Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-04 / 2. szám

9 ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 4., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR a 2009-ES Év bűnügyei Volt, akit kutyakolbászért vertek meg, egy nő erősen lúgos ásványvizet vásárolt egy vonaton. Egy mezőtúri házaspár gyilkosát a rendőrök a Peresi-holtágnál rövid hajsza után fogták el, öt nappal az eset után. MÉG MA 1$ KERESIK AZ ELTŰNT BABÁT Két, idős emberek elleni — egy tiszaroffi és egy kengyeli — támadás fog­lalta keretbe az eszten­dőt. Borotvával rontottak rá egy romacsaládra Abádszalókon, rejtélyes körülmények között el­tűnt egy csecsemő Tisza- bőről, kettős gyilkosság helyszíne volt Mezőtúr, hipós ásványvíz okozott rosszullétet egy vonaton, jelentős mennyiségű ká­bítószert is lefoglaltak megyénk rendőrei. Németh Gergő A statisztikák alapján a rendőr­ség nagyjából hasonló évet zárt bűnügyi szempontból, mint ta­valy. November végéig 87 ki­emelt erőszakos bűncselekmény történt (5 emberölés, 5 ember­ölési kísérlet, 77 rablás), míg ta­valy ez a szám 85 (6 emberölés, 5 emberölési kísérlet, 74 rablás) volt. Lapunk 2009 bűnügyeiből szemezgetett. JANUÁR ” * ^ Két kést is beletört idős áldozatába Brutális bűncselekménnyel in­dult az év a megyei rendőr-főka­pitányság nyomozói számára. Ti- szaroffon egy 86 éves idős nénit a pénzszerzés reményében egy 25 éves, szintén helyi férfi olyan súlyosan bántalmazott, hogy be­lehalt sérüléseibe. Az elkövető háromszor szúrta meg a nőt a helyszínen talált két késsel, il­letve egy tűzifával is fejen csap­ta, valamint a néni botjával is üt­legelte. Az elkövető mindkét kést az áldozatban hagyta, az egyik­nek a nyele is letört. Jól megverték öt szál kutyakolbászért Egy kuncsorbai férfi tanyáján két általa látásból ismert férfi je­lent meg; majd szóváltást köve­tően btjntalmazni kezdték, az ér­tékeit követelték. A százszázalé­kos rokkant sértett megpróbált védekezni a támadóival szem­ben, akik járóbotjával, illetve egy Késelés helyszíne volt Abádszalók, ahol egy csuklyás férfi rontott rá egy romacsaládra Czekmaister Istvánná rosszul lett a zsíróidéval szennyezett ásványvíztől, amit a vonaton vett FOTÓ: ILLYÉS CSABA fahusánggal ütlegelték a fejét. Az elkövetők zsákmánya mind­össze öt szál kutyakolbász, két dezodor, valamint három far­mernadrág volt. FEBRUÁR Mozgássérültre támadtak, nyílt törést okoztak Két férfi rabolt ki és bántalma­zott brutálisan egy 62 éves ken­gyeli amputált lábú férfit. A ve­rést, majd a fenyegetést követő­en a sértettől egymillió forint készpénzt vittek el. Az idős fér­fit az elkövetők olyan erővel üt­legelték, hogy a bal könyökén nyílt törést szenvedett. Brutálisan agyonvertek egy csépai férfit A felesége talált rá 59 éves férjé­nek holttestére, akit ismeretlen tettes brutálisan bántalmazott, majd agyonvert Csépán. A falu­beliek az ügyben tudni vélték, hogy az áldozat a haláleset előtt nem sokkal kártyázott néhány helyi nehézfiú társaságában, s a nyereményét „túl hamar kivet­te”, emellett pénzkölcsönzéssel is foglalkozott. MÁRCIUS Eltűnt egy öthetes csecsemő Tiszabőről Egy öthetes leány csecsemő tűnt el Tiszabőn. Az anyuka elmon­dása szerint csak rövid időre hagyta magára a gyermeket, amíg átment családi házuk egyik szobájába, ám mire vissza­tért, kislánya, Kiara Dzsenifer is­meretlen körülmények között el­tűnt. Az ellentmondásoktól hem­zsegő ügyben azóta sincs előre­lépés. Nagy halmokban állt a lefoglalt kábítószer Drogdílereket buktattak le a me­gyei rendőrök március végén. Egy 2008. december végi közúti rutinellenőrzés során egy autó­ban 240 extasy jellegű tablettát találtak a szolnoki rendőrök, az ügy szálai innen Pest megyébe vezettek. Végül egy Pest megyei településen megtartott házkuta­tás során összesen 80 millió fo­Vegyszerekre hajtott a rablóbanda ágnál rövid hajsza után fogták el, ahol addigra már hosszú tá­vú rejtőzködésre rendezkedett be. A férfi kihallgatása során be­ismerte tettét. Családi tragédia történt Kisújszálláson Egy 31 éves nő és 39 éves férje holttestére találtak rá kisújszál­lási házukban az ide kiérkező rendőrök. A férj előbb végzett fe­leségével, majd öngyilkos lett. Vélhetően az időközben meg- romló kapcsolatuk vezetett a szörnyű tragédiához. OKTÓBER Kőteleknél vágás közben értek fatolvajokat Két kőtelki falopó csoportot is lefüleltek a Tiszai Vízi Rendé­szeti Rendőrkapitányság nyo­mozói a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őreivel közösen. A lopással gyanúsítot­tak a Csatlói-holtág mellől — amely fokozottan természetvé­delmi terület - gyűjtötték ösz- sze engedély nélkül a kidöntött fákat, majd az élőket is ritkíta­ni kezdték. Á rendőrök össze­sen 20-25 köbméternyi fát fog­laltak le. Hamar rendőrkézre kerültek an­nak a bűnbandának a tagjai, akik még október elején törtek be a szenttamási Almásy-kas- télyba és tulajdonítottak el on­nan közel ötmillió forintnyi érté­ket. A vegyszerekre specializáló­dott több megyében is tevékeny­kedő rablócsapat tagjait hamar elfogták a miklósi rendőrök. DECEMBER Bódultán késelte meg idős áldozatait A rendőrök másfél óra alatt elő­állították azt a 20 éves kengyeli fiatalembert, aki pénz reményé­ben egy helyi idős házaspárra rontott rá, s mindkettejüket meg­késelte. A férfi egyébként jól is­merte áldozatait, hiszen ott km rábban többször is alkalmi mun­kát végzett. A tiszabői Molnár Józsefné a mai napig sem tudja, hogy hol lehet a március elején eltűnt kislánya, Kiara rint értékű kábítószergyanús anyagot foglaltak le. ÁPRILIS Zsíroldó került az ásványvízbe Egy mozgóárustól vásárolt szennyezett ásványvíztől lett rosszul Szolnoknál egy 72 éves tatabányai hölgy a Debrecenből a fővárosba tartó InterCityn. Mint arra a vizsgálatok fényt de­rítettek a flakonban lévő víz csu­pán könnyebb sérüléseket oko­zott az azt megivó idős hölgynek. A folyadék erősen lúgos volt, származását illetően az ablak- tisztításhoz használt zsíroldóhoz hasonlítható. MÁJUS Borotvával rontott egy alvó romacsaládra Borotvával a kezében rontott egy abádszalóki roma család két tag­jára egy 46 éves helyi férfi. A rendőrség a támadó és a jogos védelmi helyzetet indokolatlanul túllépő sértettekkel szemben is eljárást indított. Az összegyűjtött adatok szerint az abádszalóki késelés és a korábban az ország több pontján romákat ért táma­dások nem függtek össze. JÚNIUS Kettős gyilkosság Mezőtúron Mezőtúron egy idős házaspárt gyilkolt meg lakásukon egy harmincöt éves helyi férfi. Őt tíz nappal az eset után a rend­őrök a Pe- resi-holt­i F I * *

Next

/
Thumbnails
Contents