Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-18 / 14. szám

9 ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 18., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR A munkahelyteremtésben bízik a város évkezdés Nyertes pályázatok révén fejlődik, gyarapodik Törökszentmiklós Az elmúlt, gondoktól ko­rántsem mentes évről, va­lamint a jövőbeli tervek­ről beszélgettünk dr. Ju­hász Enikővel, Török szentmiklós polgármeste­rével. Németh Gergő — Milyen esztendőt zárt a város 2009-ben?- Feszített költségvetési kere­tek között, a gazdasági nehézsé­gek ellenére sikerült fenntarta­ni, üzemeltetni városunkat. Fej­lesztési elképzeléseinkhez pá­lyázati forrásból jelentős támo­gatásokat nyertünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos az oktatás, annak megújí­tása, hiszen a képességek fej­lesztése szükséges a sikeres munkaerő-piaci alkalmazkodás­hoz, a foglalkoztatás javításá­hoz. Ennek érdekében több mint 150 millió forint pályázati támogatásból a kompetencia alapú oktatást vezettük be a vá­rosi iskolákban. A könyvtári inf­rastruktúra fejlesztéséhez nyolc település, közöttük a konzorci­umvezető Törökszentmiklós 60 millió forint támogatást nyert. Intézményeink, civil szervezete­ink szintén jelentős segítséget kapnak feladataik megvalósítá­sához pályázati forrásokból. Or­szágosan súlyos gond a munka- nélküliség, így nálunk is. Ennek ellenére a munkahelyteremtés terén is sikerült lépéseket ten­nünk. A mezőgazdasági gép­gyártás két jelentős cége, a Claas Flungária Kft. és a Vo- gel&Noot Talajtechnikai Kft. hosszú távra rendezkedett be te­lepülésünkön. A Mezőgazdasá­gi Zrt. új vetőmagüzeme szintén meghatározó jelentőségű, mind­ez 80-100 új munkahelyet je­lent. Ötvenhat új munkahely lé­tesült a megváltozott munkaké­pességűek foglalkoztatására a Védett Műhely Kht.-nál. Sajnos ebben az évben már nem foly­tathatták az itt dolgozók a mun­kát, mert a foglalkoztatásukhoz adott állami támogatás meg­szűnt. Városunk elnyerte a Be­fektetőbarát Önkormányzat cí­met, amely reményeink szerint még közelebb hozza a munka­hely-teremtési lehetőségeket. A strandfejlesztés első lépcsője- ként elkészült a gyógymedence téliesítése. Jelentős döntés volt az önkormányzat méhnyakrák­megelőző programjának elindí­tása is. Nagy öröm volt a sport­életben, hogy a Törökszentmik­lósi Kézilabda Egyesület újra az NB 1.-ben játszhat.- Milyen fontos beruházások, fejlesztések valósultuk meg, kezdődtek el az óévben? — A pályázati lehetőségek ki­használásával 50 millió forintos támogatással sikerült a Petőfi úti tagóvoda, a városi szociális otthon, a polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítését megvalósítani. A belterületi gyűjtőutak felújítása és közle­kedési csomópont biztonságos­sá tétele 277 millió forintos tá­mogatással valósult meg. Az ipari park fejlesztésére 500 mil­liós támogatást kapott a város, melyhez ugyanekkora önerő hozzátételével egy 3000 négy­zetméteres üzemcsarnok, inku­bátorház, iparvágány épül majd. Strandfejlesztésre 7,5 millió forintot költöttünk és to­vábbi 170 milliót különítünk él jövőre, amelyből újabb két me­dence bővítését szeretnénk megvalósítani. Két iskolánk a Kölcsey Ferenc Általános Iskola és a Székács Elemér Szakkö­zépiskola 830 millió forintos fel­újításra kapott lehetőséget. A Kölcsey Általános iskola felújí­tása már folyamatban van, re­méljük, a Székács Szakközépis­Mongol vendégeket várnak februárban MINT AZT JUHÁSZ Enikő polgár- mester elmondta, keresik a le­hetőségeket arra, hogy a helyi vállalkozók újabb piacot talál­janak termékeiknek. Arra kaptak ígéretet, hogy a mon­gol nagykövet asszony február­ban ellátogat Törökszentmik­lósin, és gazdasági tárgyaláso­kat folytat majd a helyi vállal­kozókkal. LEGINKÁBB A FELDOLGOZOTT élelmiszerek, mezőgazdasági gépek és termények iránt mutatkozik érdeklődés a ré­szükről. Dr. Juhász Enikő, Törökszentmiklós polgármestere az épülő új művelődési ház látványterveit mutatja kola felújítása is hamarosan el­kezdődik. Utóbbi eredményes­ségétől függ, hogy a termálvíz komplex hasznosítására nyert 245 millió forintos pályázat ki­vitelezéséhez is hozzá tudjunk fogni, ugyanis a kút fúrása a Székács udvarán történik meg. Ez a beruházás is 2010-ben va­lósul meg, ily módon 20 önkor­mányzati intézményt termál­vízzel fogunk fűteni, a fűtési számlánkon számításaink sze­rint 30 millió forintos megtaka­rítás jelentkezik majd. Egyéb alternatív energiák, mint példá­ul a szél hasznosításán is gon­dolkodunk. A városközpont re­habilitációjára 1,'5 milliárd fo­rint áll majd rendelkezésre. Eb­ből az összegből új könyvtár és művelődési ház épül, a városhá­za visszakapja eredeti funkció­ját és a Kossuth tér is megszé­Törökszentmiklós története röviden TÖRÖKSZENTMIKLÓST 1399- ben említik először Zenthmyclos alakban. Az első azonosítható birtokosa a Bala család volt, erről a családról kapta a nevét, sokáig Balaszentmiklós néven emlegették. Történelmileg nem tartozik a Nagykun területhez, mindig KülsőSzolnok vármegye része volt. 1738-ban földesúri támogatással Török Szent Miklós néven mezővárosi rangot kapott. A városban a modern gyáripar kezdetei a XIX. század közepére nyúlnak vissza. Teljes népesség: 21 ezer 758 fő (2009). Területe 185,16 km2. FORRÁS: WIK1PÉDIA.HU pül. Ebben az évben a belvízel­vezető rendszer rekonstrukció­ja is megvalósul, melyhez 500 milliós támogatásra számítunk. Újfent beadtuk az EGYMI fej­lesztéséhez kapcsolódó pályá­zatunkat is, ami az intézmény infrastruktúrájának és szakor­vosi óraszám bővítésének lehe­tőségét tartalmazza. — Milyenek a város kilátásai az idei esztendőre?- Az önkormányzat 2009-ben 300 millió forintot meghaladó működési hiány mellett gazdál­kodott.' Folyószámlahitel és forrá­sok átcsoportosítása mellett a működés zavartalansága még biztosított. 2010-ben a gazdálko­dási feltételek további romlása várható. Az önkormányzati bevé­tel várhatóan 231 millió forinttal lesz kevesebb. Ebből 153 millió forint a normatíva csökkenése, ennek nagy része, 108 millió fo­rint az oktatást érinti. Az egyik legfontosabb egészségügyi intéz­ményünk, az EGYMI működésé­hez kapott támogatás 30 millió forinttal lesz kevesebb. Ugyanak­kor a működési kiadások növe­kedése várható városi és intéz­ményi szinten is az áfa és a köz­üzemi költségek emelkedése mi­att. Az árváltozások és az infláció mértékéből adódó emelkedések hatását pedig még nem is lehet számszerűsíteni. A tavalyinál ne­hezebb év elé nézünk. Pályázataik sikerét remélik a tiszaigariak A tiszaigari önkormányzat há­rom pályázata is elbírálás alatt áll. Ezek közül az egyikben fa­lumegújításra igényelt a telepü­lés mintegy 7 millió forintos tá­mogatást. A pénzből egy játszó­parkot alakítanának ki, amely­ben játszóvárat helyeznének el. Emellett a belső főút mentén öt­száz gömbszivarfát is elültetné­nek, valamint padokat helyez­nének ki. A park kialakításá­nak munkáit á tervek szerint a falu lakói végzik majd el társa­dalmi munkában. Pályázati tá­mogatást remélnek az igariak a szeptemberi falunap megrende­zéséhez, valamint a helyi óvoda épületének akadálymentesítésé­hez is. ■ P. A. Az internet életünk része lett előny A világháló nem szakította szét a barátságokat Egy új nemzedék szokásait vizs­gálta a napokban közzétett, hat európai országra kiterjedő kuta­tásában a Disney. A szakértők által XD generációnak nevezett 8-14 évesek életét és jövőképét alapjaiban határozza meg, hogy ők már az internet világába szü­lettek. Szüleik, vagyis a szocioló­gusok által generáció X-nek ne­vezett, ma 35-45 éves korcsoport tagjai után digitális X-ként jelölt nemzedék tagjai gyakorlatilag sohasem ismerték az internet nélküli világot. Ők, vagyis az 1995 és 2001 között született, ma 8-14 évesek már abban a kor­ban jöttek a világra, ahol az in­ternet, az on-line közösségek és a mobiltelefon meghatározó és alapvető része a mindennapok­nak. Ennek köszönhetően elké­pesztő mennyiségű digitális újí­tást tapasztaltak meg életük so­rán, és minden korábbi generá­ciónál otthonosabban mozognak az on-line világban. A Disney által megrendelt, összesen több mint 3000 brit, francia, német, olasz, lengyel és spanyol fiatal részvételével ké­szült kutatás számos kérdést hivatott tisztázni a gyerekek in­ternettel, családdal és sztárkul­túrával kapcsolatos attitűdjei­vel kapcsolatban - áll az ELTE Társadalomtudományi Kar hír­levelében. Bár sokan aggódnak az ellen­kezője miatt, a felmérés szerint a digitális generáció tagjai szá­mára továbbra is meghatározó­ak a személyes kapcsolatok, és az internetet mint a meglévő barátságok fenntartását előse­gítő eszközt használják. Össze­sen a kis válaszadók 95 száza­léka vélte úgy, hogy az internet fontos szerepet játszik az életé­ben. Ötvenhárom százalékuk úgy gondolta, az internet legna­gyobb előnye, hogy az iskolán kívül is beszélgethet a barátai­val, míg 44 százalék szerint az on-line kommunikáció köny- nyebbé teszi ezeknek a barátsá­goknak a fenntartását. További érdekességek a SZ0U0N.hu hírportálunkon ol­vashatók. ■ Makovecz-épületek tablókon. A hazai építőművészet mesterének, a Kossuth- és Ybl-díjas Makovecz Imrének alkotásaiból nyílt kiállítás a szolnoki református gyülekezeti házban. A mester munkáit tablókon tekinthetik meg a látogatók a nagyteremben. * * >

Next

/
Thumbnails
Contents