Új Néplap, 2010. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-08 / 81. szám
2010. április 8. tavaszi szünidő. A Kézműves-, illetve a Játékházban egyaránt szerveztek szünidei programokat a fiataloknak. A különböző sport- és ügyességi játékok mellett kézműves-foglalkozásokon is részt vehettek. Képünk a Széche- nyi-lakótelepi Játékházban örökítette meg a csocsózó társaságot. AKTUÁLIS Előfizetési és teijesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Mészáros L u. 2. szám alatt! Zöldszám: 80/200690 Parkolókat terveznének a vasútállomás mellett A MÁV és a város önkormányzatának kapcsolatáról is szó esett azon a lakossági fórumon, mely a pályaudvar környékén megvalósított és eltervezett beruházásokról adott számot. Otthonosabb lett a vasútállomás környéke a pár éve megkezdett és mára nagyrész be is fejezett önkormányzati beruházások révén. Erről Szabó István beszélt a Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában. A lakossági fórumon az alpolgármester fontosnak tartotta kiemelni a városrész-rehabilitációs projekt keretében felújított műút-, és járdaszakaszokat. A József Attila, a Bajcsy, a Véső, a Vörösmarty és a Liget út hibáinak kijavítása mellett több, a gyalogosok kényelmét szolgáló járóburkolat-javítást is sikerült megoldani. Elcsendesedett a városrész a kamionok kitiltásával. A nehéz- gépjárművek közül csak az árufeltöltést végzők hajthatnak be. Fontos lépésre szánta el magát a városvezetés — mondta ezt már Szalay Ferenc polgár- mester, aki munkatársaival jelenleg is keresi a megoldást -, hogy hol lehetne a pályaudvar környékén ingyenes parkolási zónát létrehozni az utazóközönség komfortja érdekében. A MÁV pályaudvar környékének a városi „legek könyvében” is helye van. Mint megtudtuk, itt található a legtöbb szigetelt, azaz a panelprogramban részt vett társasház. Két hét múlva lesz a bölcsődék napja Vezetői szerep, konfliktuskezelés, családok támogatása, arculatformálás. Ezekben a témákban hallhattak előadásokat az észak-alföldi régió bölcsődevezetői Szolnokon. Nem egyszerű manapság az intézményvezetők munkája. Főleg az oktatásban dolgozóké. A bölcsőde- vezetők több szempontból is nehéz helyzetben vannak. A támogatások csökkentése, a megszorítások miatt minden fillérért meg kell küzdeniük, hogy a gyermekek megfelelő ellátását biztosítsák, emellett a nevelésben is egyre nagyobb a felelősségük. Mészáros Mihályné, az Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság vezetője szerint a szülők nagyon sok esetben tanácstalanok, vagy kevésbé jut idejük a gyerekre, mert a megélhetés az első. Ilyenformán nagy szükség van arra, hogy a vezető megfelelő eszközökkel rendelkezzen, hogy a családokat segíteni tudja, illetve hogy a beosztottjain, a munkatársain keresztül ugyanezt meg tudja tenni. A régiós vezetői konferencia apropóját egy új emléknap is adta. A Pesti Első Bölcsődei Egylet által létrehozott első magyar bölcsődét 1852. április 21-én nyitották meg Budapesten. Ennek tiszteletére a szociális és munkaügyi miniszter ettől az évtől április 21-ét a bölcsődék napjává nyilvánította. A szakmai tanácskozás ennek az ünnepnek volt Szolnokon előfutára. Amerikai modell lesz a szőke folyónkon is Sikeresen pályázott a városi lakoközösse A városrész lakóinak munkáját megtekintette, s kis idő erejéig be is segített Szalay Ferenc polgármester (háttal) Parkosítottak és fákat ültettek a Városmajor úti egykori szovjet laktanya területén. Pályázati támogatásnak köszönhetően a Sebestyén Gyula körúti és a Bimbó úti házak közötti rész tovább szépült, a közelmúltban zajló munkából sok lakó is kivette részét. Összehangolt munka folyt a Tallinn városrészben. Mint egy óriási gépezetben, mindönki tudta és tette a dolgát, elvégre az ott élők saját környezetüket tették szebbé. Voltak, akik a facsemetékkel foglalatoskodtak, mások a kiásott gödröket igazították, még többen lapátoltak, talicskáztak, vagy éppen a fákat megtámasztó karókat verték le a földbe. A fásítást és parkosítást a Mól és az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett Zöldövezeti Program pályázata tette lehetővé. A helyi lakóközösség megkeresését követően a Rotary Club Szolnok örömmel vállalta a végül nyertes pályázat benyújtását. Dr. Nagy Tibor soros elnök elmondta, hogy mind a saját, mind a klub elképzeléseibe teljesen beleülett az ötlet, annál is inkább, mert ez a 11. évébe lépő klubnak talán az első ilyen komolyabb „zöld” megmozdulása. A kétfordulós pályázaton a 476 ezer forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg a körzet rendbetételére, a lakosság bevonásával. Parragh Norbert ötletgazda a pályázat kapcsán azt emelte ki, hogy olyan közterületek jönnek létre civil kezdeményezésre, amelyek az ő érdekeiket szolgálják, tehát nem egy központilag rájuk kényszerített dologról van szó. A nap végére viszonylag gyorsan növő, 80 elültetett kőris- és szilfával gyarapodott az évekig elhanyagolt, mára azonban új funkcióval gyarapodó terület. Apadásra várnak, de újra dolgoznak a gyaloghídnál Minden korábbit meghaladó mértékű áradások követték egymást Magyarország fő folyóin, főként a Tiszán, 1999 és 2006 között. Ezért nagy jelentőséggel bírt, hogy a szakemberek megfelelő időben, pontos előrejelzésekhez jussanak a vízjárással, a várható árhullámokkal kapcsolatban. Az amerikai hadsereg mérnök-hidrológiai központjának szakemberei kidolgoztak egy modellt (HEC-RAS), aminek révén nagy pontossággal előre jelezhető a folyóvizek mozgása, lehetővé válik a megfelelő árvízi felkészülés. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2002 óta használja a program korábbi, egydimenziós változatát, s a 2006-os nagy tiszai árvíz idején már nagy segítséget jelentett a szakembereknek a használata. A közelmúltban elkészült az USA-ban a modell kétdimenziós fejlesztése. Szolnokon, szakmai konferencián ismertették az új programot a vízügyi szakemberekkel, akik közül harmincán, a rendezvényhez kapcsolódva, vizsgát is tesznek belőle. Tavaly óta ugyanis a szakminisztérium döntése szerint a HEC-RAS modellt kell országosan alkalmazni a vízmozgások előrejelzésében, s a harminc vizsgázó szakember dolga lesz a különböző vízügyi igazgatóságokon a modell működtetése. A jó idővel nagyobb sebességre kapcsolnak az építők a szolnoki — Tiszán átívelő — gyalog- és kerékpárút kivitelezésén. Erről tájékoztatták a minap a sajtó képviselőit az építők, Szalay Ferenc polgármester jelenlétében. Dobó Gábor, az Utiber Kft. képviselője elmondta: jelenleg a híd pillérein és a feljárórámpákon dolgoznak. Ahhoz, hogy a két belső, mederszéli pillérhez is hozzáláthassanak, a Tisza másfél méteres apadására van szükség. Ha ez időben bekövetkezik, tartható lesz a szeptember elejei átadási határidő. Elkészült már a hídszerkezet is, aminek elemeit uszályokon szállítják majd át Soroksárról Szolnokra. Dobó Gábor, az Utiber Kft. képviselője a készülőfélben lévő pilléreket mutatja a helyszínen Megállapodás köttetett az igazságügyieknél Magyar kézben maradt, ipari parkká lett a szolnoki papírgyár Szakmai napot tartottak a minap a megyei igazságügyi hivatalban. A rendezvényen a közérdekű munkabüntetés végrehajtásának 2009. évi értékeléséről, illetve gyakorlati tapasztalatairól hallgathattak meg előadásokat a résztvevők. A találkozón a megyei igazságügyi hivatal részéről Tüdős Marianna igazgató, a szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részéről pedig annak ügyvezető igazgatója, Bíró Árpád szakmai megállapodást kötött. A Mondi Szolnok Zrt. 2008. június 16-i hatállyal mondott fel 201 dolgozójának, s végleg befejezte a minőségi papírgyártást a Tószegi úti gyártelepen. A papírgyár leállítása és a papírgép sikeres leszerelése után a Mondi eladta többségi részvénycsomagját az eddigi igazgatósági tag, Ferencz Gábornak. Mindez azt jelenti, ismét magyar kézbe került a kitűnő infrastruktúrával rendelkező telephely, mely a jövőben ipari, logisztikai parkként működik tovább. Megállapodás született a teljes részvénycsomagra vonatkozó lehívási opcióra is. A tranzakció zárására, az átadás-átvételre 2010. április 30-ig kerül sor. — Évtizedeken keresztül meghatározta Szolnok iparát a papírgyár — felelte érdeklődésünkre Ferencz Gábor. - A gazdasági bizonytalanság, az energiaárak drasztikus emelkedése, a minőségi papír iránti kereslet csökkenése azonban oda vezetett, hogy 2008-ban be kellett zárni a gyárat. Fájdalmas időszakon vagyunk túl, de a közeljövő bizakodással tölt el. A rendkívül értékes vagyon megmaradt és most ismét magyar kézbe került. Egy ipari parkot, logisztikai, szolgáltató központot szeretnénk létrehozni. Nem csak raktározni lehet, hanem gyártásra, szerelőmunka végzésére is tökéletesen alkalmas a húsz hektáros terület, hiszen a gyárat korábban kiszolgáló teljes infrastruktúra továbbra is rendelkezésre áll. A megye- székhely önkormányzata is elképzelésünk mellé állt, mindannyiunk közös érdeke, hogy ez az értékes terület ne menjen veszendőbe. Meggyőződésem, rövid időn belül 250-300 embernek is munkát adhat a Tószegi úti új park. A társaság 2010. május elsejétől AC-DC Logisztikai Park néven folytatja tevékenységét. Gyere el te is az ifjúsági találkozóra! Április 16. és 18. között Szolnokon rendezik meg a VI. Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Találkozó, a Szolnoki Ifjúsági Ház és Szolgáltató Iroda, valamint a Szolnok Városi Diákok Tanácsa szervezésében. A szervezők várják a régióból az ifjúsági csoportok, ifjúsággal foglalkozó szervezetek jelentkezését — résztvevőként, szereplőként, ötletadóként. Ami biztosan lesz: északalföldi nagy rock and roll svindli — a régió néhány friss csapatának koncertje, óriás táncház, éjszakai sportversenyek. Bővebb információ, jelentkezés a www.regifi.lapunk.hu webolda- lon, illetve az 56/422-429-es telefonszámon. ■ A rendkívül értékes vagyon megmaradt, és most ismét magyar kézbe került.