Új Néplap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

14 SPORT ÚJ NÉPLAP - 2010. MÁRCIUS 1, HÉTFŐ A hét végi kiadós eső miatt több meccs is elmaradt A hét végi megyei I. osztályú lab­darúgó-bajnoki rajt előtt úgy tűnt, egyedül az abádszalóki mérkőzés marad el. Bordás Im­re polgármester előre jelezte, pá­lyájuk alkalmatlan a játékra. Az­tán kiderült, más egyesület is kért halasztást a szövetségtől. — A jászladányi klub a hét kö­zepén megegyezett vendégével, a Jászárokszállással, hogy pá­lyája használhatatlansága mi­att június 2-ra halasztják a vasárnapra kiírt bajnokit — tudtuk meg a megyei labdarú­gó-szövetség főtitkárától, Pe- tyus Jánostól. - Annak rendje és módja szerint be is nyújtot­ták a mindkét egyesület által aláírt kérvényt, a szövetség pe­dig elfogadta azt. Ezek után sze­retett volna visszatáncolni a la- dányi klub, hogy mégis meg­rendezné a mérkőzést. Ezt azonban már nem fogadhattam el, mivel a vendégek lemondták buszrendelésüket, s a játékve­zető-küldést is módosítottuk. Ugyan előre nem jelezték, de a hét végi kiadós eső miatt Túr- kevén és Kunszentmártonban is elmaradt végül a bajnoki nyi­tány. ■ Gelei J. * l. A rutinos trió, Németh Gyula (balról szemben), Mohácsi Gábor, Lajkovics János vezényelte Jánoshida pontot vesztett Besenyszögön Csonka forduló a nyitányon labdarúgás Megyei I. o.: a Besenyszög pontot vett el az éllovastól BESENYSZÖG-J Besenyszög ÁNOSHIDA 2-2 (0-1) FEGYVERNEK-K Fegyvernek ARCAG 11 (1-1) JF.SZARU-MEZI Jászfényszaru JTÚR 3-1 (1-0) JÁSZAPÁTI—ÚJSZÁSZ 1-1 (0-0) TISZAFÜRED—NAGYIVÁN 0-2 (0-1) Jánoshida Karcag Mezőtúr Jászapáti Újszász Tiszafüred Nagyiván Tarjányi (Szabó) ULVICZKI FEKETE MÓGA Garamvölgyi Tóth Tajti J. Kovács Balogh HAGYÓ Horváth Szerencsi Farkas Z. Szívós (Kály) Bálint Bukva Illés Katona Herpai Pékó SZALAI Ramos GYÁNI Orosz KÓNYA Dóczi HORVÁTH R. Sipos Klein Batári VARGA Szabó (Balogh) CS0RT0S (Szász) BUJDOSÓ (Horváth) Szászi Horváth K. Tajti Zs. Mérész Szörny CSEHI Kecső(Kovács) Eszes Gy. Faragó A. (Tukarcs) FODOR MOLNÁR MOLDVÁN Menyhárt Czifra Antal Dér LENGYEL Molnár ifj. FarkasZ. Balogh LUKA (Szabó) Csató Tóth R. (OLÁH G.) Varga Dorcsák (Csala) Perényi Kinyik (Gyáfrás) Lajkovics Faragó Zs. NagyR. Szilágyi (Dobák) Bodorik (Vincze) Kovács(Szabó) Konka (Püspöki) Serucza (Dajka) Szilágyi Szekeres Eszes B. Albert Ebekeme LUKACS (Ócsai) Horváth S. Torba (Gulyás) SZURMAI Nagy POLGÁR DANYI (Balogh) Németh Papp Bodor Ecker Dávid (Borrtovics) ABONYI SZÖLLŐSI (Varga P.) Mester Kovács(Gyöngy) Héja Papp (Ábel) FARKAS P. NagyD. Nagy (Tasi) BODŰ Gazsó Pápay Bodnár (Sebestyén) BERECZ RIMÓCZI. Mohácsi. TÓTH (Fülöp) Hajdú (Kardos). Horváth. Nádudvari (Kurucz). HORVÁTH ZS. Dóra. Németh (Szoboszlai). (Fegyverneki) Berkes (Siska). Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: L. Kiss Lajos. Szabó Imre. Faragó Attila. Orosz István. Farkas Gyula. Szabó István. Lódi László. Mérész Zoltán. Antal István. Illés Rudolf. Besenyszög, 150 néző, vezette: Fegyvernek, 150 néző, vezette: Jászfényszaru, 200 néző, vezette: Jászapáti, 100 néző, vezette: Tiszafüred, 300 néző, vezette Kiss Attila. Nemes Zoltán. Kálé Elemér. Munkácsi László. Tóth Pál. Gólszerzők: Rimóczi (60.), Lengyel (75.), ill. Németh (1.), Molnár (65.) A gyorsan bekapott gól után a hazai csapat jól játszva, győzel­met érdemelt volna. l. Kiss Lajos: - A mérkőzés nagy részében jobban futballoz­tunk, győzelmet érdemeltünk volna, de egy szabályos gólunk­tól megfosztottak minket. szabó IMRE: - Álomkezdés u- tán végigszenvedtük a meccset. Ifi: elmaradt. Strommer Gólszerzők: Tóth A. (30.), ill. Nagy R. (35.) Az időjárási körülményekhez képest kiváló talajú pályán, a hazai csapat egy kis szerencsé­vel mindhárom pontot megsze­rezhette volna. faragó Attila: - Közelebb álltunk a győzelemhez. Ez a meglepetéspont akkor érhet so­kat, ha helyén tudjuk kezelni. orosz István: - A pálya meg­nehezítette a folyamatos játékot. Ifi: 2-3 Faragó Zs. Gólszerzők: Horváth D. (13.), Lukács (47.), Ecker (85.), ill. Moldván (84.). Hazai győzelemnek örülhet­tek a lelkes nézők, akik tapssal jutalmazták kedvenceik sikerét. FARKAS! GYULA: - A jó felké­szülésünknek és a játékosok hozzáállásának köszönhető a győzelem. szabó ISTVÁN: - A két csapat közül a hazaiakon látszott, hogy mi is a tétje a mérkőzésnek. Ifi: 0-2 Farkas Gy. Gólszerzők: Horváth Zs. (75.), ill. Szöllősi (53.). Napsütéses időben, jól előkészí­tett pályán nagy küzdelem ala­kult ki, melyből bármelyik csapat győztesen kerülhetett volna ki. . lódi László: - Mind a két csa­pat előtt le a kalappal, hatalmas küzdelem volt a mély talajon. mérész Zoltán: - A mérkőzés pozitívuma, hogy négy hónap után füvön tudtunk játszani, ezért köszönet a hazai csapatnak. Ifi: 0-0 Tajti G. Gólszerzők: Berecz 2 (8., 91.). Rutinosan, a hazaiak hibáit maximálisan kihasználva ját­szottak és a látottak alapján tel­jesen megérdemelten nyertek a vendégek. Antal ISTVÁN: - Ez a teljesít­mény ma sajnos a futball szé­gyene volt. illés Rudolf: - Igazi rang­adó volt, melyen igazi helyzetek nélkül ugyan, de örömteli győ­zelmet arattunk. Ifi: 4-2 Ábrahám T. A megyei I. osztály állása a 18. forduló után Megyei I. osztály, felnőttek 1. Jánoshida 2. Karcag 18 18 15 11 2 1 56- 13 4 3 30- 16 47 37 3. Újszász 18 11 3 4 33-22 36 4. Nagyiván 18 9 4 5 37-25 31 5. Tiszafüred 18 9 2 7 38-29 29 6. Kisújszállás 17 8 4 5 43-20 28 7. Kunhegyes 17 8 3 6 33-27 27 8. ßesenyszög 18 7 5 6 32-29 26 9. Jászladány 17 6 6 5 27-25 24 10. Túrkeve 17 6 4 7 32-28 22 HCsépa 17 6 4 7 25- 30 22 12. Abádszalók 17 6 3 8 24-28 21 13. Jászapáti 18 6 3 9 17-24 21 14. J.fényszaru 18 5 1 12 27-42 16 15. Fegyvernek 18 5 1 12 20-65 16 16. Kszt.márton 17 4 3 10 22-30 15 17. Já.szállás 17 4 3 10 17-33 15 18. Mezőtúr 18 4 1 13 26-53 13 Ifjúságiak 1. Mezőtúr 18 14 1 3 40-20 43 2. Jánoshida 16 13 0 3 66- 19 39 3. Karcag 18 12 2 4 51-20 38 4. Abádszalók 17 12 1 4 39- 18 37 5.Kunhegyes 17 11 2 4 52-34 35 6. Já.szállás 17 11 1 5 42- 18 34 7 Besenyszög 17 9 3 5 41-21 30 8. Újszász 18 8 3 7 39-29 27 9. Jászapáti 18 7 3 8 52-39 24 10. Kszt.márton 17 7 3 7 33-28 24 11. J.fényszaru 18 7 2 9 53-41 23 12. Kisújszállás 17 6 4 7 31-32 22 13. Nagyiván 17 6 1 10 33- 57 19 14. Tiszafüred 18 5 1 12 34-62 16 15. Túrkeve 18 4 2 12 37-48 14 16. Jászladány 16 3 2 11 13-54 11 17. Fegyvernek 18 3 1 14 29-77 10 18. Csépa 17 2 0 15 12-80 6 Autóbalesetben életét vesztette a herényi gólvágó Ismét gyászol megyénk labdarú­gó-társadalma. Rövid rendőrségi közlemény: az ötös számú fő köz­lekedési úton, az alsónémedi fe­lüljárónál frontálisan ütközött egy személyautó és egy kamion. A gépkocsi vezetője, valamint utasa a helyszínen életét vesztet­te, a tehergépjármű sofőrjét sú­lyos sérülésekkel szállították kór­házba a mentők. A személyautó­ban a jászberényi Lehel egykori futballistája, a 60 esztendős Ba­cher Konrád—és Zoltán fia—uta­zott. A szurkolók által csak „Kis- apának” nevezett játékos 254 baj­nokit játszott a kék-fehér színek­ben, melyeken 43 gólt szerzett. Az egykori herényi gólvágót bará­tai, sporttársai mellett felesége és fiatalabb fia gyászolja. ■ Véget ért a felkészülés, most már jöhet az előadás Kínos vereséggel kezdett az Újpest labdarúgás Soproni Liga: ha nehezen is, de a Fradi nyert a Haladás ellen A hét végén lejátszotta tavaszi, rajt előtti utolsó előkészületi mérkőzését az NB II. Keleti cso­portjában feljutásra pályázó szolnoki legénység. A Tisza-par- tiak szombaton, 14.30-kor a Bocs legénységét fogadják a Tiszalige- ti Stadionban. De már nem az el­múlt hónapokban megszokott műfüvön, hanem a füvesen, s ez okozhat még fejfájását a játéko­soknak.- Sajnos a téli időjárás miatt idén egyetlenegyszer sem tud­tunk füves pályán edzeni - fe­lelte érdeklődésünkre a kék-fe­hérek vezetőedzője, Vágó Attila. — A műfű pedig egészen más. A biliárdasztal-simaságú talaj után nagyon úgy néz ki, hogy igazi sárdagasztós mérkőzés lesz a nyitány. Szombaton azonban még az októberben átadott, kifogásta­lan minőségű műfüvön fogadta Csongrád megyei I. osztályú el­lenfelét a MÁV FC. A mérkőzés második félidejében pályára lé­pett a házigazdáknál az elmúlt években áz Egyesült Államok­ban játszó Curteon Nicolae, aki­nek esetleges szerződtetésére a nyáron térnek vissza a felek. SZOLNOKI MÁV FC—BALÁSTYA 9-0 (6-0) Tiszaliget, műfű, vezette: Fekete. MÁV (I. félidő): Farkas B. - Nagy Zs., Hegedűs, Hevesi-Tóth, Cornaci - Szélpál, Czanik, Pi- sanjuk, Csehi - Kotula, Farkas K. II. félidő: Kövesfalvi - Szalai, Hegedűs, Balogh, Pető - Mile, Ulvicki - Szélpál (Lengyel), Curtoen, Csehi (Blaskovits) - Pisanjuk. Edző: Vágó Attila. Gólszerzők: Kotula 4, Pisan­juk 2, Cshi, Czanik, Ulvicki. ■ Géléi József Három hónapos szünet után megkezdődött az élvonalbeli lab­darúgó-bajnokság tavaszi idé­nye. A pályák állapota ugyan ja­vult az elmúlt napokban, ám így is meglehetősen mély, sáros já­téktér várta a csapatokat. A bajnoki címvédő és ismét­lésre készülő Debrecen a kiesés rémétől fenyegetett Diósgyőrt fogadta. A télen edzőjük mellett teljes csapatukat is lecserélő borsodiak mindvégig méltó el­lenfelei voltak a Lokinak, és egészen a hajráig úgy tűnt, mindhárom pontot hazaviszik az Oláh Gábor utcából. Az utol­só tíz percben azonban a sze­rencse is a hajdúságiak mellé szegődött, akik végül megfordí­tották az eredményt. A hírek szerint télen alaposan megerő­sített Ferencváros zárt kapus meccsen fogadta a Haladást, Mezey Györggyel nem lassít a Vidi mely szintén a mezőny végén tanyázik. Nos a két zöld-fehér csapat közül meglepetésre a va­siak tűntek szervezettebbnek és csak magukat - no meg a meglehetősen véleményes ti­zenegyest befújó játékvezetőt - okolhatják, hogy nem győzték le az FTC-t. A hajrában Nagy Gábor még az üres kapuba sem tudott betalálni, s ez megbosz- szulta magát. A bajnoki címről álmodozó Újpest kínos vereség­gel kezdte az új esztendőt. A té­len meghatározó játékosait vesztő lila-fehéreknek egyetlen pillanatnyi esélyük sem volt az NB I. legstabilabb védelmével rendelkező Győr ellen. Nehéz tavasz vár a jelek szerint a Hon- védra. Nem elég, hogy a bunda­gyanú árnyéka a kispesti gárdá­ra irányította a közvélemény fi­gyelmét, még a csapat is har­matgyenge. A nyitányon Kapos­váron szenvedett vereséget — a Somogyországba visszatért Oláh Lóránt szerezte a gólt -, s így nem tudott elszakadni a két Eredmények DVSC-DVTK 3-1, FTC—Hala­dás 2-1, Újpest-Győr 0-3, MTK-Pápa 0-0, Videoton- KTE 2-0, Kaposvár-Honvéd 1-0, Paks—ZTE elmaradt. kieső helyen tanyázó együttes­től. A listavezető Videoton ha nehezen is, de begyűjtötte a há­rom pontot a Kecskemét ellen, az MTK azonban nem bírt a Pá­pával, melynek kapujában Szűcs Lajos legszebb napjait idézően parádézott. ■ Gelei J. NB I. 1. Videoton 16 11 3 2 38­19 36 2. Debrecen 16 11 1 4 32­21 34 3. Győr 16 8 5 3 21­10 29 4. Újpest 16 9 2 5 25­21 29 5. MTK 16 7 5 4 28­18 26 6.ZTE 15 8 2 5 29­24 26 7. Kaposvár 16 7 4 5 24­21 25 8. Pápa 16 7 2 7 24­20 23 9. Paks 15 5 5 5 16­18 20 10.Ferencváros 16 5 5 6 19­22 20 11. Vasas 15 6 1 8 23­36 19 12. Haladás 16 4 3 9 22­32 15 13. Bp. Honvéd 16 3 5 8 16­23 14 14. Kecskemét 16 4 2 10 27­37 14 15. Diósgyőr 16 3 3 10 19­28 12 16. Nyíregyháza 15 2 4 9 19­32 10

Next

/
Thumbnails
Contents