Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-18 / 14. szám

SPORT 15 ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUAR 18., HÉTFŐ Olaj-siker született Sopronban További eredmények: Debrecen-Pécs 90-57, Dom­bóvár-Kecskémét 67-74, Sal- gótarján-Atomerőmű SE 72- 94, Kaposvár-ZTE 75-81, Nyíregyháza-Falco 81-68, Körmend-Albacomp 80-73. kosárlabda Bennragadt a rajtnál, de higgadtan játszott a hajrában az Olaj össze öt-öt pont esett, az Olaj tá­madójátéka továbbra sem érte el az elégséges szintet. A ne­gyed végén Fodor triplát dobott, majd a következő játékrész is a hátvéd hármasával indult, 18- 15. Az egyenlítés helyett azon­ban soproni rohamok következ­tek, Szabóék egy 9-0-s etappal ismét jól eltávolodtak vendége­iktől. A folytatásban zónavéde­kezésre tért át a vendégcsapat, amellyel nehezen bírt a Sopron. Kelley is összeszedte magát, az irányító nemcsak a pontszer­zésből vette ki a részét, hanem jó passzokat adott, melyeket társai rendre értékesítettek, 37- 31. A félidő záróakkordjaiként Richardson tíz méteres triplája esett az Olaj kosarába, amiért nagyon kár volt, 40-31. A fordulást követően az addig mindössze két pontot dobó Rice egy csont nélküli triplával tette le névjegyét. A másik oldalon azonban Kinght vezérletével is­mét meglógtak a kék-fehérek, tíz pontra hizlalták előnyüket, 47-37. Ismét Kelley fújt riadót, remek passzokat tálalt Grebe- nárék elé, akik éltek a lehetősé­geikkel. Mellettük Rice is elkap­ta a fonalat, szórta a hármaso-. kát, a csapat pedig utolérte fá­radtnak tűnő vetélytársát. Sőt, a harmincadik percben Grebenár zsákolásával először vezetett a mérkőzésen az Olaj. A záró fel­vonás ki más, mint Rice triplái­val indult, ezzel már 51-58-at mutatott az MKB Aréna ered­ményjelzője. Ekkor már csak a szépszámú Olaj-tábor hangját lehetett hallani a csarnokban. Most Meszlényi edző kért időt, jókor tette, mert megállította a robogó Olajt. Ezután a szolnoki­ak három évvel ezelőtti bajnok- csapatában is helyet kajró Mol­nár hat pontot dobott sorozat­ban, majd Kinght ziccerével visszavette a vezetést a Sopron. Válaszként a lehető legjobbkor jött Váradl Kornél triplája. Az utolsó két perc 68-68-as állásról Fodor Márton (labdával) és társai a második félidőre feljavultak, és kiharcolták a fontos győzelmet indult. Az Olaj nemcsak két ha­zai támadást vert vissza, hanem Alekszics jó megoldásaival, Gre­benár és Barro zsákolásával négypontos előnyhöz jutott. Az utolsó másodpercek büntetőcsa­tát hoztak, ám a higgadt játékot nyújtó szolnokiak már nem en­gedték ki a kezükből a győzel­met, és megfosztották hazai ve­retlenségüktől a soproni gárdát. MESZLÉNYI RÓBERT: - JÓ első félidő után a harmadik negyed­ben visszaesett a játékunk, elfá­radtunk, és egyénieskedtünk. Ettől függetlenül mi is nyerhet­tünk volna, ha egy kicsit hig­gadtabbak vagyunk. pór Péter: - Az első félidőben nagy hátrányba kerültünk a sok eladott labda miatt. A szünet után feljavultunk, agresszíveb­ben védekeztünk és triplákat is pontosabban dobtuk, mint előt­te. Köszönjük szurkolóinknak, hogy Sopronba is elkísértek bennünket, sokat számított a biztatásuk. ■ Varga Cs. A bajnokság állása 1. ZTEKK 14 0 1260-1059 1.000 2. Atomerőmű 10 4 1183-967 0.857 3. Szolnoki Olaj 10 4 1171-1132 0.857 4. Körmend 9 5 1170-1108 0.821 5. Sopron 8 6 1238-1220 0.786 6. Kecskemét 8 6 1109-1135 0.786 7. Falco KC 7 7 1259-1222 0.750 8. Albacomp 7 7 1223-1172 0.750 9. Dombóvár 6 7 1097-1162 0.731 10. Kaposvár 6 8 1216-1197 0.714 11. Pécs 6 8 1086-1117 0.714 12. NYKK 4 10 1102-1199 0.643 13. DEKE 1 12 1024-1138 0.538 14. SKSE 1 13 1057-1367 0.536 SOPRON KC-SZOLNOKI OLAJ KK 73-75 (18-12, 22-19,11-21, 22-23) Sopron, 1800 néző. Vezette: For­ral S., Kapitány G., Török R. SOPRON: RICHARDSON 14/3, BROOKS 16/6, Molnár A. 10/3, Szabó Zs. 11/3, KNIGHT 19/3. Csere: Pojblcs, Cousinard 3/3, Keresztes, Gombás. Vezető edző: Meszlényi Róbert OLAJ: KELLEY 16/6, Fodor M. 8/6, Vesztergom 6/6, RICE 20/18, Barro 7. Csere: Váradi 3/3, ALEKSZICS 7, GREBENÁR 8, Cseh Gy. Szakmai igazgató: Pór Péter. Az eredmény alakulása: 4. p.: 13-7,8. p.: 17-9,13. p.: 27-15,18. p.: 36-25, 24. p.: 47-37, 26. p.: 47-44, 29. p.: 51-47, 34. p.: 60- 61, 38. p.: 68-68. Az Olaj KK legénysége - nem bízva semmit a véletlenre — már pénteken délben útra kelt a hűség városába. Az éjszakai pihenőt követően szombaton délelőtt a soproni temetőben a csapat koszorút helyezett el a tragikus balesetben elhunyt vá­logatott kosaras, Horváth Zol­tán sírjára. A Sopron kezdett jobban, fő­leg ponterősebben, az Olaj pe­dig meglehetősen kapkodó játé­kot nyújtott az első percekben. Brooks és Knight találataira csak elvétve érkezett a válasz, négy perc alatt 13 pontot szór­tak a hazaiak megszeppent ve- télytársaik kosarába, akik csak hét pontig jutottak. Bár a ne­gyed hátralévő idejében mind­Darius Rice hat triplát és egy duplát szórt a hazaiak kosarába Karakas Hédi bronzérmes lett a Mesterek Tornáján Az 57 kg-os Karakas Hedvig bronzérmet nyert szombaton a cselgáncs világkupa csúcsese­ményének számító, 200 ezer dol­lár összdíjazású Mesterek Tor­náján, a dél-koreai Szuvonban. A tavaly világbajnoki és Európa- bajnoki harmadik szolnoki szár­mazású dzsúdós hölgy a bronz­érem mellett kétezer dollárt vi­het haza. ■ A jól hajrázó szolnokiaké lett a győzelem A női kosárlabda-bajnokság 14. fordulójában a Szolnok a ZTE csapatát fogadta. SZOLNOKI NKK-ZTE KK 77-70 (19-20,18-16,18-22, 22-12) Tiszaligetí Sportcsarnok, 300. n. V.: Makovsky, Fekete L. SZOLNOK: DARIDA 9/3, BOS- KOVICS 17/6, RUBOLD 14/9, Zele 2, Hegedűs 12/6. Csere: Serbán 4, Sonyák 7, Farkasinsz- ki 12.. Edző. Mészáros Zoltán. ZTE: BUKOVSZKI 15/3, Her- sics 2, SZÉLESY 12/6, Ambrus Sz. 4, CRASNOSCIOC 21/3. Csere: Rasheed 7/3, Czukor 4, Szalay V. 5/3. Edző: Gáli Tamás. Az eredmény alakulása. 5. p.: 11-10, 15. p.: 29-29, 25. p.: 42- 46,35. p.: 65-66. Az első negyedben a jól játszó vendégcenter, Crasnoscioc ala­posan megszórta a hazaiakat. A folytatásban sikerült megoldani a román légiós őrzését, sőt Bos- kovics és Hegedűs találataival már a szolnokiak tartottak elő­rébb egy ponttal. A szünet után úgy tűnt, hogy a ZTE bebiztosít­ja győzelmét, a mieink azonban nyolcpontos hátrányból is fel­zárkóztak. A hajrá nagy izgal­makat hozott, a szolnokiak Da- rida Csilla gólpasszaival és Ru- bold Eszter tripláival megnyer­ték a meccset, és fontos győzel­met arattak. mészáros zoltán: - Csapa­tomon meglátszott az egy hóna­pos meccshiány, de a záró ne­gyedben a magunk javára fordí­tottuk a meccset. gáll tamás: - Sokat tettünk a győzelemért, egy pár perces rövidzárlat, és Rasheed Rita ki­válása azonban érzékenyen érintett bennünket. ■ V. Cs. Egy győzelem és egy vereség a szolnokiak hét végi mérlege röplabda A fájó szegedi kudarc után rendezték soraikat a főiskolások, s másnap javítottak a Kazincbarcika ellen Dupla fordulót bonyolítottak le a hét végén a férfi röplabdabaj­nokság 5-9. helyéért zajló közép­szakaszában. A szolnoki csapat szombaton Szegeden vendéges­kedett, ahol 3:1 (14,-21, 19, 23) arányú vereséget szenvedett a tartalékos házigazdák ellen. Ju­hász György tanítványai görcsö­sen játszottak, s bár a negyedik játszmát végig szorossá tették, reális esélyük nem volt a siker­re. A főiskolások másnap a hetek óta kiváló formában játszó Ka­zincbarcikát fogadták. A vendé­gek utcahosszal nyerték az NB I- es ligabajnokság alapszakaszát, a középszakaszt újabb két siker­rel indították, a Tiszaligetben azonban megtört a nagy sorozat. SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI- VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA 3:2 (23, -24, -18,17,13) Tiszaligetí Sportcsarnok, 100 né­ző. V: Pőcze, Katona. Szolnok: KECSKEMÉTI, Szöl- lősi, Tarjányi, Kovács S., Csépke, Bodonyi. Csere: GU­LYAS (liberó), Bede. Edző: Ju­hász György. Kazincbarcika: LEHOCZKY L., Dudás, Juhász, Cziczó, Csiz­madia, Lehoczky G. Csere: Szántai (liberó), Mészáros. Edző: Dudás András. Az eredmény alakulása, I. játszma: 4-5, 5-10, 8-15, 13-18, 19-19,24-23. II. játszma: 5-2,10- 6,15-10, 19-15, 23-20, 24-24. III. játszma: 3-5, 5-10, 10-14, 13-19, Csépke Gábor (balra) és társai számára létfontosságú volt a siker 17-24. IV. játszma: 5-1, 10-4, 15- 5, 19-10, 24-13. V. játszma: 3-3, 7-5, 10-8, 13-8, 14-12. Az első játszma közepéig hat­fős szurkolótáboruk nagy örö­mére a vendégek irányították a játékot, ám a szett végére felja­vult a szolnokiak sáncmunkája, és egy kis szerencsével fordíta­ni tudtak. A második játékrész­ben megismétlődött, ami az el­ső játszmában történt, ám el­lenkező előjellel: ezúttal a főis­kolások vezettek szinte végig, egy rövidzárlat nyomán mégis a barcikaiaké lett a szett. A har­madik és negyedik játszmában a két gárda ismét lemásolta egymás produkcióját, előbb a vendégek, majd a hazaiak gyűj­tötték be simán a részsikert. A döntés tehát az ötödik szettre maradt, mely során a végig előnyben lévő szolnokiak kis híján szívbajt hoztak közönsé­gükre, de a negyedik mérkőzés­labdát végül értékesítették. ■ Mestermérleg juhász György: - Fordulatos és küzdelmes mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. dudás András: - Sokkal job­ban akarta a győzelmet a Szolnok. Játékosaink kissé túlértékelték magukat, ezért vesztettünk.

Next

/
Thumbnails
Contents