Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-12 / 9. szám
12 ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 12., KEDD TÜKÖR Volt idő, mikor azt hitték, nagy sztárok vallomás Interjú Lukács Lászlóval, az örökifjú Tankcsapda frontemberével Névjegy NÉV: Lukács László SZÜLETETT: Debrecen, 1968. február 19 VÉGZETTSÉG: KARRIERÁLLOMÁSOK: lemezbolti eladó, basszusgitáros-énekesszövegíró ZENEKARAI: Vörös kakas (1985-1989) PG csoport (1986-1990) Tankcsapda (1989-) család: nőtlen hobbija: régebben ejtőernyőzés (egy gerincsérülés után abbahagyta), mostanában futás tünk, és nem is azért, mert borzasztóan okosak és csavarosak a gondolatok, egyszerűen csak azért, mert ez más, mint amit korábban csináltunk.- Az új lemez számait mikor hallhatja a közönség koncerten? —Jövő tavasszal, egészen pontosan áprilisban indulunk majd egy tizenkét helyszínes turnéra, amin a Minden jót lemez többi számát is játszani fogjuk.- Végül egy személyes kérdés: Úgy hallottam, hogy az ejtőernyőzést felßggesztetted egy időre. Futni azért jársz, illetve indultát futóversenyen mostanában? — Az ernyőzést sajnos régebben abba kellett hagynom, a futás egy később jött szerelem. Rendszeresen futok reggelente, és amikor lehetőségem van rá — eddig három alkalommal volt —, elindulok egy-egy városi félmaratoni versenyen. A tavaly húszéves Tankcsapda együttes jubileumi turnéval ünnepelt. Lukács Lászlóval, a csapat énekes, basszusgitáros, szövegírójával a szolnoki koncert előtt beszélgettünk. Cser Gábor Péter Az érdekel minket, hogy azok az emberek, akik a zenekart ismerik, mit szólnak a dalainkhoz — mondja Lukács László (jobbra)- Ezen a turnén olyan helyekre is elmentek - kisvárosokba -, ahová ilyen kaliberű együttesek nem feltétlenül szoktak. Ti miért? — Az első néhány évben azért jártunk egy csomó kis település apró klubjában, mert akkor arra volt lehetőségünk. Nagy butaság lenne részünkről, ha elfelejtenénk, hogy honnan indultunk, és már csak nagy sportcsarnok - koncertekben tudnánk gondolkodni. Másrészt pedig szeretünk zenélni. Ha évente csak öt bulin játszanánk, akkor az év másik 360 napján csak otthon ülnénk és malmoznánk, várva a következő koncertet. cc OS tu- Hogyan élitek meg a népsze- tőséget? Milyen gyakran fordul s elő, hogy tehernek érzed a folyamatos rajongást? — Jellemzően nem érezzük ezt tehernek. Soha nem próbáltuk magunkat többnek vagy jobbnak beállítani, mint amilyenek vagyunk. Mint ahogy kevesebbnek, vagy csúnyábbnak sem. Azt gondolom, hogy a közönség érzi, hogy a helyünkön tudjuk magunkat kezelni. Nem vagyunk sem álszerények, sem elszálltak. Ezzel az emberek is tisztában vannak, ezért nagyon-nagyon ritka az az eset, amikor olyan helyzetbe kerülünk, ami már fárasztó.- Akkor még nem fordult az elő veled, hogy rajta kaptad volna magad, hogy, „Hoppá, most úgy viselkedtem, mint egy sztár”? — Húsz év alatt, ha nem is minden, de sok minden előfordul egy zenésszel. Volt egy-két olyan alkalom, amikor azt gondoltam utólag, hogy ez kicsit talán már nagyképű, „rock sztá- ros” volt.- A most megjelent lemezeteken van egy szám, a Nincs fék című. Az valami ilyesmiről szól?Arról, hogyha mindenki azt mondja körülötted, hogy Te vagy az isten, akkor előbb utóbb elhiszed?- Gyakorlatilag erről szól, igen. Nagyon sok előadó, elsősorban nem Magyarországon, de itt is, belefutott abba, hogy amikor senkiből hirtelen valaki lett, elhitte magáról. Azt szokták mondani, hogy ha valakinek túlságosan sokan, túl hosszú ideig nyaljak a s... -ét, akkor elfelejt ülni. Erre nagyon vigyázni kell. Nekünk is volt olyan időszakunk a kilencvenes évek vége felé, amikor azt gondoltuk magunkról, hogy mi már borzasztóan nagy sztárok vagyunk. De aztán egy-két pofon az élettől megtanítja az embert, hogy ez nem egészen így működik, és nem is ez a lényeg. A Tankcsapdánál a dalok sokkal fontosabbak mint a személyek. Jóllehet, mi írjuk, mi adjuk elő a dalokat, Tamás, Cseresznye és én vagyunk a zenekar, de ha majd x év múlva nem lesz már Tankcsapda, és mások játsszák ezeket a számokat, attól azok még ugyanazok a dalok maradnak. Ezért azt gondolom, hogy meg lehet, és meg is kell tanulni, hogy ha az ember ilyen helyzetbe kerül, hogyan kerülje ki a csapdákat, vagy ha már időnként belesétál, akkor érdemes levonni belőle a konzekvenciát és úgy menni tovább. — Ennyi év után van még benned várakozás, amikor elkészül egy új lemez, hogy hogyan fogadja majd a közönség és a kritika?- Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az ember az első lemezt csinálja vagy a huszadikat, én legalábbis ugyanolyan izgalommal várom, hogy a közönség mit szól hozzá. Az, hogy a kritikus, akármilyen oknál fogva dicsőit vagy szapul minket, annak nincs kiemelt jelentősége. Az is csak egy ember véleménye. Engem sokkal inkább érdekek az, hogy a Tankcsapda közönsége, azok az emberek, akik a zenekart ismerik, mit szólnak egy új lemezhez. Még soha nem csináltunk két egyforma albumot, és ebbe a sorba ez a lemez is beleillik. Biztos vagyok benne, hogy idő kell a rajongóknak, hogy megemésszék. És nem azért, mert mi lennénk az új Dream Theatre, nem arról van szó, hogy most hirtelen progresszív rockzenekar letHadd sxótjoot SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE HALLGATÓ Nem lehet megunni a - Freddie Mercury 1991-es tragikus halála óta is - bármikor felcsendülő, hol romantikus, hol keményebb, rockos, nagyon dallamos, több vokálszólamú Queen-dalokat. A csapat minden albuma toplistás helyezett volt, stadionok teltek meg a kedvükért, számtalan, addig nyugati együttesek által fel nem fedezett helyre, kontinensre eljutottak, szóval a legek együtteseként is ismert Queen itt van velünk. A Queentől eddig is már több válogatáslemez látott napvilágot, most azonban egy olyan újabb összeállítást vehetünk a kezünkbe, amely a legjobban ismert, még ma is naponta játszott Queen-számokat gyűjtötte egybe. Azokat, amelyek szinte elmaradhatatlanok voltak egy- egy Queen-koncertről, amelyeknek a videoklipjeit most is sugározzák a zenetévék. Kiváló hangzásban hallgathatók meg egy klasszikus csapattól az abszolút legnagyobb slágerek, melyek között ott van a We Will Rock You rockhimnusz, a versenyekről elmaradhatatlan We Are The Champions, aztán a Radio Ga-Ga, az I Want To Break Free vagy a David Bowie-val közös Under Pressure is. Bővebben: SZOUON.IlU/Zeneajánló (Queen: Absolute Greatest. Kiadó: EMI) ■ B. Gy. _________________Tv-notesz _____________________________ Ta láljuk ki magunkat? Van ebben a hazában valaki, akinek az a mániája - jó, szebben az a szenvedélye -, hogy ki akar találni valamit mindig. Akár még egy országot is, igaz, együtt gondolkodván velünk. Gondolatokból van is bőven neki, melyekhez ragaszkodik is „szerelmesen”. Tudós ember, bújja-kutatja a társadalmat, s akit úgy hívnak, hogy Hankiss Elemér. Ha megszólal a televízióban is, akárcsak egy riport erejéig, mindig vevő vagyok rá. No, nem azért, merthogy oly szépen mondaná, hisz darabosan, akadozva, olykor meg hadarva beszél, hanem, mert okosakat mond, s az is lehet szép, ugyebár. Sajnos azonban, a köztévé azon vállalkozása, hogy gondolatait bölcseleti játék formájában eladja nekünk a képernyőn - Találd ki magad! címmel - sikeresnek aligha mondható. Amely különben egy tanóra képét mutatta, ahol a professzor maga Hankiss, a nebulók pedig kiváló színészek, például Kamarás Iván, Csákányi Eszter, akik „rögtönözve” el is játsszák a gondolatokat, hátha ezzel szórakoztatóbb lesz. (Nem lett!) A tananyag pedig? Maga az ember, aki keresi helyét és magát a világban, hogy meg is találja végül mindkettőt. Akár már abban is, hogyan kel ki az ágyából, áll aztán tükör elé fürdőszobájában, majd reggelizik, hogy azután felkészüljön napi munkájára. És ez itt mind meg is van mutatva! Meg az is, mit kezdjünk a jelképekkel, hogy a hasznunkra is váljanak, mert még a repülő madár is, mely szárnyal a magasban, nem kelt- heti-e fel az is bennünk a felfelé törekvés vágyát? Ha persze észre is vesszük! Keresték a választ az egyik epizódban arra is, még ha meg nem is találták, miben is áll a szabadságunk, ha szeretnénk szabadok lenni, és mi is lehet igazi értelme az emberi létnek is. (Szerintem „küzdeni erőnk szerint a legne- mesbekért”!) Bölcs, mély dolgok! Csakhogy itt, ebben a formájában célba mégsem érhettek. Mert aki szereti a filozófiát, az „hígnak”, kevésnek tarthatta. Aki pedig még a gondolatától is idegenkedik, az pedig „sűrűnek”, soknak, hogy áthatolhasson rajta. Megterhelő idézetein is. Nem is tudom, kinek szánták ezt a játszadozást a gondolatokkal. Bizony, én is jobban jártam volna, ha helyette inkább felütöm Hankiss professzor valamelyik könyvét. Szóval, találjuk ki magunkat, milyenek legyünk testben és lélekben. Jó, rendben, ám de nem lenne-e itt az ideje annak is már — kérdem én -, hogy a közszolgálati televíziónk is ezt tegye? Mert ami mostan, a sok-sok ismétlésével, úgy fest, mintha' dögrováson volna. Vagy azon is van? De talán ki lehet találni még egy országot is inkább, mint egy épkézláb televíziót? r t
