Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-22 / 44. szám

2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2010. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ A kis hivatal is nagy költséggel jár önkormányzatok Van, ahol a dolgozók azért mennek be ritkábban, hogy kevesebbet kelljen fűteni A legtöbb kistelepülés an­nak ellenére ragaszkodik a polgármesteri hivatalá­nak fenntartásához, hogy az üzemeltetéshez szük­séges összeget csak nehe­zen tudja kigazdálkodni. Érveket a megszüntetése és a tovább üzemeltetése mellett is tudnak sorolni ugyanabban a faluban. Békési Brigitta —Szerintem szükség van polgár- mesteri hivatalra a településün­kön, hiszen minden ügyes-bajos dolgunkat ott intézzük - kezdte Molnár Imréné Marika néni Hu- nyadfalváról. — Idős vagyok már, nagy nehézséget okozna más te­lepülésre utazgatnom mindenért.- Úgy vélem, másra is lehetne fordítani azt a pénzt, amelyet a pol­gármesteri hivatal fenntartására költenek — mondott neki ellent egy másik hunyadfalvai lakos. Pomázi Ferenc, Csataszög polgár- mestere —Tavaly sem jöttünk ki a költ­ségvetésből, idén is csak a bérek és a közüzemi számlák kifizeté­sére futja a lecsökkentett norma­tívából - árulta el Vékonyné Há­zi Eszter, Hunyadfalva polgár- mestere. — Spórolunk, ahogyan tudunk. Fával tüzelünk, és pró­bálunk minél kevesebb időt a hi­vatalban tölteni, hogy ne kelljen fűteni. A dolgozóktól minden jut­tatást megvontak. Ezen túl csök­Települések lélekszáma megyénkben 500 fő alatt 5 település 500-1000 fő; 8 település 1000-1500 9 település 1500­kent a falugondnoki hozzájáru­lás, a szociális étkeztetés és a há­zi gondozás normatívája is, így az önkormányzat terhei tovább nőttek és fejlesztésre egy fillér sem marad. A polgármesteri hi­vatal épülete nélkülözhetetlen, ott található a házi gondozottak helyisége és az orvosi rendelő is. Az épület fűtéséért, a vízért, vil­lanyért havonta 120 ezer forintot fizetünk, éves szinten összesen 800-900 ezer forintot költünk közüzemi számlákra. Örményesnek és Fegyvernek- nek közös körjegyzősége van. Az örményesi polgármestertől, Tö­rök Csabától megtudtuk, hogy 18 millió forintot adnak át éven­te a körjegyzőségnek, ennyibe kerül a falunak a hivatal. — Tavaly körülbelül 20 milliói forintból gazdálkodhattunk, de már abból az összegből is csak szűkösen jöttünk ki - jegyezte meg a polgármester. - Tizenegy millió forint bérekre, 3 millió fo­rint járulékokra megy el. A fűtés évente egymillió-kettőszázezer, a villany 400 ezer forintba ke­rül. Azért, hogy csökkenthessük a dologi kiadásokat, energiaraci­onalizálásba kezdtünk. Tavaly az iskolában áttértünk a bio­massza-fűtésre, idén az óvodá­ban is szeretnénk hasonlót. Míg korábban húszezer forintba ke­rült naponta az iskola fűtésre, az átalakítás után hét-nyolcezer fo­rintot költünk erre. Terveink kö­zött szerepel a polgármesteri hi­vatal és a szociális ellátás épüle­tei esetében is áttérni az olcsóbb fűtési módra. Szociális támoga­tásra egyre többen szorulnak, évente körülbelül 10 millió forin­tot költünk e célra. A tíszasasi polgármesteri hiva­tal egyik munkatársa elmondta, hogy a 217 millió forintos költség- vetésből csak szűkösen jönnek ki. A polgármesteri hivatal épü­letének akadálymentesítését egy évvel ezelőtt fejezték be. Nem ma­: CCfi: ff ■I On szerint szükség van-e ennyi önkormányzatra? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu / A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. A kistelepülések lakói többnyire azt szeretnék, ha helyben intézhetnék ügyeiket, noha egy hivatal fenntartása igen költséges. Képünk illusztráció. Települések költségvetése (2010) Telep. Költségvetés (Ft) Lélekszám (fö) Csataszög 68 millió 355 Nagyrév 167 millió .lu/iJT«.,,,., Tiszasas 217 millió 1142 Örményes .......130 millió 11 65 radt pénz viszont az új sportcsar­nok fűtésére, így a gyerekek to­vábbra is a tantermekben tornáz­nak. A polgármesteri hivatalban dolgozók bérének kifizetésére 21 millió forintot költenek, 7 millió forint jut járulékokra. A hivatal­ban gázzal fűtenek, melyre éven­te 700 ezer forintot fordítanak. A villanyszámla 400 ezer, a vízért pedig egyszázezer forintot költe­nek egy esztendőben. Csataszög 68 millió 310 ezer fo­rintból gazdálkodik évente, amelyből a működési kiadás 44 millió 450 ezer forint, a többi pénzt fejlesztésekre fordítják. A működési kiadásokból 4 millió 680 ezer forintot fizetnek ki bé­rekbe, 1 millió 96 ezer forintot já­rulékokra. A dologi kiadásokra összesen 6 millió 921 ezer forin-j tot költenek egy esztendőben, melyből az éves áramszámla egy­millió-ötezer forint, a gázfűtés Vékonyné Házi Eszter szerint spórolnak, ahogy Nagyréven mostanra „iroda” lett a polgármesteri hivatalból nagyréven, ahol hétszázan él­nek, 2008 óta nincsen polgár- mesteri hivatal, mert forráshiá­nyos a helyi önkormányzat. Az épület és a dolgozók maradtak ugyan, de a korábbi polgár- mesteri hivatal, a „cibakházi polgármesteri hivatal nagyrévi irodája” nevet viseli. Az iroda összes dologi kiadása — bele­értve a közüzemi számlákat, az irodaszereket is - mintegy tízmillió forintba kerül évente - tudtuk meg az egyik ott dol­gozótól. -A nagyrévi iroda ki­adási és bevételi főösszege 167 millió forint. Ebből az összeg­ből 22 millió forintot a körjegy­zőségnek adnak át, de költe­nek az óvodára, iskolára és a szociális ellátásra is. Termő szetesen ezen kívül az önkor­mányzatnak vannak kötelező feladatai is. 300 ezer, az egyéb tüzelő 150 ezer forintba kerül. Éves szinten a te­lefonszámla 600 ezer forint, a ví­zért viszont viszonylag keveset, negyvenezer forintot fizetnek.- Szűkösen jövünk ki a költ­ségvetésből, az áfa és a közüze­mi árak növekedése, az infláció miatt egyre kevesebbre futja — számolt be Pomázi Ferenc, a 355 fős Csataszög polgármestere. - Folyamatosan karbantartjuk az önkormányzati épületeket, és szeretnénk korszerűsíteni a kö­zösségi házat, erre pályáztunk Is. Nagy gondot okoz a foglalkoz­tatási lehetőségek, a piac hiánya, mert így az önkormányzatra há­rul a munkanélküliek és a na­gyon alacsony jövedelműek tá­mogatása. Ha több lenne a költ­ségvetési keretösszegünk, mindenképp valamiféle terme­lő beruházásra fordítanánk. Egyébként a kistelepülések ön- kormányzatok nélkül teljesen el­lehetetlenülnének, olyanok len­nének, mint az árva gyerekek - jegyezte meg a polgármester. Homokzsákokkal védik árokszállást a belvíztől Első fokú belvízvédelmi készült­séget rendeltek el Jászárokszál- láson. Gergely Zoltán polgár- mester a védelmi bizottság elnö­keként elmondta, hogy a védeke­zésben húsz jászárokszállási és öt jászberényi tűzoltó vesz részt, a vízi közmű munkatársai közül is húszán segédkeznek a véde­kezésben. Megkezdték a szivattyúzást is, az öt helyi szivattyú mellett a ka­tasztrófavédelem szakemberei még hármat rendeltek a városba Jászberényből, s tegnap két nagy teljesítményű szivattyú is érke­zett a megyeszékhelyről. Folya­matosan töltik a homokzsákokat a városban, amelyből 1500 áll rendelkezésükre a helyi, s a me­gyei készletekből. A problémát leginkább az okozta, hogy a vá­ros belvizének egy jelentős ré­szét elvezetni hivatott Szarv-ágy patak a hóolvadás és esőzés mi­att megduzzadt és folyamatosan emelkedik a szintje. A patak mentén elhúzódó védekezésre kell felkészülni. A városban a Hunyadi, illetve a Prohászka ut­cák egyes területén a legkomo­lyabb a helyzet. Az emelkedő víz a vasúti töltést is fenyegeti, teg­nap ideiglenesen lezárták a Vá- mosgyörk—Jászapáti közötti pá­lyaszakaszt. Itt buszok szállítják az utasokat. A védekezésről készült képga­lériát keresse a SZ0U0N.hu hír­portálon. ■ Banka Cs. Megkérdeztük olvasóinkat On szerint szükség van NAGY JÓZSEF, Szolnok — Véleményem szerint az apróbb, párszázfős településeken nincsen szükség külön önkormányzatokra. Több, egymástól néhány kilométernyi távolságra levő kis községeket össze lehetne vonni. Ügyintézéskora lakosoknak nem kellene messzire utazniuk és így a hivatal üzemeltetési költségeit is megspórolnák. baranyi Béla. Jászberény — Szerintem nincs szükség ennyi önkormányzatra, meg lehetne oldani kevesebből az általuk végzett munkát. Irreá­lisnak tűnik, hogy olyan tele­püléseken is fenntartunk hiva­talokat, ahol mondjuk párszá- zan laknak. Kiszámolhat­nánk, hogy összesen mindez mennyibe is kerül ez ennek az országnak. ennyi önkormányzatra? nagy lajos. Túrkeve — Egy település irányítását egy­értelműen az önkormányzatok végzik, ezért szükség van rá­juk. Az már más kérdés, hogy minden településen önálló hi­vatalokra van-e szükség. Apró településeknél esetleg összevo­nással lehetne csökkenteni az önkormányzatok számát, de ez szerintem nem vezetne je­lentős spóroláshoz. NAGY ZOLTÁNNÉ. Karcag — Anyagi megtakarítások mi­att lehetne csökkenteni az ön- kormányzatok számát. Vagy teljes bezárással, vagy a hiva­talokat meghagy\'a és a pol­gármesteri és képviselői posz­tot megszüntetve a kisebb tele­püléseken. Bár azt nem tu­dom, hogy körjegyzőséggel va­lóban el lehetne-e minden fel­adatot látni. t Ü

Next

/
Thumbnails
Contents