Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-18 / 64. szám

2 SOROZAT ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK A modern idők kegyetlen rabszolgatartói bűnözés Szolnokon a hajléktalanok vannak legjobban kiszolgáltatva a gátlástalan csicskáztatóknak Tavaly ősszel „beszökött” a hír a szerkesztőségbe, miszerint kunszentmárto­ni rendőrök hullát talál­tak egy ellenőrzés során egy személyautó csomag­tartójában. Miként gya­nús csontokat, tetemeket is egy város környéki kút- ban. A rendőrség cáfolt, de a szellem mégis kisza­badult a palackjából... Gelei J.-L. Murányi L. „Beetetésként" pénzt, vagy ingyen szállást, fedelet kínálnak a csicskáztatók, aztán ha bezárul a csapda, keményedik a bánásmód. Képünk illusztráció. Ma már tudjuk, amit tavaly még nem: a hír igaz volt, csak egy ki­csit másként. A holttestet hat év­vel korábban találták, s egy tér- •§ mészetes módon elhunyt embe- < ré volt, akit azért gyömöszölt az J autója hátuljába valaki, mert I nem akart költeni az eltemette­tésére. És találtak csontokat is egy kútban - amik azonban el­hullott teheneké voltak. Nem jutottunk tehát a hullák nyomára, viszont megszületett egy riport, ami később kilenc ré­szes sorozattá duzzadt, Jász- Nagykun-Szolnok megye né­hány olyan településéről, ahol te­ret óyértek a szociális rabszbl- gaság különböző formái: az uzsora; a maffiászerű lakááSzér- zés vagy az úgynevezett csics- káztatás. És most visszatérünk, a sorozat folytatódik. Szolnokról eddig még alig esett szó. Pedig a megyeszékhe­lyen is van miről beszélni. A szolnoki kizsákmányolok — „csicskáztatók”, „tartók” — szá­mára, mondhatni természetes célközeg a hajléktalanok több százas tömege. A hajléktalan kiszolgáltatott. Nincs hol laknia, jövedelme, ha van, kevés a tisztességes élethez. Egészségét elhasználta, gondol­kodását gyakorta beszűkítette már az utcán eltöltött idő. Hiszé­keny és könnyen kordában tart­ható, többnyire senkinek sem hi­ányzik a „leltárból”. Birtokunkban van egy lista a szolnoki csicskáztatókról! Két és fél oldalas. A hírhedt családok mellett néhány rendkívül érde­kes, közismert név is szerepel rajta. Pedig errefelé sem bocsá­natos bűn egy-két hajléktalant kivonni a forgalomból. S való­ban: nincs is ezzel semmi baj, mindaddig, amíg - ahogy mon­dani szokás: kosztért, kvár­télyért — munkát ad va­laki a hajléktalannak, és az a kvártély, a szállás normális vi­Czinege László ezredes, szolnoki rendőrkapitányt szonyokat jelent. Ez ugyanis mindenkinek jó: a hajléktalan­nak, mert munkája és szállása van, a „tartójának”, mert olcsó munkaerőhöz jut, no és talán még a társadalomnak is, mert kevesebb a megoldandó gond. Szolnokon az efféle, tisztessé­ges ügyletekből vari jövál keve­sebb. Az így befogadottak több­sége állatias körülmények között kényszerül élni, a nyugdíját, se­gélyét elszedik, korlátozzák a szabad mozgásában, és rendsze­resen fenyítik, verik, hogy tudja, hol a helye. \ Az esetek többségében olcsó albérlet ígéretével „etetik be” a hajléktalanokat a tartóik. Hiszen tudják: ez a gyenge pont, a fedél. A tíz-tizenötezer forintos lakbé­rek csábítóak azoknak, akiknek télen-nyáron a csillagos ég alatt kell élniük. János is így szaladt be a csőbe T.-ékkel. (Természete­sen a szolnoki történeteink is va­lósak, hús-vér emberekkel. A ne­veket azonban megváltoztatjuk. A kizsákmányoltakét azért, hogy óvjuk őket, a bűnözőkét vi­szont jogi kényszerűségből. Ahogy mondani szokás, nevek és címek a szerkesztőségben.)- Tavaly ősszel szóltak T.-ék, hogy költözzek hozzájuk, mert megüresedett az albérleti szobá­juk — mesélte.—Azt mondták, fi­zetnem nem kell, csak tartsam rendben az udvart. Az ingyen az­tán gyorsan, már az első hónap­ban, fizetőssé változott. Először tizenötezret követeltek, meg ha­talmas villany- számlát, pedig csak egyetlen negyvenes égőm volt. Aztán elvették a nyugdí­jamat, és amikor nem akartam oda­adni, jól meg is vertek. Verést ké­sőbb többször is kaptam. Lopták a tűzifámat, elvették a maradék pénzemből vett kávémat, cigi­met. Még a konzerveket is, ami­ket hajléktalanként kaptam. Később ötezer forintért akartak adni egy szál cigit és egy kávét, és a lakbértártozásom is az egekbe emelkedett. Tószegen nyittattak ve lém egyszámlát, és decemberben már arra ment a nyugdíjam, onnan pedig T.-ék vették fel. Közben nagyon őriz­tek, még a szomszédokhoz sem nagyon szólhattam. János januárban eljött a tartó­itól, és visszament az utcára. El­szökött, a ruháit és a holmijait azonban nem adták ki a házigaz­dáé^ sőt, ma már kétszázezer forintot követelnek rajta, valami­féle adósságként. János története persze csak egy a sok közül. S.-sel például műszaki cikkeket vásároltattak szállásadói, F.-ék, az U. tanyában tartott B.-vel pedig autót a tartói. Hogy hogyan, ne kérdezzék, mert csak sejtéseink vannak ró­la. A. állatokat gondozott még a múlt ősszel, napi tíz-üzenkét órá­ban, fedélért és napi egyszeri ét­december elején jelentkez­tünk legutóbb a sorozattal, tör­ténetesen arról a megyénkben településről, amelyiknek pol­gármestere és alpolgármestere maga is otthonos, a fenti „üz­letágak ” egyikében-másiká- ban. Hál' istennek, azóta sem telt azért eseménytelenül az idő. Két településen is nyomo­zás indult az általunk feltárt ügyek kapcsán, a megyei rend­őr-főkapitányság pedig társa­kezésért. Inkább vállalta azon­ban újra az utcán a telet, mint­sem, hogy mindezt eltűrje. Még mindig fenyegetik a „gazdái”, de nem megy vissza hozzájuk. B. Pista bácsival szintén a tó­szegi takarékszövetkezetben nyittattak számlát a tartói, az S. utcai P.-ék. Jó nyugdíja van, nem cSoda, hogy még az őt megláto­gató ‘ szociális gondozókat is megfenyegették: jobb, ha nem jönnek többé. A jóhiszemű B. A.- val elhitették a P. utcai csicskáz- tatói, hogy a rendőrség kukázás miatt elvette a nyugdíját, azért nem kapja meg. P. Feri bácsinak egy fáskamrában kell élnie a negyvenezer forint nyugdíjáért, amiben fel se lehet egyenesedni. Ismerünk olyan embert, akit, mert nem akart ingyen dolgozni, és szökni próbált, lábánál fogva lógattak fel napokra a lovak istál­lójában, büntetésül. És a sort sajnos még nagyon hosszan tudnánk folytatni. Ehe­lyett inkább interjúra kértük Czinege László ezredes, szolno­ki rendőrkapitányt, hogy a rend­őrségnek milyen információi vannak a helyi uzsorásokról, csicskáztatókról. dalmi összefogást kezdeménye­zett a témában érintett hatósá­gok és szervezetek részvételé­vel, hogy így hangolja össze munkájukat a modem kori szociális rabszolgatartás ellen. A bizottságba, a nyilvánosság biztosítása érdekében, lapun­kat is meghívták. mi pedig tovább folytatjuk nyomozásunkat a szociális rabszolgatartás kegyetlen vilá­gában.- Kár lenne tagadni, mi is tu­dunk róla, a megyeszékhelyen is jelen vannak az uzsorások, csicskáztatók — kezdte a beszél­getést teljes őszinteséggel a ka­pitány. - Az már más kérdés, hogy bár nem igazán van hivata­los adat az ilyen jellegű bűncse­lekményekről, Szolnok és térsé­ge talán a kevésbé fertőzött terü­letek közé tartozik. Egyre több a mély szegénységben élő, a lét­minimum alá szorult személy, akik megfelelő munkalehetőség hiányában, a megélhetésük biz­tosítása érdekében, a bűn útjára lépnek, vagy uzsorások karmai közé kerülnek. Aki pedig egy­szer a hálójukba került, annak az esetek nagy részében már nincs menekvés, szinte soha nem tud megszabadulni tőlük. Sajnos kevés olyan konkrét in­formációval rendelkezünk, amely bizonyító erejű. Az ilyen helyzetbe került emberek nagy része ugyanis olyan rettegésben él, hogy nem meri a segítségün­ket kérni, nem mer tanúskodni ellenük.- Sorozatunkban sikerült meg­szólaltatnunk egy csicskatar- tót, aki szinte úgy állította be magát, mint aki merő jó szán­dékból vesz magához hajlékta­lanokat. — Akkor először is tisztázzuk, mit is értünk csicskáztatáson. A törvénykönyv ugyanis nem ismer olyan fogalmat, hogy csicskázta- tás. A hozzá kapcsolódó bűncse­lekmények, személyi szabadság megsértése, garázdáság, tesü sér­tés, hogy csak a leggyakoribbakat említsem azok, viszont igenis ül­dözendő cselekmények. Az tehát, hogy egy hajléktalan kosztért, kvártélyért, önszántából „elszer­ződik” egy tehetősebb személy­hez, nem rendőrségi ügy. Abban a pillanatban azonban, amint erő­szakkal elveszik a pénzét, kifoszt­ják, megverik, nem engedik ki a portáról, már bűncselekmény tör­ténik, s ha tudomást szerzünk ró­la, igenis köztelépünk. A mi fogal­maink szerint tehát a csikáztatás akkor válik üggyé, amikor leg­alább egy erőszakos bűncselek­mény társul hozzá. Mivel a leg­több esetben ezek a szerencsétle­nek önszántukból szegődnek el, Egyre több a mély szegénységben élő, létminimum alá szorult személy, akik megfelelő munkalehetőség hiá­nyában, a megélhetésük biztosítása érdekében, a bűn útjára lépnek. Nyomozások indultak, hatóságok szövetkeznek ritkán kérnek tőlünk segítséget. Természetesen azért akad kivétel is. A közelmúltban például, a csa­ládsegítő központ közbenjárásá­nak is köszönhetően, sikerült fel­göngyölítenünk egy olyan ügyet, ahol „kamu” eltartási szerződés­sel akartak kisemmizni egy sze­rencsétlent. — A köztudatban az uzsorások felbukkanása alig néhány éves múltra tekint csak vissza.- Azt kell mondanom, hogy ré­gebben is létezett ez a fajta bűnö­zés, ám törvényileg sokáig nem volt ilyen konkrétan megfogal­mazva, és emiatt talán kisebb nyilvánosságot is kapott. A má­sik ok, ami miatt most mintha többen foglalkoznának ezzel az „üzlettel”, az a terjedő szegény­ség. A munkahelyek elvesztése után sorra dőlnek a dominóla­pok. Az a család, amelyik havi biztos bevétele alapján építette fel életét, esetleg még kölcsönt is vett fel, s egyik napról a másikra el­veszti megélhetési forrását, szép lassan feléli a nagy nehézségek árán összespórolt, félretett pén­zét. Ettől a pillanattól kezdve pe­dig kiszolgáltatott helyzetbe ke­rül. Ha a rokonság, barátok, is­merősök vagy akár az önkor­mányzat nem tud segítséget nyúj­tani, kényszerpályára kerül. Pilla­natnyi megélhetése érdekében vállalja annak veszélyét, hogy akár ismeretlentől is, kamatra kölcsönt kér. Ezt aztán természe­tesen nem tudja visszafizetni, a korábban jótevőnek hitt személy pedig villámgyorsan és teljesen kifosztja, megszerzi maradék in­gó és ingatlan vagyonát. A kifosz­tott ezáltal utcára kerül, hajlékta­lan lesz, s a mindennapi betevő­ért akár kész a bűn útjára is lép­ni. Az uzsorások által mindenük­ből kiforgatott szerencsétlenek a huszonkettes csapdájában ver­gődnek: munkahelyre, lakhatás­ra, pénzre lenne szükségük, hogy ki tudjanak szabadulni a „rabság­ból”. Mivel mindezekkel nem rendelkeznek, ismét egyenes út­juk vezet az uzsorásokhoz, s min­den kezdődik elölről.-Ha a szerencsétlen nincstelenek félelmükben nem is tesznek feljelentést, azért vélhetően jó néhány eset a rendőrség tudomására jut...- Szinte napi kapcsolatban va­gyunk a szociális munkásokkal, akik a tevékenységük révén ta­lán a legjobban belelátnak ebbe a világba. Hasonlóan szoros az együttműködésünk a családse­gítő központtal, vagy éppen a hajléktalanszállóval is. Sok in­formáció birtokába jutunk így, de a bűn bizonyíthatóságához azért az áldozatok közreműkö­désére is szükségünk van. Most is vannak folyamatban lévő ügyeink, ám a nyomozás, illetve az áldozatok érdekében konkré­tumokkal nem szolgálhatok. Amint sikerült rács mögé juttat­nunk az elkövetőket, azonnal ki­terítjük a kártyáinkat. * GYORSSZAVAZAS H Ön szerint hogyan lehet küzdeni az uzsora ellen? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu ✓ A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük._______ _

Next

/
Thumbnails
Contents