Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-26 / 71. szám
ELETMOD hhhi ÍNYENCSÉGEK Senki se remegjen a kocsonyától télbúcsúztató Mutatós étkek a finom falatokból - friss zöldséggel, tormával Kocsonyahúsnak a sertés feje, lába, farka, illetve a bőrke használható, darabokra vágva. Készülhet csirkeaprólékból is, ebből is a láb és a nyak a legalkalmasabb. A kocsonya akkor lesz áttetsző, ha főzés közben a víz éppen csak „gyöngyözik”. AS-összeállítás A kocsonyakészítés nem ördöngösség. A titka a csontokból és a bőrökből kifövő zselatinban rejlik. Ettől lesz szépen remegő az étel. Aki biztosra akar menni, keverjen a főzőlébe készen kapható étkezési zselatint, így nem történhet meg, hogy folyós marad a leve. Mutatós a kocsonya, ha a tálkákba félbevágott főtt tojást, zöldséget (répát, borsót) is helyez, és így hagyja megdermedni. Ettől válik különlegessé is, hiszen a háziasszony fantáziáján múlik, milyen látványos lesz. Kínálhatja az edényben, vagy kiboríthatja tálcára, így még egyszerűbb körbedíszíteni. Jól illenek hozzá a tavasz friss zöldségei (újhagyma, retek), s nagyon finom tormával. Egy szelet puha fehér kenyérrel kitűnő vacsora, és vendégvárónak is megteszi. Tárkonyos kocsonya HOZZÁVALÓK 6 SZEMÉLYRE: 2 kg ßl, farok, köröm vegyesen, 15 dkg sárgarépa, 15 dkg gyökér, 1 nagy fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 10 szem egész bors, 4 szál tárkony, 4 ek. reszelt torma, 1 ek. tárkonyecet ELKÉSZÍTÉS 1. A ßleket, farkakat, körmöket tisztítsa meg, és annyi vízben, amennyi ellepi, forralja fel. Tegye takarékra, és szedje le a habját. Közben tisztítsa meg a zöldségeket, és vágja nagyobb darabokra. Ha már nincs több habja, tegye bele a zöldségeket, és főZZé tovább. Ha ismét van habja, távolítsa el, és tegye bele a borsot, a tárkonyt. Szükség esetén pótolja a vizet (de a kiinduló víz mennyiségének redukálódnia kell, majdnem a felére, mire elkészül a kocsonya). 2. Addig főzze (kb. 3 óra), atníg a körömcsontok kifordulnak. Húzza félre, klósít pihentesse, majd szűrje le. A csontokat dobja ki, és a főtt disznóságo kát vágja kisebb darabokra. 3. Tegye tányérokra a húsdarabokat, ízlés szerint rakja melléjük a főtt zöldséget is. Merje rá a levet, és hűvös helyen der- messze meg. Tálalásnál kevés tárkonyecettel összekevert reszelt tormát kínáljon mellé. Zöldséges tojáskocsonya HOZZÁVALÓK 6 SZEMÉLYRE: 15 dkg karfiol 15 dkg brokkoli 1 sárgarépa 15 dkg zöldborsó (mélyhűtött) 7 tojás 1,5 dl tejszín 1 csipet szerecsendió ELKÉSZÍTÉS l. A brokkolit és a karfiolt szedje apró rózsákra, mossa meg. A sárgarépát hámozza meg, vágja kis kockákra. Sós, forró vízben (kütön-külön) félig főzze meg a zöldségeket, a borsót is. Szűrje le, hagyja kihűlni. 2. A tojásokat keverje össze a tejszínnel, ízesítse sóval, borssal, szerecsendióval. A sütőt melegítse elő 160 °C-ra. Őzge- rincformát béleljen ki folpackkal úgy, hogy bőven túllógjon a formán. Szórja bele a zöldségeket, és öntse rá a tojásos tejszínt. A tetejére hajtsa vissza a lelógó fóliát, és a formát tegye mély tepsibe. Öntsön köré vizet, és a sütőben kb. 20 percig gőzölje. 3. Amikor megkeményedett, borítsa ki a formából, és szeletelje fel. Salátával, zöldségekkel díszítse. Csülökkocsonya HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 2 bőrös csülök, 2 sárgarépa, 2 fej hagyma, 8 gerezd fokhagyma, 2 ek. borecet, 1 csípős paprika, 1 ek. zselatin ELKÉSZÍTÉS 1. A csülköket tisztítsa meg, tegye nagy fazékba, öntsön rájuk 2 liter vizet. Adja hozzá a megtisztított répát, hagymát, fokhagymát, 10 szem borsot, a borecetet, a paprikát, forralja fel, és lassú tűzön főzze kb. 3 órát. 2. A húst vegye ki, szűrje le a levet, és forralja fel. A zselatint keverje el hideg vízben, öntse a forró leveshez, és 1 percig forralja. Hagyja 20 percig ülepedni. Óvatosan még egyszer szűrje át. 3. A csülköket csontozza ki, a húst vágja kis darabokra, és tegye tányérokba. Öntse rá a levet, és a hűtőben dermessze meg. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZÁS csütörtök EGÉSZSÉG ►péntek ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Kitalálni nehéz - Mit főzzek holnap? a legtöbb háziasszony szerint a legnehezebb azt kitalálni, hogy mi legyen az ebéd, a vacsora. Az új MiNDMEGETTE magazinban egy hétre való összeállítást talál az olvasó. Emellett sok érdekességet, híreket, terítési ötleteket, tanácsokat olvashatnak a lapban, amely az internetes receptoldal magazin változata. , -daitfiMawK.. . ~ ■ 4, ,.y ä Mindmegette a ....... '■'magazin Domborodó pikkelyek, aromás gyümölcshús a friss ananász levelei üde zöldek, illata kellemes. Minél jobban kidomborodnak a pikkelyei, annál aromá- sabb a gyümölcs húsa. Felvágva több napig eltarthatja a hűtőben, ha vágási felületével cukrozott tányérra borítja. Nem baj, ha túl kemény, megpuhul a grízgaluska A túl kemény grízgaluskát vegye ki a levesből, és tegye 10 percre hideg vízbe. Ezután tegye vissza a forró levesbe, és melegítse át. Ettől a gríz megduzzad, és a galuska könnyű, levegős lesz. És ugyanolyan finom, persze annak, aki szereti. Nem szükséges kettő helyett enni terhesség Sok vastartalmú élelmiszert fogyasszanak a kisbabát várók Áldott állapotban a nők hajlamosak „kettő helyett enni”. Csakhogy a terhesség első hat hónapjában a szervezetnek nincs szüksége többletkalóriára, az utolsó három hónapban is csak mintegy napi 200 kcal pluszra. Fontos azonban, hogy a kismama minél többféle egészséges ételt fogyasszon, és amikor csak lehetséges, a gyári készítmények helyett friss élelmiszert válasszon. Minél kevesebb adalékanyag jut a szervezetbe, annál jobb. A fehérjebevitelt ajánlott növelni, napi két kisebb adag sovány hús, hal, tojás, hüvelyes vagy dióféle bőven elég. A terhesség alatt több kalciumra is szükség van - napi kéthárom adag tejtermékből ez biztosítható. Ilyenkor nő a D-vita- min-szükséglet is, ezért jó több órát a szabadban tölteni. Emellett fogyasszon D-vitamin-tartal- mú élelmiszereket, például zsíros húsú halat és tojást, esetleg vitaminkészítményt is. A terhesség elején az orvos ellenőrzi, hogy a szervezet elegendő vastartalékkal rendelkezik-e. A vasfelszívódás ilyenkor intenzívebb, ezért több vasat tartalmazó élelmiszert tanácsos fogyasztani: vörös hűsokat, tojást, hüvelyeseket, dió- és mogyoróféléket. A tea gátolja a vas felszívódását, ezért inkább étkezések között igya. Ami az alkoholt illeti, a terhesség alatt tilos! ■ A Gyári helyett inkább frisset... Gyomorégés ellen csökkentsük az adagokat amikor a magzat már olyan nagy, hogy nyomja az anya gyomrát, további panaszok léphetnek fel. A gyomorsav visszajut a nyelőcsőbe, gyomorégést okozva, és az emésztéssel is gondok támadhatnak. Épp ezért kerülje a zsíros ételeket, egyszerre kisebb adagokat fogyasszon. Késő este pedig egyáltalán ne egyen. A gyomrot megnyugtató italokat, hideg vizet, gyömbér- vagy borsmen- tateát fogyasszon. Száraz minőségi vöröset keresnek a piaristák A Piarista Rend Magyarországi Rendtartománya borválogatást rendez, amelyre várják a magyar termelők borait. Régi hagyományokat szeretnének ezzel újjáéleszteni. A piaristák 1642 óta Magyarországon számos iskolát alapítót- ■ A borvetélketak, birtokaikon sző- dőre március löt is termesztettek, végéig lehet s bort készítettek. jelentkezni. Tavaly rendezték meg először ezt a válogatást, ahol a száraz minőségi fehérborok versenyeztek Tokaj és a Balaton vidékéről. A 2009. Év Piarista Bora díjat Nyári Ödön Szentgyörgy-hegyi szürkebarátja és a Gróf Degen- feld Szőlőbirtok tokaji furmintja nyerte el. Az idén a száraz minőségi vörösborok 1000- 2000 palackos nagyságú tételei között válogat a borszakértőkből és a rend vezetőiből álló zsűri. A kiválasztott bor teljes mennyiségét felvásárolják, s az év piarista boraként forgalomba hozzák a termelő nevének a feltüntetésével. A nemes vetélkedőre 2010. március 31-ig lehet jelentkezni. Részletek a www.piarista.hu honlapon, kérdéseit elküldheti a piaristabor@gmail.com címre és felteheti a +36-20-331-80-27-es telefonszámon. ■