Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-05 / 3. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 5., KEDD REK Fegyvernek a vízmű átszervezé­se folytán létrejött Fegyverneki Vízmű és Községgazdálkodási In­tézmény január 1-től kezdte meg működését. A hivatal és az intéz­mény különböző szabályzatait, alapító okiratait módosította a képviselő-testület, ng Jászladány villanyóra-leol­vasónak adták ki magukat is­meretlenek, hogy bejussanak a sértetthez. Egy idős asszony beengedte az idegeneket, akik ügyesen elterelvén a figyelmét, meglopták, és az otthon tartott készpénzét tartalmazó dobozzal távoztak a helyszínről, melyet persze csak távozásuk után vett észre a sértett, mrfk Karcag családi veszekedéshez mentek ki a járőrök a minap egy hajnalban, tájékoztatta lapunkat Szabó Zita százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvi­vője. Egy fiú bántalmazta édes­apját, aki szerencsére 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szen­vedett. A férfit egyébként a váro­si bíróság korábbi határozatában kötelezte a lakóház elhagyására, melynek eleget is tett. Az édes­apja azért engedte be mégis a fi­át, mert megsajnálta, hogy nincs hová mennie, mrfk Kőröstetétlen eltakarították a napokban lehullott, mintegy ti­zenöt centiméteres hóréteget a településen, a külső területeken levő tanyák sem maradtak elzár­va, tájékoztatott Pásztor Imre polgármester. A munkát az ön- kormányzat kistraktorával végez­ték, a közterületi járdákat ho­mokkal szórták fel a biztonságos közlekedés érdekében, bb Tiszainoka egy házasságkö­tés tette még meghittebbé a te­lepülésen a karácsonyi ünnepet. Komlós Zoltán és felesége a pol­gármesteri hivatalban, szűk csa­ládi körben fogadott örök hűsé­get egymásnak. Az esemény kü­lönlegességét az adta, hogy az if­jú párt Szendreiné Kiss Erzsébet polgármester adta össze, ng TÓSZeg VÍZ- ÉS CSATORNADÍJ­RÓL döntött a minap a képvise­lő-testület. E szerint ebben az év­ben 271 forint plusz áfát kell fi­zetni a vízért köbméterenként, a csatornadíjat pedig 331 forint plusz áfa per köbméterben álla­pították meg. rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A jövőjére kíváncsi a szolnoki Gál Alexandra is (balra), ezért várja izgatottan, hogy vajon mit mondanak Drága Csilla kártyái A bizonyítás éve lesz 2010 jövő Az asztrológus szerint sikeres esztendőben reménykedhetünk Új év, új esélyek és új re­mények. Vajon milyen lesz a 2010-es eszten­dőnk? A szolnoki Drága Csilla asztrológus szám­misztikust kértük, készít­sen előrejelzést 2010-re: mire számíthatunk idén? L. Murányi László ~ Ez az év az új kezdet, az újrakez­dés éve lesz az országban és Jász-Nagykun-Szolnok megye la­kóinak életében is. Sok-sok élet­helyzetet kell megtapasztalnunk ahhoz, hogy tisztában legyünk saját értékeinkkel - mondja az asztrológus. Tavaly, 2009-ben megtapasz­talhattuk a mértékletességet, folytatja. A 2010-es évet négy időszakra lehet majd osztani. Úgy készüljünk, hogy az első ne­gyedév az áttekintés, átértéke­lés, várakozás időszaka lesz. A második negyedévben követke­zik a tervezés, amikor a tudatos életre készülhetünk. A harma­dik ciklusban a változást, a len­dületet, a tervek megvalósítását várhatjuk. Végezetül az utolsó ciklusban, ugyan nagy megmé­retések után, egy humánusabb, nyugodtabb időszak kezdődik el. Drága Csilla szerint ebben az évben legyen mindenki egy kis építész. Jelentőségteljes helyze­tek kialakulása várható, ame­lyek nagy sikereket hoznak. Amint használjuk a megkülön­böztetés bölcsességét, rögtön át­látjuk, mely dogokra van va­lójában szükségünk, és mik azok, amik csak Idén meg kell tanulnunk változtatni az Év uralkodó bolygója a Nap. Pozitív hatásokat gyako­rol az emberekre, mondja Drá­ga Csilla. ebben az évben meg kell ta­nulnunk változtatni, új helyze­teket kialakítani, hiszen így érjük el azokat az ered­ményeket, ame­lyekre már rég­óta várunk. korlátként jelennek meg éle­tünkben. Az asztrológus egyébként kü­lön is elemzi az egyes csillagje­gyek esélyeit is. A Kos jegyében születettek mozgalmas és sze­rencsés évnek néznek elébe. 2010 nagy sikereket tartogat szá­mukra! A Bika az érzelmek, ki- teljesedésére számíthat. Már ré­gebben megtervezett döntő lé­pésre szánja el magát. Az Ikrek jegyében születettek 2010-ben teljesen új oldalról ismerhetik meg önmagukat. Fontos, hogy az év első felében optimizmussal, kitartással és hittel éljék meg a mindennapjaikat. A Rákok szá­mára a meglepetések éve lesz 2010! Szellemi megpróbáltatá­sokra számíthatnak a jegy szü­löttei. Az Oroszlánok kitelje­sedésre számíthatnak. Szakmailag csúcsfor­mában lesznek, és a már régebben megélt, kitartó munka sikert és nyugalmat hoz nekik. A Szüzeknek vi­szont a fordula­tok éve lesz 2010. Nagy hév- | vei fognak az új ötletek megvalósításához. A Mérleg jegyében születettek már megtanultak küzdeni. Az aszt­rológus szerint egy üzleti vállal­kozás nagy lehetőséget ad nekik, amelyben kiélhetik kreativitásu­kat. A Skorpió szülöttei számára 2010 a megújulás éve lesz, amely mozgalmasan, és változa­tosan telik. A Nyilasok nagyon aktív időszakra számíthatnak! Tavasszal új lendületet kapnak, ami sikerekkel párosul. A Bakok életében eredmény­dús, nagy döntések esztendeje következik, utazásokra számít­hatnak. A Vízöntők számára a találékonyságuk kiteljesedésé­nek esztendeje jön! Gyors szak­mai előmenetelre számíthatnak. A Halaknak az újítás, teljes meg­újulás éve lesz 2010. Sikeres, jól jövedelmező év vár rájuk idén. V. GYORSSZAVAZAS ■ Ön milyen évre számít idén? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: j&S SZ0U0N.hu ^ A szavazás eredményét a holnapi számunkbanjrö^^ JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Munka mellé hó is jutott épp elég bajuk volt azok­nak, akiknek el kellett in­dulniuk az ünnepek után tegnap, az év első munka­napján a jó meleg otthonuk­ból. Hát még, amikor azzal szembesültek, hogy a havas, latyakos utakon igencsak nehézkes lesz eljutniuk szá­razon a munkahelyükre vagy akár máshová. Szolnok belvárosában ugyanis akadt néhány olyan hely, ahol az év első munkanapján még elkelt volna valami igazán vízálló, jól tapadó lábbeli, ha az út egyik oldaláról a má­sikra szeretett volna átjutni az ember fia, lánya. érthető, ha a mellékutakon, a külterületi részeken nem sikerült még a vasárnapi havazás óta rendbe tenni az utakat, az viszont jó lett vol­na, ha a forgalmas, központi helyen lévő területek teljes egésze könnyebben járható már hétfőn is. Mindez, mint megtudtuk, annak ellenére alakult így, hogy a szakem­berek a havazás kezdete óta dolgoznak, dolgoztak az utak rendbetételén. ami sajnos épp ilyen szomo­rú, hogy eldobott pezsgős­üvegek, sörösüvegek is a já­rókelők útjába akadhattak tegnap, annak ellenére, hogy rengeteg hulladékot ta­karítottak már el szilveszter óta az utakról, közterületek­ről. Persze erre mondhat­nánk: ha nem lenne, aki el­dobja a szemetet, nyilván­valóan nem lenne ilyen probléma sem. a még jeges utakat mindenesetre hamarosan megtisztítják a szakembe­rek, ígérik az illetékesek. Mi pedig bízunk abban, hogy csakugyan így történik majd. Mert becsüljük a jár­dák, utak tisztításában résztvevők fáradozását, de mégsem ez jut először az ember eszébe, amikor bosz- szankodva ballag végig a havas, latyakos belvárosi járdákon. Huszonhat gép végezte az úttakarítást Folytatás az 1. oldalról — Jól járhatóak a megyei orszá­gos közutak, a főutakon nem bénult meg a közlekedés a na­pokban lehullott nagy mennyi­ségű hó ellenére sem - tájékoz­tatott tegnap Zsigmond Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. te­rületi referense. - A hóeltaka­rítást 26 géppel végeztünk, a forgalmasabb mellékutakat só­val is síkosságmentesítettük, a kevésbé forgalmas utakon hóel­takarítás, ekézés történt. A só­val nem kezelt mellékutak még havasak, síkosak voltak tegnap délelőtt. A területi referens el­mondta, az időjárás-előrejelzé­sek szerint csütörtökre már melegedés várható. ■ B. B. Megkérdeztük olvasóinkat On milyen évre számít idén? dobák László Jászberény:- Ebben az esztendőben szá­momra az a legfontosabb, hogy sikerüljön az érettségi vizsgám. A Klapka György Szakközép- és Szakiskolában fogok végezni, mint autóvillamossági szerelő. Szeretnék itt a városban elhe­lyezkedni ebben a munkakör­ben. Remélem lesz majd állá­som, bár egyelőre még nem ke­restem munkahelyet. béres Sándor, Karcag: - Na­gyon kemény megszorításokra számítok idén. Az ország na­gyon rossz helyzetbe jutott, az új kormány is nehezen tud majd rendet tenni. Az emelések miatt a nyugdíjam 10 hónap 2 hétre elegendő, így az étkezés­nél, fűtésnél komoly megszorí­tásokat kell alkalmaznom, s lassan gyógyszerre sem lesz ha­vi 10-15 ezrem. MÉSZÁROS ATTILA, Szobwk —Mindenképpen jobb évre szá­mítok az előzőnél. Sok sérülő sem volt tavály, így idén fontos számomra, hogy egészségesebb legyek. Azon kívül a horgászat, azaz a fogási statisztikám is le­hetne sikeresebb. Szeretem a ragadozó halakat és leginkább süllőt fognék. Végül jó lenne, ha több időm jutna a hobbim­ra, a motorozásra. kovácsné szécsi Mária, Túr- keve: -Jó egészséget, munkabí­rást és kitartást szeretnék ma­gamnak és a szeretteimnek kér­ni. Remélem, gazdaságilag is jobb lesz ez az esztendő, mint a tavalyi, mind a családunk, mind az ország számára. Emel­lett mivel sportedzőként is dol­gozom, ezért a csapat számára jó szereplést remélek a kézilab­da-bajnokságban. Egymásra futnak az árhullámok a Tiszán A Köükövízig a Tisza jobb és bal partján, Kisköre és Dóba, Tisza- bura és Fegyvernek között, va­lamint a Hortobágy-Berettyó jobb partján Karcag és Túrkeve térségében január 3-tól elsőfo­kú árvízvédelmi készültséget tart fenn - közölte Lovas Attila igazgató. A védelemvezető be­számolt arról is, hogy a Tisza vasárnap tetőzött Vásárosna- ménynál 717 cenüméterrel. En­nek alapján az előrejelzésben kismértékű változások várható­ak a korábban kiadott (Szolnok, január 11-12.730 plusz-mínusz 20 centiméter) értékekhez ké­pest. Jelezte: az új árhullám utolérte a Tisza középső szaka­szán levonulót. ■ L. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents