Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-20 / 43. szám

SPORT 15 ÚJ NÉPLAP - 2010. FEBRUAR 20., SZOMBAT Pécsi vendégek a Ligetben kosárlabda Megszorongatnák a kék-sárgák nagyhírű vetélytársukat A szolnoki csapat saját nevelésű játékosa, Sonyák Zita (labdával) és társai jó játékkal megszorongathatják a bajnokesélyes pécsi együttest Kupadöntő után sorsfordító bajnoki találkozó következik A papírformának megfelelő ne­gyedik helyen végeztek a Szol­noki Főiskola RK-SI férfi röplab- dázói a Magyar Kupa kecskemé­ti négyes döntőjében. A főisko­lások a csütörtöki elődöntőben a címvédő Kaposvár, míg a pén­teki bronzmérkőzésen a Duna- ferr ellen maradtak alul 3:0 arányban. A mindkét napon Kecskeméti, Szöllősi, Tarjányi, Csépke, Kovács S., Bodonyi, cse­re: Gulyás (liberó), Bede összeál­lításban pályára lépő szolnoki­ak csak időnként tudták megne­hezíteni az Extraliga élmezőny­éhez tartozó riválisok dolgát. A hét legfontosabb feladata azonban csak most következik Juhász György csapata számá­ra: a bajnokság középszakaszá­nak zárófordulójában vasárnap 16 órakor a Dág együttesét fo­gadják. A találkozó tétje a még éppen felsőházi rájátszást je­lentő nyolcadik helyezés. Ha a főiskolás gárda győz, a ráját­szásban az 1-8. helyekért foly­tathatja, míg vereség esetén a 9- 11. helyekért várnak újabb mérkőzések Kovács Sándo- rékra, akik utóbbi forgatóköny­vet mindenáron igyekeznek el­kerülni. - Úgy gondolom, első­sorban fejben dől majd el a küz­delem. Akkor lesz reális esé­lyünk a sikerre, ha végig jól összpontosítunk és úgy küz­dünk, mint a Szeged elleni meccs harmadik játszmájában. Hasonló képességű a két csa­pat, ezért nagyon fontos lesz, hogy ki nyeri meg az‘ első szet­tet — nyilatkozta Juhász György. ■ Gönczöl Gábor A szolnokiak feladóján, Kecskemé­ti Péteren sok múlik vasárnap Bár nem lesz rangadó, mégis jó meccs sülhet ki a Szolnok-Pécs hölgyta­lálkozóból, amit ma este hat órakor rendeznek meg a Tiszaligeti Sport- csarnokban. Varga Csaba Néhány esztendővel, még óriási rangadónak számított a felek összecsapása, 2004-ben a bajnoki címért csatázott egymással a két együttes. Most már csak a Pécs csapata tartozik közvetlenül a baj­nokság élvonalához, bár a leg­utóbbi három évadban a bajnoki Két hét szünet után folytatódik a vízilabda-bajnokság alapszaka­sza, a soros fordulóban Budapes­ten, a BVSC vendégeként lesz ér­dekelt a Szolnoki Főiskola-Köz­gép VSC legénysége. A pólócsa­tát ma 17 órakor rendezik a Sző- nyi úti uszodában. aranyérmet rendre a soproniak zsebelték be. Sőt, a tavalyi szezon­ban a döntőbe sem tudott bejutni a fekete-fehér hölgykoszorú. A so­ros évadban azonban vezeti a baj­noki tabellát Fűzy Ákos együtte­se, ha Iványiék nem követnek el nagy bakit, akkor az első helyről kezdhetik majd a rájátszást. A szolnoki csapat mostanság a legjobb hyplc közé jútasert küzd, melyre reális esélye Vhn. Ha Ba­ján, a Cegléd és a Vasas ellen ha­zai pályán egyaránt győznek, ak­kor biztosan hetedikek lesznek. Sőt, ha sikerülne még a BSE-vel szemben a Városmajorban is nyerniük, akkor a hatodik he­lyen zárnák az alapszakaszt.- Tudjuk, hogy nehéz meccs vár ránk, mert jó szerkezetű, hajtós csapat a BVSC - kezdte Cseh Sándor, a szolnokiak edzője. - Különösen hazai pá­lyán veszélyesek, minderre bi­zonyságul legyőzték a Domino Honvédőt, és csak szoros össze­Visszatérve a mai Pécs elleni derbire, Mészáros Zoltán, a mie­ink vezető edzője azt mondta: - Darida Csilla térdsérülése rend­be jött, ellenben Serbán Anett ke-' ze nem teljesen egészséges, ezért elképzelhető, hogy a center kihagyja a mai mérkőzést. Sze­retnénk megszorongatni a Pé­cset, egy jó meccset akarunk-ve- lük játszani. Az ezt követő négy fordulóban pedig olyan ered­ményt elérni, amellyel biztosít­juk helyünket a rájátszásban. Az alapszakaszt követően a negyeddöntőkkel folytatódik a bajnokság, melyek két győzele­mig tartanak. A győztesek az elődöntőkben folytatják, míg a csapáson kaptak ki a Fraditól. Csak egységes, fegyelmezett csapatjátékkal, és jó egyéni tel­jesítményekkel érhetünk el kedvező eredményt náluk. So­rainkban mindenki a fedélze­ten, játékosaink már nagyon várják a folytatást, hiszen két veszteseknek — akárcsak a férfi­aknál - véget ér az évad. A csa­patoknak az alapszakaszbeli he­lyezését veszik figyelembe. Igen ám, de az elmúlt években az ér­dekelt női klubok rendre meg­mérkőztek az 5-8. helyért. Most azonban a további csatározáso­kat kivették a versenykiírásból, csak éppen erről elfelejíetíék ér- tesíteni a klubokat. ,-.Állítólag ezt egy ligaülésen megszavaz­ták a csapatok, erről azonban nem tudunk — jelezte Mészáros Zoltán. — Több klubbal beszél­tünk, ők sem hallottak az ezzel kapcsolatos szavazásról, de sze­rintem nincs ez még lefutva - véli a szakember. hete nem játszottak bajnoki mérkőzést. Teszem hozzá, hogy nehéz úgy a formát állandósíta­ni, ha egy-két meccs után, rend­re szünet következik a bajnok­ságban. Igaz, ellenfeleink is ha­sonló cipőben járnak - véli a szakember. ■ V. Cs. 1H03jE3j3I9I Kiütéssel győztek a MÁV tekézői a férfi teke Szuperliga soros játéknapján a Szolnoki MÁV vendége a sereghajtó Köszolg SC gárdája volt, amely 8:0 arányú vereséggel távozott a Körösi úti csarnokból. A szol­noki csapatban Fehér Béla 607, Bíró Norbert 572, Lam- pert Péter 585, Molnár László 605, Bódai Ferenc 610, Bíró Ervin 592 fát teljesített. Az if­júságiak sem hagytak esélyt ellenfelüknek, Miklós József 604, Hűvös Zsolt 587 fával já­rult hozzá a 4:0-s végered­ményhez. Hatodikok lettek a herényi lányok a közelmúltban Dunaújvá­rosban bonyolították le a VI. korcsoportos leány röplabda diákolimpia országos döntő­jét, ahol a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközép- iskola együttese képviselte megyénket. A berényi lányok a nyolccsapatos finálé cso­portkörében egy győzelmet és két vereséget könyvelhet­tek el, majd a helyosztón 3:2- re kikaptak az egriektől, így hatodik helyen végeztek. Pljuscsenko kikapott és méltatlankodik a pontozókat hibáztatja vere­ségéért a vancouveri téli olim­pia műkorcsolyaversenyében ezüstérmes Jevgenyij Pljus­csenko. A kétszeres címvédő­két« rajthoz álló orosz ver­senyző szerint a bírák jócskán alulértékelték négyfordulatos ugrását Az aranyérem az amerikai Evan Lysaceké lett Farsangi parkettball lesz a Tiszaligetben A szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. farsangi par­kettballt rendez február 28- án (vasárnap) 9 órától a Ti- szaligetí Sportcsarnokban. A szervezők 3+1 fős csapa­tok jelentkezését várják 16 év alatti és annál idősebb kategóriákban. Nevezni az 56/513-562-es telefonszá­mon és a bajnokság napján 8.30-ig a helyszínen lehet. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Kemény összecsapás előtt a főiskolások vízilabda Hazai pályán veszélyes ellenfél lehet a BVSC legénysége Most lett gyanús a Honvéd őszi, szolnoki kupaveresége? labdarúgás Az UEFA monitoringrendszere a szokásostól eltérő fogadásokat regisztrált a párharc első meccsére Bár az elmúlt hetekben mintha elcsendesedett volna az Európán végigsöprő labdarúgó-bundabot- rány, a háttérben azért zajlanak az események. A Németország­ban tavaly ősszel kipattant ügy az öreg kontinens számos orszá­ga mellett kiterjedt Magyaror­szágra is. Az MLSZ feljelentésé­re hazánk rendőrsége is elkezd­te a nyomozást. Azon túl azon­ban, hogy jó néhány játékost ki- , pontosabban meghallgattak, a nyilvánosság igazából nem érte­sült a háttérben zajló esemé­nyekről. Most azonban újabb összecsa­pások kerültek reflektorfénybe. A nemzetközi labdarúgó-szövet­ség, az UEFA monitoringrend­szere a 2009 őszén megrende­zett élvonalbeli és Magyar Kupa­meccsek kapcsán jelzett a szo­kásostól eltérő fogadásokat. Az egyik szál pedig a jelek szerint Szolnokra vezet. A hírek szerint az október 20-án, a Tiszaligeü Stadionban lejátszott Szolnoki MÁV FC-Budapest Honvéd 4-1- es meglepetéseredmény keltette fel a vizsgálódók figyelmét. Azon a találkozón egy remekül játszó hazai és egy gyengélkedő vendégcsapatot láthatott a kö­zönség. A fővárosiak játéka azért nem kelthetett gyanút a je­lenlévőkben, mert Sisa Tibor együttese meglehetősen mélyre­pülésben volt az idő tájt Ezt bi­zonyítja, hogy a kupavereség után a Honvéd tulajdonosa, Ge­orge Hemingway szerződést is bontott a szakvezetővel.- Meglepve hallottam én is a hírt, klubunkat az elmúlt négy hónapban senki nem kereste meg ez ügyben - felelte érdek­lődésünkre Ferencz Gábor el­nök. - Ma már bármire lehet fo­gadni, így azt se tudom, hogy az Jön az Orosháza szombaton 11 órakor újabb előkészületi meccs vár a MÁVFC-re. Vágó Attila tanítványai az Orosháza ellen lépnek műfűre. eredményt vizsgálják vagy ép­pen a sárga lapok, esetleg a szögletek számát. Az viszont egyértelműnek tűnik, ha a 4-1- es sikerünk a gyanús, nem a mi játékosaink között kell keresni a hunyót, mert hát lássuk be, csak a vesztes fél tudja úgy alakítani az eredményt, mely számára kedvező. A tavaszi idény rajtjához közeledve nem szerencsés, hogy ilyen ügy kapcsán merül fel a Szolnoki MÁV FC neve. Remélhetőleg mindez nem tereli el a játékosok figyelmét a bajnoki összecsapásokról, hiszen ha fel akarnak jutni az élvonalba, fejben is ott kell lenniük a pályán. ■ Gelei J. Tóth Mihály biztosította be a MÁV FC fölényes győzelmét a Honvéd ellen » i &

Next

/
Thumbnails
Contents