Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-12 / 60. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 12., PÉNTEK SPORT 17 Idén maradt az alsóház röplabda Visszavágyik a legjobbak közé a főiskolás együttes Kovács Sándor (labdával), Kecskeméti Péter (középen) és a szolnoki főiskolások számára a csalódást keltő alsó­házi rájátszással zárul az idei bajnokság: a 9-11. helyért a Nyíregyháza és a Csepel lesz az ellenfél Jászapáti siker a Kolláth Béla- emléktoma zárófordulójában A legfiatalabbak küzdelmeivel ért véget a Szanda Focisull SE által szervezett Kolláth Béla if­júsági teremlabdarúgó tornaso­rozat. Megyénk egyik legna­gyobb diáksportrendezvényén február 6. és március 6. között öt különböző helyszínen — Széche­nyi Gimnázium, Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Zöld Ház, Szandaszőlősi Általános Is­kola, rákóczifalvi sportcsarnok —, 139 csapat színeiben 1298 fi­atal játékos lépett pályára, az egy hónap alatt lejátszott 313 mér­kőzésen összesen 1241 (tehát meccsenként átlagosan 3,96) gól született. Végeredmény, 2003-as korosz­tály: 1. Békéscsaba, 2. Zagyva- rékas, 3. Szentmiklósl Focisuli, 4. Szanda Focisuli, 5. REAC, 6. Szarvas, 7. Abony, 8. Szolnoki MÁV, 9. Kecskemét, 10. Lurkó Focimánia, 11. Tápiószentmár- ton, 12. Karcag, 13. Jászberény, 14. Monor, 15. Vasas-Pasarét, 16. Szajol. A torna gólkirálya Bónus Marcell (Békéscsaba, 22 gól), a legjobb játékos Csinger Márk (Zagyvarékas), a legjobb teljesítményt nyújtó hazai játé­kos Hajdú Viktor és Unyi Nán­dor lett. Végeredmény, 2004-es korosz­tály: 1. jászapáti, 2. Szarvas, 3. Szolnoki MÁV, 4. REAC, 5. Kar­cag, 6. Szanda Focisuli, 7. Mo­nor, 8. Abony. A torna gólkirá­lya Deli Merse (Szolnoki MÁV, 9 gól), a legjobb játékos Gulyás Gergely (Jászapáti), a legjobb teljesítményt nyújtó hazai játé­kos Szalai Antal Balázs lett. ■ Gönczöl G. Német és olasz meccsek a totó heti tipposzlopán 1. Bochum-Dortmund 2 2. Hertha-Nümberg lx 3. Mainz-Köln 1 4. M.gladbach-Wolfsburg 1 5. B. München-Freiburg 1 6. Hoffenheim-Werder 2 7. Leverkusen-Hamburg 1 8. Napoli-Fiorentina 1 9. Genoa-Cagliari 1 10. Juventus-Siena 1 11. Lazio-Bari lx 12. Livomo-Roma 2 13. Udinese-Palenno X 14. Milan-Chievo 1 Aligha így képzelték el a jelenleg zajló bajnokság zárását a Szolnoki Főisko­la RK-SI férfi röplabdázói: a csapat kilencedik, azaz utolsó helyen végzett a középszakaszban, emiatt lemaradt a felsőházi rá­játszásról, s mindössze a 9-11. helyért folytathatja. Gönczöl Gábor Tavaly a klub fennállásának egyik legeredményesebb sze­zonját produkálták a főiskolás­ok, akik a Magyar Kupában bronzérmet szereztek, a bajnok­ságban pedig hajszálon múlt a legjobb négy közé jutásuk. A nyári szünetben azonban elma­radtak a beígért erősítések, sőt, meghatározó játékosok távozá­sával kellett szembenéznie Ju­hász György edzőnek. A 2009/2010-es évadnak mindösz- sze nyolc felnőtt röplabdázóval a soraikban vágtak neki, ennek el­lenére az alapszakaszban sem­milyen jel nem utalt a később bekövetkező kudarcra. Az együt­tes a felsőház legjobb kiesője­ként jutott az 5-9. helyért zajló középszakaszba, ám ott nyolc mérkőzésen csak kétszer sike- _ rült győzniük, így nem jutottak § be a legjobb nyolc közé. A kilen- g cedik helyük egyben azt is jelen- | ti, hogy a jelenlegi lebonyolítás e értelmében ősztől csak az NB I- es ligabajnokságban rajtolhat­nak. Bár a középszakasz alatt sé­rülések és betegségek egész so­ra, valamint a főszponzor kiválá­sa is hátráltatta a csapatot, a szakvezető szokásához híven most sem keresett kifogásokat.- Számomra már a bajnoki rajt idején világossá vált, hogy ezzel a kerettel a bennmaradá­sért fogunk küzdeni - szögezte le Juhász György. — Későn áll­tunk össze, ám az alapszakasz­ban egy előnyösebb sorsolással jobb eredményt érhettünk vol­na el. Idegenben mindjárt az elején, még „képlékeny” álla­potban találkoztunk a verhe- tőbbnek tartott riválisokkal, s bár hazai pályán magunk javá­ra billentettük az ötjátszmás csatákat, reális esélyünk nem volt a legjobb négy között vé­gezni. A középszakaszban a szegedi meccs elvesztése került sokba. Úgy érzem, az ellenfél tartalékos felállása láttán nem koncentráltunk eléggé, tűi ké­sőn ébredtünk. Bár kaptunk még egy esélyt a Dág ellen, itt­dr. lánczi Ferenc, a szolno­ki klub elnöke szerint a fő­szponzor visszalépése ellené­re sincs veszélyben a röplab­da a megyeszékhelyen. — Sze­rencsére egy másik támogató révén gyorsan sikerült pótol­nunk a kieső összeget. Az új szponzor egyelőre a mostani bajnokság végéig vállalta, hogy segít, de már egyeztet­tünk a folytatásról. Azt gon­dolom, jó esély kínálkozik ar­ra, hogy a távolabbi jövőben is magunk mellett tudhas­hon kiharcolhattuk volna a nyolc közé jutást, kellő bátorság és önbizalom híján nem sike­rült győznünk. suk. - nyilatkozta az elöljá­ró. A vezető egyébiránt elkép­zelhetőnek tartja, hogy a nyári szünetben megváltoz­tatják a bajnokság lebonyolí­tását. Több klub - köztük a szolnoki is - a jelenlegi Ext­raliga helyett egy 10-12 csa­patos élvonal mellett tört lán­dzsát, mely során oda-vissza körmérkőzéses alapon játsza­nának az együttesek, s közü­lük továbbra is a legjobb nyolc jutna a felsőházi ráját­szásba. így nem maradt más hátra, mint a 9-11. helyért zajló alsó­házi rájátszás. A Csepel és a Nyíregyháza elleni két-két ösz- szecsapás után véget ér a baj­nokság a főiskolások számára. Hogy ezek után milyen sors vár a szolnoki gárdára, az egyelőre az edző számára sem kristályo­sodott ki. — A csapat jelenlegi összeál­lításában sokkal többre nem ké­pes, ám ha szélsőütő poszton erősíteni tudunk, eséllyel céloz­hatjuk meg a visszajutást az Extraligába. Ez persze elsősor­ban anyagiak függvénye. Ha lesz rá pénz és lehetőség, újra megpróbálunk a legjobbak kö­zé kerülni. Most egyelőre nem lehet más célunk, minthogy a hátralévő négy meccsen minél jobban szerepeljünk - zárta szavait Juhász György. R. Tóth Norbert és Herbály Máté magyar bajnoki címet szerzett Budapesten rendezték meg a korosztályos serdülő országos fe­dett pályás és a szabadtéri téli dobó bajnokságot. A Mezőtúri Városi Sportiskola versenyzői közül, a diszkoszvető Herbály Máté megnyerte korosztálya ver­senyét. Mellette Nagy Olivér tá­volugrásban és Nánási István diszkoszvetésben lett ezüstér­mes, míg Magos Anita, valamint Ács Enikő harmadik helyen vég­zett súlylökésben, illetve disz­koszvetésben. Eredmények: 13. évesek: 60 m sík:...!. Baráth Ádám 8,37 mp, 8. Nagy Olivér 8,41 mp. 300 m sík: ...4. Baráth Ádám 43,18 mp. Távolugrás: ...2. Nagy Olivér 504 cm. Súlylökés: ...3. Magos Anita 8,98 m. Diszkoszvetés: ..A. Magos Anita 19,88 m. 14. évesek, diszkoszvetés: 1. Herbály Máté 43,18 m. Diszkoszve- tés:...3. Ács Enikő 27,00 m, ...8. Kis Evelin 19,88 m. Magasug­rás: ...8. Szilágyi Dávid 145 cm. Súlylökés:...7. Ács Enikő 9,78 m. 15. évesek: diszkoszvetés: ...2. Nánási István 52,52 m. Súlylö­kés: ...7. Nánási István 14,38 m. A Törökszentmiklósi Diák At­létikai Klub atlétái közül is ki­emelkedett R. Tóth Norbert, aki gerelyhajításban és súlylökés­ben is a dobogó legfelső fokára állhatott. Mindkét verseny­számban egyéni csúccsal sze­rezte meg az országos bajnoki címet. Eredmények, juniorok, ötpró- ba:...5. Orbán Petra 3026 pont. 14 évesek, gerelyhajítás: l. R. Tóth Norbert 53.38 m., ...4. Ko­vács Krisztián 34,35 m, 5. Szil­ágyi József 28.87. Súlylökés: 1. R. Tóth Norbert 12.66. Diszkosz­vetés.:...3. R. Tóth Norbert 39.59 m, ...6. Kovács Krisztián 30,44 m. 15 évesek, gerelyhajítás:...6. Csontos Levente 30,30 m. Edzők: Bertán István, Orbán Csaba. ■ V. Cs. A törökszentmiklósi R. Tóth Nor­bert három számban is remekelt A klubelnök úgy véli, nincs nagy baj MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális ism.; 6.20 Téma ism.; 6.30 Elixir; 7.00 Aktuális ism.; 7.20Téma ism.; 7.30 Kultúrko- rzó; 8.00 Aktuális ism.; 8.20Téma ism.; 8.30 Mér­leg; 9.00 Ourbincs; 9.30 Választási fórum - Pelczné Gáli Ildikó, 10.00 II. Szolnok Tv-farsang; 10.30 Ét­kek és emlékek; 11.00 Roxtázis; 11.30 Kapocs; 12.00 Aktuális ism.; 12.20Téma ism.; 12.30 Elix­ir; 13.00 Kultúrkorzó; 13.30 Durtoincs; 14.00 Ak­tuális ism.; 14.20Téma ism.; 14.30 Zsáner-Vár- szegi Tibor; 15.00 Étkek és emlékek; 15.30 Ka­pocs; 16.00 Mérleg; 16.30 Aranyidő; 17.00 HTV- Nóvum; 17.30 Olaj TV; 18.00 Programkalauz; 18.30 Durbincs; 19.00 Aktuális; 19.20 Téma; 19.30 Megavers 2 - selejtezők; 20.00 Aktuális ism.; 20.20Téma ism.;2030 HÍV- Hírtiáló; 21.00 HTV - Tengerparti akadémia - amerikai vígjáték; 23.00 Képújság. ai*iotov@&rtictoy.hu MR6 RÉGIÓ RÁDIÓ 6.00 Hajnaltól reggelig- Benne: Hírek, tudósítá­sok, aktuális témák a régióból, közlekedési és ügyeleti információk; 9.00 Itthon vagyunk- Ben­ne: 9.00 Zenés délelőtti magazin; 11.00 A Vidék Magyarországa; 12.00 MR1 - Kossuth Krónika; 12.30 5 évtized magyar slágerei; 13.00 Délutáni zenés magazin; 17.00 Észak-alföldi Krónika; 17.30 MR 1 - Kossuth Krónika; 18.00-6.00 MR6 és MR7 közös műsora. www.debrecenSradio.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 6.00-10.00 Ku­kon - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével; 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00-12.00Csak igazi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00- 20.00Cooky-show; 20.00-24.00TheMinistry Of Sound- Me Fly és DJ Junior, www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 06.00 Vek­ker reggeli ébresztő; 10.00 Terefere: délelőtti ma­gazin; 11.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kí­vánságműsor; 13.00Juice: délutáni .üdítő"zenés műsor 14.00 Hazafele: délutáni .hazavezető"; 16.00 Aktiv weekend: hétvégi zenés műsor 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor 21.00Tomádó: mixes bulizenék; 23.00Aktív night éjszakai zenei válogatás, aktiv@aktivradio.hu A következő hetvenkét óra sportműsora vízilabda Rangadót játszanak a Szolnoki Főiskola-Közgép VSC pólósai PÉNTEK Kosárlabda. Férfi NB I/B: Jász- berény-Eger, 19.30. Labdarúgás. Soproni Liga: FTC- Nyíregyháza (Duna TV), 19. SZOMBAT Asztalitenisz. Férfi extraliga: Lombard-Jászkun V., 11. Férfi NB I: Szeged-Jászberény, 11. Autósport. Forma-1, időmérő edzés (RTL Klub), 12. Kézilabda. Férfi NB I/B: Kalo- csa-Törökszentmiklós, 18. Férfi NB II: Martfű-Gyula, 17. Mezőtúr-Újkígyós, 17.30. Szé­kács KE-Berettyóújfalu, Tö- rökszentmiklós, 18. Női NB II: Makó-Martfű, 16. Mátészal- ka-Jászberény, 17. Kosárlabda. Férfi NB I: Alba- comp-Szolnoki Olaj KK (Sport- Klub), 15.45. Dombóvár-Atom­erőmű, Falco—Sopron, Salgó- tarján-Nyíregyháza, 18. Zala- egerszeg-Kecskemét, 19. Labdarúgás. Soproni Liga: MTK-Haladás, Paks-Vasas, 14.30. Videoton-Pápa (Sportl), 15. Kaposvár-Zalaegerszeg, Győri ETO-Kecskemét, 16. Debrecen-Honvéd (Sport2), 17.30. NB II: Hajdúböször­mény-Szolnoki MÁV FC, 14.30. NB III: Battonya-Szolno- ki Spartacus, 15. Megyei 1. osz­tály: Mezőtúr-Nagyiván, Kuns- zentmárton-Csépa, Beseny- szög-Karcag, Abádszalók-Ti- szafüred, Jánoshida—Jászárok­szállás (Jászboldogházán), Fegyvernek-Kisújszállás, Túr- keve-Újszász, 14.30. Megyei II. osztály: Tiszapüspöki-Martfű, Törökszentmiklós-Kunmada- ras, Szajol—Jászkisér, Tiszaje- nő—Jászalsószentgyörgy, Ci- bakháza-Tiszagyenda, Cserke- szőlő-Jászboldogháza, Rákó- czifalva-Kenderes, Tiszabura- Zagyvarékas, 14.30. Sakk. Megyei egyéni bajnokság, Szolnok, Damjanich Múzeum, 9 óra. Vízilabda. OB I: Szolnoki Főisko­la Közgép VSC—Szeged, 18. VASÁRNAP Asztalitenisz. Férfi NB I: Szolno­ki Tisza SE-Tiszafüred, 11. Autósport. Forma-1: Bahreini Nagydíj (RTL Klub), 13. Kézilabda. Férfi NB II: Rákóczi- falva—Szarvas, 16. Dabas— Abony, 14. Női NB II: Túrkeve- Domaszék, 15. Szeged-Abony, 16 óra. Labdarúgás. Soproni Liga: Új- pest-Diósgyőr (Sport2), 17.30. Megyei I. osztály: Jászladány- Kunhegyes, Jászfényszaru- Jászapáti, 14.30. Megyei II. osz­tály: Szászberek-Pusztamo­nostor, 14.30. Röplabda. Férfi extraliga, ráját­szás a 9-11. helyért: Szolnoki Főiskola RK-SI-Csepel, Tiszali- geti Sportcsarnok, 16. Női NB II: Dabas-Szolnoki Főiskola NRK, 11. Jászberény—Nyírsuli, 15. ■

Next

/
Thumbnails
Contents