Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-17 / 89. szám
TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 17., SZOMBAT Vonatok száguldoznak az asztalokon kiállítás Akad köztük olyan darab is, amelyiket Németországból szereztek be ötvenezer forintért Szellemvasút és Thomas- mozdony. Ezeket is megcsodálhatták tegnap az óvodások a Szolnoki Vas- útmodellező Klub immár hagyományos tavaszi kiállításán. Ma és holnap még bárki megnézheti a terepasztalokat, sőt némelyiket ki is próbálhatja. Teleki József Csihuhuhu, csihuhuhu - hallatszik ki a szolnoki VOKE Csomóponti Művelődési Központ nagyterméből. így pótolják a Pitypang óvodások azt, ami egyedüliként hiányzik a vasútmodell- kiállításról: a vonatkattogást és a fékcsikorgást. Egyébként minden szó szerint a megszólalásig hasonlít az igazihoz. Van már olyan is, mely meg is szólal - árulják el a klubtagok. | Hiszen már a vasútmodellezésbe | is betört a digitális technológia. £ így elég egy gombnyomás, úgy dübörög fel a mozdony motorja, mint a nagy testvérének. Egy üyen digitális terepasztal építésébe éppen most fogtak a szolnokiak. Még nem sok minden látszik belőle, csupán néhány sín, de már azon is fűt egy vonat Remények szerint Mikulás előtti bemutatójukon már azt is megcsodálhatják az érdeklődők. Persze így is van mit nézni. Az egyik sarokban amerikai szerelvények robognak hegyes, völgyes vidéken. Mellette a Balaton körül zakatol a vonat. A terepasztal mögött ülő fiatalember talpig vasutas egyenruhában feszít. Pedig Vörös Gábor nem vasutas, de ilyen alkalmakra mindig ezt az öltözetet ölti magára. Ezúttal nem csak terepasztalt hozott magával, hanem vasúti gyűjteményének néhány darabját is. így például valódi jugoszláv vasutassapkát.- Nagyszüleimtől, a Vajdaságból jöttem haza. A vonaton beszélgettem a kalauzzal, a végén megvettem tőle ezt a sapkát — meséli Vörös Gábor. A fiatalember egyik kedvence egy kis motorvonat, melynek nagytestvérével rendszeresen utazik a főiskolára tartva. A kicsinyített mását azonban Németországból szerezte be, ötvenezer forintért. Hiába, a modellezés nem olcsó mulatság. Bár sok mindent lehet pótolni ötletességgel, kézügyességgel. Jó példa erre az az olajfinomító, melyet Faragó László varázsolt terepasztala közepére. Az ezüstösen csillogó tartályok, csővezetékei nem mások, mint porszívócsövek, kiürült flakonok. A gyerekeket mégis leginkább a szellemvasút nyűgözi le, melyet Faragó László párja, Majoros Tünde épített külön erre az alkalomra. A vonat óriáspókok, denevérek között gördül. Mindezeket persze csak nézni lehet, ám a gyerekeket legóvonat, elemes kisvonat, és autóverseny-pálya is várja, ahol kézbe vehetik az irányítást. Van olyan terepasztal is, mely mögé leülhet a kicsi, hogy nagynak álmodhassa magát, és felnőtt is, hogy a kisvonattal visszazakatoljon gyermekkorába. A vasútmodellezés költsége Kezdőkészlet ____________25-30 ezer Ft Eg yszerűbb terepasztal 120-150 ezer Ft Komolyabb terepasztal 300 ezer Ft-tól Csúcsmodell (kézzel készített_______ réz m ozdony) 3-4 ezer eurő (egymillió Ft) FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS A terepasztal mindig ad munkát A VASÚTMODELLEZÉS ü nyugodt emberek hobbija, és az idegeseké, akik meg szeretnének nyugodni - állítja a Szolnoki Vasútmodellező Klub vezetője. Csilléi Béla szerint leginkább türelemre van szükség ehhez a hobbihoz. Ugyanakkor megtanítja a világot elfogadni olyannak, amilyen. Egy régi mozdonyon ugyanis nem lehet változtatni, annak olyannak kell lennie, amilyen az igazi volt. A modellezés megismerteti a kultúrának egy szeletét: a mozdonyokat, de az épületeket, a tájat is. egy terepasztal kezdő készlettel megfizethető. Ez alkalmas arra, hogy megszerettesse a vasútmodellezést a gyermekkel vagy a gyermeklelkű felnőttel, ugyanakkor a későbbiekben bővíthető. Egy egyszerűbb terepasztal elkészítése egy év, egy komolyabbé 5-10 esztendő. Igazán soha sincs készen. Olyan, mint a családi ház, mindig ad valami munkát A P R ÓHlllRlDtEeTÉ S E K A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOK, Bercsényi úton 6 lakásos társasházban 81 m'-es, 3 szoba összkomfortos, 2 loggiás, cirkofűtéses lakás garázzsal eladó. I.ár: 14.8 M Ft-ért Érd: 20/941-9930.----------------------------------------------------------*390183* a S ZOLNOK, Városmajor út elején, csendes helyen, parkettás, redőnyös, gázos garzon, pincével eladó. I.ár: 5.8 M Ft. 30/985-4288.----------------------------------------------------------*388807* SZ OLNOK „rózsadombján" családi ház eladó. Irányár: 32 M Ft. Érd.: 20/264-9732.-----------------------------------------------------------*388810* * KISPESTI, 1,5 szobás panellakás, extrákkal, olcsón eladó. Egyetemistáknak, befektetésnek kiváló. Érd.: 06-30/239-5275.------------*---------------------------------------------*389125* SZ OLNOKON, a belvárosban 3.5 szobás, sorházi gázfűtéses lakás kertkapcsolattal, garázs- zsal eladó. T.: 06-20/201-1374.-----------------------------------------------------------*389150* SZOLNOKON belvárosi, 2 szobás, gázos, I. em- i lakás eladó va© kiadó. 30/955-7043.-----------------------------------------------------------*389697* HITELRE, akár 10 %-tól! Szolnokon, a Csokonai út elején 53 nf-es, felújított üres lakás a földszinten eladó. I.ár: 8.2 M FL Tel.: 06- 30/951-4475.-----------------------------------------------------------*389739* SZ0LN0K-SZANDASZŐLŐSÖN családi ház eladó. Csere is érdekel. Érd.: 06-70/364-5221.-------------—--------------------------------------*389758* SZ OLNOKON városközpontban másfél szobás, első emeleti lakás eladó. Érdeklődni az 56/376-700.-----------------------------------------------------------*389817* VÁROSMAJOR úti, Zagyvára néző, 1.5 szobás, gázos, II. emeleti lakás eladó. Érd.: 20/559- 8638.-----------------------------------------------------------*389893* SZOLNOK, Pozsonyi úton, déli fekvésű, gázos, 1.5 szobás lakás eladó. 06-30/324-4265.-------- —*389901* SZ OLNOKON, a Liget úton 57 m!-es lakás eladó. I.ár: 7,45 M-Ft. Érd: 70/543-4630.----------------------------------------------------------*389958* RÁ KÓCZIFALVÁN, a Vasvári úton, 150 n-öl telken, 3 szobás 85 m’-es, gáz-vegyes tüzelésű, összk. családi ház, melléképülettel, garázzsal, fúrott kúttal eladó. Érd: 20/800-8580. I.ár: 13.5 M Ft. —--------------------------------------------------------*390083* JÁSZBERÉNYBEN családi ház (üzlethelyiségnek is alkalmas) eladó a Szent Imre herceg utcában. Tel.: 06-30/944-1655.-------------------------------- *390062* SZOLNOKON, a Mária úton I. em-i 87m2-es lakás garázzsal eladó, belvárosi I. em-i kislakást beszámítok. 70/270-1952.-----------------------------------------------------------*390115* RÁKÓCZIFALVÁN új építésű, társasházi lakások eladók. Nyaraló va$ telek beszámítható a kezdő lízingbe. Érdeklődni: a 30/537-8580-as telefonon.----------------------------;------------------------------* *390127* SZOLNOK, Mártírok úton, 65 m2-es, I. emeleti, 1 szobás, társasházi lakás kedvező áron eladó. Érdeklődni: a 70/433-3506-os telefo- nszá-mon.-----------------------—-------------------------------*390129* » RÁKÓCZIFALVÁN, 3 szobás családi ház eladó lakásbeszámítással. I: 30/630-8953.-----------------------------------------------------------"390141* * RÁKÓCZI úti ház eladó. 30/292-9210.-----------------------------------------------------------*390145* SZOLNOKON zöldövezeti, I. emeleti, 2,5 szobás, jó elosztású, 92 m2-es lakás + garázs eladó. Irányár: 6 M Ft. 06-30/261-7891.-----------------------------------------------------------*390172* 6+2 fél szobás belvárosi duplakomfortos újszerű ház eladó Szolnokon. 20/941-2007.----------------------------------------------------------*390195* LAK ÁSCSERE MARTFŰI, 2 szobás, 3. emeleti, gázos lakást elcserélek bárhová, bármilyenre. 30/482- 0750.-----------------------------------------------------------*389376* GARÁZS BELVÁROSBAN, a Gárdonyi úton 16 m2-es szekcionált kapus, egyedi mérőórás, leburkolt, utcafronti garázs új társasházban eladó. I.ár: 2.680.000 Ft. Érd.: 30/359-2240.----------------------------------------------------------*389896* SZ OLNOK, Varjú úton 15 m2-es garázs és 40 m2-es dupla garázs eladó. Irányár: 1,4 M Ft és 3,5 M Ft. Érdeklődni: 20/956-0927.----------------------------------------------------------*390087* JÁRM Ű DACIA Logan MCV 1.5 Dci 7 személyes, megkímélt állapotú gépkocsi 1.6 M Ft-ért eladó. Tel.: 30/389-5694.----------------------------------------------------------*389774* AP RILIA Scarabeo 150 nagyrobogó, rendszámozva, szép állapotban eladó. Tel: 06- 30/602-1960.----------------------------------------------------------*389890* GÉ PEK SPC-6-0S vetőgép, függesztett 5001/12 M-es keret permetező, RZ-3-as szárzúzó eladók. Tel.: 30/636-0172, 30/336-3160.---------------------------------------------—-------*389870* 240 L E Fergusson munkagépeivel vagy anélkül eladó. 06-30/317-4433.----------------------------------------------------------*390103* SZ OLNOKI ÉLELMISZER-KERESKEDELEMMEL FOGLALKOZÓ CÉG, agilis munkatársat keres, az alábbi munkakörre: VEVŐI KAPCSOLATTARTÓ. lelentkezési fettétel: - minimum középfokú végzettség, felsőfokú végzettség előnyt jelent- kitűnő kommunikációs készség telefonon keresztül is- minimum 2-3 év kereskedelmi-értékesítői tapasztalat- precizitás, rugalmasság, kiváló szervezőkészség- magas szintű számítógépes ismeret (MS Word és MS Ecxel) Előnyt jelent: - telemarketinges vagy vevőszolgálatos munkatapasztalat Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérem hogy fényképes szakmai önéletrajzát „vevői kapcsolattartó" megjelöléssel az alábbi e-mail címre küldje el 2010. április 28-ig, e-mail: info.hirdetes@citromail.hu 1 ÁLLÁST KÍNÁL GYAKORLATTAL rendelkező elektronlkai műszerészeket keresünk. Jó kereseti lehetőség! Telefon: 17-19 óráig naponta 20/350-3950.-------------------------------------------------------*389713* Va rrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre kétműszakos munkarendbe, szolnoki munkavégzésre az AUNDE Kft. Érdeklődni KIZÁRÓLAG személyesen a helyszínen £ 9-12 óráig: Szolnok, Álmos út 2. P ÉSZAK németországi munkahelyre keresünk jó kereseti lehetőséggel sertéscomb-szalagra csontozókat és betanított munkásokat. Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajzzal Húsipar jeligére a Miskolc, Pf: 148.----------------------------------------------------------*389732* Fe lsőfokú műszaki képzettséggel rendelkező munkatársat keresünk műszaki előkészítő tevékenység ellátására, szolnoki munkahelyre. Előny: idegennyelv-ismeret. Jelentkezni: szakmai önéletrajzzal a kiadóban, £ „Elókészítés-389735 jeligére". f JÁSZBERÉNYI ruházati üzletbe teljes munkaidős, szakképzett, gyakorlattal rendelkező eladó kollégát keresünk azonnali munkakezdéssel! Jelentkezni lehet e-mail-ben, szakmai önéletrajzzal az alábbi címen: info@mitu.hu----------------------------------------------------------*389824* SZ OLNOKI székhelyű vállalkozás műszaki végzettségű karbantartó gondnokot keres. Alkalmazási feltétel: „B" kategóriás jogosítvány. Jelentkezni lehet: 2010. április 22-éig írásban „Gondnok-389918" jeligére a kiadóba.----------------------------------------—----------—*389918* * S ZÉPSÉGSZALONBA vállalkozó fodrászt felveszek Szolnokon. 06-30/457-5077.--------;-------------------■--------------------------—*389926* SZ AKÁCSOT keresek nappali műszakra. Ajánlatokat „Fizetés megegyezés szerint-389969" jeligére a kiadóba kérjük.----------------------------------------------------------*389969* Ol asz érdekeltségű, szolnoki, kereskedelmi vállalat középfokú végzettségű, perfekt olasznyelv-tudással tolmács- adminisztrátori munkakörre komoly, megbízható, lehetőleg fiatal hölgyet keres. Érd.: +36-20/493-0070, hétköznap 8.00-16.00. | A VASFA Szolnoki Kazángyártó Kft. felvesz lakatos szakmunkásokat, valamint TMK-villanysze- relőt Jelentkezni lehet: vasipari üzemvezető- helyettesnél 7-14 óra között 5000 Szolnok, Nagysándor J. út 35. Tel.: 56/512-012, 56/512-010. Mobil: 06-30/473-7119, —;------------------------------------------------------*389992* BÁ DOGOST (ipari) felveszünk. Tel.: 30/492-7248. MAGYARORSZÁG egyik vezető tankönyvkiadója főállású területi képviselőt keres Jász-Nafj- kun-Szolnok megye területére. Feltétel: pedagógusi végzettség, 5 év szakmai tapasztalattal, B kategóriás jogosítvány többéves gépkocsivezetői gyakorlattal. Fényképes önéletrajzokat a hr@pedagogus.hu e-mail címre várjuk április 25-ig jövedelemigény megjelölésével.----------------------------------------------------------*390028* AZ ONNALI kezdéssel, magas emelésü targoncásokat keresek élelmiszer raktárba, Üllőre. Érd.: 06-20/489-1422 vagy 20/424-7989.----------------------------------------------------------*390045* DU NER Bt. bőrdíszműves munkához gyakorlott varrónőt keres szolnoki munkahelyre. Érd: 20/932-2553.----------------------------------------------------------*390137* LE HETŐLEG fiatal dolgozni akaró hőszigetelő szakembereket keresünk hosszú távú munkára. 30/347-2259.----------------------------------------------------------*390139* A B I KA LOGISZTIKA Kft. a szolnoki régió egyik piacvezető szállítmányozó - logisztikai szolgáltató vállalkozása üzletfejlesztési osztályának bővítése céljából, üzletfejlesztési menedzser/asszisztens munkakör betöltésére ír ki pályázatot. A pozíció betöltésével kapcsolatos bővebb információkért látogasson el a www.bi-ka.hu internetes oldalra. Jelentkezési határidő: 2010. április 23. TÖRÖKSZENTMIKLÓS környéki mezőgazdasági cég keres tehenészeti telepére nehézgépkezelői jogosítvánnyal is rendelkező traktorosokat. Törökszentmiklósi lakosok jelentkezését várjuk 9-17 óráig: 30/279-2358----------------------------------------------------------*390150* ÁL LÁST KERES NYUGDÍJAS hölgy háznál takarítói munkát keres. Tel.: 56/343-536.----------------------------------------------------------*389902* ID ŐS ember házi gondozásával munkát keresek, gyakorlattal. Tel.: 06-20/433-5517.-----------------------------------------------------------*389975* TAKARÍTÓI és vasalói munkát keresek. Érd: 30/316-7374.--------------------------------------------------------------------- *390180* TÁRSK ERESÉS 22 ÉVES, szolnoki, főiskolás lány tartós kapcsolatra társat keres. 20/235-4673.----------------------------------------------------------*380304* rC K ézbesítőt keresünk ...a megyei lapok kézbesítésére ÚJSZÁSZ város területére. Jelentkezni lehet telefonon az 57/501-711-es számon, vagy e-mailben agnes.duruczne@axels.hu címen. EGZOTIKUS arcú, 32 éves, szöszi hölgy tartós kapcsolatra társat keres. 30/257-2171. —-------------------------------------------------------*387067* TÜ RELMES, csinos, vékony lány tartós kapcsolatra társat keres. 20/246-5243.----------------------------------------------------------*388578* OK TATÁS GYÓGYMASSZÓR tanfolyam indul Szolnokon 2010. május 8-án. Jelentkezni lehet: 06- 1/242-1168, vagy www.2007kapos.hu oldalon.----------------------------------------------------------*388468* CS ERKESZŐLŐN az általános iskolában motoros és személygépkocsi-vezetői tanfolyam Indul 2010. április 26-án 17.00 órakor. Keresse az INDEX KFT.-t! Tel,: 56/512-213, 70/290-1090 (Laszkács János), 30/638-2490 (Fekete Zoltán). AKKRSZ: 0369, FNYSZ: 16-0277-04.----------------------------------------------------------*389140* TI SZAFÖLDVÁRON a Malom Úti Általános Iskolában járművezetői tanfolyamot indít az INDEX KFT. Motoros (moped, Al, AK, A) és „B” személygépkocsi kategóriákban 2010. április 19-én 17.00 órakor. Jelentkezni lehet a helyszínen, vagy telefonon: 56/512-213, 20/771-7111, 20/934-3533 (Csizmadia Zita). AKKR.sz: 0369, FNYSZ: 16- 0277-04.----------------------------------------------------------*389185* TA VASZI AKCIÓ az INDEX KFT.-nél! Járművezetői tanfolyamot indítunk motoros (moped, Ál, Ak, A) és „B" (személygépkocsi) kategóriákban 2010. április 19-én 16.30 órakor Szolnokon, a Százados út 1. sz, alatt. Jelentkezni lehet a helyszínen vagy telefonon: 56/512-213, 20/771-7111, AKKR.sz.: 0369, FNYSZ: 16-0277-04.---------------------------------------------------------*389189* AK CIÓS B kát. tanfolyamok indulnak április 24-én 9.00-kor hétvégés, 26-án 8-kor délelőttös, 16.30-kor délutános foglalkozásokkal. www.favoritautosiskola.hu 30/943-4327.----------------------------------------------------------*389766* SÁ LYI SULI akciós KRESZ-tanfolyamot indít 04.20-án 16.30 órakor és 04.24-én 9.00 órakor. Érd.: 20/428-1317, www.salyisuli.hu.----------------------------------------------------------*389916* TI SZASAS0N járművezetői tanfolyamot indít az INDEX Kft 2010. április 27-én 17.00 órakor az általános iskolában. Jelentkezni lehet a tanfolyam indulásakor a helyszínen vagy telefonon: 56/512- 213 (központi tel.), 70/290-1090 (Laszkács János), 30/638-2490 (Fekete Zoltán), ÁFSZ: 0369, AKKR.sz.: 16-0277-04.----------------------------------------------------------*390184* (F olytatás a 14. oldalon.) (f) 1 ■O 1 z \ 2i < « * 7 Z - D _J : < Z L £ 5 t +1 i