Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-12 / 60. szám
UJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 12., PENTEK AGRARHIRADO 13 Hätvanegy megyei iskolában kapnak a kisdiákok gyümölcsöt Az országban több mint 1600 általános iskola alsó tagozatos diákjai kapnak heti legalább két alkalommal friss almát az isko- lagyümölcs-program keretében. Az akció a tanév végéig tart. A legtöbben a fővárosban és Pest megyében csatlakoztak a kezdeményezéshez. Jász-Nagykun- Szolnokból 65 iskola töbh mint 14 ezer kisdiákkal vesz részt a programban. Iskolagyümölcs-program a térségben Megye Iskola Tanuló Bács-Kiskun 65 db 14 498 fő Jász-Nagykun-Szolnok 61 db 12 785 fő Békés 57 db 10 202 fő Heves 41 db 5 982 fő FORRÁS: MVH Szállítóként a szaktárca által elismert zöldség-gyümölcs termelői csoportok, szervezetek (közkeletű nevükön tészek), illetve azok társulásai, valamint olyan termelők kapcsolódhatak be, akik legalább tíz hektár almatermő területtel rendelkeznek. A gazdáknak vállalniuk kellett, hogy legalább három hónapon át, heti rendszerességgel szállítanak almát az oktatási intézményekbe. Az iskolák térítés nélkül kapják meg az gyümölcsöt, melyért a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) fizet, az alma darabjáért 40 forintot. Erre európai uniós és nemzeti forrásból 1,1 milliárd forint áll rendelkezésre. ■ Nyerő a hazai élelmiszer felmérés Az árcímke mellett a származást is nézik a vásárlók A válság hatása a magyar termékek keresettségére Gyakran vásárol magyar árut 20 százalék Ugyanannyit vesz 69 százalék Ritkábban emeli le a polcról 11 százalék > FORRÁS: IPSOS Egyre tudatosabbak a vevők. A zöldségek vásárlásánál is mind fontosabb szempont, hogy itthon termett legyen a répa a karalábé. Képünk illusztráció. A vásárlók nagy többsége megnézi a csomagoláson a termék származási helyét. Élelmiszereknél pedig egyre fontosabb, hogy hazai legyen. Teleki József A lakosság számára elsősorban a hús- és hentesárunál, a tejnél és a tejtermékeknél, illetve a zöldség- és gyümölcsféléknél számít a hazai eredet. Az Ipsos kutatása szerint élelmiszer vásárlásakor azonban az ár a legfontosabb szempont. Ezt követi a minőség, az akciók és a kedvelt íz. A termék származása az ötödik a fontossági sorrendben. A megkérdezettek több mint fele Inkább húst eszünk, mint tejterméket A baromfi- és a sertéshús a legkeresettebb. A húsfélék közül e kettőből fogy a legtöbb hazánkban. Az Eszak-Alßld pedig dobogósnak is számít az országban. A KSH adatai szerint régióban élők fejenként évente 58 kilónyi húst esznek meg. Ebből húszkilónyi a baromfi és tizennyolc kilónyi a sertés. Tejből és tejtermékekből viszont itt fogy az egyik legkevesebb az országban. Naponta fejenként alig egy decinyit hörpintünk fel tejből, míg túróból, sajtból egy dekányit falatozunk. azonban, ha teheti, magyar terméket emel le a polcról. De egyre inkább figyelnek a vásárlók arra, hogy magyar termék kerüljön a kosarukba. A magyar élelmiszerek iránti kereslet növekedése elsősorban a minőséggel függ össze. Az EU tavaly 3200 alkalommal adott ki gyorsriasztást kifogásolható minőségű élelmiszer miatt, hazánk mindössze 98 esetben volt érintett. Ám a kifogásolt termékek közül csak tizenkilenc volt magyarországi származású. Ez elenyésző arány. Idén várhatóan már nem csökken a mezőgazdaság jövedelmezősége Tavaly a magyar mezőgazdaság termelés mennyisége mintegy tíz százalékkal csökkent - derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet adataiból. A növénytermesztés tizenöt, az állattenyésztés három százalékkal esett vissza 2009-ben az előző évhez képest. A termelői árak összességében 10,2 százalékkal voltak alacsonyabbak. Leginkább a növényi termékek ára eset vissza, közel 14 százalékkal. Az állati termékek árszintje négy százalékkal esett vissza az előző esztendőhöz képest. ■ Az idei várhatóan a stagnálás éve lesz. így a vállalati jövedelmek is csökkentek. Az ágazat adózás előtti nyeresége 2008-ban 220 milliárd forintot tett ki, 2009-ben pedig várhatóan 150 milliárd forint lesz. A társas vállalkozások nyeresége a múlt évben 20, az egyéni gazdaságok eredménye 35 százalékkal lett kisebb. Az ágazat külkereskedelmi egyenlege ugyanakkor továbbra is pozitív, az előzetes adatok szerint elérheti az 1,7 milliárd eurót. Bár ez is némileg kisebb ugyan mint a 2008-as. Ezt az magyarázza, hogy az export nagyobb mértékben csökkent, mint a behozatal. Az előrejelzés szerint az idei a stagnálás éve lesz. Az élelmiszer-fogyasztás nem csökken tovább, az export előreláthatólag emelkedik, az ágazat finanszírozása pedig nem romlik. ■ A Palotást Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (5072 Besenyszög- Palotás, Tessedik u. 2.) * gépárverést tart. Az árverés ideje: 2010. március 19-én 9.00 óra. Az árverés helye a zrt. Besenyszög-Palotás gépműhelye. Az árverésre bocsátott gépek megtekinthetők 2010. március 18-án 7.30-14.00 óráig, valamint az árverés napján 7.30 órától. Érdeklődni a 06-30/382-6938-as telefonszámon lehet. A küzdelem folytatódik a belvíz ellen A Mezőtúr-Tiszazugi Vízgazdálkodási Társulat az év első napjától védekezik a belvíz ellen. A mintegy 100 ezer hektáros működési területén 22 szivattyútelepen dolgozik, és 5124 üzemóra alatt 7,618 millió köbméter vizet emeltek át. A táblák víztelenítését 8 mobil szivattyú is segíti, melyek 1324,5 üzemóra alatt 1,176 millió köbméter vizet emeltek át. Vízfolyási akadályok eltávolítását 25 csatornán, 30 500 méter hosszon végezték el a szakemberek. A védekezésben január óta gyakorlatilag a társulat teljes létszámmal vesz részt. Több esetben a földtulajdonosok gépekkel besegítenek a védekezésbe térítés ellenében. A belvízvédekezésre eddig több mint 65 millió forintot költött a társulat. Jelenleg azokon a helyeken van többségében elöntés, ahol a terepadottságok miatt a víz nem vezethető le, vagy azt csak aránytalanul jelentős költséggel lehetne megoldani! A társulat kéri a tagokat, hogy a társulati díj befizetésével segítsék a további védelmi erőfeszítéseiket. ▲ Gépek, alkatrészek, szerviz www.valkon.hu Valkon 2007. Kft. H-6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 55. Tel.: +36 76/579-008, Fax: +36 76/579-009 +36 30/6974-224 E-mail: info@valkon.hu Ilona Malom Kft. Tájékoztatjuk jelenlegi és leendő partnereinket, hogy az alábbi növényekre folyamatosan kötjük a termeltetési szerződéseket: árpa, búza, kukorica, napraforgó, repce. A termeléshez vetőmagot, műtrágyát és növényvédő szert halasztott fizetéssel biztosítunk. Érdeklődni: Telefon: Tiszaföldvár 06-56/470-123 Szolnok 05-56/424-680 Törökszentmiklós 06-20/549-00-55 E-mail: ilonamalom.kft@upcmail.hu t? AGRARGAZDALKODOK FIGYELMÉBE! Gyors, mgfümm kölcsönt szeretne? A Jász-Takarékszövetkezetet keresse! A tavaszi vetőmag és műtrágya költségeket finanszírozza GAZDAHITELBŐL, rendelkezésre tartási díj nélkül, 2 évre rulírozó jelleggel. Megkezdtük a Teriiletalapú támogatások és az Agrár Környezetgazdálkodási támogatások 2010. évi előfinanszírozását. Bővebb információk a kirendeltségeinkben: Jászberény, Szabadság tér 9-10., Jászfényszaru. Pusztamonostor, Jászfelsőszentgyörgy, Szolnok. Sólyom u. 3., Jászalsószentgyörgy. Jászladány. Jánoshida, Jászboldogháza, Alattyán, Jásztelek AZ IDÉN IS AGROKER 2010.04.02 NAP Programok: - Massey Ferguson Road show (Pöttinger, Guttler munkagépek)- szakmai előadások- gép-show Egész napos program:- gépbemutató- parkápolási kiállítás, bemutató- szaktanácsadás a gyártók képviseletével (növényvédő szer, vetőmag, műtrágya, alkatrész, kenőanyag) Részletes program hamarosan a honlapunkon! MiRT OTT UEMNIIRBEHISI