Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-02 / 51. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 2., KEDD TÚRKEVE Sokan kapnak munkát foglalkoztatás Idén is több százan vesznek részt a programban tűzoltóknak Egy fal leomlása is adott munkát az önkéntes A település idei költségvetés­ében 6 millió 575 ezer forint támogatást biztosított a helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek. A szervezet már tavaly is ko­moly kihívásokkal nézett szembe, hiszen több mint száz káresethez kellett kivonulni­uk. A legtöbb feladatot ezek kö­zül a nyárvégi és őszi tarlótü- zek adták a tűzoltók számára, hiszen közel ötven alkalommal kellett emiatt megkezdeni a vo­nulást. Mint azt Sörös Tibor pa­rancsnoktól megtudtuk, az el­fogadott költségvetési támoga­tás jórészt a működést lesz hi­vatva biztosítani, fejlesztések­re már nem futja belőle. Épp ezért a tavalyi évhez hasonló­an pályázatokkal igyekeznek majd megoldani a legsürgő­sebb fejlesztési feladatokat. A jelenleg aktuális NCA pályáza­ton zömében működési feltét­eleik javítására szeretnének tá­mogatást nyerni. Emellett nagyon várják a Magyar Tűzoltó Szövetség pá­lyázatát is, amelynek segítsé­gével eszközeik fejlesztését, il­letve a laktanyájuk fűtésének korszerűsítését kívánják meg­valósítani. Egyébként tavaly az NCA-tól 300 ezer forintot, a Magyar Tűzoltó Szövetségtől pedig 1,6 millió forint támogatást nyer­tek. Fontos feladatnak tekintik az egyesületben a fiatalok be­vonását a tűzoltói munkába. Tavaly négy, ebben az évben idáig pedig újabb két fő tett si­keres vizsgát, s remélhetőleg ez a szám a továbbiakban is nö­vekedni fog. Szerencsére az első két hó­napban nagyobb káreset nem történt, de belvíz miatt egy melléképület falának leomlása már munkát adott számukra. A nagy esőzések miatt nemré­giben a mozi pincéjéből, vala­mint a strandfürdő területéről távolították el az összegyűlt belvizet. Az élet- és értékmentő mun­ka mellett a helyi tűzoltók to­vább kívánják ápolni a német- országi tűzoltókkal kialakított baráti kapcsolatukat is. így vár­hatóan tavasszal a kevi lánglo­vagok látogatnak Németország­ba, amit nyáron egy viszontláto- gatás fog követni. ■ A programban résztvevők elsősorban településrendezési feladatokat látnak el. például a csatornarendszert tisztítják. Képünk Illusztráció. Az első körben közel száz közfoglalkoztatott kezdte el a munkát a település önkormányzatánál és in­tézményeinél tegnap. A mostani csoportot várha­tóan áprilisban újabb kö­vetni. Török Róbert Immár második alkalommal kezdődött el Túrkevén az orszá­gosan is jól ismert „Út a munká­hoz” elnevezésű közmunkaprog­ram. A tavalyi év sikerein felbuz­dulva a település idén is maxi­málisan ki szeretné használni a pályázat adta lehetőséget. — Tavaly áprilisában lejárt a munkanélküli segély folyósítá­sa, ezért a munkaügyi központ ajánlására felkerestem az önkor­mányzatot - mondta a helybeli Gulyás Imre. - Mint aktív korú én is bekerültem egy új rend­szerbe, amely szerint nem se­gélyben, hanem rendelkezésre állási támogatásban részesülök. De az önkormányzatnál biztosí­tottak arról is, hogy az utolsó csoporttal engem is felvesznek, és munkát biztosítanak szá­momra. Természetesen éltem a lehetőséggel, és a többiekkel együtt június közepén elkezdtük a munkát. Az első hetekben az önkormányzatnál végeztünk te­lepüléstisztítási és rendezési fel­adatokat, később irodai munká­kat kellett ellátnom. Szeren­csémre az ősz vége felé a mun­kavezetőnk kiajánlott portaszol­gálati munkára a Petőfi Sándor Általános Iskolába. Azóta folya­matosan itt vagyok, és részt ve­szek az iskola életében. A férfi hozzátette: bár megbí­zatása február végén lejárt, de a tegnap indult csoporttal ő is foly­tatja a munkát, hiszen szerződé­az önkormányzat idén már a törvény elfogadása előtt felké­szült a közmunkaprogramra, és elkészítette a Közfoglalkoz­tatási Tervet. Ebben már jó előre kiválasztották a brigád­vezetőket és közmunka-irányí­tókat, akiket a program elején felvettek, hogy tapasztalatokat tudjanak szerezni. Emellett az önkormányzat szakemberei fo­sét meghosszabbította az önkor­mányzat.- Sok embernek szeretnénk munkát biztosítani, így a tegna­pi első turnusban mintegy 90 főt vettünk fel. A következő csoport áprilisban kezd, akkor 100-an állnak majd munkába, s így a csúcslétszám megközelítheti a Ijáromszáz főt. Emellett télen is emelt létszámmal dolgoztak köz­munkáiké településéig titézen a tavalyi 20-25 helyett 100-120 fő volt az alkalmazásunkban — mondta Sípos Zsolt, a Városüze­meltetési Osztály vezetője. - Ha összeszámoljuk, ez évben közel 300 helyi lakosnak tudunk mini­lyamatos kapcsolatot tartanak a munkavezetőkkel, akik rendszeres munkamegbeszélé­seken adnak tájékoztatást az elvégzett feladatokról. Fontos lépés volt az irányítási terüle­ten, hogy a brigádvezetőknek kinevezettek fizetését a szak­munkás-minimálbér szintjére emelték, ami ma megközelítő­leg 89 ezer forintot jelent. műm mintegy hat hónapig biz­tos megélhetést nyújtani. A köz- tisztasági és a településrendezé­Foglalkoztatottak létszáma 2009-ben Túrkevén (fő) Április 59 Május 129 Június 184 Július 212 Augusztus 217 Szeptember 217 Október 183 November 130 December 116 FORRÁS: TÚRKEVEÍÖNKORMÁNYZAT si feladatok mellett karbantartá­si és útjavítási munkákban is számítunk rájuk. — Fontosnak tartjuk, hogy be­levágtunk ebbe a programba, hi­szen jelentős esélyt ad a résztve­vőknek az újrakezdéshez - kö­zölte Tóth Lajos alpolgármester. - Bár a jelentkezők egyelőre csak a másodlagos munkaerőpi­acon jelennek meg, de sokaknak remélhetőleg lehetőségük adód­hat később valódi munkakörök betöltésére. Az elmúlt időszak megmutatta, hogy mind az ön- kormányzat, mind az általa fenn­tartott intézmények igénylik a közmunkások segítségét. Szervezettebbé vált az irányítás Pályázati pénzből újítják fel az utakat túrkeve önkormányzata még az elmúlt évben támogatásra pályázott Túrkeve jármű-, ke­rékpár- és gyalogosforgalmi útjainak felújítása a Kenyér­mezei és a Kinizsi úton cím­mel. A több 10 millió forintos tervezet pályázata sikeresnek bizonyult, így a nevezett út­szakaszon várhatóan tavasz- szal elkezdődhet a felújítási munka. Döntöttek az óvodai beiratkozás időpontjáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET legutóbbi ülésén döntött az óvodai beirat­kozás időpontjáról. Az önkor­mányzat május 34-re tűzte ki a gyermekek beíratását. Azok a szülők, akiknek gyermeke a harmadik életévét május 31. után tölti be, jelezhetik felvéte­li szándékukat az intézmény­ben. A felvételről ez esetben a jogszabályoknak megfelelően az óvoda vezetője dönthet. Kilencszer vonultak az elmúlt időszakban A dr. györffy Lajos Mentő- kutyás Alapítvány Túrkeve .Élet és Technikai Mentőcso­portja az elmúlt időszakban kilenc alkalommal vonult ki a zárt kerteket ellepő belvíz megszüntetése érdekében. Elsősorban a Kincses kertek tulajdonosai kérték az in­gyenesen tevékenykedő cso­port segítségét. Emellett az alapítvány munkatársai a té­li csapadék okozta csúszás- veszély elhárításában, átere­szek kitakarításában, vala­mint kiszáradt fák eltávolítá­sában is részt vettek. Gyarapítani kívánják a könyvtár állományát pályázati úton kívánja gyara­pítani könyvállományát a Vá­rosi Művelődési Intézmény és Könyvtár. Ezért pályázatot nyújt be az Oktatási és Kul­turális Minisztériumhoz. A pályázathoz szükséges ön­erőt, 250 ezer forintot az ön- kormányzat a pályázati cél­tartalékból biztosítja. SZ0U0N.hu További túrkevei híreket a SZOIJONJm hírportálon olvashatnak. Finn vendégek jártak a Ványaiban együttműködés Szakmai és kulturális programokra is sor került Ötvenen nyújtják oda karjukat véradásra Február közepén egy európai uniós program, az úgynevezett ECVET ASSET keretén belül fo­gadott finn delegációt a Ványai Ambrus Gimnázium és Szak- középiskola. Ezt megelőzően januárban ványais küldöttség járt a finnországi Espoo-ban, ahol két héten keresztül tesz­telte a menetstabilitási rend­szereket, a finnek pedig két hé­ten keresztül Túrkevén a be­fecskendezési rendszereket ta­nulmányozták. A program gya­korlati megvalósításai az ipar­kamarák és a szakminisztériu­mok (NSZFI) közreműködésé­vel zajlottak. A finn delegációt három diák alkotta, akik autószerelő alap­képzésben tanulnak a Helsinki melletti Espoo városában. A programban részt vett diákok a szakmai munkák mellett köl­csönösen megismerték a fogadó ország kultúráját, hagyománya­it és mindennapjait. így többek között megismerkedtek Túrke­ve nevezetességeivel, ellátogat­tak a Finta Múzeumba és a fel­újítás alatt lévő református templomba is. Külön érdekességként a finn diákok és kísérőik ellátogattak az éppen akkor zajló Böllértalál- kozóra, ahol megtekintették a helyi disznótor népszokásait. Az előzetesen kidolgozott érté­kelési szempontrendszer alap­ján a csereprogram alatt a két intézmény diákjai 95 százalék feletti értékelést kaptak. ■ A nemrég az iskolában járt finn delegáció tagjai a szakmai gyakorlatok során a dízelmotorok rendszereivel ismerkedtek meg A Magyar Vöröskereszt túrke­vei szervezete már januárban elkészítette az éves munka­rendjét. A szervezet vezetőjé­től, Szabó Sándornétól megtud­tuk, hogy a több mint három­száz tagot számláló helyi szer­vezet ez évben tizenkettő alka­lommal szervez véradást, amelyből már kettőt le is bo­nyolítottak. Egyébként Szabó Sándorné területi vezető immár huszon­négy éve irányítja Túrkeve vö­röskeresztes életét, s ez év ja­nuárjától megbízták a környe­ző településeken történő vér­adások megszervezésével is. A helyi véradók száma éves vi­szonylatban megközelítette a hatszáz főt, s huszonheten új véradóként csatlakoztak a szervezethez. Ez azt jelenti, hogy alkalmanként átlagosan ötven személy nyújtja karját véradásra. Emellett a helyi szervezet tervei között szerepel az első­segélynyújtó tanfolyamok be­indítása gyerekek és pedagó­gusok számára egyaránt. A di­ákok közül elsősorban a nyol­cadikos évfolyamot kívánják megcélozni, akik a tanfolyam keretében, kis csoportokban sajátítanák el az elsősegély- nyújtás alapjait. Az itt megszerzett tudást ké­sőbb a nyári elsősegélynyújtó táborokban egészítenék ki ismeretanyaggal a résztvevő fiatalok. ■

Next

/
Thumbnails
Contents