Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-09 / 82. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 9., PÉNTEK TŰKOR Bizakodásra ad okot a vezetők közti levélváltás Mint arról beszámoltunk, azzal, hogy a szolnoki székhelyű N+N Kft. felszámolás alá került, a tár­saság magával rántotta 461 (!) al­vállalkozóját. A vállalkozás ügy­vezetése a cég fizetésképtelensé­gét két jelentős volumenű épít­kezéshez, a szászbereki pel- letáló üzem, illetve a Higi Papírsoft Zrt. szolnoki üzeme be­ruházásaihoz köti. Az alvállalko­zók azonban az N+N Kft. tulajdo­nosainak és ügyvezetésének fe­lelősségét vetik fel. Szalay Ferenc polgármester, a térség országgyűlési képvise­lője a Fidesz képviselőcsoportja nevében a napokban írásbeli kérdést intézett ez ügyben Var­ga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez „Segít­sünk a bajba jutott cégeken” címmel. Tisztelt Miniszter Úr! Az építőiparban tapasztalt körbetartozások országszerte vállalkozások ezreit sodorták ve­szélybe. Szomorú, hogy a nagy adósok között az államot is ott találjuk, így pedig nehéz hitele­sen küzdeni a probléma ellen. Szolnok városában, de az egész régióban jelentős építőipa­ri vállalkozássá nőtte ki magát az N+N Kft. A hatmilliárd forin­tos éves forgalmú cég több száz alvállalkozót foglalkoztatott a szolnoki és megyei építkezése­ken, léte több ezer ember sorsát érinti. Éppen ezért érte városun­kat, valamint a megyét is rendkí­vül érzékenyen, amikor a cég be­jelentette felszámolását a körbe­tartozásokra hivatkozva. Az ügy­ben érintett 461 alvállalkozó** szintén a csőd szélére sodródott. Az N+N Kft. állítása szerint két beruházáshoz köthető szinte kizárólag a vállalkozás ellehetet­lenülése. Az egyik, a szászberki ipari park biomassza-erőművé­nek építése ráadásul uniós tá­mogatást is elnyeri. A csak ennél a vállalkozásnál meglévő több százmillió forintos kintlévőség átmenetileg csökkenthetné a ne­hézségeket, álláshelyek százait menthetné meg. Azonban a hí­rek szerint a beruházó olasz ille­tőségű cég az uniós támogatás­ból sem lenne hajlandó rendezni tartozásait. Arra kérem Miniszter Urat, hogy az uniós támogatás kifizeté­sét megelőzően kezdjen tárgyalá­sokat a beruházóval, hogy a kifi­zetetlen számláit rendezze a vál­lalkozók irányába. Amennyiben ez a lehetőség is elveszik, s az uniótól származó pénzből sem lesz hajlandó rendezni számláit az olasz cég, akkor százak kerül­nek utcára, ugyanennyi család sodródik az ellehetetlenülés szé­lére. Ebben a nehéz, válságos helyzetben minden lehetőséget meg kell ragadni a probléma ke­zelésére, így akár az uniós támo­gatás irányított kifizetésére is. A helyzet nem tűr halasztást, eszköz jelen esetben csak a kor­mány kezében van, kérem Minisz­ter Urat az azonnali intézkedésre! Ellenkező esetben jelentős mérték­ben emelkedik a munkanélküliek, a megélhetéssel küzdő családok száma Szolnokon és környékén. Várom megtisztelő válaszát. Szalay Ferenc (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség) Budapest, 2010. március 17. Varga István, a Nemzeti Fej­lesztési és Gazdasági Miniszté­rium tárcavezetője válaszának lényegét emeltük ki: Tisztelt Képviselő Úr! ...Az Ecowatt Ipari Park és Biomassza Erőmű Kft. 2009. október 28-án nyújtotta be záró kifizetési kérelmét, amely a víz­ellátó és szennyvízelvezető rend­szer működési engedélyének hi­ányában 2009. december 10-én felfüggesztésre került. A Közre­működő Szervezettel 2010. már­cius 25-én történt egyeztetés alapján a pályázó záró elszá­molását a napokban forráslehí­vási státuszba helyezik át. Eb­ből következően a megítélt tá­mogatás hamarosan kifizetésre kerül. Varga István (NFGM) Budapest, 2010. április 2. HUNGARYCARD MAGYAR TURIZMUS KÁRTYA A MEGTAKARITAS ÉLMÉNYÉ EGY EVEN AT: HUNGARY CARD 2010! 1234 SB7B HHO&gXWfP I Olcsóbb tankolás • ingyenes 4 napos autópályamatrica • 10-30% kedvezmény strandokon, termálfürdőkben, szállás- és vendéglátóhelyeken • félárú színházjegyek • ingyenes múzeumi belépők • és további kedvezmények a Magyar Turizmus Kártyával! Részletes Információ a www.hungarycard.hu oldalon! Azok között, akik a lenti szelvényt kitöltve bedobják 2010. április 9. és 10. között az Aba-Novák Kulturális Központ Utazás kiállításán, a Hungary Card standján egy 2 éjszakás 2 fős belföldi pihenést sorsolunk ki! Név:.................................................................................... E-mail: ...........................................................:.................... Te lefon:...............................................................................­Al áírás:................................................................................ MUSORAJANLO SZOLNOK TV 6.00 Aktuális ism.; 6.20 Téma ism.; 6.30 Elixir; 7.00 Ak­tuális ism.; 7.20Téma ism.; 7.30 Kultúrkoizó; 8.00 Ak­tuális ism.; 8.20 Téma ism.; 8.30 Mérleg; 9.00 Dur- bincs; 9.30 Megyei Tükör; 10.00 Kapocs; 10.30 Étkek és emlékek; 11.00 Roxtázis; 11.30 Választási Fórum ism.; 12.00 Aktuális ism.; 12.20Témaism.; 12.30 Elix­ir; 13.00 Kultúrkoizó; 13.30 Durbincs; 14.00 Aktuális ism.; 14.20Téma ism.; 14.30 Pecatúra nomád - do- kumentumfflm2.rész; 15.00 Étkek ésemlékek; 15.30 Választási Fórum ism.; 16.00 Mérteg 16.30 Aranyidő; 17.00 HTV-VirágzóMagyarország-Szekszárd; 17.30 Olaj TV; 18.00 Programkalauz; 18.30 Sajtóasztal; 19.00 Aktuális; 19.20 Választás—Téma. Szalay Ferenc, Fidesz-KDNP; 19.30 Választási föium: I. Csák László, IváncsikImre MSZP, ll.Jánosiné dr. Bene Ildikó, Fidesz- KDNP; 20.00 Aktuális ism.; 20.20 Téma ism.; 20.30 Megavers 2 - döntő; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu MR6 RÉGIÓ RÁDIÓ 6.00 Hajnaltól reggelig- Benne: Hírek, tudósítások, aktuális témák a régióból, közlekedési és ügyeleti in­formációk; 9.00 Itthon vagyunk - Benne: 9.00 Zenés délelőtti magazin; 11.00 A Vidék Magyarországa; 12.00 MR1 - Kossuth Krónika; 12.30 5 évtized ma­gyarslágerei; 13,00 Délutáni zenés magazin; 17.00 Észak-alföldi Krónika; 17.30 MR1 - Kossuth Krónika; 18.00- 6.00 MR6 és MR7 közös műsora. vrww.debrecen@Tadio.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai ságec 6.00-10.00 Kukon - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi End­rével; 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger; 12,00-14.00 Déli élő kíván­ságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger 16.00­17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00- 24.00The Ministry Of Sound - Me Ry és DJ Ju­nior. www.radlol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 05.00 Hun­gáriádé: magyar zenei válogatás; 06.00 Vekker, reg­geli ébresztő; 10.00Terefere: délelőtti magazin; 11.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 13.00 Juice: délutáni „üdítő"zenés műsor 14.00 Ha­zafele: délutáni .hazavezető"; 16.00 Aktív weekend: hétvégi zenés műsor; 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor; 21.00 Tornádó: mixes bu­lizenék; 23.00 Aktív night: éjszakai zenei válogatás. aktlv@aktiviadio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! HAGYOMÁNYOK ÚTJA Kulturális és turisztikai útvonalak létrehozása önkormányzatok, intézmények, civilszervezetek, vállalkozások részvételével EGYÜTTMŰKÖDÉS A projekt tagjai lehetnek civil szervezetek, önkormányzatok, intézmények, vállalkozások és magánszemélyek, akik a célkitűzésekkel egyetértenek. PÁLYÁZATOK Pályázati lehetőségek felkutatása és kidolgozása, közös érdekérvényesítés. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK Bulgária: Club Eidorod civil szervezet, Chervena Voda Önkormányzata, Törökország: Török-Magyar Baráti Társaság, Rákóczi Múzeum - Rodostó, Thököly Imre Baráti Társaság, Thököly Emlékház - Izmit, Kocaeli, Németország: 1. Rajnamenti Huszárregiment - Remagen, Reutlingen önkormányzata, több határon túli magyar szervezet: Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján, Horvátországban és Szlovéniában. Kuruc Hagyományőrző Egyesület - Rákóczifalva Tcl./fax: 56/441-464, e mail: kurucok@t-onlinc.hu vvvvw.hagyomanyokutja.atw.hu, www.rdkoczifalva.atw.hu TAMOOATOI ncA Keresse 'minden szerdán z újságárusoknál! Äs“" f£2 Jász-Nagykun-Szolnok megye apróhirdetési lapja Több száz apróhirdetés minden héten! Tovább halmozódik az ötös szerencsejáték Ezen a héten már 1 580 millió forint a tét Tovább dübörög az ötös lot­tó, hiszen már tizenhat he­te annak, hogy hibátlanul meg tudta tippelni egy sze­rencsés játékos a milliókat érő, mágikus öt számot. Akkor közel 157 millió fo­rint volt a jutalom, bizony az sem volt kevés, most azonban több mint tízszer ennyi a tét. A tizenhat hét szünet összesen 1 580 mil­lió forint várható főnyere­ményt eredményezett az ötös lottón, amire még szombat estig lehet pályáz­ni a lottózókban. Az „örök ifjú”, idén ötven­három éves ötös lottó, a hal­mozódás 1991 márciusá­ban történt bevezetésének is köszönhetően, akár éven­te többször is tud milliárd feletti főnyereményeket kí­nálni. Ez valóban nagyon vonzó! A játék történetében a milliárdos határt először egyébként 1999-ben, a két­milliárdost pedig 2002-ben törte át az ötös. A máig élő csúcs - 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forint - hét éve, 2003-ban született. ▲ Nagyobb lehet az esélye ne menjen el a szeren­cséje mellett, adja fel akár többször is nyerő szelvényét, így nagyobb eséllyel indulhat az óránkénti nyereménye­kért, a szombat esti sor­soláson pedig az 1 milli­árd 580 millió forintos főnyereményért! A P RblHrliRlDlEtT'É S E K A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOK, Várkonyi téren I. emeleti, erkélyes, 54 m2-es, 2 szobás, részben felújított, összkom­fortos lakás eladó. Érd.: 06-30/229-4501.---------------------------------------------------------------*385289' EL ADÓ Látrányban, Balatonlellétől 4 km-re e® új építésű családi ház. A ház domboldalon helyezke­dik el. Tetőtér 3 parkettás szoba, gardróbszoba, sarokkáddal, WC-vel ellátott fürdőszoba. Alsó rész; amerikai konyhás nappali, konyha és a nap­pali kövezve van, zuhanykabinos fürdőszoba, WC. A ház riasztóval van ellátva. A balatonlellei fürdő 5 perc alatt elérhető. Képet küldök! I.ár: 19 M Ft 06709386717,06309994639.----------------------------------------------------------------*388445' SZOLNOK, Rákóczi úton, 3 szintes lakás, 2 ga rázzsal eladó. Érd.: 30/735-6330. SZOLNOKON, Orosz Gy. úton 1,5 szobás, telje sen felújított, klímás lakás, azonnal beköltöz hetően, sürgősen eladó. Érd.: 30/854-8877. SZOLNOKON 134 m!-es társasházi lakás, nagy garázzsal és tárolóval eladó. Második és har­madik szintről is külön bejárható. Üzletel vál­lalkozást, családi házas ingatlant beszámí­tunk. 20/9451-524, 20/473-3921.----------------------------------------------------------------*388952* ELADÓ Szolnok, Szellő u. 60. szám alatti 178 m2-es, tetőteres, garázsos családi ház. Irányára 30 M Ft. Érd.: 70/772*7149.-------------------------------------------------------------------------*388990* ELADÓ Szolnok, József Attila út 23/4. szám alatti összkomfortos, 60 m2-es lakás. Irányár: 8.600.000 Ft. Tel.: 30/229-2308.----------------------------------------------------------------*388990* IGÉNYESEN felújított családi ház Tiszához kö­zel Tiszakécskén eladó. T: 06-30/299-3593.----------------------------------------------------------------*389050* SZOLNOKON, Tallinn városrészben gázfűtéses, külön bejáratú, 2 szobás, II. em.-i, tégla építé­sű lakás reális áron eladó. 70/514-4200.------------------------------------------------------------------------*389077* 16 1 m2-es, felújított, bejáratott üzlet eladó Szolnok belvárosában. 06-70/519-2911. SZOLNOKON, a Csokonai út elején 53 m2-es, földszintes, felújított, üres lakás, hitellehetőség­gel eladó. I.ár: 8.2 M Ft. Tel.: 06-30/951-4475.-------------------------------------------------------------------------*389097* SZOLNOK központjában, a Ságvári krt.-on II. em.-i, 52 m2-es, 2 szobás lakás teljesen felújítva eladó. I.ár: 8.6 M FL Érd.: 20/316-4601.-------------------------------------------------------------------------*389109* SZOLNOK központjában, Madách úton 60 m2- es, 2 + fél szobás, étkezős, III. em.-i, hibátlan lakás, 30 m!-es terasszal eladó. I.ár: 16.9 M Ft. Érd.: 20/316-4601.----------------------------------- *389109* » KISPESTI, 1,5 szobás panellakás, extrákkal, olcsón eladó. Egyetemistáknak, befektetésnek kiváló. Érd.: 06-30/239-5275.------------------------------------------------------------------------*389125* EL ADÓ Vízpart krL környékén 560 m2-es tel­ken, 75 m!-es téliesített, pincés üdülő. Érd.: 70/373-8844.------------:-----------------------------------------------------------*389157* TÉ LIESÍTETT nyaraló a Holt-Tisza-parton, a Krisztina utcában eladó. 06-70/519-2911.-------------------------------------------------------------------------*389190* _________GARÁZS_________ SZOL NOK Malom úton, fagymentes, aknás ga­rázs eladó. Érd.: 30/854-8877.-------------------------------------------------------------------------*388938* SZOLNOKON, Tallinn városrészben 18 m2-es garázs eladó. Tel.: 70/514-4200. JÁRMŰ TOYOTA Yaris 1.3 2002. évj. klímás, kedvező áron, hitelre is eladó. 20/917-5372.----------------------------------------------------------------*388951* »SUZUKI Vitara (Sport Sidekick) 1800 cms 12 éves, friss műszakival (ABS, szervokor­mány, tempómat, klíma, vonóhorog) eladó. Érd.: 20/922-9809.-------------------------------------------------------------------------*389167* GÉPEK KELTETÖGÉPEK www.plmaschine.hu Tel./fax: 23/389-371.----------------------------------------------------------------*381745* KO MBÁJN dobkosár felújítás 06-30/9475-672.-------------------------------------------------------------------------*388539* MTZ-80-82, JUMZ-65 traktorokat, E0-26-21 és BH-025 tolólapos árokásót veszek, bármi­lyen állapotban. + 3630/99-88-777.----------------------------------------------------------->—*388603* HW 80-60 pótkocsik, SPC 6 vetőgép, 6 s. sor- művelő, B-200 eke eladó. Telefon: 06-30/265- 4480.----------------------------------------------------------------*389027* ÁLLAT PÓNI pej kancák eladók. 06-30/594-8576.----------------------------------------------------------------*388987* (Folytatás a 14. oldalon.) CSALÁDI ÜNNEP ALAPÍTVÁNY " "*■ " --W ' JHP ' a lényeg; Tisztelt Szülők! A diákok ma is kedvelt nyári üdülési helye a balatonrendesi tábor több mint harminc évi üzemelés után jelentős felújításra szorul, amit tovább halogatni nem lehet. Ezért kérjük, a jelenlegi tisztelt szülőket és a volt „közgés” diákokat, munkavállalókat és vállalkozókat, hogy adójuk 1 %-ával, valamint pénzbeli adományaikkal segítsék a volt iskolájuk táborának felújítását. A tábort üzemelteti: az iskola mellett működő Kórusok Baráti Egyesülete, melynek számlaszáma: 11745004-20080286, adószáma: 18834088-2-16. Csekkes befizetéshez a támogató kérésére és címére csekket küldünk. Készpénzes befizetés az iskola gazdasági irodájában lehetséges. Támogatásukat előre is köszönjük! _____________________________________Kórusok Baráti Egyesülete.

Next

/
Thumbnails
Contents