Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-22 / 18. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 22., PÉNTEK 3 Kisújszállás BETÖRŐ látogatott egy helybeli vendéglátóegységbe. Az ismeretlen tettes az ajtót befe- szrtve hatolt be az üzletbe, ahonnan nagy mennyiségű dohányárut zsákmányolt. A kár 450 ezer forint. MRFK Martfű TRÜKKÖS TOLVAJ járt a településen szerdán, aki előbb felhívta a sértettet a keresztfiaként és pénzt kért. Azt is megbeszélte a 75 éves idős asszonynyal, hogy egy ismerőse arra jár, és elviszi neki az összeget. így is történt, megjelent az állítólagos barát a néninél, aki átadott neki 305 ezer forintot, amivel az ismeretlen férfi kereket oldott, mrfk Szolnok TÍZMILLIÓ FORINTOT nyert a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola az EGT Norvég Finanszírozási Mechanizmus és Szolnok önkormányzatának társfinanszírozásával meghirdetett pályázaton. A támogatás segítségével tavasszal az iskola udvarán egy kerékpáros KRESZ- és rutinpálya épülhet, ahol 62 darab új kerékpár vásárlása után megkezdődhet a gyakorlás, rá Tiszaroff SIKERESEN zárult a belterületi csapadékvíz-elvezetés munkáira kiírt közbeszerzési eljárás — tájékoztatott Kamarás Zsolt polgármester. A Vásárhelyi Terv keretében megvalósuló, több mint félmilliárd forintos beruházás öt százalékos önerejét fejlesztési hitelből teremti elő az önkormányzat, pa Tomajmonostora a főutca fásítására egy uniós pályázaton 7,2 millió forintot nyert a település. Nemrégiben befejezték a 860 darab facsemete elültetését. Üröm az örömben, hogy dühöngő, nem helybeli fiatalok a hétvégén megrongálták a frissen telepített fasort, pa SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. MEGYEI TŰKOR A bejelentő úgy gondolta, ha nem avatkozik közbe, esetleg elveszik a rendőrök éles pisztolyát, és akkor vérontásba torkollik az eset. Képünk illusztráció. Csavarkulccsal támadtak erőszak A rendőröket egy tiszakürt-bogarasi lakos védte meg Folytatás az 1. oldalról A jármű vezetőjét igazoltatni akarták, így elkérték az okmányait. A sofőr kiszállt a kocsiból és az intézkedő őrmesterhez lépett. Ki akarta tépni a papírokat a kezéből, majd dulakodni kezdett a járőrrel. Ekkor a két rendőr a főidre kényszerítette. Éppen meg akarták bilincselni, amikor a Ladából kiugrott két férfi, s hátulról nekik támadt. Egyikőjük ,egy csavarkulccsal próbált a rendőrökre rontani, de a támadását sikerült elhárítani. A bejelentő - látva a kialakult helyzetet - riasztófegyveréért rohant, s több lövést is leadott a levegőbe. Ennek hatására a támadók menekülni kezdtek. Egyikőjük gyalog, míg két társa kocsival próbált meg eltűnni a rendőrök elől. Az intézkedő őrmester az elsődleges adatok alapján súlyosan megsérült, társa szerencsére sértetlen maradt. A járőrpáros üldözőbe vette az autóval menekülőket, akiket rövidesen el is fogtak, míg harmadik társukat a helyszínre érkező erősítés tartóztatta le. A 29, 18 és 17 éves tiszakür- ti férfiakat őrizetbe vették. Hivatalos személy elleni erőszak lévén az ügyészség folytatja le az eljárást ellenük — folytatta Szabó Zita.- Kora este egy autó nekiütközött a kerítésnek, és majdnem az ásott kútban landolt - emlékezett vissza az esetet bejelentő férfi. - A kocsi kitolatott, majd elhajtott a helyszínről. Ezután szóltunk a rendőrségnek, hiszen azt feltételeztük, hogy részeg vezette, mert sajnos gyakoriak az ilyen esetek a településen. Amikor kiérkezett két fiatal rendőr, megjelent egy helyi férfi egy Ladával, aki mögött ott ült a két nevelt fia is. Feltételezhetően ők hajtottak neki a kerítésnek. Igazoltatás közben a kocsi vezetője kiszállt, és lökdösni kezdte a járőrt. Látszott rajta, hogy ittas, eléggé agresszívan viselkedett. Később a két fiú is követte, s nekirontottak a másik rendőrnek. Az egyik támadó kivett a Ladából egy pajszert, vagy egy nagyobb csavarkulcsot, és azzal támadott. Ekkor döntöttem úgy, hogy a fegyveremért megyek. Attól tartottam, ha nem avatkozok közbe, esetleg elveszik a rendőrök éles pisztolyát, és akkor vérontásba torkollik az eset. Leadtam három lövést, mire abbamaradt a közelharc. Az egyenruhások az autóba menekültek, a támadók szintén a kocsijukba ültek, és nagy sebességgel elhajtottak. Az egyik, környéken lakó nő így emlékezett az eseményekre: — Szerda este magam is hallottam, hogy valakik itt hangoskodnak - mesélte a rendőröket kihívó férfi egyik szomszédja. - Olyan fél tíz körül néztem volna a televíziót, de annyira nagy volt az ordibálás, hogy nem lehetett hallani a műsort. Nem szeretek leskelődni, a redőny is le volt húzva, nem akartam kifigyelni, mi történik.'Aztán puffanásokat is lehetett hallani, mintha lőttek volna. Bogaras egyébként csendes, szép környék, köztiszteletben álló emberek laknak itt, de sajnos egyre több bűnöző fordul meg errefelé manapság. ■ Erdős Csaba ■ Nem szeretek leskelődni, a redőny is le volt húzva. Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság A TIGÁZ Zrt. (Szolnok, Thököly u. 79.) PÁLYÁZATOT HIRDET üzemi étkeztetésre, 3 éves időtartamra. Nem ez volt az egyetlen rendőrök elleni támadás az elmúlt időszakban A KÖZELMÚLTBAN Szolnokon sérült meg két rendőr, akik egy utcai verekedésnél avatkoztak be. A kiérkező járőrök azt tapasztalták, hogy három férfi püföli egymást. Megpróbálták szétválasztani a viaskodókat, akik azonban nem tisztelték az egyenruhát sem, nekimentek a rend őreinek. Az eset során két rendőr súlyos, míg eg/ könnyű sérülést szenvedett. Hevesen is történt hasonló incidens. Egy férfi és élettársa felháborodtak azon, hogy egy körözött személyt keresve a kommandósok átkutatták a lakásukat. Úgy határoztak, hogy ezt megtorolják. Kihívták a rendőröket, s amikor megérkeznek, lapáttal támadtak rájuk. JEGYZET Az utolsó óm felé A statisztikákról sokféleképpen lehet vélekedni. Ázért van, amiről ők is csak az igazat tudják mondani. Például arról, hogy Magyar- országon egyre kevesebb ember tartja el a többit. Ami előbb-utóbb fejre fog állni, mert elfogy az erőnk. Hacsak ennek meg nem változtatjuk a kiváltó okait. az egyik a munkanélküliség. Nem tudjuk, hogy közülük hányán szeretnének dolgozni, de biztosan ők vannak többen. Óriási pazarlás ez, gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt. A tudatosan munka nélkül élőknek kifizetett jövedelmek pedig nem indokolhatók valójában semmivel. Más az, akit egészségi állapota szorít kegyelemkenyérre, de a többiek ellenszolgáltatás nélküli eltartása elfogadhatatlan. Még akkor is, ha ehhez időnként alig leplezett csoportérdekek fűződnek. sokkal nagyobb gond ennél a munkaképes korosztályok fogyása. Évtizedek alatt sikerült odáig jutnunk, hogy bekövetkezzen, és sajnos nincs rá gyors megoldás, gólyán szerencsétlen ötleteket, mint idegen kultúrájú emberek betelepítésével pótolni a hiányt, legfeljebb lázálmában, vagy sanda szándékkal eszelhette ki bárki. Főleg, ha visszaemlékezünk határokon túl élő nemzettársaink iránti szűk- keblűségünkre. újdonsült honfitársaink elég hamar benyújtanák nekünk a számlát, meg azt is megtapasztalhattuk már nemegyszer, hogy nem mindenki dolgozni jön hozzánk. Ebből a csapdából egyedül csak egy tudatos, jövőbe tekintő nemzetépítő politika vezethet ki bennünket. Különben végünk van, ami elkerülhetetlenül be fog következni, ha az eddigi úton megyünk tovább. A pályázat benyújtásával kapcsolatos elvárások:- a telephelyen jelenleg kb. 30-50 fő étkezik, ahol melegítő konyha áll rendelkezésre. Az étkeztetés biztosítása 3 féle menüválasztással történjen. Az étkezést igénybe vevők száma elégedettség esetén tovább nőhet.- az adagok mennyisége: leves 5 dl, főzelék 4 dl, hús (csont nélkül) 10 dkg.- az ebéd kiszállítása, kiosztása, mosogatás, konyha és ebédlő tisztántartása (abroszok mosása, szalvéta biztosítása).- a szállításhoz szükséges edényeket a pályázónak kell biztosítania.- ebéd díjának beszedése.- ebédjegy ellenértékeként SODEXO (meleg-hideg^, Accor Services, Cheque Déjeuner étkezési utalványok elfogadása.- tárgynapon legkésőbb 9 óráig telefonon történő pótrendelés lehetősége.- a kiosztáshoz szükséges eszközöket a TIGAZ Zrt. biztosítja.- az ebéd egységára tartalmazza mindezen szolgáltatásokat. Az ajánlatuk elkészítéséhez díjmentesen ajánlati dokumentációt biztosítunk. Amennyiben ajánlatot kívánnak tenni, úgy ezen szándékukat kérjük, jelezzék a 06 (52) 363-842-es telefax számon, vagy a szabo.krisztina.dora@tiqaz.hu e-mail címen, melyben kérjük megadni, hogy postán, e-mailen vagy faxon küldjük-e meg a dokumentációt. Minden esetben kérjük megadni a pontos postacímet, e-mail címet, vagy telefaxszámot. Ezt követően az ajánlati dokumentációt a telefaxukban vagy e-mailben jelzett módon megküldjük Önöknek a feltüntetett címre. Az ajánlati dokumentáció megkérhető 2010. február 3-áig, az ajánlatok leadási határideje 2010. február 10. 10.00 óra. Szolnoki országzászló: összefogás az emlékműért Szolnokon 1934-ben közadakozásból emeltetett a város Ereklyés Országzászlót — az Eötvös téren állt a félárbocra eresztett lobogó. A szimbólumot 1944-ben a bevonuló szovjet hadsereg döntötte le. A Versailles-i diktátum aláírásának 90. évfordulója alkalmából a megyeszékhelyen újra magasba emelik az Országzászlót. Szalay Ferenc polgármester, Szalóki István, a jelenlegi kezdeményezést elindító Szolnokért Egyesület elnöke és Bajzáth Béla, az emlékművet építő Bau Komplex Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón jelentette be: 2010. június 4-én ismét állni fog a városban a magyarságtudatot jelképező Országzászló, melyet ismét közadakozásból kívánnak felállítani - ezúttal az épülő gyalogoshíd hídfőjénél lesz megépítve a mementó. (Fotók: SZ0U0N.hu)- A cél egy olyan emlékmű létrehozása, amely egyszerre hordozza a nemzeti múlt és jelen jelképeit. Amely nem megosztó, hanem minden szolnoki polgár számára elfogadható, amely érthetően kifejezi magyarságunkat, a nemzethez tartozásunkat, ugyanakkor nem sérti mások nemzeti érzéseit - hangsúlyozta Szalay Ferenc. Az adományokat az alábbi számlaszámra várják: Szolnokért Egyesület 69500156-11011190 (Jász-Takarékszövetkezet 5. sz. Szolnoki Fiókja; 5000. Szolnok, Sólyom u. 3.). ■ Mészáros Géza l I Városvezetők a Hozamban. Szolnok vezetői értékelték az elmúlt évet és bemutatták a Szolnok Épül programot a klubtagoknak és az érdeklődőknek. Képünkön Szalay Ferenc polgármester tartja a beszámolóját. fi I * K fi e