Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-25 / 47. szám

www.szouon.hu Pályakezdő álláskeresők száma a régióban (fő) Jász-Nagykun- Hajdú- Szabolcs­Szoinok Bihar Szatmár-Bereg APRÓHIRDETÉS Új Néplap JESSICA ALBA KÉT NYELVEN NEVELI LÁNYÁT ►« Idén ismét lehetőség nyílik munkatapasztalat-szerző tá­mogatásra az Észak-Alföldön. A korábbi években sikeres programot azért éleszti újra a regionális munkaügyi köz­pont, mert tavaly jelentősen megnőtt a pályakezdő álláske­resők száma. Fordulatot pedig a januári statisztikák sem je­leznek. A régió három megyéje közül a legjobb helyzetben Jász-Nagy- kun-Szolnok van. Itt a legkeve­sebb a pályakezdő az álláskere­sők között. Számuk az Állami Foglalkoztatási Szolgálat ada­tai szerint így is meghaladta ja­nuárban a 2700 főt. Ez több mint negyvenszázalékos növe­kedés egy év alatt, ami a legna­gyobb arányú a térségben. Ta­valy a megye minden munka­ügyi kirendeltségen nőtt az ál­láskereső fiatalok száma. Leg­nagyobb mértékben, 200 fővel a Szolnoki körzetben. Arányait vizsgálva viszont Törökszent- miklós környéke volt a legked­vezőtlenebb helyzetben, ahol háromnegyedével lettek töb­ben. A pályakezdő munkanél­küliek között legnagyobb szám­ban a nyolc általánost, szakkép­ző- illetve szakközépiskolát végzettek vannak. ■ T. J. A Zagyván és a Tárnán újabb árhullámok -indultak el, ame­lyek már az alsó szakaszokon megfordították az apadás üte­mét. A Zagyva fő ágán azonban folytatódik a vízszint csökke­nése, így Újszász és lászberény között másodfokúra csökken­tette a Kötikövízig a készültsé­get - tájékoztatta lapunkat Lo­vas Attila védelemvezető. Szin­tén másodfokú a védekezés szintje a Hortobágy-Berettyó jobb partján, a Karcag és Túr- keve közötti szakaszon. A Tisza árhulláma jelenleg Dombrád, Tiszabercel térségé­ben tetőzik. Szolnoknál várható­an szombaton éri el a legmaga­sabb, 595+- 20 centis vízállást. A folyamatos csapadék-után­pótlás miatt továbbra nő az el­öntött területek nagysága, a belvíz elleni védekezés az igaz­gatóság majdnem teljes műkö­dési területét érinti. Az alacso­nyan fekvő vagy lefolyástalan földeken komoly problémát okoz a nagy kiterjedésű elön­tés, a víz elvezetése lelassult, ezért több helyszínen elrendel­ték a nád kivágását, a lefolyási akadályok eltávolítását. A me­gyében a belvízi elöntés mérté­ke immár 34 ezer hektárt érint. Újabb nagy teljesítményű szi­vattyúk érkeztek szerdán Jász- árokszállásra, hogy még haté­konyabbá tegyék a városban zaj­ló belvíz-védekezési munkálato­kat. Gergely Zoltán polgármes­ter elmondta, hogy közvetlen ve­szély egyetlen lakóházat sem fe­nyeget FOLYTATÁS A 2. OLDALON védekezés A növényzet sok helyütt akadályozza a lefolyást írjon nekünk, hívjon bennünket! Hívja az ügyeletes újságírót: tel.: 06-30/3379-639 Terjesztés: tel.: 06-80/200-690, 56/516719 üzenetrögzítő Jaj, hirtelen beteg lettem! Lógás azóta van, mióta kötelező is­kolába járni. Vajon hogyan véleked­nek az iskolakerü­lésről maguk a diá­kok? ►5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 3 DIÁKVILÁG 5 6—7 GAZDASAG KÖZÉLET ÉLETMÓD SZOLGÁLTATÁS 11 SPORT Nincsenek is beruházások Ön szerint vannak-e presztízsberuházások? (százalék) Igen, de azzal nem ------------------Nincsenek ilyenek, a te lepülés a fejlődés a cél iár jól---------­A belvíz az úr a határban ASZOUON.hu olvasóitól IDŐJÁRÁS ^ Reggeli t.yj* ködfoltok várhatóak. Később erősen felhős Idő lesz. A jellemző hő­mérséklet reggelre +1, délutánra +9 fok körül várható. ►11. OLDAL Előretörnek az utolsók A szolnoki kézilab- dás hölgyek nem­rég még a megyei bajnokság sereg­hajtói voltak, most mégis az első hely­re hajtanak. ►15. OLDAL Egyedülálló kiállítás látható mától a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban. Az „Északi pályaudvar" címet viselő országos vasútmodell-kiállí- tás ötszáz négyzetméteren a vasútmodellezés különleges darabjait vonultatja fel. Számtalan, kicsiknek és nagyoknak szóló érdekesség mellett itt mutatják be Közép-Európa legnagyobb, HO (1:87) méretarányú vasútmodell-terepasztalát, több mint hatvan méter hosszúságban, valóságos városrészekkel. Képünk a kiállítás tegnapi berendezéséről, a kerti vasút összeállításáról készült. ►S. OLDAL A skandináv lottó 8. heti nyerőszámai GÉPI: 2 7 11 14 15 26 34 KÉZI: 12 14 17 19 26 31 34 EGY PERCBEN Újra támogatják a pályakezdőket a gyakorlat megszerzésében PILLANATFELVÉTEL Ára: 120 Ft, előfizetve 86 Ft JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP XXI. évfolyam, 47. szám, 2010. február 25., csütörtök KERESSE A SZOUON.hll OLDALON: HÚSZMILLIÓS DROGFOGÁS A MEGYE TELEPÜLÉSEINEK FRISS HÍREIT, INFORMÁCIÓIT! mvww.szouon.hu SZOLNOKI SZÁLAKKAL ► 3. OLDAL Információs és szórakoztató portál: www.szoljon.hu szoljon@szoljon.hu SZÓVÁ TESSZÜK Gyakorló sofőrként eddig úgy ismertem a KRESZ előírásait, hogy a zebrán át­haladó gyalogosnak elsőbbsége van a járművekkel szemben. Másképp értel­mezte az idevágó szabályokat az az autóstárs, aki az egyik este a szolnoki Ady Endre úton egy száguldó intercity sebességével közlekedve már messziről hangos dudaszóval „figyelmeztette" ér­kezésére a buszpályaudvar felől épp átkelni szándékozókat. Ha a fiatal tár­saság néhány tagja az ámokfutó jelzé­se ellenére lelép az úttestre, valószínű­leg az ütközés is hasonló következmé­nyekkel járt volna, mintha a vonat a másik fél. (G. G.) Gyííjtőutakat tettek rendbe Jászberényben Mongólia felé nyitnának a vállalkozók fórum A nagykövet a gépgyártásban és élelmiszeriparban lát lehetőséget Hivatalosan is átadták tegnap délelőtt Jászberényben az úgy­nevezett gyűjtőút-rehabilitáci- ós program keretében felújí­tott utakat. Az összesen 342 millió forintos beruházás ré­szeként mintegy 8,5 kilométer hosszú szakaszon, nyolc utcá­ban újult meg az utak szegé­lye, illetve burkolata. Az uniós társfinanszírozású pályázat támogatásával megvalósult munka befejezése kapcsán Ge- dei József polgármester hang­súlyozta, hogy a városban, il­letve környékén számos útfej­lesztés történt meg az elmúlt években, illetve több hasonló beruházást is terveznek még Jászberényben. ■ B. Cs. Mongóliára vetették tekintetü­ket a törökszentmiklósi vállal­kozók. A városban tegnap a belső ázsiai ország és hazánk közötti diplomáciai kapcsola­tok felvételének 60. évforduló­jának alkalmából rendeztek gazdasági fórumot, amelyen a mongol nagykövet asszony is részt vett. Dr. Omboosuren Er- denechimeg érdeklődésünkre elmondta, a mezőgazdasághoz kapcsolódó területeken lát le­hetőséget az együttműködés­re. Elsősorban a mezőgazdasá­gi gépgyártásnak és az élelmi- szeripari termékeknek lehet piaca Mongóliában. Ezt erősítette meg a megyei iparkamara elnöke is. Dr. Szi­Mongólia nagykövet asszonya dr. Sziráki András kamarai elnök (kö­zépen) és Bállá Imre miklósi vállalkozó társaságában ráki András kiemelte: az elmúlt évek beruházásai nyomán a megye és benne Törökszent- miklós ismét az ország mező- gépgyártásának központjává vált. De nemcsak kivitelre van lehetőség, hanem behozatalra is, például nyersbőrből, amit aztán a megyében dolgozhat­nának fel. A mongol nagykövet a város meghatározó cégeit sze­mélyesen is felkereste. Törökszentmiklóson ugyan­akkor nem csak üzleti kapcso­latok kialakításában gondol­kodnak. Dr. Juhász Enikő, pol­gármester ugyanis testvérvá­rosi kapcsolatot is elképzelhe­tőnek tart egy mongol telepü­léssel. ■ Teleki I. 4 A i I 5

Next

/
Thumbnails
Contents