Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-26 / 71. szám

12 TÜKÖR ÚJ NÉPLÁP- 2010. MÁRCIUS 26., PÉNTEK „Keresem a kishúgomat, ki tud róla?" szétszéledt család Elsodródtak a Szalóki testvérek a szeretett tiszabői nagymama szoknyájától A vezsenyi Dávid István­ná a kishúgát keresi. Éle­tükben egyszer látta csak, a megye valamelyik állami gondozotti ottho­nában, még karon ülő gyermekként. Azóta eltelt egy fél évszázadnyi idő, és a vezsenyi asszonyban egyre erősödik a vágy: meglátni és megölelni végre a régen elveszített testvért. L. Murányi László- Mostanában egyre gyakrab­ban képzelem el, hogy vajon mi­lyen is lehet most? - mondja elérzékenyülten. - Hogy nézhet ki? És ... nincs-e szüksége segít­ségre? Mert segíteném... Dávid Istvánná Tiszabőn szü­letett, ötvenöt évvel ezelőtt, és ott is nevelkedett tízéves koráig, a nagymama „fészekaljában”, három testvérével együtt. Az anyjuk közben szanaszét járt a világban, kapcsolatból kapcso­latba, nem törődött azzal, hogy mi lesz a gyerekeivel. Az ötödi­ket, az 1958-ban született, és a Dávidné által keresett Erzsikét már közvetlenül a megszületé­se után állami gondozásba is adta.- Egyetlenegyszer láttam csak a kishúgunkat - emléke­zik a vezsenyi asszony. — A nagymamám elvitt, és meglá­togattuk a gyermekotthonban, ahová került. Ő még karon ülő baba volt, én meg egészen ki­csi kislány... Talán hároméves lehettem. Előttem van ma is, egy gondozónő hozta ki hoz­zánk a kapuba, de azt sem tu­dom pontosan, hogy mindez hol történt. Talán Szapárfalu- ban, esetleg Jászfényszarun, úgy tudom, akkor ott is volt csecsemőotthon. Arra emlék­szem, hogy az udvarán egy kis pancsolómedence volt. Jóval később annyit hallottam még a kishúgunk felől, hogy állítólag örökbe fogadta egy család Jászberényben, s hogy tán or­vosok lettek a szülei. De ez sem biztos... A nagymama aztán meghalt.- Máig emlékszem, ahogy az anyám és a testvére darabon­ként szétpakolt mindent, ami a nagymama után maradt - ke- ményedik meg Dávidné arca. - Az utolsó kanalat, villát is elosz­tották, aztán elmentek mind­ketten. Mi pedig ott maradtunk magunkra... A négy együtt nevelkedő Sza- .$ lóki gyerek intézetbe került. I Dávidné is. Akkor még műkő- 3 dött Kisújszálláson a Teleki J Blanka Leánynevelő Intézet, ső I ott fejezte be az általános isko­lát. Felnőtt, járta a neki kimért, göröngyös utat, igyekezett úgy élni, hogy méltó legyen a szere­tett nagymama emlékéhez. Csa­ládja lett, gyermekeket nevelt. Dávid Istvánná a testvérei fotóit mutatja — Erzsikéről se fotója, se biztos információja nincs Felnőttek a testvérek is, és egy­re kevesebbet gondol már a fia­talkori hányattatásokra; az uno­kák öröme elhalványítja azokat. — Nemcsak anyánk, de az apánk se törődött velünk - me­séli tovább. - Egyszer, már fel­nőtt fejjel, megkerestem Szolno­kon, ahol élt, de nem ismert meg, és amikor megtudta, hogy a lánya vagyok, még be se hí­vott magához... A Szalóki gyerekek tehát szétszóródtak a világban, de né­gyen mindvégig jó kapcsolat­ban maradtak egymással. Az ötödik testvér kereséséhez elő­ször a megyei gyámhivatal se­gítségét kértük. A jelek szerint, hiába. — Sajnos a jelenlegi jogsza­bályok egyértelműen tiltják, hogy örökbe fogadott gyermek­ről felvilágosítást adjon a ható­ság - hűtötte le kutatói, keresői lelkesedésünket dr. Borbás Ist­ván, a hivatal vezetője. — Még ennyi idő múltán, és testvérek­nek sem. A jog ezzel az örökbe fogadó szülő és az örökbe fogadott gyermek érdekeit védi, s nem tesz kivételt senkivel. Keressük meg együtt Erzsikét! keresi tehát három még élő testvére azt az 1958-ban szü­letett, tehát idén 52 éves nőt, akit nagy valószínűséggel Szalóki Erzsébetként anya­könyveztek egykor, s aki még csecsemőként állami gondo­zásba került, a megye vala­melyik akkor működött cse­csemőotthonába, Fegyvemek- Szapárfaluba, vagy Jászfény- szaruba. A VÉR SZERINTI APJA Szalóki József, anyja pedig Vízkeleti Mária volt, de később való­színűleg örökbe fogadták, tehát a neve vélhetően vál­tozott. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális ism.; 6.20 Téma ism.; 6.30 Elixir; 7.00 Aktuális ism.; 7.20 Téma ism.; 7.30 Kultúr­kört; 8.00 Aktuális ism.; 8.30 Választási Fórum - Matolcsi György; 9.30 Megyei Tükör; 10.00 Ke­gye János pánsípművész kamarakoncertje; 10.30 Étkek és emlékek; 11.00 Roxtázis; 11.30 Kapocs; 12.00 Aktuális ism.; 12.20Téma ism.; 12.30 Elix­ir; 13.00 Kultúrkört; 13.30 Durbincs; 14.00 Ak­tuális ism.; 14.20 Téma ism.; 14.30 Megavers 2 -selejtetk; 15.00 Étkek és emlékek; 15.30 Ka­pocs; 16.00 Választási fórum - Matolcsi György; 16.30 Aranyidő; 17.00 HTV - Öko-Házak - Épí­tészeti magazinműsor; 17.300lajTV; 18.00 Prog­ramkalauz; 18.30 Durbincs; 19.00 Aktuális; 19.20Téma; 19.30 Döntés után; 20.00 Aktuális ism.; 20.20 Téma ism.; 20.30 HTV - Hírháló; 21.00 HTV- A vadnyugat fiai -amerikai western; 23.00 Képújság szolnokMfezolnoktv.hu MR6 RÉGIÓ RÁDIÓ 6.00 Hajnaltól reggelig- Benne: Hírek, tudósítá­sok, aktuális témák a régióból, közlekedési és ügyeled információk; 9.00 Itthon vagyunk- Ben­ne: 9.00 Zenés délelőtti magazin; 11.00 A Vidék Magyarországa; 12.00 MR1 - Kossuth Krónika; 12.30 5 évtized magyar slágerei; 13.00 Délutá­ni zenés magazin; 17.00 Észak-alföldi Krónika; 17.30 MR1 - Kossuth Krónika; 18.00-6.00 MR6 és MR7 közös műsora. www.debrecen@radlo.hu 90.4 RÁDIÓI 0.00-6.00Csak igazi maisláger; 6.00-10.00 Ku­kon - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és He- pi Endrével; 10.00-11.00 RádiólTOP 10; 11.00- 12.00 Csak igazi mai sláger, 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-24.00The Ministry Of Sound -Me Fly és DJ Junior. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 05.00 Hungáriadó: magyarzenei válogatás; 06.00Vek­ker reggeli ébresztő; 10.00Terefere: délelőtti ma­gazin; 11.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kí­vánságműsor 13.00 Juice: délutáni .üdítő"zenés műsor 14.00 Hazafele: délutáni „hazavezető”; 16.00 Aktív weekend: hét végi zenés műsor; 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kíván­ságműsor; 21.00 Tornádó: mixes bulizenék; 23.00 Aktív night éjszakai zenei válogatás. akth@aktjvradio.hu Muzeális Szivattyú Dobapusztán. Meghívott szakemberek és vendégek nézik a százhúsz éves szivattyútelepet Dobán, miután hivatalosan is megkezdődött a Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Csataszög, Hunyadfalva és Dobapuszta településeket érintő belvízfőcsatorna Európai Unió által támogatott rekonstrukciója. euhhee Ezek a fiatal srácok tehetsé­ges zenészek. Ez már az első albumuk alapján tetten érhe­tő volt, ám az Anti Fitness Club második albuma újabb bizonyíték arra, hogy ne ítél­jünk külsőségek alapján. Rá­juk verik könnyen, hogy di­______________ vatot lova­go inak meg, az emós stí­lust, de sze­rintem ez nem igaz. Bár a me­lankolikus szövegekben tet­ten érhetők ezek a stílusje­gyek, de a zene nagyon elsza­kad attól, amire a kinézetük alapján következtethetnénk. És ha már a szövegeknél tar­tunk, meg kell állapítani, hogy a dalok szövegírója, Molnár Tamás énekes na­gyon telibe találja korosztá­lya gondjait, érzelmeit, prob­lémáit. Amúgy le a kalappal előtte, hiszen a zeneszerzés is az ő érdeme. És ezek a ze­nék valóban fogósak, erősek. Igazi összhang működik az együttesben, a témákat jól el­találták, a számok nem ülnek le sehol az album végégig, ak­kor is csak azért, mert a Más ölel át egy lassúbb tétel. A le­mezen helyet kapott egy bó- nuszfelvétel is legvégül, amelyben Molnár Tamás éne­kel duettet Tóth Gabival, aki az együtteshez hangjában, öl­tözékében és viselkedésében is telitalálat. Bővebben: SZ0U0N.hu/Le mezajánló (Anti Fitness Club: LéleKzet. Kiadó: mTon) ■ B. Gy. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ EL ADÓ Látrányban, Balatonlellétől 4 km-re egy új építésű családi ház. A ház domboldalon he­lyezkedik el. Tetőtér: 3 parkettás szoba, gard­róbszoba, sarokkáddal, wc-vel ellátott fürdő­szoba. Alsó rész: amerikai konyhás nappali, konyha és a nappali kövezve van, zuhanykabi­nos fürdőszoba, wc. A ház riasztóval van ellát­va. A balatonlellei fürdő 5 perc alatt elérhető. Képet küldök! Ir.ár: 19 M Ft. 06709386717, 06309994639.-------------------------------------------------------------------------386740’ SZ OLNOK, Ságvári krt.-on két lakásból kialakí­tott egy plusz két fél szobás, nappalis két für­dőszobás, lakás eladó. A lakások két helyrajzi számmal és közművekkel rendelkeznek ezáltal bármikor két külön álló lakássá visszaalakítha- tóak. Érd.: 06-30/496-0628, 56/342-674.-------------------------------------------------------------------------*386901* SZOLNOK, Dobó István úti 2 éve épült, 100 m2-es, exkluzív, klímás, 3 szoba+nappalis la­kás, garázzsal együtt igényesnek eladó. Kisebb lakást beszámítok 8 M Ft-ig. I.ár: 22.9 M FL 30/389-5694.-------------------------------------------------------------------------*387113* SZOLNOKON, Vörösmarty úti, csendes, 36 m2- es, erkélyes lakás, tárolóval ♦ kert + kocsibe­álló 7.6 M Ft-ért eladó. 20/937-6033.-------------------------------------------------------------------------*387542* SZOLNOK egyik legforgalmasabb helyén, kitű­nő parkolási lehetőséggel, 52 m2 üzlethelyiség eladó. 06-30/228-3516. —-------------------------------------------------------------­-------387564­TÉ GLA építésű, 60 m2-es, felújított, kis rezsijű lakás Meder úton eladó. Érd.: 17 óra után 30/230-2220, 30/9038-928.------—--------------------------------------------------------------387743* 8 É PÍTÉSI telek körbekerítve, feltöltve Szajol- ban eladó. 06-30/7484-114.--------------------------------------------------------—-----•387780­SZ OLNOK, Alcsiszigeten, a Vízpart krt. közelé­ben tégla építésű, összkomfortos nyaraló 555 m!-es telken eladó. I.ár. 4.6 M Ft. 20/396- 0918.-------------------------------------------------------------------------*387783* GARÁZS SZOLNOKON, a „vosztoki" toronyháznál ga­rázs eladó. 06-30/228-3516.------------------------------------------------------------------------*387565* JÁ RMŰ AUTÓJÁT megvenném 0-15 évesig. 30/557- 9103.-------------------------------------------------------------------------*387655* 8 ELEKTROMOS kocsi eladó. 06-20/590- 4519.------------------------------------------------------------------------*387769* WJ TÓÜV6G 93 KFT. Szélvédők, oldalüvegek -rrm* eladasa, beszerelese sekurit személygépkocsihoz, teherautóhoz, kamionhoz és buszokhoz ; Kavicsfelverödés javítása jj^ ragasztók és kJ VARTA akkumulátorok értékesítése 3M autóüveg fóliázás Láthatatlan védelem fóliával a karosszériára kavicsok ellen Napvédő és betekintésvédelmi fóliák lakóházak ablakaira, ajtóira Szolnok, Thököly út 85. Tel.: 56/514-537. Nyitva hétfőtől péntekig: 8.00 16.30 óráig. 8BÜFÉK0CSI friss műszakival, érintésvéde­lemmel, működési engedéllyel, teljes beren­dezéssel eladó. Egyszerű személygépkocsi csere érdekel, 6 éves korig, értékegyeztetés­sel. Irányár: 1,2 M FL Érd.: 06-20/5631­812. *387105* GÉPEK MTZ-80-82, JUMZ-65 traktorokat EO-26-21 és BH-025 tolólapos árokásót veszek, bármi­lyen állapotban. +3630/99-88-777.------------------ *379484* KE LTETÖGÉPEK www.plmaschine.hu Tel./fax: 23/389-371.-------------------------------------------------------------------------*381745* 1982-ES MTZ eladó. Tel.: 30/743-3381.------------------------------------------------------------------------*386967* FO GASOS kombinátor 2.5 és 3.6 m-es jó álla­potban eladó. Érd.: 06-70/587-2400.-------------------------------------------------------------------------*387627* _________OKTATÁS_________ AK CIÓS B kát tanfolyamok indulnak március 27-én 9.00-kor hétvégés, 29-én 8-kor délelőttös, 16.30-kor délutános foglalkozásokkal. www.favoritautosiskola.hu, 30/943-4327. —-----------------------------------------------------------------*386263* VO LT hivatásos és szerződéses katonák jelent­kezését várjuk ingyenes kazánkezelöi tanfo­lyamra a norvég alap támogatásával. Sztáv Zrt. Jelentkezni: 56/514-881 telefonon.-------------------------------------------------------------------------*386821* AKCIÓS "B„ kategóriás és motoros (Al-Ak-A moped) tanfolyamot indít az INDEX KFT. 2010. március 29-én 16.30 énkor Szolnokon a Százados út tsz, alatt Jelentkezni lehet a tanfolyam indulásakor a helyszínen vagy telefonon: 56/512-213,429-767,20/7717-117 PINGVIN Autósiskola B kát. tanfolyamot indít, 03.29-én 17 órakor. Elmélet 10 E Ft, vezetés 2 E Ft/óra. 30/935-4242.------------------------------------------------------------------------*387069* PÁ ROS AKCIÓ a Sprint autósiskolában (Szolnok Ispán krt. 1.). Kezdés: 03.27-én 9.00 órakor hétvégi és 29-én 16.30 órakor délutános foglalkozások­kal. Érd.: 70/364-0419. SALYI SULI akciós B kát. tanfolyamot indít ápr. 7-én 16.30 órakor. Érd.: 20/428-1317, www.salyi- suli.hu---------------:---------------------------------------------------------*387658* VA DÁSZ, VADTENYÉSZTŐ képzés indul Szolnokon, www.rebean.hu, 30/239-4580.----------- ----------------------—-----------------—■---------*387703* TŰ ZVÉDELMI ELŐADÓI képzés Szolnokon, www.rebean.hu, 30/239- 4580.-------------------------------------------------------------------------*387707* BIZTONSÁGSZERVEZŐI képzés Szolnokon, www.rebean.hu, 30/239- 4580.-------------------------------------------------------------------------*387712* TAVASZI MOTOROS AKCIÓ* AZ INDEX KFT,-nél! hívja központi TELEFONSZÁMAINKAT! 56/512-213, 20/7717-111 AKKR.SZ.: 0369 FNYSZ.: 16-0277-04 i *2010. március 31-ig. \ (Folytatás a 14. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents