Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-09 / 82. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. ÁPRILIS 9., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR 3 *, GV0RSSZAVA2AS A saját lányát is meggyógyította dr. PERESZTEGi Sándor pro­fesszor — aki hamarosan Szolnokra látogat - a saját lányát is meggyógyította. Gyermeke ugyanis súlyos agykárosodással született, de a professzor az általa al­kalmazott módszerrel és ké­szítményekkel sikerrel kigyó­gyította. Az Európai Unió kétszer is kitüntette a Tudo­mányos Alkotói Díjjal. 2003-BAN szakterületén világ­elsővé minősítették, és az ez­zel járó honoris causa dok­torrá avatták. Csataszög három fővel bővült a közmunkások száma a települé­sen, így már kilencen vesznek részt a közmunkaprogramban. A rendelkezésre állási támogatás­ban részesülők takarítást met­szést, cserjeirtást, fűnyírást végez­nek, karbantartják a buszmegálló­kat, és szemetet szednek, bb Csépa NÉHÁNY hete újra üzemel a csongrádi pontonhíd. A tiszai átke­lő 7,5 tonnás súly- és 5 km/órás sebességkorlátozás mellett folya­matosan igénybe vehető, gg Jászjákóhalma az idei első vér­adást bonyolították le a helyi Vö­röskereszt segítségével Jászjákó- halmán a Gazdakörben. A lakos­ság egy százaléka — harminc fő —jelent meg, hogy vérével segít­se rászoruló embertársait, ta Jászladány tíz utcában, 3200 folyóméteren épül járda az önkor­mányzat 26 millió forintos beru­házása alapján, amelyre a terü- letkiegyenlrtési alapból közel 20 millió forintot nyertek el — tudtuk meg Dankó István polgármester­től. A szerződést április 9-én köt­hetik meg, mivel lezárult a közbe­szerzés és a kivitelező kiválasztá­sa. A beruházás április 12-től in­dul, és a kivitelező vállalása sze­rint június 27-ére, a ladányi bú­csúra már elkészülnek vele. bgy Tiszaföldvár a 4628-AS számú úton lévő vasúti átjárónál lévő fényjelző készüléket rongálták meg ismeretlenek, melyet a vál­tókezelő szerda éjszaka észlelt. A fénysorompóhoz tartozó beton­akna fedelét eltávolították és az abból kiinduló rézvezetékeket el­vágták, a'sínpár alatt húzódó réz­kábeleket kihúzták, de végül nem vitték el. A rongálást követő­en a fénysorompó csak villogó fe­hér fényjelzésre volt alkalmas, ezért kikapcsolták, mrfk Törökszentmiklós a belterü­leti utak karbantartására az előző évinél kevesebbet tudtak tervezni a költségvetésből. En­nek ellenére közmunkások segít­ségével az idén közel 2500 négyzetméternyi felületű kátyú megszüntetését tervezik a város­ban. Előbb a tél folyamán kelet­kezett és balesetveszélyes na­gyobb kátyúkat, majd a közmű­építések és egyéb okból keletke­zett úthibákat javítják ki. ng SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0LI0N.hu hírportálon. Súlyos betegségeken túl egészség Fiukként szereti az újszászi pár a neves professzort Gara István és felesége, Editke többféle komoly problémával küzdött a sikeres gyógykezelés előtt. Most már kiválóan, jó erőben érzik magukat. dyum lauryl sulfate található. Megbeszélték, mit szabad enni, hogyan kell beszedni a készítmé­nyeket, amelyek nem gyógysze­rek, hanem étrend-kiegészítők. Julianna egy évig volt betegállo­mányban, és immár olyan jól van, hogy márciusban, visszament dolgozni, a rákos csomó pedig szinte el is tűnt. A szülők kimondhatatlanul örültek, így nem csoda, hogy ők is megismerkedtek a professzor­ral, akit időközben már úgy sze­retnek, mint a fiukat. — Magas volt a vérnyomásom, a szívemmel a kardiológiára jár­tam, az epémmel és a hasnyálmi­rigyemmel is komoly bajaim vol­tak - sorolta Editke. - A férje­met pedig tavaly csúnya baleset érte: cseresznyeszedés közben lezuhant a betonra a rossz létra miatt. Súlyos légmellet kapott, mentő vitte kórházba. Emellett a körmei a kezén és a lábán is tisz­ta fehérek yoltak a körömgomba miatt. A professzor azonban szin­te csodát tett velünk a módszeré­vel. Eljött hozzánk, a lakásra, úgy vizsgált meg. Ő a lábujjon és tal­pon keresztül vizsgál és diag­nosztizál. Már egy gombostű­hegynyi rákos gócot is meg tud állapítani. Mondhatom, meggyó­gyított bennünket. Egy hét múl­va már mindent ehettem. Nin­csenek panaszaim, pedig nagyon s ön hisz-e az alternatív gyógymódokban? Szavazzon honlapunkon . / ma 16 óráig: * SZ0U0N.hu pr A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. komoly beteg voltam. A vérnyo­másom is beállt normális szint­re. A szívemmel is úgy érzem, hogy semmi gondom, a közérze­tem kiváló, erővel is bírom. Ugyanezt mondhatja el magáról a férjem is. Editke még hozzátette: persze vannak orvosok, akik ezt a gyó­gyítási módszert nem fogadják el. Sokan viszont elismerik, hiszen magának a professzornak is jó kapcsolata van az orvosokkal. Rá­adásul maga sem azt állítja, hogy nem kell orvoshoz menni, hanem abban segít, hogy miként tudunk hatékonyan önmagunk gyógyul­ni. Elnézve Gara Istvánt és felesé­gét, Editkét, ebben nincs is sok okunk kételkedni. ■ Baranyi György Folytatás az 1. oldalról A biogyógyászat módszereit al­kalmazza, és ezzel sikerült szá­mos, második, illetve harmadik stádiumban lévő daganatos bete­get is meggyógyítania. Számtalan kitüntetéssel, díjjal ismerték el a tevékenységét szer­te a világban. Nos, a professzor megvizsgálta Juliannát, és felírta neki azon szereket, amelyektől a gyógyulást remélheti. Ám legelő­ször is le kellett cserélni minden olyan tisztító- és testápoló szert, tusfürdőt, sampont, amiben a sze­rinte méreganyagnak számító so­A körmeim tele voltak gombával. Most semmi nincs rajta — mutatja Gara István. JEGYZET ZOLTÁN Hétköznapi mérgeink a kobra vagy éppen a koc­kamedúza mérge percek alatt öl. Ám a háztartások­ban széles körben használt, az említett állatok fegyverei­nél lényegesen egyszerűbb anyagok is képesek erre. Például a különféle savak, lúgok és származékaik már számtalan tragédiát okoz­tak, főképp a legvédteleneb­bek, a gyerekek körében. De ahhoz sem kell kémiai dok­torátus, hogy felismerjük, mennyi olyan vegyülettel érintkezünk, amelyek káros hatására esetleg csak évtize­dek múlva derül fény. Ha egyáltalán fény derül. az utóbbi évek botrányai, a szermaradványokkal határ­érték felett szennyezett élel­miszerekről, sőt, bébiételek­ről szóló híradások ráirányí­tották a figyelmet arra, hogy abban sem lehetünk bizto­sak, amit eszünk. Arról is számtalan — tudományosan nem alátámasztott — plety­ka kering, hogy egyes koz­metikumok, táplálék-kiegé­szítők is nem lebecsülendő veszélyt rejtenek hosszabb távon az egészségünkre. de ki gondolná, hogy egé­szen hétköznapi termékek­ben is bujkálhat olyan ösz- szetevő, ami akár ártalmas is lehet. S hiába vizslatjuk a csomagoláson a hatóanyago­kat, segédanyagokat, miegy­mást, hiába igyekszünk utá­najárni a gyanúsnak hitt, vélt, ismeretlen elnevezésű „elemnek”, gyakran nem ta­lálunk fogódzót. Ha mégis, az ellentmondásos vagy an­nak értelmezése meghaladja az átlagember képességeit. az óvatosság ezért már ke­vés. Hiszen az sem mindig jön be, hogy a drágább biz­tosan jobb, az olcsó meg nem csak azért az, mert hit­vány minőségű, hanem eset­legesen ártalmas is. a megoldás persze nem a kémiaórák felelevenítése, hanem a fogyasztóvédelem megerősítése lenne. Megújult Szolnokon a vasútállomás környéke Munkáspárt: leváltjuk a kormányt! választás 2010 A megyében öt százalékot vár listán Thürmer Gyula Közel 27 millió forintos önerő mellett, valamint hasonló nagy­ságrendű uniós támogatással be­fejeződtek a napokban Szolno­kon a Jubileum téri aszfaltutak, díszburkolt terek, parkolók és járdák felújítási munkái. - A megyeszékhely egyik kapuja a vasútállomás és a Jubileum tér, ahol naponta több tízezren for­dulnak meg. Éppen ezért volt fontos - a vasúttársasággal közös - önkor­mányzati program a városrész fejlesztése - mondta a helyszí­nen tartott sajtótájékoztatón Sza- lay Ferenc. A polgármester kifej­tette: további 25 millió forintos városi beruházásból a tér belső részét — a parkokat, a padokat, a szökőkutat és a szobrot érintve —tették rendbe, így a vasutasvá­ros eddig megkopott kapuja új külsőt kapott. Szalay Ferenc hozzátette: Szolnok közel egymilliárd forin­tot fordított tavaly út- és járda­építésre, valamint parkolók ki­alakítására. A jelentős beruhá­zás során 38 utcát építtetett meg, illetve újíttatott fel az ön- kormányzat. Elhangzott az is, hogy a város az ismerten nehéz gazdasági körülmények között is folytatja út- és járdaépítési programját: a tavaly megkezdett fejlesztéseket befejezi, valamint az idei ütemterv szerintieket a gazdasági helyzethez igazítva indítja el. ■ M. G. A Munkáspárt két céllal indult a választáson: szeretnék a kor­mányt leváltani, illetve hogy jus­son be új politikai erő, új szemé­lyiségek is a Parlamentbe - mondta Thürmer Gyula. A Mun­káspárt tegnap tartotta Szolno­kon a megyei kampányzárót. A pártelnök hangsúlyozta:—A kor­mány rengeteg kárt okozott a nemzetnek, mennie kell. Ezt a célunkat el is fogjuk érni, igaz, nem egyedül, de mi is szerepet játszottunk ebben. A Munkáspártnak a választá­si kampány nagyon nehéz volt. Az elnök szerint a nagy pártok már a kopogtatócédula-gyűjtést iá meg akarták nyerni. Megyénk­ben mégis sikerült négy egyéni jelöltet állítaniuk. Thürmer Gyu­la bízik benne, hogy a jelöltek megközelítik legalább a második fordulót, a listán pedig elérik a megyében az öt százalékot. A szélsőjobb előretöréséről a pártelnök hangsúlyozta: a tüzet azoknak kell eloltaniuk, akik gyújtották. — A magyar tőkés- osztály teremtette meg a Jobbi- kot. Ha nem féltek a szélsőjobb- oldali veszélytől, akkor most nézzen vele szembe a Fidesz, az MSZP. A dolgozók számára mi kínálunk alternatívát. Azt, hogy , lépjünk fel a tőke ellen, küzd- § jünk meg a munkahelyünkért, a | jobb életünkért, vívjuk ki a szó- f cializmust - mondta Thürmer 1 Gyula. ■ B. Gy. Thürmer Gyula (középen) elnök is részt vett a munkáspárti kampányzárón

Next

/
Thumbnails
Contents