Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-22 / 18. szám

ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 22., PÉNTEK 5 TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS KÖRNYÉKE A vizsgálati osztályon edződött portré Az új rendőrkapitány pozitív változást ígér a térségben élőknek Idén január elseje óta dr. Tóth Péter alezredes a Tö­rökszentmiklósi Rendőr- kapitányság kinevezett vezetője. A rendőrkapi­tánnyal jövőbeli terveiről beszélgettünk. Németh Gergő- Kapitány úr meséljen pálya­futása fontosabb állomásai­ról! —A megyei rendőr-főkapitány­ság vizsgálati osztályán kezdtem rendőri pályafutásomat. Ez egy jó iskola volt, nagyon jó tanárok­kal. A nyomozás fortélyainak el­sajátítására kevés ügyszám mel­lett megvolt az idő. A vizsgálati osztályon mind a gazdasági, mind súlyos élet elleni ügyekkel foglalkoztunk, így széles spekt­rumon tudtam megismerni a bűncselekmények nyomozását. Ezt követően a megyei bűnügyi osztályra kerültem, ahol a felde­rítői feladatok elvégzése mellett a súlyosabb bűncselekmények vádelőkészítői munkáját végez­tem. A megyei bűnügyi osztá­lyon tizenkét évet töltöttem el, ez idő alatt megismertem a megye rendőri vezetőit, nagyrészt az ál­lományt is. Házi István korábbi megyei rendőrfőkapitány 2007 nyarán felkért, hogy legyek az el­lenőrzési osztály vezetője a szer­vezed változások miatt. Fél évvel később az ellenőrzési osztály szolgálattá alakításával a főkapi­tányság közvetlen vezetésébe ke­rültem. Sokat tanultam a főkapi­tányság felsővezetőitől a szerve­zet irányításával kapcsolatban, valamint a felmerülő problémák megoldásának a módjára vonat­kozólag. Az ellenőrzési szolgálat­nál szerettem a munkámat, am­bícióim nem voltak kapitányi be­osztásra, mégis úgy alakult, hogy Simon Tamás főkapitány úr meg­bízott a Törökszentmiklósi Rend­- Milyen célokat tűzött ki a kapitányság állománya szá­mára? — A lakosság felé már az első pillanatban kinyilatkoztattam, hogy olyan rendőri szervezetet kívánok vezetni, ami a jogköve­tő állampolgároknak táma­szul szolgál, a normasérté­sek észlelé­se esetén pedig a törvényes, szakszerű fellépést helyezi előtérbe. Minden eset­ben foglalkoznunk kell a lakos­ság bejelentéseivel, kéréseivel, azokat megvizsgáljuk, igyek­szünk minden eljárásunkban a törvénytisztelő lakosság érdeké­ben intézkedni. Annak ellené­re, hogy a rendőrkapitány­ságon sok olyan státusz van, amit nem tud­tunk betölteni igyek­szünk a rendőrök Dr. Tóth Péter alezredes szeretné csökkenteni a rendőrök reagálási idejét reagálási idejét minél inkább le­rövidíteni, illetve törekszünk a közterületi- bűncselekmények számának csökkentésére. Hi­szek abban, hogy a későbbiek során lehetőséget fogunk kapni arra, hogy a hiányzó kollégákat a szervezetbe integráljuk, s amennyiben a területen tizenöt­nél több rendőrt tudunk még foglalkoztatni biztos vagyok benne, hogy ezt a pozitív válto­zást - a jobb közbiztonságot - a lakosság a saját környezetében is érzékelni fogja. Két ügyben is sikeresen nyomoztak AZ ELMÚLT időszakban két si­keres nyomozásukkal kapcso­latban is sajtótájékoztatón számoltak be a miklósi rendőrök. Egyrészt el­fogtak egy vegysze­rek lopására spe­cializálódott, több megyében is dolgozó bandát, akik a szentta­mási Almássy- kastélyba törtek be, másrészt rövid idő leforgása alatt megta­lálták azt a fiatal férfit, aki egy idős há­zaspárra támadt rá és ké­setté meg őket Kengye­len. őrkapitányság vezetésével, amit 2010. január elsejével már kine­vezett kapitányként irányítok.- Milyenek voltak az első ta­pasztalatai új beosztásba kerü­lésével?- A kollégák nagy várakozás­sal tekintettek az érkezésem elé, már csak az ellenőrzési múltam miatt is. Féltek is tőlem néhá- nyan, őket hamar igyekeztem megnyugtatni, hogy ha jól vég­zik a munkájukat, csak dicsére­tet fognak hallani tőlem, de az igaz, hogy a munkájukat nem kellő gonddal végzőket sok jóval sosem biztattam, jelenlegi be­osztásomban minden lehetősé­get megragadok annak érdeké­ben, hogy a beosztottak számá­ra jobb munkalehetőségeket biz­tosítsunk. Nagy örömömre szol­gál, hogy a város és az illetékes­ségi területünkön lévő önkor­mányzatok vezetőinek hozzáál­lása azt célozza meg, hogy minél eredményesebben tudjuk együtt a közbiztonságot, mintegy árucikket megte­remteni, illetve azt javíta­ni. Az önkormányzatok hatalmas terheket vál­lalnak, illetve anyagi erőforrásokat moz­gósítanak ennek érdekében, ezért mindannyiu- kat köszö­net illeti. Lemondott tisztségéről az alpolgármester az öregségi nyugdíjkorha­tárt betöltve 2009. december 31-i hatállyal Szegő János le­mondott társadalmi megbí­zatású alpolgármesteri tiszt­ségéről. A jövőben egyéni képviselőként kíván a város hasznára válni, és a képvise­lő-testület döntése értelmé­ben a Pénzügyi Bizottság tagjaként fog tevékenykedni. Szegő János 1990 óta min­den választott önkormányza­ti tisztséget betöltött. Felada­tait az önkormányzati ciklus hátralevő részében a polgár- mester veszi át. Könyvbemutatóval egybekötött ünnepség ma délután Törökszent- miklóson a Városi Művelő­dési Központ pódiumtermé­ben a magyar kultúra napja alkalmából ünnepséget ren­deznek. A színes műsor kí­sérő rendezvényeként a Kis- kúti Iskolában Csík Csaba Krisztián mutatja be a 100 éves a Kiskúti Iskola című emlékkönyvet. Százéves nénit köszöntöttek a napokban az önkormány­zat nevében dr. Juhász Eni­kő polgármester századik születésnapja alkalmából otthonában köszöntötte a város második legidősebb polgárát, Bata Pálné Sávai Margitot. Az idős hölgy 1910. január 18-án látta meg a napvilágot. Három gyer­meke született, közülük Margit lánya gondozza és ápolja. Margit néni napjait 7 unoka, 12 dédunoka, és 4 ükunoka aranyozza be. SZ0U0N.hu A térség településeiről a SZOUOKI* hírportálon olvashatnak. J N Szerezzen piacképes szakképzettséget, érettségit iskolánkban! c 7 A LÁBASSY JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM J 5200 TÖRÖKSZENTMIKLÓS, ALMÁST ÚT 51. OM azonosító: 036058 /Tel.: 56/390-279, fax 56/590-780/ KÉPZÉSI AJÁNLATA A 2010-2011. TANÉVRE T I S Z K Szakközépiskolai tagozat 9. évfolyamán: (képzési idő 4 év, 1 osztály) 01 Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport (elektronikai műszerész) 02 Közlekedés szakmacsoport (autószerelő, autóelektronikai műszerész) 03 Informatika szakmacsoport (Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, webmester) Általános tanterv alapján folyó oktatás, tanulható idegen nyelv: angol vagy német. Nappali tagozat, felvételi vizsgát nem tartunk, a felvételeket az általános iskolában megszerzett osztályzatok alapján döntjük el. Követelmény, hogy az érettségi tantárgyaiból legalább közepes osztályzat meglegyen. 8. osztály félévkor elégtelen osztályzatot elért tanulók felvételét elutasítjuk. Kollégiumi elhelyezést és kiemelt sportolási lehetőségeket biztosítunk. Szakiskolai tagozat 9. évfolyamán: (képzési idő 2 év, 4 osztály) 05 Gépészet szakmacsoport (géplakatos, szerkezetlakatos, hegesztő) 06 Építészet szakmacsoport (kőműves, festő, mázoló és tapétázó) 07 Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport (villanyszerelő) 08 Könnyűipar szakmacsoport (női szabó) 09 Faipar szakmacsoport (bútorasztalos) 10 Egyéb szolgáltatás szakmacsoport (fodrász) 12 Építészet, gépészet (a 8 általános iskolát ebben a tanévben végző, 16. életévet betöltötteknek) géplakatos, hegesztő, szerkezetlakatos, kőműves, szakképzés, a képzési idő a szakmai programokban meghatározott. 13 Építészet, gépészet 15. életévet betöltött, általános iskolai végzettséggel, vagy legalább 7 osztállyal rendelkező fiataloknak 0. felzárkóztató-előkészítő évfolyam (1 éves felzárkóztatás). Sikeres elvégzése esetén a következő tanévtől a tanuló szakmát tanulhat. Nappali tagozat, a képzési idő az aktuális szakmai program szerint. Felvételi vizsga nincs, a felvételeket az általános iskolában megszerzett osztályzatok alapján döntjük el. Tanulható idegen nyelv: angol vagy német. Kollégiumi elhelyezést és kiemelt sportolási lehetőségeket biztosítunk. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2Ó09/2010-es tanévtől kezdődően törvényi felhatalmazás az 1993. évi LXXX1X törvény 89/B. §) - alapján az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság (RFKB) határozza meg a szakképző évfolyamokon indítható szakmákat és az ezekhez tartozó osztályok számát összesen a Jász-Nagykun-Szolnok Térségi Integrált Szakképző Központ (JNSZ TISZK) iskoláiban, a belépő (11. és 13.) szakmai évfolyamokon. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 9. évfolyamára fölvett tanulók beiskolázása ezentúl csupán szakmacsoportokra, és nem konkrét szakmákra történhet. A fentiek miatt a tanuló a szakképző évfolyamba (11. illetve 13.) történő belépése esetén csak azon szakképesítések közül választhat, amelyeket az aktuális évre az RFKB döntését lebontó JNSZ TISZK határozat alapján az adott szakmacsoportban iskolánk meghirdet. Az RFKB döntése a szakmák „Kiemelten támogatott”, „Támogatott” és „Nem támogatott" besorolásáról mindig egy évre szól, így a munkaerő-piaci igények módosulása miatt az évről-évre változhat. Ha a jelentkezési létszám valamely szakképesítés esetén meghaladja az RFKB által meghatározott keretszámot, az ezen létszám felettiek más szakmára kell, hogy jelentkezzenek; esetleg másik intézményben folytathatják tanulmányaikat. Iskolánk saját maga által összeállított és nyilvánosságra hozott kiválasztási rendszert alkalmazhat a keretszámba bekerülők kiválasztására. Kéijük fentiek szíves tudomásul vételét! Szakképző tagozaton: (3 osztály)- 8 osztályt végzett 16. életévet betöltött fiataloknak: kőműves, épületasztalos, hegesztő, géplakatos, szerkezetlakatos szakmák. ~ 10 osztályt végzetteknek a felsoroltakon túl: villanyszerelő, bútorasztalos, festő, mázoló és tapétázó, női szabó, fodrász szakmák.- érettségizetteknek: informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető, webmester, autószerelő, autóelektronikai műszerész szakmák. A szakképzés nappali tagozaton történik. A szakmák indítása megfelelő létszámhoz kötött. A képzési idő szakmától függően 2-3 tanév. A felvétel feltétele a megfelelő iskolai előképzettség mellett egészségügyi alkalmasság. Jelentkezési határidő: 2010. március 31. Első szakma megszerzése ingyenes. A szakmunkás-tanulók tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjat kaphatnak. Felvételt nyert tanulóinknak igény szerint kollégiumi elhelyezést és kiemelt sportolási lehetőségeket biztosítunk. Általános szakközépiskolai képzés (nappali és esti tagozati: (3 osztály)-nappali tagozaton 10 évfolyamot végzett, szakmával rendelkezőknek 2 tanév - esti tagozaton szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőknek három tanév. Felvehető a fenti feltételek megléte esetén nappali tagozatra az, aki nem töltötte be a 22. életévét. Esti tagozatra betöltött 18. életévtől, felső korhatár nincs. Tanulható idegen nyelv: angol vagy német. Felzárkóztató képzés (2 csoport): 15. életévet betöltött, általános iskolai végzettséggel (vagy legalább 7 osztállyal) rendelkezők részére indított egy tanéves ingyenes nappali képzés. Célja: a szakképzésbe történő belépéshez szükséges kompetenciák megszerzése. Továbbtanulással kapcsolatos kérdéseivel bizalommal forduljon hozzánk. Készséggel állunk rendelkezésére munkaidőben az 56/590-780-as telefonon, vagy személyesen az iskola titkárságán. Használja ki Ön is e COMENIUS minőségdíjas, dinamikusan fejlődő iskola által kínált képzési lehetőségeket! •J7IM7• A kuncsorbai feltaláló át akarja adni ismereteit Hudu Mátyás kuncsorbai felta­láló ismét élesen hallatta a hangját azon az összejövetelen, amelyet a közelmúltban szerve­zett Törökszentmiklóson. El­mondta, hogy 2012-ben az Euró­pai Unió mindenképpen betiltja a kényszertakarmányozást, ezért sürgető lenne az élelmi­szer-biztonsági szempontból ké­tes állati termékek előállításá­ról az általa kidolgozott bioter­melési módszerre áttérni a li­bák, illetve a kacsák tömés nél­küli nevelése során. Kiemelte, hogy mára vész­helyzetbe kerültek a húsfo­gyasztók is, mert az intenzíven, táppal nevelt állatok dopping­szereket kapnak, így az állati termékekkel bizonyos növeke­dési hormonok az ember szer­vezetébe is bejutnak, ott beépül­nek, majd aktivizálódva súlyos betegségeket, daganatos elválto­zásokat, idegrendszeri problé­mákat okozhatnak. Mindemellett nyakunkon van a baromfiállomány szalmonella­mentesítésének és a tojóketre­cek átalakításának záros határ­ideje is, hívta fel a figyelmet a 76 éves szakember, aki ismeretei­nek átadása céljából a jövőben is minden lehetőséget meg kíván ragadni. H K. Z. i ft fi A

Next

/
Thumbnails
Contents