Új Néplap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-18 / 41. szám

EPLAP - 2010. FEBRUAR 18., CSÜTÖRTÖK MOZAIK JANINE TURNER, A MIÉRT ÉPPEN ALASZKA? CÍMŰ SOROZAT SZEREPLŐJE TÉVÉMŰSOR A 10. OLDALON •« * Hárman maradtak. Szelei Béláné Julika néni, törökszentmiklósi nyugdíjas három kicsi kecskegidát tart a kezében, melyek a napokban látták meg a napvilágot. Négyen születtek, mely ritkaságnak számít, de egyikük nem volt életképes. Julika néni örül az apróságoknak, melyeket a portáján nevel fel. Remek zene és fergeteges házibuli Fergeteges házibulit rendez feb­ruár 19-én, pénteken este hat órától Szolnokon az Aba-Novák Kulturális Központ, a Szolnok Városi Diákok Tanácsa és a Gyer­mektanács általános, közép- és főiskolás diákoknak. A program­ban egyebek között remek zene és fergeteges tánc szerepel. ■ Hatvan éve lett önálló község Tiszatenyő Tiszatenyő község önállóvá vá­lásának hatvanadik évfordulója alkalmából Tiszatenyő Községi Önkormányzat képviselő-testü­leté ma délután két órakor ünne­pi nyílt ülést tart. A polgármes­teri hivatal tanácstermében tar­tandó ülésen a 2010. évi költség- vetés megállapításáról lesz szó. A napirendi témák tárgyalása előtt a település önállóvá válásá­nak jeles évfordulójára emlé­keznek a tanácsteremben. Ün­nepi műsort adnak elő a Tiszate­nyő Hagyományőrző Egyesület Búzavirág népdalkörének tagjai és a Szent István ÁMK alsó tago­zatos tanulói. ■ Diákoknak szól a Szent Család című előadás Kjászberényi Malom Film-Szín­házban pénteken 10 és 15 órá­tól Szent Család címmel a KÁVA Kulturális Műhely tart előadást, foglalkozást. A program résztvevői a Lehel Vezér Gimnázium és a Terplán Zénó Műszaki és Gazdasági Szakképző Iskola diákjai. ■ Őstörténetünk beszélő titkaival ismerkedhetünk Őstörténetünk beszélő titkai - akiket Körösi Csorna Sándor ke­resett címmel Máthé Lajos ha­gyománykutató előadását hall­gathatják ma este hat órától a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központba betérők. A program során a Takla-Ma- kán sivatag oázisába „utaznak” az előadás hallgatói, és az ujgur napforduló-ünnepekbe nyernek bepillantást. A rendezvényre várják a történelmi téma iránt érdeklődőket. ■ Tánctudásukat mutatják be Jászberényben Társastáncversenyt rendeznek február 21-én Jászberényben. A DMK Ifjúsági Házban délelőtt 10 órakor kezdődő vetélkedést tánc­iskolások és művészeti iskolások részére rendezik bronz, ezüst és arany kategóriákban. Versenyt rendeznek gyermek, junior, ifjú­sági és felnőtt korcsoportokban is. A látványos programban be­mutatót tartanak a Lehel-Melo- dy TSE Jászberény táncosai is. ■ Karnevál Rio de Janeiróban. A Grande Rio szambaiskola tanulója leg­újabb tánclépéseit mutatta látványos ruhájában, a Rio de Janeiróban rendezett fergeteges hangulatú karneválon. A hamvazószerdán véget ért hatalmas .bulin” a korábbi évekhez hasonlóan óriási tömeg vett részt. Farsangolás, babajeimez- és álarckészítéssel A martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtár február 20-án délelőtt és délután szóra­koztató kikapcsolódásra várja az érdeklődőket. Juhász Anikó tíz órától tart előadást a Mart­fűi Napraforgók Foltmozaik Varróklub szakmai délelőttjén. A délután három órakor kezdő­dő családi farsangon a kisgyer­mekek és kísérőik babajelme­zeket, papírbabákat, álarcokat készíthetnek, gyöngyöt fűzhet­nek. De lesz meserejtvény és arcfestés is a kicsiknek. A leg­ötletesebb jelmezbe öltözötte­ket jutalmazzák is. Végül tánc­házat rendeznek, a talpaláva- lót a Szeres és a SEB-RÁS zene­karok biztosítják. A rendez­vényre a belépés díjtalan. ■ szuper' expressz LCD & PLAZMA televíziók, mosógépek, hű­tőszekrények előleg nélküli kamatmentes hitelre febr. 18-tól 27-ig. Műszaki Kereske­dés HI-FI-net. Szolnok, Ady E. út 20. Tel.: g. 56/341-133. 3 --------------------------t----------------------------------------*383506* 1 . 30-50 %-OS AKCIÓ egyes kifutó modellekre 2010. 02. 4-től a készlet erejéig. Molett Divat Szolnok, Inter­spar és Cora Áruház. vízöntő (1.21-11.20.). Könnyel­műen elvállalt egy olyan feladatot, amit nem igazán szeret. Nem túl vészes a dolog, mert Ön mindig megtalálja a módját a vég­hezvitelnek. HALAK (II. 21-111.20.). A napi ru­tinfeladatok végzése hoz­zátartozik mindennapjai­hoz. A munka növeli a biz­tonságérzetét, pedig igazán ráférne egy kis lazítás. KOS (lll.21-IV.20.). Jóízű humo­rával, találó megjegyzései­vel magával ragadja társa­it. Legyen azért kissé óva­tos, mert van, aki könnyen megsértődik. bika (IV.21-V.20.). Igencsak feltornyosultak teendői, és teljes erővel kell hozzálát­ni az otthoni és munkahe­lyi feladatokhoz. Tudato­san titkolja érzelmeit. ikrek (V. 21—VI. 21.). Lelkesedé­se átsegíti minden nehéz­ségen. Sőt, arra is lesz energiája, hogy másokon segítsen. A valóságban élje meg a nagy érzéseket. Rák (VI.22-VII.22.). Ha valakit kiválasztott magának, ab­ba mégsem kellene folyton belemarnia. Végül is egy­formán nem mondanak igazat egymásnak. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Energiatartalékai ismét kezdenek feltöltődni. Böjt előhavában keresi a kihí­vást, amiben próbára te­hetné magát. SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Nyitott egy szerelmi kapcsolatra, amelyre már régóta vágya­kozik. Ha perpatvarba ke­veredne kedvesével, fékez­ze indulatait. Közvetett eszközökkel is megoldhat­ja problémáit. MÉRLEG px.24-x.23.). A Vízön­tő utolsó időszaka a szem­fényvesztés ideje. Szinte csak olyan emberekkel ta­lálkozik, akik folyton mel­lébeszélnek. Ragaszkodjon az elveihez. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Egyik bizalmasa jelentősebb sze­repet szeretne játszani az életében. Vegye figyelem­be, hogy kedvencének ed­dig minden kapcsolata ka­tasztrofálisan sikerült. NYILAS (XI. 23-XII. 21.). Mindig átgondoltan cselekszik, de a kényszer nagy úr. Meg­próbálja, ám de nem sike­rül eljátszania egy olyan szerepet, amit másnak osz­tottak. Úgy látszik, a színé­szet nem kenyere Önnek. bak (XII. 22-1.20.). Nagyon so­kat vívódik mostanában azon, hogy változtatni kel­lene életén, de nem tudja, merre, s mikor induljon. Pillanatnyilag csak azt tud­ja, hogy mit nem szeretne, mit nem akar. Idézet „Nincs teremtett lélek a föl­dön, akit életében legalább egyszer cserben ne hagyna az a híres okosság. ” (Moliére) Vidám percek FIZETÉS A pincér már nagyon mérges a részeg vendégre: — Hallja, ha nem fizeti ki azon­nal az elfogyasztott italokat, rendőrt hívok! — Az jó lesz... hukk... de mi lesz, ha a rendőr sem fizeti ki? SÜTEMÉNY Egy ember felmegy a barátja lakására. Mikor bemennek az ajtón, a pasi megszólal: — Milyen szép levélnehezéke van! Vajon ez egyfajta különös kőzet? — Ugyan, dehogy, az anyósom legutóbbi sütije! MEGGONDOLJA — Fogadni mernék, hogy két­szer is meggondolod, mielőtt magára hagyod a feleségedet éjszakára — mondja az egyik férfi a barátjának. — Igen, először mindig azon gondolkozom, hogy mit mond­jak, hova megyek, azután pe­dig azon, hogy miért nem jö­het velem. * * * Még több vicc a SZÓI ON.hll hírportálon! Sztárhír r j j i Gwyneth paltrow. a Vasember Oscar-díjas sztárja és férje, Chfis Martin három méteres fallal akarja körülvenni londoni házukat. A Tvr-hét szerint ele­gük lett a kerítésen bekukucs­káló, kíváncsi tekintetekből, és ezért egy hatalmas fémmonst­rum építtetése mellett döntöt­tek. Az új biztonsági kerítés en­gedélyével - amely a betörőktől is megóvná a házat és a benne lévő értékeket —, még nincs minden rendben. Az épület az elegáns Belsize Park negyed­ben található, és egy akkora monstrum rontaná a városké­pet, ráadásul szándékukkal a szomszédok—akik szintén nin­csenek védettebb helyzetben - nemtetszését is kiváltották. Gyerekszáj TYÚKSZEM Móricka anyukája tyúkszeme­iről panaszkodik barátnőjé­nek. A beszélgetésnél jelen lé­vő Móricka este lefekvés után megkérdezi anyjától: — Anyu, ha elalszol, akkor a tyúkszemeid is zárva vannak? ALMA A pap hittanórán faggatja a gyerekeket. — Meddig volt Ádám és Éva a paradicsomban? — Őszig — feleli Pisti. — Miért? — Mert akkor érik az alma.

Next

/
Thumbnails
Contents