Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-20 / 66. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 20., SZOMBAT JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Újabb haláleset Berényben veszély Az egész ház berobbanhat egyetlen cigarettától A tűz észlelésekor már nem lehetett segíteni az elhunyt jászberényi férfin. A tűzoltók és a rendőrök közösen vizsgálják az eset körülményeit. A fagyasztott csirke is támadóeszköz lehet Egyelőre nem tudni, miért rontott egy jászberényi nő csütörtökön a postásra, akit sérülései miatt kórházba kelleti vinni. Az első információk szerint még azt lehetett tudni, hogy a postás ajánlott küldeményt vitt a megadott címre—erről szerkesztőségünket Hajdúné Budai Orsolya, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense tájékoztatta. Eszerint a Szabadság tér egyik társasházának lakója és a postás beszélgetésbe elegyedett, ami vitába torkollott és tettleges- ségig fajult. Végül a nő — több helyről származó, de meg nem erősített információk szerint - egy fagyasztott csirkével többször fejbe verte a kézbesítőt, aki ennek következtében összeesett. Mint megtudtuk, a postás elvesztette az eszméletét, valószínűleg agyrázkódást is szenvedett. A verekedő nőt a helyszínen elfogták és a herényi kapitányságon kezdték meg a kihallgatását. A SZ0U0N.hu hírportálon olvasható az esettel kapcsolatban szerzett egyéb információ is. Állítólag az érintett hölgy a levél- szekrényére helyezett üzenettel hívta fel a postást lakásába, segítséget kért a fűtőtest szerelésében. A postás segítőkészen fel is ment a nő lakására, hogy eleget tegyen a kérésnek. Amikor azonban lehajolt a fűtőtesthez, a nő egy fagyasztott csirkével nagy erővel fejbe vágta úgy, hogy a szerencsétlen ember füle leszakadt. A férfi a lakásból kirohanva kért segítséget. A történet itt azonban nem ér véget. Forrásunk szerint a nő állítólag azért vágta fejbe a postást, hogy megszerezze a nála lévő pénzt. A postás fülét a kórházban műtéttel varrták vissza. A fent leírtak valóságtartalmáról megkérdeztük a herényi kapitányságot is. Halmai Ferenc rendőr alezredes, a kapitányság parancsnoka a jelenleg is tartó vizsgálatok miatt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést. Azt azonban elmondta, egyelőre a két személy közötti konfrontáció részleteit vizsgálják, a rablás kísérlete azonban nem merült fel. ■ B. Cs. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0IJ0N.hu hírportálon olvashatók. Rövid idő leforgása alatt immár a második halálos áldozatot követelő tűzesetről kellett beszámolniuk Jászberény tűzoltóinak. Tegnap ugyanis ismét - nagy valószínűséggel — az okozta egy ember halálát, hogy az ágyában rágyújtott, de dohányzás közben elaludt, az ágya pedig kigyulladt. Banka Csaba Már csak a halál beálltát tudták megállapítani a kiérkező mentők, annál a férfinál, akinek házában péntek reggel keletkezett tűz. Mint azt Nagy Attila a Jászberényi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokhelyettese elmondta, reggel fél nyolckor érkezett riasztás a tűzoltóságra. Már a jelzéskor tudatták a tűzoltókkal, hogy nagy valószínűséggel emberélet is veszélybe került, hiszen laknak a házban. A tűzoltók értesítették a mentőket és a rendőrséget is. Egy szobában keletkeztek a lángok, de lényegében csak az ágy és annak környéke égett meg. A tűzvizsgálók és a rendőrség szakértői közösen elemezték a történteket a helyszínen. Hivatalos vizsgálati eredmény természetesen még nincsen, de nagy valószínűséggel a felnőtt férfi az ágyban dohányzott és közben elaludt, az égő cigarettától pedig lángra lobbant az ágya. Mint azt a parancsnokhelyettes hozzátette, ügyeietüket a férfi édesapja riasztotta, aki a ház egy különálló lakrészében tartózkodott. Amikorra észlelte a történteket, a szivárgó füstöt, már nem volt mit tenni. Maga kezdte meg az oltást, de segíteni már nem lehetett a fián. Néhány héttel ezelőtt a herényi határban, a Neszűr egyik kis házában történtek hasonló események. Akkor is az égve felejtett cigaretta miatt halt meg az ágyában alvó férfi, s ott sem tudszerencsere összességében csak ritkán okoznak halálos tragédiát az égő cigaretta miatt fellobbanó lángok a kistérségben, mégis lakástüzek ■ egész sora keletkezett az elmúlt években az őrizetlenül hagyott cigi miatt a Jászságtők már segíteni az oltást megkezdő szomszédok.- Nincs olyan jellemző időszak, olyan behatárolható tényező, amely a hasonló esetek halmozódását indokolná vagy magyarázná - mondta Nagy Attila érdeklődésünkre. - Van úgy, hogy gyors egymásutánban történnek hasonló tragédiák, azt követően pedig éveken át nem kell hasonló esethez vonulnunk. Sokszor az alkoholos befolyásoltság is közrejátszik az ilyen halálesetek bekövetkeztekor. A parancsnokhelyettes rávilágított, egyáltalán nem biztos, hogy az égve felejtett cigaretta lángra lobbantja az ágyat, vagy a körülötte lévő éghető anyagokat, de mégis halált okoz. - Volt rá példa korábban, hogy a cigi parazsa az alvó ember ruhájára esett, de azt ban. Az asztalon lévő hamutartóból az újságokra boruló parázs, az éjjeli szekrényen kigyűjtött lámpaemyő, az égő asztalterítőig számos módon indulhat el egy olyan eseménysor, ami az egész lakás kiégéséhez is vezet. nem gyújtotta fel. A parázs miatt keletkezett füst - koncentráltan jelenik meg ilyenkor a szénmon- oxid, a széndioxid, és különböző cianidok is — azonban elegendő volt a végzetes füstmérgezéshez. Ráadásul még extrémebb eseménysort is produkálhat egy égve felejtett cigaretta. - Hosszú évekkel ezelőtt Jászapátin hasonlóképp a mostani esetekhez egy férfi ágyában dohányozva aludt el, az égő cigaretta pedig az ágyneműt meggyújtva az egész lakás kiégését okozta, s a férfi már akkor elhunyt. Csakhogy - valószínű a jó szigetelés miatt - az oxigént elfogyasztva az égés ugyan megszűnt, de a házbelső nem hűlt le. Amikor pedig másnap reggel az egyik hozzátartozó megérkezett és megnyitotta az ajtót, a felforrósodott gázok ismét oxigént kapva hatalmasat robbanva gyulladtak be. A hozzátartozó szerencsére nem sérült meg súlyosan, a légnyomás csak kisebb sérüléseket okozott. Halálesetek a káreseményeknél a Jászságban Év Elhunytak 2008 3 2009 6 2010* 2 (*2010. március 19-ig) FORRÁS: JÁSZBERÉNY HIVATÁSOS TŰZOLTÓSÁG Kívül belül megújul a faluház jánoshida képviselő-testülete csütörtöki ülésén arról döntött, hogy pályázati pénzből külsőleg megújuló faluházat belülről is rendbe teszi. Lecserélik a vizesblokkokat, kifestik a termeket, új burkolattal látják el az épületbelsőt. A munkára 4,8 millió forintot szán a testület a falu kötvénykibocsátásának hozamából. Az itt működő tele- ház, könyvtár és nyugdíjasklub termei várhatóan a külső felújítással együtt, május végérre készülnek el. Egy hónap és kész az üzemcsarnok április végére befejeződik annak az üzemcsarnoknak az építése, amelyet a jász- fényszarui önkormányzat által létrehozott cég építtet. A 264 millió forintos beruházás átadásának apropóján többek között szakkonferenciát terveznek a jászfényszaruiak. Nyolc utcában lesz szilárd burkolat hétfőn nyolc utcában indul útépítés Jászárokszálláson. A beruházás költsége több mint 53 millió forint, amelyet saját erőből finanszíroz a település. — A kivitelezési árajánlatok közül a legolcsóbbat választottuk, de jó nevű cégről van szó, ezért várhatóan a minőség is garantált — mondta Gergely Zoltán polgármester. Nyolc utcában 2900 köbméter földet termelnek ki az alapból, amit az ipari park árvíztől veszélyeztetett területére szállítanak. A lengyel-magyar barátság napja közösen ünnepel Jászapáti és Láncút a következő héten. Hétfőn lengyel testvér- városi delegáció érkezik a városba, amely küldöttség tagjai képviselik országukat is hazánkban a lengyel-magyar barátság napján. így a jászapátiak a négy tagú lengyel delegációval közösen, Láncút járás jegyzőjének vezetésével kedden Budapestre látogatnak a központi ünnepségre. A látogatás célja még, hogy egyeztessék a közös programjaikat. Életveszély az égve hagyott cigaretta Formaruhát akarnak a szentandrási polgárőrök Egy éve márciusban, 34 fővel alakult a Jászszentandrási Polgárőr Egyesület. Az évforduló apropóján szombaton közgyűlést tartanak a helyi polgárőrök, ahol többek között az elmúlt év eseményeiről, az általuk végzett munkáról tartanak beszámolót. Banka Béla, az egyesület elnöke kérdésünkre elmondta: — Bár a település bűnügyileg nem fertőzött terület, mégis a lakók nagyobb biztonságban érzik magukat, amióta a polgárőrség működik Szentandrá- son. A rendszeres járőrözésen kívül tavaly egy eltűnt óvodás felkutatásában segédkeztünk- mondta Banka Béla. - Akkor a térség összes polgárőrével együtt kerestük a kisgyermeket, aki egy éjszakát a szabadban töltött el és szerencsére épségben találtak rá. Az egyesület szombaton 18 új taggal is bővül. A polgárőrvizsgát sikeresen teljesítők ünnepi közgyűlésen tesznek esküt. A polgárőrök idén szeretnének formaruhát ölteni. Az egyenruha közel félmillió forintba kerül majd. Erre a célra az önkormányzat megközelítőleg százezer forintnyi támogatást tud nyújtani az egyesületnek. A fennmaradó összeget a közösség adakozó magánszemélyektől és támogató cégektől szeretné ösz- szegyűjteni. ■ Darázs Melinda Szennyvízcsatornát építenének a hidaiak Több mint egymilliárd forintos beruházásra készül Jánoshida. A helyi képviselő-testület a héten döntött a szennyvízcsatornafejlesztésről, illetve a hozzá kapcsolódó tisztítómű építéséről. A település ehhez pályázati forrást szeretne igénybe venni.- Jelenleg a tervek aktualizálását és számszerűsítését végzik a kollégák, s csak ezután tudjuk meg, hogy pontosan mennyibe kerül a teljes beruházás - mondta Eszes Béla polgármester.- A projektre már régóta készülünk, két és fél éve, hogy a településen élők közül sokan kötöttek előtakarékossági szerződéseket, amelyek segítségével finanszírozhatják az ingatlanukra eső beruházási költséget. Most 1100 ingatlan tulajdonosból 700 rendszeresen fizető helybélit tartunk nyilván, de ezt a számot szeretnénk bővíteni. Természetesen vannak olyanok is, akik vállalják, hogy egy összegben fizetik majd a hozzájárulást. Az önerő összegét a lakás-elő- takarékossági befizetések, a hamarosan létrejövő vízi közmű társulat által igényelhető hitelből és az önkormányzat kötvény- hozamából szeretnénk biztosítani — mondta Eszes Béla. Nyertes pályázat esetén a beruházás megvalósulása 2013-ra várható. ■ Darázs Melinda Sokoldalú színházterem. Jászfényszarun az alsó tagozatnak és az alapfokú művészeti oktatásnak helyet adó, úgynevezett „sárga iskola” épületében a néhány évvel ezelőtt lezajlott felújítás alkalmával egy színháztermet is kialakítottak. A terem azonban nem csak ünnepségek, előadások alkalmával ad teret a programoknak. A diákok és pedagógusaik a drámapedagógiai oktatás színtereként is használhatják a létesítményt.