Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-25 / 70. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK FELSŐFOKON Különleges előadások a bűnmegelőzés jegyében Nemzetközi játék idehaza marketing Egyfajta nagyköveti szerepet is betölt a főiskola Intézményenként tíz-tíz hallgató vesz részt a programban, akik hét fős, vegyes nemzetiségű csapatokban versenyeznek A Szolnoki Főiskola és a Bűn­megelőzők Országos Szakmai Szövetsége „Bűnmegelőzési Pik­nik” főcímmel indít kriminálpre- vencíós előadás-sorozatot. En­nek témái - nagy valószínűség­gel — a főiskolai hallgatók mellett a város és környéke értelmiségi rétegének érdeklődését is felkel­ti. Az interaktív előadások hely­színe a Főiskolai Campus lesz. Az első előadásra hamarosan, március 31-én kerül sor. Az elő­adó egyfelől az INEOA (Nemzet­közi Tisztek Kábítószer Ellenes Szövetsége) főtisztje, másfelől a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének (IBSSA) tagja. Nyolc éve vezető­je a BMOSZSZ Drogprevenciós Szakszolgálatának. Azóta több ezer 13-25 éves tanulót, főiskolai hallgatót győzött meg arról, hogy „szertelenül” lehet igazán bol­dog és sikeres az életünk. Több ezer kortárs oktató kép­zését vállalta az ország számos településén, mert meggyőződé­se, a drogprevenció az egyik leg­eredményesebb módszere még igen sokáig ez lesz. Hangulatos „anyagismeret” óráin a jelenlé­vők szinte észrevétlenül válnak együttműködő partnerré. A Bűn­megelőzők Országos Szakmai Szövetsége működésének 10. év­fordulóján „Aranyérmes Előadó” kitüntetést kapott. A jövő hét szerdán 14 óra 30 perckor „Nonstop-Drogstop” al­címmel kezdődik a bűnmegelő­zési piknik. Mindazok, akik a prevention@freemail.hu e-mail címen bejelentkeznek, szemé­lyes megjelenésük alkalmával a regisztrációnál konferenciaaján­dékot kapnak. Áprilisban még kétszer látják vendégül a szervezők Szolnok és a régió pedagógusait. A követke­ző téma április 19-én a Biztonsá­gos Iskola Mozgalom, ezen belül az iskolai agresszió „természet­rajza” lesz. Elismert elméleti és gyakorlati szakemberek mutat­ják be, mennyi mindent tehet­nek a nevelők a szociális kompe­tencia fejlesztéséért, a proszociá- lis értékek tudatosításáért. A Szolnoki Főiskola és a Bűn­megelőzők Országos Szakmai Szövetsége április 27-én várja azokat is, akiket a párkapcsolati erőszak ok-okozati összefüggése érdekel. S úgy gondolják, a meg­előzés módszereinek megisme­rése hasznos dolog. ■ Hat külföldi felsőoktatási intézmény részvételével rendezik meg azt a külön­leges programot a Szolno­ki Főiskolán, amelyen a résztvevők marketingis­mereteiket is bővíthetik. Munkatársunktól A Szolnoki Főiskola március 16 és 26 között ó külföldi felsőokta­tási intézmény (egy török, egy francia, két belga és két finn) részvételével Szolnokon rendez különleges programot. Neveze­tesen „A munkáltatók által igé­nyelt készségek és menedzs­mentmódszerek fejlesztése egy szimulált európai üzleti környe­zetben” nevű marketing-straté­giai versenyt, egy úgynevezett Erasmus Intenzív Program ke­retében. Intézményenként 10-10 hallgató vesz részt ebben, akik 7 fős, vegyes nemzetiségű csapa­tokban versenyeznek. A hallga­tók kiválasztása a résztvevők ál­tal előre meghatározott szem­pontok alapján történt, nyílt to­borzást, meghallgatást követően. Az intenzív program alatt a hallgatók egy marketingstraté­giai szimulációs játék, a Mark­strat segítségével marketing-, menedzsment- és döntéselméle­ti ismereteiket bővítik, s a kü­lönböző tudományterületeken korábban megszerzett tudásu­kat foglalják össze. A szimuláci­ós játék során a hallgatók 10 munkacsoportban termékeket fejlesztenek, illetve új terméke­ket vezetnek be egy virtuális pi­acra. Döntenek az alkalmazandó marketing- és menedzsment- stratégiáról, s annak megvalósí­tásáról minden döntési ciklus­ban. A hallgatóknak a játék ele­jén, közben és a legvégén be kell mutatniuk az elért eredményei­ket és azokat meg kell indokolni­uk. A projekt kiemelt célja a munkavállaláshoz szükséges A fentiek mellett a verseny egyik fő célja a kulturális kü­lönbözőség okozta kihívásokra való felkészítés a gyakorlatban. De a kultúraközi különbségek­ből eredő élmény megszerzése, illetve a különféle nemzetek kö­zötti hídépítés is a célkitűzések között szerepelt. A Szolnoki Fő­iskola egyfajta nagykövet szere­készségek fejlesztése és elsajátí­tása. így a hallgatók munkáltatói és munkavállalói pozíciókban je­lennek meg, állásokat pályáz­nak meg, felveszik a legmegfele­lőbb munkatársakat. Megtanul­ják, hogyan tudnak hatékonyan kommunikálni akár munkálta­tóként, akár munkavállalóként. A hallgatók az iskolarendsze­rű felsőoktatás keretein belül rengeteg tudásra tesznek szert különböző tudományterülete­ken. Ám megszerzett tudásuk sok esetben tantárgyanként éle­sen elkülönül egymástól. A leg­több felsőoktatási intézmény még mindig nem ismerte fel a szükségességét, megvalósítási módját annak, hogy a megszer­pet is betölt, hiszen a program­ban egy török egyetem hallga­tói is részt vesznek. ezáltal más európai nemzetek hallgatói megtanulnak velük együtt dolgozni és rájönnek ar­ra, hogy ők is ugyanolyan em­berek, mint bármely más euró­pai nemzet lakói, ugyanolyan életet élnek mint mi. Ahhoz, zett tudást valamilyen módon össze kell foglalni. Azt, hogy a hallgatóknak az egyes tudo­mányterületek gyakorlati élet­ben megvalósuló egymásra ha­tását szemléltetni kell, azt tuda­tosítani kell bennük. Ez az in­tenzív program erre a nehezen megoldható problémára kínál megoldást. Az intenzív program Szolnok­nak is fontos. A most diákként idelátogató külföldi fiatalok a jö­vő üzletemberei, a program ke­retében nemcsak a főiskolát, ha­nem Szolnokot is megismerik. Az itt szerzett kellemes élménye­iket magukkal viszik, és meg­osztják hazájukban családjuk­kal, barátaikkal, ismerőseikkel. hogy a résztvevők hatékonyan tudjanak együttműködni meg kell tanulniuk a különböző kultúrákból érkezett társaikkal hatékonyan kommunikálni. sok esetben ez azonban meglehetősen egyedi, kreatív, akár nem szóbeli elemeket is magában foglaló kihívást je­lentő feladat számukra. Szolnoki Főiskola Már túravezetést is tanulhatnak a hallgatók A mezőgazdasági tanszék febru­ár 8-tól gyalog-, kerékpár- és hor- gásztúravezető-képzéseket indí­tott a nappali tagozaton és a fel­nőtt oktatásban tanuló hallgatók számára. A Szolnoki Főiskola kö­zel 10 millió forint támogatást nyert a Szolnok Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata által meg­hirdetett „Környezettudatos ne­velés és a fenntarthatóság peda­gógiája” című norvég alapú pá­lyázaton „Túravezető képzés jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben” projekt címmel. A közel 50 fő érdeklődő közül a szemeszter végén 1 hetes nor­végjai tanulmányi úton vehet részt az a 10 hallgató, akik a fél­év során kiemelkedő teljesít­ményt nyújtanak, sikeresen vizs­gáznak és társalgási szinten be­szélnek angolul. A kiutazás so­rán tapasztalatokat szerezhetnek a norvég túravezetés rejtelmeiről. A kirándulások alkalmával bele­kóstolhatnak a horgászat, a hegy­mászás, a hegyi kerékpározás és a nordic walking (botos séta) nyújtotta izgalmakba is. ■ A legjobbak tanulmányi úton vehetnek részt. Az oktatás és a tereptúrák a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetjáró Szövetség elnöké­nek, Vajk Ödönnek, valamint a Mezőtúri Horgász Egyesület hor­gászmesterének, Pongrácz Zol­tánnak, illetve halőrének, Tor Im­rének a segítségével, támogatá­sával zajlanak le. Az eddigi terep- gyakorlatok során a részvevők 18 kilométeres gyalogtúrát tettek a Pelikán túraútvonalon, illetve ha­sonló távot a pusztabánrévei ki­rándulás alkalmával. Március 6- án a szolnoki csata alkalmából nordic walking edzést tartottak a Széchenyi parkerdőben. A botos gyaloglás lényege, hogy egy pár speciális nordic bot segítségével kímélő módon fejleszthetjük ál­lóképességünket, javíthatjuk tar­tásunkat, ezzel csökkentve a hát- és derékfájást. ■ Az eltérő kultúrák megismerése egyfajta hídépítés a nemzetek között Cseh Sándor a főiskola után sem hagy fel a tanulással portré A vízilabdások vezetőedzője a kereskedelmi szakra jár, egyik kedvenc tantárgya a számvitel Lehet mondani, hogy ifjú Cseh Sándor génjeiben hordozza a ví­zilabdát, hiszen édesapja egyko­ron kiváló játékos volt Szolno­kon. Mindenesetre Sanyi hétesz­tendős kora óta szerepel szolno­ki színekben. Az irányító posz­ton szereplő játékos végigjárta a szamárlétrát, és már 17 éves ko­rában bemutatkozott a felnőtt csapatban. Miután gyökeret vert a Tisza-parti gárdában, kipróbál­ta az idegenlégiósok cseppet sem könnyű életét. Többek kö­zött szerepelt a svájci, a német, az olasz, sőt még a szaúd-arábi- ai bajnokságban is, nem keve­sebb, mint hét esztendőt töltött külföldön. Később megfordult az Eger és az Ybl-Főiskola színei­ben is. Öt esztendeje viszont úgy döntött, hogy felhagy a légi­ósélettel, és haza költözik Szol­nokra. Már csak azért is, mert Sándor nős, és két fiú gyermek édesapja. Miután hazatért, je­lentkezett a Szolnoki Főiskolára, ahol előbb a külgazdasági szak­ra vették fel, később azonban át­nyergelt a kereskedelmi szakra.- Az egyik munkahelyemen úgy éreztem, hogy előrébb tud­nék lépni a ranglétrán, ha lenne egy diplomám - kezdte a beszél­getést. - Belefogtam a család, és az edzések mellett a tanulásba. Nem könnyű, mert délelőtt edzés, a délután a családé, este már ismét az uszodában vagyok. Ráadásul szombaton este a fel­nőtteknek, míg vasárnap dél­előtt az ifiknek van bajnoki meccsük. És ez így megy szep­tembertől májusig. Ami az iskolát illeti izgalmas és érdekes a tananyag, melynek elsa­Cseh Sándor SZÜLETETT: 1976. 09. 05. Szol­nok. PÁLYAFUTÁSA: Játékosként: 274 OB I-es mérkőzés, után­pótlás-válogatott. Edzőként: 45 OB I-es mérkőzés. család: Nős, két gyermek édesapja. hobbi: amerikai foci, főzés. játításával nincs különösebb prob­lémám. Egyik kedvenc tantár­gyam a számvitel, azt gondolom, hogy később a banki szakirány fe­lé is haladhatok. Még két félévem hátra van, most már készítenem kell a diplomamunkámat is. A né­met szakmai nyelvvizsgát is le akarom tenni minél hamarabb. Ha meglesz a diplomám sem aka­rok felhagyni a tanulással. Elkép­zelhető, hogy felveszek egy másik szakot, ami lehet a számvitel és könyvvitel, de az is elképzelhető, hogy a közgazdasági egyetem lesz számomra a következő állomás. Egy biztos, hogy a Szolnoki Főis­kola ad számomra egy piacképes diplomát, ám ha folytatom a tanu­lást, jó alapokkal léphetek tovább az egyetemre - mondta a 33 esz­tendős Cseh Sándor. Aki nem mel­lesleg, immár két esztendeje, a Fő­iskola-Közgép VSC csapatának ve­zetőedzője. ■ Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelent meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. Cseh Sándor (guggol) épp csapatával beszélget

Next

/
Thumbnails
Contents