok ne hagyják az értékeiket a kocsi­ban (táska, autórá­dió, pénz), zárják be az autót, s ha kell, azt többször is ellenőrizzék, illetve élesítsék a riasztót, ha van. Mint kide­rült, pont az ellen­kező hatást értük el vele. A riportot követő éjsza- ' ka, éjjel kettőkor megszólalt A szolnoki önkormányzat koráb­ban úgy döntött, hogy újjáépíti az 1930-as években a megyeszék­hely díszének számító reneszánsz parkot a lebontott Damjanich uszoda helyén. A területen már megkezdődtek a tereprendezési, járdaépítési munkálatok - muta­tott körbe a helyszínen tartott saj­tótájékoztatóján Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. A fejlesz­tés első részeként két párhuza­mos, díszburkolatú sétány készül. Az egyik a gyalogosoké lesz, a má­sikat elsősorban a biciklisek hasz­nálják majd. - Maga a park a me­gyeháza meghosszabbításában épül. Ott egy nagyon szép rózsa­kertet alakítanak ki a szakembe­rek, ahol pedig most még egy tör­melékdomb áll, zölddel borított, füves terület lesz, a törmeléket pe­dig beépítik a járdába, illetve a park útjaiba. A rózsakertbe magyar nemesí­tést! fajták kerülnek. A tervek szerint az országban található va­lamennyi, mintegy 270 fajta ró­zsatő kerül az ágyúsokba. A város egy új és nagyon komoly beruhá­zás előtt áll, a városlakóknak egy kedves és szép parkot tudunk majd átadni a Tisza-parton, amely a város gyöngyszeme­ként, emblematikus részeként funkcionálhat a későbbiekben - tette hozzá a polgármester. A park és az utak építése várható­an szeptemberre fejeződik be. A munkálatok összköltsége körül­belül 100 millió forint, amelyet egyrészt a Városfejlesztő Zrt. for­rásaiból, másrészt a város saját forrásaiból biztosítanak. ■ P. A. Szűcs Zoltán alezredes ezúttal szintén egy szöve­vényes kocsifeltöréses ügyről, illetve egy ehhez kapcsolódó rosszul elsült rádióinterjúról is mesélt lapunknak. Németh Gergő Az autótolvaj-banda lebuktatása után Szűcs Zoltánék úgy gondol­ták, hogy az állampolgárok job­ban odafigyelnek majd autóik védelmére, biztonságára. Emel­lett folyamatosan jöttek megol­dásra váró új ügyek, néha bor­zolta a kedélyeket egy-egy súlyo­sabb rablás is (utóbbiak számí­tottak a városi kapitányság ha­táskörébe tartozó legsúlyosabb bűncselekményeknek). Az isme­retlen elkövetős rablások felderí­tésében, országos viszonylatban, éveken keresztül az első és har­madik hely között voltak a szol­noki rendőrök. A H. L. és társai által elkövetett gépjárműlopások felderítése országos visszhangot keltett, egyben bizakodásra is okot adott. A szolnoki rendőrök várták már 1994 végét, hogy lás­sák miként alakul a statisztika. Egy váratlan, szomorú esemény történt azonban, ami mindenki emlékezetébe kitörölhetetlen be­véste magát.- Úgy tűnt, előrébb jutottunk a komoly ügyek felderítése kap­csán, amikor megdöbbentő be­jelentés érkezett az ügyeletre, Szajolban katasztrófa történt. 1994. december 2-át, pénteket írtunk - emlékezett vissza Szűcs Zoltán. — Aki élt és moz­gott, ment ki a helyszínre, pró­báltuk az ekkor szükséges fel­adatokat végrehajtani. Ilyen szörnyű látvánnyal ekkor talál­koztam először és utoljára pá­lyafutásom alatt. Mindenkit az hajtott, hogy akiket lehet, meg kell menteni, ellátni. A mentő­sök és a tűzoltók is emberfeletti Az autólopások és gépkocsifeltörések jó ideig nagyon sok munkát adtak a szolnoki rendőröknek. Képünk illusztráció. teljesítményt nyújtottak. Meg­rendítő esemény, ami kitörölhe­tetlen emlékként kísérti a részt­vevőket örök életre. Néhány év­vel később, egy nyári napon ér­kezett egy hasonló bejelentés Szajolból az ügyeletre, akkor is óriási erőkkel vonultunk ki. Mint kiderült, egy szerelvény feltörést regisztráltak, de maga a jelenség nem szűnt meg telje­sen. 1995 nyarán rövid idő le­forgása alatt 15 autót vittek el, ám nem mindegyik volt tolvaj­társaság rovására írható, akad­tak közöttük csalások, azaz lo­pásokról érkező valótlan beje­lentések.- Bosszantó volt, hogy a ko­csifeltörések száma ismét sza­porodni kezdett — folytatta a le­köszönő bűnügyi osztályveze­tő. - Egy érdekes dologra let­tünk figyelmesek: az üggyel kapcsolatban kezdett körvona­lazódni, hogy utazó bűnözők­kel van dolgunk, hiszen a he­lyileg ismert és köztudottan az ilyen cselekményekkel foglal­kozó emberek lenyomozása semmilyen eredményt nem ho­zott. Végül sikerült több társa­ságot felderíteni, az egyik szál Békéscsabára, a másik Zala­egerszegre vezetett. A járőr- szolgálat az egyik parkolóban figyelt, ekkor buktatta le az ak­cióba lendülő négytagú ban­dát. Az elkövetők azért jöttek át Szolnokra autót feltörni, il­letve lopni, mivel helyben már érezték, rendkívül nagy a lebu­kás veszélye. ugrott le a sínről, szerencsére senki sem sérült meg komo­lyabban. A katasztrófa árnyéka rávetődött az év végére. Az élet azonban nem állt meg. A statisztikai adatok alapján a 1994-ben lebuktatott autótol­vaj-banda hűvösre tétele után lényegesen kevesebb gépjármű­APRÓHMftDiETÉSEK A hirdetések szövegét minden esetben s hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nőm vállal INGATLAN KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, kertes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfe­leink részére. UNIVERZÁL Országos Ingatlaniro­da Szolnok, Ady E. 1. Tel.: 56/422-043, vagy 20/992-8505.-----------------------------------------------------------*377861* FELÚJÍTOTT parasztház a Tisza-tónál csónakkal együtt eladó. Érd.: 06-70/618-5869.----------------------------------------------------------*385443* SZO LNOK, Karczag László úton kétszobás la­kás eladó. Érd.: 57/411-830,30/953-7331.----------------------------------------------------------*389258* SZO LNOK, Kárász úti 1080 m!-es építési telek kedvező áron eladó. Tel.: 30/249-3140.----------------------------------------------------------*390738* SZO LNOK, Vízpart krt-i, osztható, 10.600 m! telek 10.6 M Ft-ért eladó. 70/364:2032. SZOLNOK, Garibaldi úton, előkertes, 2 szobás, beépíthető tetőteres, gázos lakás 10 M Ft-ért eladó. Tel.: 70/364-2032.-----------------------------------------------------------*390776* TÉLIESÍTETT nyaraló a Holt-Tisza-parton, a Krisztina utcában eladó. 06-70/519-2911.-------------- *390848* SZOLNO K kiemelt belvárosi részén, Madách utcában 60 m’-es, 2 szobás, étkezős, II. em.- i, gázfűtéses, parkettás, nagy erkélyes társas­házi lakás eladó. Kitűnő befektetés. I.ár: 9.2 M Ft. Tel.: 06-70/279-1211. 229.000 Ft/m2 "" bruttó áron eladók katonák, rendőrök, ma­gánszemélyek részére Szolnokon, városköz­pontban, új építésű, liftes társasházban 65 és 72 m2-es lakások nagy árengedménnyel lí­zingre is kedvező áron. Érd.: 06-20/951- 6531.----------------------------------------------------------*390988* 5, 1 M Ft-os irányáron, Szolnok ispán kit-on, 49 m!-es lakás eladó. 20/9980-275.-----------------------------------------------------------*391006* SZANDASZŐLÖS új osztásán, 700 m2-es építé­si telek eladó. 20/491-2889.-----------------------------------------------------------*391006* SZOLNOK, Sütő úton, felújítandó, 100 m2-es ház, 15 M Ft-ért eladó. 20/491-2889.--------------------------------------------------------------------------------*391006­ÁL LÁST KÍNÁL SZEMÉLYAUTÓVAL rendelkező, lehetőleg szol­noki munkatársakat keresünk. 20/626-1028.----------------------------------------------------------*383700* Va rrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre kétműszakos munkarendbe, szolnoki munkavégzésre az AUNDE Kft. Érdeklődni KIZÁRÓLAG személyesen a helyszínen 5 9-12 óráig: Szolnok, Álmos út 2. ? 73.500 Ft bruttó fizetéssel + műszakpótlék, állandó éjszakai műszakra, lehetőleg szolnoki férfi munkatársakat keresünk gépmosói mun­kára. Tel.: 06-20/211-7001.----------------------------------------------------------*387775* 8 KÜLFÖLDI szerződéses vendéglátóipari po­zíciók. 30/596-7232, wwv.dhir.hu.----------------------------------------------------------*388190* ÖS SZESZERELŐI tapasztalatod, középfokú végzettséged van és állást keresel? Gyere hoz­zánk dolgozni, jászfényszarui munkahelyre, 12 órás munkarendbe! Felvétel: Cegléd, Abony, Tápiószele, Kunhegyes, Fegyvernek, Török- szentmiklós, Kengyel, Kisújszállás: Kenderes, Kunmadaras, Szolnok, Zagyvarékas, Újszász, Rákóczifalva, Rákócziújfalu településekről! Je­lentkezés: Kelly Services: 30/511-53-28.----------------------------------------------------------*390948* „TE LJES ÉLETÉRT’ Nonprofit Közhasznú Kft. mezőtúri telephelyére művezető munkakör be­töltésére keres 1 fő gyengeáramú, szakirányú elektrotechnikusi végzettséggel, középfokú né- metnyelv-vizsgávaI, tárgyalóképes nyelvtudás­sal rendelkező munkavállalót. Elsősorban megváltozott munkaképességűek jelentkezé­sét várjuk. Szakmai önéletrajzokat bérigény megjelölésével „Gyengeáramú-391019” jel­igére kérjük a kiadóba. A D and D N«. 1. Jogi és Vezetési Tanácsadó Kft SZOLNOKI, műszaki termékekkel foglalkozó ügyfele részére KÜLKER-BESZERZŐT keres. Jelentkezési feltétel: • felsőfokú végzettség, • tárgyalás szintű angolnyelv-tudás, • Office-rendszerek professzionális alkalmazása, • kitűnő kommunikációs készség szóban és írásban, • megbízhatóság, jó szervezőkészség. Fényképes szakmai önéletrajzát, a pozíció megjelölésével az info@dandd.hu címre kérjük elküldeni, 2010. április 30-ig. Nemzetközileg elismert cég ÜZLETKÖTŐ MUNKATÁRSAT KERES orvostechnikai műszerek és gasztronómiai termékek forgalmazására Követelmények:- kiváló kommunikációs, együttműködő és kapcsolatteremtő képesség- megbízhatóság- jogosítvány/saját gépjármű. Amit nyúltunk:- teljesítményarányos juttatás -jó csapatmunka- attraktív és hosszú jövőt biztosító munka. Kereseti lehetőség: 450.000 Ft. Nálunk az üzletkötő csak értékesít, az üzleti partnereket cégünk biztosítja. Amennyiben felkeltettük érdeklődését és a feladat elvégzésére alkalmasnak érzi magát, jelentkezzen a 06-30/664-7124 | telefonszámon (8.00-16.00 óráig).--------------------------------------------*_ ANGOLNYELV-TANÁRT felveszünk Szolnokra. Jelentkezés: oktato.hirdetes@gmail.com, az e- mail tárgya: oktató Szoll02.-----------------------------------------------------------*390971* Kézbesítőt keresünk ...a megyei lapok kézbesítésére ÚJSZÁSZ város területére. Jelentkezni lehet telefonon az 57/501-711-es számon, vagy e-mailben agnes.duruczne@axels.hu címen. s 12/d VARGA KATALIN GIMNÁZIUM A közel 80 oldalas magazin Szolnok 15 középiskoláját, mintegy 1600 ballagó diákját mutatja be, osztályonként fényképpel. Az Új Néplap Osztálynaplóra előrendelést felveszünk 800 Ft-os áron. A kiadványban résztvevő, ballagó osztályok tanulói ajándékba kapják. Előrendelést az Új Néplap ügyfélszolgálatán lehet leadni (Szolnok, Mészáros L. út 2., munkaidőben 56/516-702 vagy 56/516-706, munkaidőn kívül 56/516-719-es üzenetrögzítős telefonszámon).

Next

/
Thumbnails
Contents