Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-20 / 91. szám

UJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 20., KEDD JÁSZBERÉNY ES KORNYÉKÉ 5 Focipálya illemhely nélkül panasz Két éve van műfű, de szociális blokk még nincs A jászberényi műfüves pályán több generáció focistái játszanak rendszeresen hétről hétre, a kisebbeket a szüleik kísérik el A folyamatos esőzés hátráltatja az építkezést Jákóhalmán Jelentős csúszásban vannak a Jászjákóhalmán épülő Erzsébet sétány kivitelezői. A helyi templom környékének rendbe­tételével május 16-ra szerettek volna végezni a szerződésben foglaltak szerint, de a folyama­tos csapadékos időjárás miatt az elmúlt hetekben sok lemara­dást halmoztak fel - tudtuk meg Lukácsi Pál polgármester­től., A település vezetője el­mondta, hogy véleménye sze­rint kevés a valószínűsége an­nak, hogy az eredetileg terve­zett időpontra be lehet fejezni a munkálatokat. Közben meg­kezdődött a parókia kerítésé­nek felújítása is, valamint a he­lyi egyházközséggel közösen elhatározták azt is, hogy a mű­emlékvédelmi hivatal munka­társával folyamatosan egyeztet­ve megújítják az altemplom be­járatát is. A kerítés megújítá­sának, illetve a bejárat renová­lásának határidejét nem hatá­rozták meg előre. ■ B. CS. iskolákkal működnek együtt A jászberényi Belvárosi Általá­nos Iskola ebben a tanévben több uniós iskolai projektben is részt vesz. Az iskolai kapcso­latokban olyan témákat dolgoz­nak fel, mint az egészségneve­lés, a diszlexiás diákok oktatá­sa, az európai kultúra, az egyes részt vevő iskolák országainak, szűkebb régiójának megisme­rése vagy épp a felnőttoktatás. Az egyes témaköröket külön­böző iskolákkal dolgozzák ki, ezáltal pedig kapcsolatot te­remtettek görög, török, portu­gál, bolgár, olasz, szlovén intéz­ményekkel. A kétéves folyamat során több helyszínen is tarta­nak találkozókat, amelyekből természetesen a jászberényi is­kola is kiveszi a részét. Sok kül­földi pedagógus ismerheti meg hazánkat, a Jászságot, Jászbe­rényt. Többször nyílik lehető­ség tanulók külföldi utaztatá­sára. Főként kulturális, művé­szeti témájú az a projekt, amelynek kapcsán a napokban török és bolgár pedagógusok látogattak a városba. ■ B. CS. Kispályás focibajnokság, öregfiúk torna, gyermek labdarúgó-mérkőzések sora zajlik hétről hétre a jászberényi műfüves pá­lyán, nem ritka, hogy a résztvevők száma megkö­zelíti az ezret. A létesít­ményhez mégsem kap­csolódik semmilyen szo­ciális létesítmény. Olvasó­ink ezt tették szóvá. Banka Csaba „Európai színvonalú pálya, bal­káni körülményekkel” - vala­hogy így jellemezte az a felhábo­rodott szülő problémáját lapunk­nak, aki az elmúlt hét végén cse­metéjével részt vett egy több száz résztvevőt megmozgató fo­citornán a jászberényi műfüves pályán. - Nemcsak a fiammal, de az ismerősökkel is gyakran jövünk a kispályás foci miatt a pályára. Többször beszélgettünk már róla, hogy vajon miért nem oldják meg - akár mobil illem­helyek telepítésével - a hiányos­ságot. A probléma azonban most ismét egyértelműen felszínre ke­rült, amikor a családok fiatalok­kal, kisgyermekekkel még egy kézmosóhelyet sem találtak - mondta a bosszús édesapa.- Nem értem, hogy amikor a régi öltöző elbontására pénzt for­dítottak, azt az összeget miért nem az építmény felújítására, ja­vítására áldozták — jelezte egy középkorú férfi. — Lehet, hogy csak ideiglenesen lehetett volna orvosolni a gondot, de legalább megmaradt volna az illemhely a pálya mellett, így meg semmi nincsen. — Létezik egy megállapodás a jászberényi Gyakorló Általános Iskola és a műfüves pálya üze­meltetője között, hogy a nagy rendezvények és főleg a gyer­mekprogramok idején kinyitják a műfüves pálya közvetlen szomszédságában lévő iskolát, és a mosdók használatát bizto­sítják - tudtuk meg Kovács Fe­renctől, a pályát üzemeltető Le­hel Sport Kht. nemrég kineve­zett ügyvezetőjétől. - Ennek fe­jében a gyakorlóiskola diákjai in­gyenesen vehetik igénybe torna­órákon a műfüves pályát. Az ügyvezető számára felve­tettük, hogy például a hét végi fo­citorna idején ez a rendszer nem működött, nem volt lehetőség a mosdók igénybevételére. Kovács Ferenc elmondta, hogy a csapat- vezetőket, az edzőket tájékoztat­ták korábban a lehetőségről. A rendezvény előtt kell telefonon értesíteni az iskolát, hogy a hét­végére nyissák ki a szociális he­lyiségeket. Mint azt az ügyveze­tő hozzátette, lapunk megkere­sése nyomán ezt ismét tudatosí­tani fogja az edzőkkel.- Mindenesetre ez semmi­képp sem végleges megoldás - tette hozzá az ügyvezető. Már megkezdődött a tervezése annak az konténeröltözőnek és szociá­lis helyiségnek, amit a remények szerint még idén telepítenek a pályák mellé. Az előzetes elkép­zelések szerint várhatóan a kon­téneröltözők és a mosdók az őszi szezonban már működhetnek - tudtuk meg az ügyvezetőtől. Közösen pályáznak a csatornafejlesztésre Jászberény és Jászjákóhal- ma önkormányzata közösen pályázik a jászberényi szennyvíztisztító kapacitá­sának bővítésére, illetve a jászjákóhalmi szennyvíz­csatorna-hálózat kiépítésé­re. Az átdolgozott pályázati dokumentációt április 30-ig kell benyújtaniuk az önkor­mányzatoknak a támogatás reményében. Jászjákóhal­mán másfél milliárd forint­ba kerülne a tervek szerint a csatornahálózat kiépítése. Rendezvények a Rákóczi-évfordulón Jászberényben már készül az a dombormű, amelyet II. Rákóczi Ferenc és csa­patainak herényi táborozá­sa 300. évfordulója alkal­mából szeretnének még ebben az évben, várhatóan ősszel felavatni. Jászkisér- en pedig a hétvégén tart­ják a fejedelem ottani tá­borverésének jubileumi ünnepségét. Olaszországban tervez a korábbi győztes az Electrolux Design Láb 2007-es nyertese, Szabó Le­vente komoly karriert ért el, hiszen ma már a vállalat olaszországi dizájnközpont- jában a jövő háztartási gé­peit tervezi. A cég legutóbbi két mosógép-koncepciója is a fiatal magyar dizájner ne­véhez fűződik. Jászberényben nem tartanak nyilvános vitát az országgyűlési választá­sok második fordulója előtt a sajtó útján hívta nyilvá­nos vitára Gedei József (MSZP) dr. Szabó Tamást (Fidesz). A bezsélgetés té­májaként természetesen a kistérséget érintő aktuális kérdések szerepeltek volna. A kihívott azonban mind a megkeresés módját, mind annak időpontválasztását komolytalannak tartotta, és nem kívánt élni a vita lehe­tőségével. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Húszmilliót különítettek el az idén Jászberény önkormányzatá­nak idei költségvetésében húszmillió forintot különítet­tek el célzottan a müßves pá­lya melletti szociális helyisé­gek létrehozására - erősítette meg Szántai Tibor, az egész­ségügyi és sportbizottság elnö­ke. Mint mondta, az eredeti el­képzelés szerint a pálya kiala­kítását követően rögtön hozzá­láttak volna az új öltözők épí­téséhez, de arra nem sikerült pályázati forrást nyerni Ta­valy pedig kikerült a költség­vetésből az öltözők, szociális helyiségek létrehozása. most célzottan, a konkrét feladatra elkülönítetten jele­nik meg az összeg a költségve­tésben. Kérdésünkre elárulta, a régi, teljesen tönkrement öl­tözőfelújítására nem volt lehe­tőség, bármilyen toldozásra- foldozásra áldozni csak kido­bott pénz lett volna a város számára. A bontásra költött másfél millió forintból még az ideiglenes renoválást sem le­hetett volna megoldani. A fiatalok őszintén játszottak az őszinteségről színház Az erdélyi diákszínpad képviselői saját kortársaikhoz szóltak darabjukkal A napokban a Sepsiszentgyörgy- ről érkezett Osonó Diákszínház társulata tartott több előadást Jászberényben, illetve Jászfény- szarun. A társulatot Jászberény­be invitáló Várszegi Tibor el­mondta, a Malom Színház éves programjának egy kiemelkedő, ha nem a legfontosabb állomása volt ez az előadás-sorozat. A di­ákszínpad a Mikes Kelemen Gimnáziumban jött létre, de az­óta már - Erdélyben egyedüli­ként - önálló drámaiskolaként működik. Három évvel ezelőtt találko­zott a több mint másfél évtize­des múltra visszatekintő sepsi­szentgyörgyi társulattal a jász­berényi művész. Vendégként Az őszinte szembenézés szükségességéről szólt a fiatalok darabja tartott bemutatót, illetve elő­adást a diák színjátszóknak. - Sok helyen tartottam már elő­adásokat, sok helyen tanítottam már, de olyan magas szellemi színvonalú tevékenységet még nemigen tapasztaltam, mint Sepsiszentgyörgyön, a diákszín­játszók között. Akkor eldöntöt­tem, hogy mindenképpen tarta­ni fogom a kapcsolatot a fiata­lokkal. A színjátszás új útjait ke­resik, és szerintem jó irányba haladnak. A jászberényi befogadó szín­házat vezető művésztanár úgy véli, hogy a fiatal korosztály az, amelyik leginkább befolyásol­hatja a világot, leginkább hatást gyakorolhat a történésekre, ezért is kell minél több formá­ban megszólítani ezt a korosz­tályt. A fiatal sepsiszentgyörgyi szí­nészek öt előadást tartottak Jász­berényben a négy herényi kö­zépiskola, illetve a jászárokszál­lási gimnázium diákjainak, illet­ve Jászfényszarun is jártak, ahol a drámapedagógiai képzésben résztvevőknek tartották meg elő­adásukat. Az Erdélyből érkezett fiatalok előadása az őszinteségről, az őszinte szembenézésről szólt. Különösen azért volt nagy hatá­sa a fiatalokra - tette hozzá Vár­szegi Tibor -, mert a problémá­ikkal kortársaik előadásában szembesülhettek. ■ B. CS. Hívja az Új Néplap újságíróját! BANKA CSABA Banka Csaba elsősorban a Jász­ságtelepülésein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 57-501-710-es telefonszámot hétköznapokon!

Next

/
Thumbnails
Contents