Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-03 / 52. szám

4 SIKER PÉNZ — — VÁLLALKOZÁS ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 3., SZERDA Élelemre megy el a legtöbb statisztika A régióban élők költik a legkevesebbet a ruházkodásra A boltban hagyjuk a legtöbb pénzt. A háztartások kiadásainak mintegy negyede megy élelmiszerekre. Képünk illusztráció. A háztartások egy főre jutó éves kiadása a régióban ■Essm Öt megyei kiállító a Foodapest-UKBA-n TISZAFÖLDVÁRI, Szolnoki, tÖ- rökszentmiklósi, mezőtúri és zagyvarékasi vállalkozás is részt vett a február végén a budapesti vásárvárosban ren­dezett Foodapest és UKBA szakkiállításon. A nemzetközi élelmiszer- és vendéglátó-ipa­ri vásárt, valamint a nemzet­közi cukrászati szakkiállítást az idén először tartották egy időpontban. Energiaköltségekről vállalkozóknak a megyei kereskedelmi és iparkamra segíteni igyek­szik a vállalkozásoknak az energiaköltségeik csökken­tésében. Ennek érdekében két városban is tájékoztatót szerveznek az energiapiac aktualitásairól, a költség- csökkentés lehetőségeiről. Március 9-én 11 órakor Jász­berényben a könyvtárba, ugyanaznap 14.30-kor pedig Szolnokon, a Technika házá­ba várják a érdeklődőket. Idén már véget érhet a gazdasági visszaesés hazánkban, az Unióhoz ké­pest féléves késéssel, a ne­gyedév végére, véget érhet a gazdasági visszaesés. A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködé­sével készült előrejelzése szerint azonban idén még csak stagnálás várható. A fogyasztás még tovább csök­ken, s a beruházások is sze­rényen emelkednek. ».oi Az EU-ban is nőtt az állástalanok száma az európai Unióban idén ja­nuárban 9,5 százalékos volt a munkanélküliség. Legma­gasabb munkanélküliség Lettországban, 22,9 százalé­kos. A legalacsonyabb, 4,2 százalékkal Hollandiában. Magyarországon az uniós számítási módszer alapján 11,1 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta. Ezzel hazánk Portugália után és Szlovákia előtt áll. SZ0U0N.hu További gazdasági hírek a SZ0U0N.I* hírportálon. A rezsi, az élelmiszer és a közlekedés viszi el a pén­zünk közel kétharmadát. A régiónkban ugyanak­kor fejenként százezer fo­rinttal jutott kevesebb fo­gyasztásra, mint az orszá­gos átlag. Teleki József Kiadásaink nagyobb részét for­dítottuk rezsire, és kisebbet ru­házatra 2008-ban, mint az ez­redfordulón. A Központi Statisz­tikai Hivatal közelmúltban köz­zétett adatai szerint 2000-ben 383 ezer forint volt az országban az összes fogyasztási kiadás, 2008-ban ilyen célra már 759 ezer forintot költöttünk fejen­ként, évente. Az Észak-Alföldhöz tartozó három megyében (Jász-Nagy- kun-Szolnok, Szabolcs-Szat- már-Bereg és Hajdú-Bihar) azonban százezerrel kevesebb, 649 ezer forint jutott fogyasztá- si.kiadásokra. A kiadások között a legna­gyobb tételt az élelmiszerek je­lentik. Ez a pénzünk negyedét viszi el, de jelentős összeget for­Élelmiszerek 167 413 Ft Lakásfenntartás 143 393 Ft Közlekedés 82 097 Ft Hírközlés 42 710 Ft Kultúra, szórakozás 41 775 Ft Egészségügy 29 529 Ft dítanak a háztartások a lakás- fenntartásra és a közlekedésre is. Ezek a 22, illetve közel ^szá­zalékát teszik ki a régióban élők kiadásainak. Mindez azonban csaknem megegyező az orszá­gos átlaggal. Ruházkodásra ugyanakkor az Észak-Alföldön fordítanak a legkevesebbet, fe­jenként évente 23 ezer forintot. Művelődésre, üdülésre, szórako­a háztartások kiadásaira is hatással volt a világgazdasági válság. A fogyasztás ugyanis 2008 vége óta folyamatosan csökken. tavaly az első negyedévben 7, a másodikban pedig 6 száza­lékkal volt alacsonyabb, mint egy esztendővel korábban. Lakberendezés 27 960 Ft Ruházat 23 547 Ft Szeszesital, dohányáru 20 501 Ft Vendéglátás 17 139 Ft Oktatás 5 042 Ft FORRÁS: KSH zásra is kevesebb jut, mint más régiókban élőknek. Az élelmi­szerek közül - az ország más ré­szeihez hasonlóan - az Észak- Alfóldön is húsra költenek leg­többet az emberek. Kenyérre is az országoshoz hasonló összeget szánnak a régiókban. Tejtermé­kekre, gyümölcsökre és zöldség­re viszont jóval kevesebbet fordí­tunk. Hogy ki milyen élelmi­A FOGYASZTÁS 1995 és 2001 közöd még a brudó hazai ter­mék növekedési üteméhez ha­sonlóan változott. Ezt követően már gyorsabban nőtt a GDP- nél a fogyasztás. Az első meg­torpanás 2003-ban következett be, 2006-tól pedig jelentősen lelassult a fogyasztás bővülése. szert vásárol, az az anyagi körül­ményektől is nagyban függ. Egy korábbi felmérés szerint ugyan­is kenyérből és egyes zöldségfé­lékből nagyjából ugyanannyit vásárolnak a módosabbak és a szegényebbek. A legtehetőseb­bek viszont három és félszer annyi sajtot és túrót esznek, mint a kevésbé gazdagok, de gyümölcs- és zöldségvásárlásnál is jelentős a különbség. Minden háztartásban van te­levízió. A legtöbben nem is egy. Ezt jelzi, hogy száz otthonra 155 készülék jut. Ez az országban is az egyik legmagasabb. Viszont hasonlóan jó felszereltséggel leg­feljebb mobiltelefonból dicse­kedhetünk. Hiszen a száz ház­tartásra jutó 173 telefonnal do­bogósok vagyunk. Számítógép­ből, mosogatógépből viszont a sereghajtók között van az Észak- Alföld. Az elmúlt években éppen a hírközlésre fordított kiadások növekedtek a legnagyobb ütem­ben. Ezen belül a húzóerőt a te­lefonálás jelentette. A szórako­zásra és kultúrára fordított ki­adások 2006-ig gyors ütemben növekedtek, azóta azonban csök­kennek. Kevesebb az utas a buszokon, s a szállított áru az utakon A megyében több mint 23 milli­óan vették igénybe a helyi busz­járatokat az elmúlt esztendőben. A KSH legfrissebb adatai szerint ez 11 százalékkal kevesebb utast jelent, mint 2008-ban. Hasonló tendencia volt megfigyelhető or­szágosan is, a helyi személyszál­lítás utasszáma hét százalékkal csökkent egy év alatt. A helykö­zi személyszállításban is vissza­esés volt megfigyelhető. Mind az utasforgalom, mind az utaskilo­méterben mért teljesítmény öt százalékkal csökkent. A szállí­tási igények a gazdasági teljesít­ményekkel párhuzamosan csök­kentek. Tavaly a szállított áruk tömege 12, az árutonna-kilomé­terben mért teljesítmény 6 szá­zalékkal mérséklődött. ■ A Cégközlönyben ismertetett megyei eljárások A Cégközlöny február 25-i számában közzétett megyei felszámolások. GYEMO-PLUSZ Bt., Tiszabura. Félsz.: Crac-Org Zrt. 1082 Bp., Baross u. 114. (Közzététel. 02.15.) Pongó és Társa Bt., Fegyvernek. Félsz.: Crac-Org Zrt. 1082 Bp., Baross u. 114. (Közzététel. 02.12.) HERBIKŐ Kft, Szolnok. Félsz.: Standard Kft. 1137 Bp., Pozsonyi u. 32. (Közzététel. 02. 09.) SEA-DOO 951 Kft., Mezőtúr. Félsz.: Pactorex Kft. 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 63. (Közzététel. 02.12.) ANA-TRANS Kft, Jászberény. Félsz.: Dr. Felső Kft. 1072 Bp., Dob u. 52. (Közzététel. 02.12.) OFFICE PONT Kft, Szolnok. Félsz.: Vectigalis Fit. 1051 Bp., Mérleg u. 12 (Közzététel. 02. 09.) RUST 99 Kft Szolnok. Félsz.: MHZ Kft. 5000 Szolnok, Szabadság tér 2. (Közzététel. 02.12.) DIREKT-TRANS 2006. Kft., Jászszentandrás. Félsz.: MHZ Kft. 5000 Szolnok, Szabadság tér 2. (Közzététel. 02. 09.) Jász Kiss Transz Kft, Jászszentandrás. Félsz.: Pactorex Kft. 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 63. (Közzététel. 02.12.) SZAKFPRO Kft., Jászladány. Félsz.: Novalikvid Kft. 1134 Bp., Apály u. 4 (Közzététel. 02. 12.) A hitelezői igények benyújtásának határideje a közzétételtől számított 40 nap. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ■ T. J.. Szűkebbre húztuk a nadrágszíjat Szolnokon ismét házhoz megy a szelektív gyűjtés A megyeszékhely családi házas övezeteiben idén is lesz mód a házhoz menő szelektív hulla­dékgyűjtésre. Az ehhez szüksé­ges zsákokat még ebben a hó­napban 11 ezer ingatlanba jut­tatja el a szemétszállítást végző Remondis Szolnok Zrt. A társa­ságnál érdeklődésünkre el­mondták: 2008 óta működik ez a rendszer. Az elmúlt esztendők­höz hasonlóan most is egész év­re elegendő zsákot kapnak a la­kosok. Minden érintett háztar­tásba eljuttatnak egy tájékozta­tó füzetet is, ami részletesen tar­talmazza a gyűjthető hulladékok körét, és egész évre előre az egyes utcákból történő elszállítá­si időpontokat. ■ T. J. Szimulátoron tanulnak. Az Index Kft. szolnoki központjában szimulátor is segíti a gépkocsivezetők alap- és továbbképzését, melynek révén belföldi és nemzetközi fuvarozási és személyszállítási jogosítványhoz jutnak. Rendezvényekkel az összefogásért Bi-KA logisztika Sikeres volt az üzletember-találkozó Az Év Vállalkozása Díjjal is kitüntetett BI-KA LO­GISZTIKA Kft. 7. alkalommal - jelen esetben an­gol nyelven - rendezte meg szolnoki székhelyén az üzletember-találkozót azzal a céllal, hogy a beszer­zési, logisztikai szakemberek számára alkalmat te­remtsen a szakmai kapcsolatépítésre, és támogas­sa a meghívott vendégek üzleti együttműködésé­nek bővítését. A sikeresen zárult találkozóra gyár­tó és kereskedő cégek külföldi és magyar vezetői­nek szűk csoportja kapott meghívást A 12 meghí­vott vendéget számláló rendezvényt Karmazin György, a BI-KA LOGISZTIKA Kft. ügyvezetője nyi­totta meg. A családias hangulatú tanácskozás első részében John Staines, az Eagle Ottawa Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Supply Chain of the Eagle Ottawa Kft. címmel ismertette a szolnoki bőrülés­gyár ellátási lánc folyamatát. Ezt követően Gál Ist­ván, a BI-KÁ LOGISZTIKA Kft. kiemelt ügyfélkap­csolati menedzsere a Transics flottamenedzsment­A találkozón előadást tartott John Staines, az Eagle Ottawa Hungary Kft. ügyvezető igazgatója is rendszer működését és alkalmazását mutatta be élő show keretében. Az előadásokat kerekasztal-be- szélgetés zárta, mely lehetővé tette a partnerek köz­ti üzleti kapcsolatok kiépítését. A kedvező vissza­jelzések alapján a következő üzletember-találkozó­ra március végén kerül sor. A

Next

/
Thumbnails
Contents