Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-24 / 95. szám

Di Néplap OJUMÍMS Búcsút vesznek az alma matertől ballagás A középiskolából való távozás egyben a felnőtté válás kezdete is a diákoknak Szolnokon május elsején tartják a városi ballagást. Ez már egyfajta hagyomány a megyeszékhely és lakosainak az életében. Ballag már a vén diák... Közeledik a nagy nap, május 1-én a városi balla­gáson elbúcsúznak alma materüktől a szolnoki kö­zépiskolások. Előtte sze­renád, iskolai ballagás: egyszóval nem unatkoz­nak a diákok a napokban. A ballagás kifejezés a latin vale- tans, vagyis búcsúzó szóból ered. A szokás Selmecbányáról, ahol a 19. század ’70-es éveiben az Erdészeti és Bányászati Aka­démia hagyományaként a hall­gatók a Ballag már a vén diák- kezdetű dal éneklésével búcsúz­tak el iskolájuktól. Lassan az egész országban és minden isko­latípusban elterjedt a ballagás szokása. A 20. század elejére pe­dig általánossá vált. Az 1920-as években a Ballag már a vén di­ák... kezdetű dalt felváltotta az Elmegyek, elmegyek... kezdetű magyar népdal. Szokássá vált az is, hogy a ballagás előtti éjszaká­kon a végzősök szerenáddal kö­szöntik tanáraikat. A ballagás napján pedig az iskola zászlóját követve mennek végig a folyosó­kon, vállukon egy kis tarisznyá­val, amelybe az alsóbb évesek pogácsát, sót, földet és aprópénzt tesznek, és elhelyezik az iskola fényképét is. Az 1950-es évek­ben betiltották a ballagási szo­kásokat. Ma már nemcsak a kö­zépiskolákban, hanem az általá­nos iskolákban és az óvodákban is rendeznek ballagási ünnepsé­geket. Az ország középiskolái hagyo­mányosan az írásbeli érettségi és felvételi vizsgák előtt búcsúz­tatják ballagó diákjaikat. Ilyen­kor megszépülnek az iskolák tantermei, folyosói, a diákok pe­dig felőlük ünnepi ruháikat. Ver­seket szavalnak, és elválnak egy­mástól. Az érettségi és a ballagás időszaka szülőknek, tanároknak és végzősöknek is egyaránt meg­terhelő napokat, heteket jelent. Azt az időt, mikor a diákok éle­tében elérkezik egy nagy pilla­nat: elválás az osztálytársaktól, tanároktól, kilépés az iskola falai közül. A diákok többsége úgy ér­zi, az egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Örülnek, mert vég­re jön a nyár, új korszak indul az életükben, mégis szomorúság­gal tölti el őket, hogy el kell vál­niuk a megszokott környezettől és a megismert emberektől. A megyében hamarosan el­kezdődnek a ballagások. A vég­zős diákok a ballagás és érettsé­gi előtti utolsó hetüket töltik al­ma materükben. Ilyenkor már nincsen nekik oktatás, hiszen napközben azokat a tanárokat búcsúztatják, akikkel utolsó órá­juk van. Ez sokaknak szomorú, hiszen az elválást jelenti a bará­toktól, a kedvelt és kevésbé ked­velt pedagógusoktól. Lepereg­nek előttük a középiskolás évek. Szolnokon a hagyományos váro­si ballagás május elsején lesz. Előtte való estéken felkeresik oktatóikat a lakóhelyükön, és te­li torokból éneklik a búcsú kife­jezésére szánt énekeket. Azokat tisztelik meg ezzel, akik a négy év során igyekeztek tudásukat átadni nekik. Az elbúcsúzók ünnepe 1830-tól a főiskolát végzet­tek, tehát elbúcsúzók ünnep­sége volt a ballagás. Innen terjedt el országszerte, ma már mindenhol megrende­zik. Eredete a középkori lova­goknak a lovagi tornára, a mesterlegények vándorútra kelésére, a diákoknak más városba indulásakor történő búcsúzkodásig vezethető vissza. Selmecen fáklyás fel­vonulással a városkapuig kí­sérték a végzetteket, ott pedig fenékbe rúgták őket, jelezve, hogy a f dísztereknek már nincs ott helyük. Ballagási akció a TITANIC i y ÉKSZERBOLTBAN! Szolnok, Sütő út 9. Április 23-tól - június 30-ig ARANY ÉKSZEREK rúj 7.900-8.600 Ft/g - íqf* riv EZÜST ÉKSZEREK 350-1.000 Ft/g-lg - 20 %. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! / # BABA-ES GYERMEK- RUHÁZAT Szolnok, Jókai út 5. Nyitva: H-P 10-18, Szó. 9-13 twitter.com/PluviaT rade GÉPJÁRMŰVEZETŐK, 3 A TRÉNING Bt. május 6-án GKI (EU-s) alap és továbbképző szaktanfolyamot indít. Jelentkezés: 06-30/545-0583, 06-70/528-4878. Rsz: 16-0320-05, AL-0260 5435, Martfű, Ifjúság út 2. Tel: 06-56-452-416 e-mail: info@toma-bau.hu Éjszakai fürdőzés indul a Martfű Gyógyfürdő és Uszodában minden hónap második szombatján 21.00-01.00 óráig. Az éjszakai fürdőzésekkor masszázs szolgáltatás igénybe vehető. ^ Jegyek 1000 Ft-os áron kaphatók a pénztárnál. avavw. rmfftfir-tiTrizmu s ZÁLOGHÁZ ÁPRILISTÓL FELEMELTÜK A KIHELYEZHETŐ HITELT ARANY ÉKSZEREKRE! 2.850-3.300 Ft/g Kifizetés kézbe. | alacsony költségek mellett. P Törtarany felvásárlás, magyar fémjellel ellátott, használt arany ékszerek értékesítése. Szolnok, Zrínyi u. 2. (a saroktól 25 m-re, az autósbolt után). Nyitva: H-R 8-16 óráig, tel.: 56/421-181. DÁVID FÉRFIDIVATÁRU-ÜZLCT ballagásra ajánlja: Minden hosszú ujjú ing árából 30-40 % engedményt adunk, a rövid ujjú ingekhez pedig nyakkendőt ajándékozunk. Elegáns BRAGA öltönyök 45.000 Ft fogyasztói áron. 2010. április 23-április 30-ig. Szolnok, Kossuth tér 8. Szolnok, Mária u. 3. Tei.:ss/4i 0-477 ►►►►►►► Nyitva: H-P.: 9.00-17.00 Szó.: 9.00-12.00 A tervezéstől... a beszerelésig! • Díjtalan számítógépes látványtervezés • Díjtalan helyszíni felmérés • Helyszíni beszerelés ...hozzon méreteket, kérjen árajánlatot!!! EGYEDI GYÁRTÁSÚ KONYHABÚTOROK BEÉPÍTHETŐ KONYHAGÉPEK KONYHAI KIEGÉSZÍTŐ TERMÉKEK BEÉPÍTETT SZEKRÉNYEK Az Új Néplap ingyenes melléklete, az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Főszerkesztő: BÁN JÁNOS. Szerkesztő: NÉGYESI ILDIKÓ. Hirdetésvezető: FODOR BEÁTA. Tervezőszerkesztők: BÓDI BÉLA, NAGY CSABA, POZSA JÓZSEF. Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Felelős kiadó: KIRÁLY ERNŐ irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. Pf. 105. Telefon: 56/516-707, fax: 56/516-720, e-mail: ujneplap@axels.hu. Telefonos hirdetésfelvétel: 56/516-716. Készíti az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem. Terjesztés: a kiadó saját terjesztőhálózatával. A cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személye­sen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Buda­pest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szol­gáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozá­sát, illetve törlését

Next

/
Thumbnails
Contents