Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-22 / 44. szám
6 GAZDASÁG 2010. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ Nagy lemaradásban az alföldi területek eurostat-felmérés Európa legszegényebb régiói: négy magyar vidék az első (negatív) húszban Négy magyarországi található az Európai Unió húsz legszegényebb térsége között. A legrosszabb helyzetben tartósan az alföldi vidékek vannak. AS-összefoglaló Meglehetősen lesújtó képet fest hazánkról az a tanulmány, amelyben az unió statisztikai hivatala, az Eurostat rangsorolta az EU-régiókat a 2007-es egy főre jutó hazai össztermék, a GDP szerint. (A felmérés adatai úgynevezett vásárlóerő-paritással korrigált értékek. Azt mutatják, mennyi termék és szolgáltatás vásárolható egy valutában egy másik valutához mérve, figyeBajnai: Áldozattal jár az euró bevezetése MINDEN EDDIGINÉL jobban el kötelezettek vagyunk az euró bevezetése iránt, még akkor is, ha ez további megszorításokkal jár - nyilatkozta Bajnai Gordon a New York Times internetes kiadásának. Ehhez vissza kell fogni a bérköltségeket. A cél az EU-átlagnál két százalékkal nagyobb magyar gazdasági növekedés, ez szerkezeti reformok nélkül nem fog menni. ..... Meg nyílt a Foodapest, 255 kiállítóval a foodapest nemzetközi élelmiszer-ipari szakkiállításon a Hungexpón 12 ország 255 kiállítója vesz részt. Gráf József miniszter szerint a nemzeti jövedelmünkből a mezőgazdaság 4-5, az élelmiszeripar mintegy 3, az agrárbiznisz pedig 13-14 százalékkal részesedik. Áruink akkor verseny- képesek, ha a hagyományok mellett alkalmazzák az innovatív eljárásokat, és megfelelnek az élelmiszer-biztonsági előírásoknak. Gráf: állni kell a versenyt! Mától nem repülnek a Lufthansa-gépek négynapos sztrájkot hirdetett mától több mint négyezer pilóta részvételével a Lufthansánál a szakszervezet, 6,4 százalékos béremelést követelnek. Nem repülnek a GermanWings és a Cargo járatai sem. Több ezer járatot kell törölni. A várható veszteség 100 millió euró. Más társaságok fogadják a Lufthansa utasait, a jegyek vasútra is átválthatók. Észak-Magyarország és az Alföld a sereghajtók között lembe véve az egyes országokban eltérő árakat.) Az EU húsz legszegényebb régiója közül négy Magyarországon található. A legrosszabbul Észak-Alföld és Észak-Magyarország áll, ahol az egy főre eső GDP 9800, illetve 10 000 eurót tesz ki. Ezzel Észak-Alföld az EU 12., Észak-Magyarország pedig a 13. legelmaradottabb térsége. Ennél rosszabb mutatója csupán öt bolgár, négy román és két lengyel régiónak van. Igencsak nagy lemaradásban van a Dél-Alföld (10 400 euró) és Dél-Dunántúl (10600). Előbbi a 17., utóbbi a 20. legszegényebb helynek számít. A „negatív top 20”-ban egyébként a legtöbb - hat - régióval Románia képviselteti magát, utána következik Lengyelország és Bulgária öt-öt területtel. Lényegesen jobb helyzetben van Közép- és Nyugat- Dunántúl. Ott az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék 14 500, illetve 15 300 euró. Igaz, ez az uniós átlagnak mindössze 58,1, illetve 61,5 százaléka. A hazai listavezető Budapestnek köszönhetően Közép-Ma- gyarország, ahol 25 600 euró az egy főre jutó GDP. Ez három százalékkal múlja felül az uniós átlagot, ami 24 900, míg a magyar régióké átlag 15 600 euró. A 271 régió közül a legtehetősebb Belső-London. Itt 83 200 euró az egy főre jutó GDP. Ez háromszor több, mint Közép- Magyarországé és nyolcszorosa az Észak-Alföldre jellemző értéknek. Igaz, ez annak is köszönhető, hogy GDP-jének egy része a nagyszámú ingázó munkavállaló munkája által keletkezik - ők ott dolgoznak, viszont nem ott laknak. A brit fővárost Luxemburg, Brüsszel, Hamburg és Prága követi a sorban. A gazdagok top 20- as listáján négy német, háromhárom angol és holland, tovább egy-egy luxemburgi, belga, cseh, svéd, szlovák, francia, finn, dán, ír és osztrák régió áll. Pozsony a 12. legpénzesebb régiónak számít 39 900 eurós egy főre jutó GDP-jével. HIRDETÉS Karát Farmer felvágott* ► 440 g ► 1134 Ft/kg 'Magyar termék! Solfrutta multivitamin vegyes gyümölcsital* 10Ó% gyumölcstartalonr 1 liter _ Sissy gyümölcsdarabos joghurt őszibarackos, epres, meggyes || [ rfTr Gustoso majonézes torma* ► 180 g 694 Ft/kg 'Magyar. .termék] Magyar. termék] 'Magyar .termék] Morzsi kutyaszalám ► 1 kg Fagylakoma csíkozott pacal* gyorsfagyasztott ► 1 kg Sissy tej* ► 2,8% zsírtartalom ► UHT ► 1 liter» 'Magyar. .termék] Magyar .termék] 'Magyar. .termék] 2010. február 22. hétfő - február 24. szerda www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó Torzító hatások elemzők megjegyzik az Eurostat felméréséről: nem igazán ad reális mai képet, hogy az összehasonlítás 2007-es adatokkal számol, ez nem vet jó fényt az Eurostat gyorsaságára. Az egyes régióhatárok meghúzása is vitatható - például Prágánál nem vették figyelembe a város vonzás- körzetét - jegyezte meg Gyévai Zoltán, a Bruxlnfo elemzője az InfoRádiónak -, így igencsak felértékelődik a cseh város mondjuk Budapest helyzetéhez képest. Szeretnek minket az osztrák turisták Tavaly a magyarországi szálláshelyeken az osztrák vendégforgalom jelentősen nőtt, 2008-hoz képest több mint 33 ezer vendégéjszakával többet töltöttek el az osztrák vendégek; a rendszer- váltás óta nem volt példa ilyen mértékű nominális vendégéjsza- kaszám-bővülésre egy év alatt az osztrák beutazópiacról. A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) ausztriai képviselete által, a KSH előzetes adatainak felhasználásával készített összeállítás szerint a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken az osztrák vendégéjszakák száma meghaladta a 723 ezret. Ez az elmúlt évtized második legjobb eredménye. A vendégszám 4 százalékos növekedésénél még dinamikusabban, 4,8 százalékkal nőtt az általuk eltöltött vendégéjszakák száma, ez az átlagos tartózkodási idő hosszabbodását is jelzi. A Tisza-tó és a két alföldi régió kivitelével valamennyi turisztikai térségben bővült az osztrák vendégforgalom. A régiók közül Budapest és környékén, valamint Közép-Dunántúl szálláshelyein soha nem látott, két számjegyű bővülés volt megfigyelhető: a fővárosi régióban 12 százalékos, Közép-Dunántúlon pedig 32 százalékos volt a növekedés. A forgalomnövekedés nagysága és iránya erősen függ az MT Zrt. osztrák piacon folytatott kampányainak intenzitásától. A pasz- szívum azonban még így is jelentős, mintegy 630 ezer vendégéjszaka az osztrák fél javára. ■ Pécs is húzónév Ausztria legjelentősebb tesztmagazinja, a Gewinn Magazin szerint az idén Pécs városával Magyarország is felkerült a legkurrensebb turisztikai ajánlatokat tartalmazó listára. Az európai és Európán kívüli úti célok idei listáján olyan mezőnyben szerepel a 2009-es Európai Kulturális Fővárosa címet betöltő Pécs, mint a dél-afrikai futballvilágbajnokság helyszíne, vagy Hawaii szigete, illetve az Arab Emírségek közül Abu-Dzabi.