Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-02 / 27. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. FEBRUÁR 2., KEDD 13 TÜKÖR Hamarosan felújítják a MÁV omló víztornyát Az első száz már megvan életút A hosszú élet titka: napi kupica pálinka és sok munka Erősíti az immunrendszert, óvja a májat, és megelőzi a rákot SZOUON.hu További híreket a SZOUONJm hírportálon olvashatnak. A100 éves Lajos bácsit népes rokonsága körében köszöntötte a település vezetése. Az idős ember orvosnál csak kétszer járt. A híres budavári Buzogánytoronynak van Szolnokon egy kevéssé ismert rokona. Otto Intze német mérnök víztartály-szabadalma 1883-ban látott napvilágot. Az első ilyen tornyot Rem- scheidben építették még ebben az évben, s a rendszer kedvező erőjátéka folytán gyorsan elterjedt Európa-szerte. Budapesten négy hasonló fakoronás víztorony található, melyek 1895-ben, 1901-ben és 1911-ben épültek. A szolnoki MÁV Járműjavító telepén álló 27 méter magas eklektikus stílusú víztorony 1899- 1900 között épült. Karcsú, idomtéglákból készült törzsét nagyszerű ácsmunka koronázza, mely nemcsak a dekorativitást szolgálta, hanem hűvösen tartotta a benne rejlő, acélból készült 120 m3-es tartályt is. A víztorony faszerkezetű része az utóbbi évekre sokat romlott, ám hamarosan megújul. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal javaslatára novemberben meg is kezdődött a munka. A felújítás első üteme március végén fejeződik be, májusra pedig minden utómunkával is végeznek. A beruházás közel 80 millió forintba kerül. ■ A fából készült víztorony köré, ugyancsak remek ácsmunkával, faállványt kerítettek a felújítás befejezéséig A 100 éves Bíró Lajos kunhegyesi otthonában úgy fogad, hogy kijön elém, egészen a bejárati ajtóig. A férfias kézfogás után a „Már vártunk!” köszöntéssel folytatja. D. Szabó Miklós Arra a kérdésre, hogy miképpen érzi magát, a felelet: tűrhetően, elfogadhatóan. Jó az étvágya, az éjszakát végigaludja. Igaz, ha valamilyen nyugati focimeccs megy a tévében, azt addig ki nem kapcsolja, míg a játékvezető véget nem vet a találkozónak. 1910. február 2-án született Abádszalókon napszámos családba. Az öt testvér közül négy fiú volt, egy lány, és ő érkezett legutolsónak. Öt osztály jutott neki, a drága emlékű Fekete Bálint tanító úr pallérozta, akinél, ha nem megfelelően mentek a dolgok, szolgált a pálca. Tenyeressel, fenekessel, körmössel. Noha akkoriban hatvanan zsúfolódtak össze egy osztályban, a légyzúgást is meg lehetett hallani, olyan fegyelem volt. Amikor betöltötte a tizenkettőt, már napszámba járt, ami napkeltétől napnyugtáig tartott, és ezért mint fiatal emberkének, 60-70 fillért fizettek naponta. A két bátyját elvitték az első világháborúba, sajnos a fiatalabb soha nem tért haza, nem nyitotta meg többé a tanya kapuját. Neki pedig úgy alakult az élete, hogy kitanulta a kőműves szakmát, és a vasútnál helyezkedett el. Dolgozott Kunmadarason, a katonai reptéren, Kisújszálláson, mikor hol volt szükség rá. 1936-ban esküdött, vette el a szép Bencsik Katalint.- Három hónapig tettem neki a szépet. A szegény ember nem ért rá arra, hogy hosszú ideig le- gyeskedjék a lány körül - emlékezik vissza arra az időre. Ötvenegy szép évet éltek együtt, a párja 1987-ben bekövetkezett haláláig. Egy fiuk és egy lányuk született, meg két unoka, három dédunoka. Sőt, már egy ükunokával is dicsekedhet, aki ősszel megy iskolába. Orvosnál talán ha kétszer volt. Egyszer Szolnokon, a MÁV Kórházban rakta rendbe a szemét egy szakállas, remek szakorvos. Aztán 1992-ben szívritmus-szaNévjegy NÉV: Bíró Lajos született: 1910. február 1., Abádszalók gyerekek: kettő gyermek, kettő unoka, három dédunoka, egy ükunoka nyugdíj: 40 éve kapja, most 75 ezer 660 forint bályozót kapott, és azóta is makulátlan a szívverése. 1929 óta Kunhegyesen lakik. Megkért, azt is írjam bele: menye, fia nagyon szépen bánik vele, igaz, még ellátja magát, nem szorul segítségre. Arra is büszke, hogy nevével ellentétben, soha nem járt bíróságon, azt se tudja, merre van egy efféle intézmény kilincse. Pedig végigélt néhány rendszert: Ferencz Jóskáét Horthyét, Rákosiét, Kádárét, nem beszélve a rendszerváltás utáni időkről. A mindennapjaihoz még az is hozzátartozik, hogy a páros szekrény egyik polcán akad egy üveg. Jóféle kisüsti pálinkával. Minden reggel meghúzza, lenyel belőle egy-két kortyot, de nem többet. Úgy tűnik, eny- nyire hitelesítette ma Lajos bácsi a finom pálinkára esküszik gát. Időközben, január 30-án megvolt a száz esztendő tiszteletére rendezett nagy buli. A szakiskola ebédlőjében tartották, mert nagy a család, és a mintegy ötven vendég csak ott fért el. A jeles eseményen ott volt az alpolgármester is, aki rokon, meg a polgármester. Ő ajándékkosárral, virággal kedveskedett meghívójának, aki arra a kérdésre, mit vár a jövőtől, kissé könnyes szemekkel ezt válaszolta: — Száz év már teljesült, megvan. Várom a ráadást, mennyi lehet még hátra. Ha ilyen marad az egészségem, jöhet még pár esztendő... A paradicsomot elsősorban az íze miatt kedveljük, pedig gyógynövényként sem elhanyagolható: különösen a májra gyakorol jó hatást, de rákmegelőző hatását is egyre több kutatás igazolja. Rengeteg benne a béta-karotin, azaz az A-vitamin elővitaminja, amely segít karbantartani az immunrendszert. Az A-vitamin a bőrnek is jót tesz, különösen a napsugarak okozta károsodások kivédésében hatékony. Káliumtartalmának köszönhetően tisztítja, méregteleníti a szervezetet, így tehermentesíti a májat — írta az Nlcafe.hu. Tomanin nevű alkaloidját a gyógyszeripar gombás betegségek, gyulladások elleni kenőcsökben használja fel. A-, C- és E-vitamin tartalma a szabad gyökök romboló hatásától óvja a szervezetet, míg a likopin nevű antioxidáns kimondottan rákmegelőző hatású vegyület, amely ráadásul a bőr öregedése ellen is véd. Ebből az erőteljes antioxi- dánsból furcsa módon nem a nyers, hanem a főtt paradicsom tartalmazza a legtöbbet - ez jó hír az olaszos mártások kedvelőinek! Külsőleg is tisztítja a testet: a nehezen gyógyuló sebek egyik hatásos népi gyógymódja a paradicsom-pakolás! ■ Pitedíjas költemények Jákóhalmán A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör évtizedek óta készít népi étkeket, így van ez minden évben farsang idején is. Most kőtt pite (irodalmi nevén: kelt pite) sütésben mérték össze tudásukat a szakkörösök. A zsűriben olyan jeles visszatérő vendégek voltak, mint Járvás István országgyűlési képviselő, Bencsik Ferenc, a jászberényi Erősáramú SZKI igazgatóhelyettese és az állandó zsűrielnök: Bobák József, a Jászsági Vendéglátók Szövetségének elnöke. A tizenegy versenyző közül Fodor Lászlóné vitte el a pálmát, második lett Nagy Dezsőné, a bronzpitedíjas pedig Bárdosné Labáth Anna. Természetesen az előállított „piteköltemények” közös elfogyasztásával zárult az összejövetel. ■ T. A. Kiló kenyérre kértek a gyerekek- Jó estét kívánok, elnézést, ki tetszene tudni segíteni néhány forinttal, ami egy kiló kenyérre elég lenne? - szólított meg egyik este a meglehetősen üres szolnoki Hild téren egy kislány. Hazafelé tartottam a munkából, gondolatokba merülve - mit írtam, hogy írtam a lapba, mit kell még vennem a boltban otthonra, mi volt ma a gyerekeimmel az iskolában és így tovább —, így először fel sem fogtam, mi is történik. Visszakérdeztem zavarodottan:- Bocsáss meg, mi a probléma?- Egy kiló kenyérre valót kérnék szépen, ha tudna adni — mondta ismét tisztelettudóan a kislány. A fogvacogtató hidegben nem volt túlöltözve, sapka nélkül, haját összefogva-befonva, fázósan állt-topogott előttem. Hirtelen eszmélésemben nem tudtam mást mondani, mint hogy nincs nálam készpénz, ne haragudjon, és már indultam is tovább. Néhány lépés után mégis visszafordultam. A hirtelen rámtörő lelkiismeret-furdalás mellett a kíváncsiság is hajtott: miért kéregét egy kislány estefelé egyedül Szolnok belvárosában? A tizenéves leányka azonban már egy másik áldozatot „cserkészett” be. Ekkor pillantottam meg a tér túlsó végében a fiút. Túdtam, ő is kéregetni van itt! Bizonytalan léptekkel közeledett egy idősebb férfihez, aki azonban egy laza legyintéssel, szótlanul lerázta magáról. Úgy mentem, hogy biztosan megszólítson a szintén tizenéves, a lánynál csak pár esztendővel idősebbnek látszó fiú. — Ne haragudjon, de nem tudna kisegíteni pár forinttal, ami egy kiló kenyérre elég? - kérdezte határozottan, de udvariasan. Piros orrán látszott, egy ideje már kint róhatta a téli hidegben az utcákat.- Nincs semmi készpénz nálam, nem tudok segíteni - feleltem, valószínűleg nem túl meggyőzően, mert a fiú hitte is meg nem is. Tovább folytatta ugyanis a kérlelést. - Tessék már nekem adni kenyérre valót, pár forintot, nagyon nagy szükségem volna rá. Ehelyett azonban kérdezgetni kezdtem a soványka fiút, aki meglepetésemre nem hagyott faképnél, hanem készségesen válaszolt. Igaz, meglehetősen tőmondatokban.- Miért kell neked ez a pénz?- Mert ennem, ennünk kellene valamit.- És hogyhogy így egyedül vagy itt, estefelé az utcán? Hol vannak a szüleid? Ők is kéreget- nek valahol?- Nem, anyu otthon van, beteg, ezért kell ennivalóra a pénz.- És az apád?- Ő nincs velünk, már régen otthagyott bennünket- Merre laktok?- A vasútállomás környékén.- Az a kislány, aki amott kéregét, nem a testvéred?- Ki? Az? Nem, sosem láttam.- Érdekes, pedig ő is pont kenyérre kér pénzt.- Nem, nem a testvérem.- Az iskolával mi a helyzet?- Megvan.- Melyikbe jársz?- Mondom, megvan — vont vállat közömbösen a fiú, de már látszott rajta, fél szemmel a teret lesi, vizslatja: kihez csapódhatna oda legalább pár forintot kunye- rálni. Éreztem, itt a határ, hiába is kérdeznék bármit, sarkon fordulna és otthagyna. így elővettem a pénztárcámat.- Bevallom, van nálam valamennyi készpénz. Adok neked, azért is, mert feleltél a kérdéseimre. Bár szerintem ismered azt a lányt, mert ő is ugyanerre kér pénzt. Nyugodtan megmondhatod, nem vagyok én se rendőr, se gyámügyes - próbáltam megpuhítani a srácot.- Nem, nem ismerem, tényleg! - tagadta továbbra is makacsul a fiú. A pénzt megköszönte, majd ugyanazzal a mozdulattal már lépett is tovább egy következő járókelőhöz. Eközben a kislány is közeledett újra. Talán nem is ismert meg, hogy néhány perce már megpróbált tőlem kunyerálni, talán úgy volt vele, hátha most sikerrel jár. - Haza kellene mennetek a testvéreddel. Mert akárhogy is mondja az a fiú, ti szerintem ismeritek egymást, és neki már adtam pénzt. A mondat végére már szinte oda sem figyelt a kislány, máris ment a tér másik végébe pénzszerzés reményében. Egy kicsit még figyeltem mindkét gyereket, akik azonban nem jártak túl sok sikerrel. Ide-oda csapódó, védtelen kis lelkeknek tűntek a nagy téren útjukra siető felnőttek között. Otthon, vacsora közben figyeltem a gyerekeim arcát. Vidámak voltak, nevetgéltek, csiviteltek. És közben csak úgy tömték magukba az ételt. Ők nem értették, nem érthették, miért is voltam aznap kissé csöndesebb a szokottnál... ■ Baranyi György
