Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-12 / 9. szám
ÚJ NÉPLAP - 2010. JANUÁR 12., KEDD 5 JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE A recesszió a gazdaság minden ágazatában érezteti hatását. A Ruukki Tisza Kft.-nél szükség volt a szerkezetátalakításra. Gazdaság: már nem szűkül munka Az év második felében talán már érzékelhető lesz a javulás Lebontják a jászteleki hivatal épületét? Először Ideiglenes megoldásként költözött át a jászteleki polgármesteri hivatal az egykori tsz irodáiba, mostanra azonban már úgy tűnik, véglegessé válik az ott tartózkodás és a polgármesteri hivatal funkcióira alkalmassá kell tenni az épületet. Az ön- kormányzati testület üléseinek, illetve a hivatali irodáknak helyet adó korábbi épület ugyanis — ahogy arról be is számoltunk — egy csőtörés miatt megsüllyedt. Az épületre kötött ingatlanbiztosításra viszont olyan kis összeget kapott az önkormányzat, ahogy abból nem lehet újra „lakhatóvá” tenni a régi épületet. Az önkormányzat azt a döntést hozta tehát, hogy az egykori tsz irodákat alakítják át. A régi polgármesteri hivatali épületet pedig vagy értékesítik, vagy pedig lebontják. ■ Banka Cs. Berendeznék a tíízoltószertár épületét Az idei esztendőre nagyszabású tervei vannak a Jászboldogházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjainak. A megvalósításhoz összefogás és anyagi erőforrás kell, ezért jótékonysági bált is szerveznek. Szeretnék az külsőleg megújult tűzoltóságot belülről is otthonosabbá alakítani, a környezet kialakításához bútorokat is vásárolnak. Ezért találták ki, hogy a település életében először tűzoltóbált szervezzenek. ■ Akár háromszáz főt is vendégül tudnak látni az első tűzoltóbálon Jászboldogházán. Az előkészületeket már megtették, a helyi sportcsarnokban tartják meg a rendezvényt. Reményeik szerint akár 300 főt is vendégül tudnak látni az első tűzoltóbálon Jászboldogházán, amelyet márciusban szeretnének megtartani - tudtuk meg Szűcs Gergelytől, az egyesület elnökétől. ■ Darázs Melinda SZ0U0N.hu A SZ0LN0K-JÁSZKUN ONLINE A Jászságban az elmúlt hónapokban a munkanélküliség mértéke meghaladta a kilencvenes évek elbocsátási hulláma időszakában regisztrált legmagasabb számot. A helyzet — az optimista várakozások szerint - az év második felében javulhat a kistérségben. Banka Csaba A gazdasági recesszió a legtöbb ágazatban éreztette hatását, s mindezek nem kerülték el a jászberényi cégeket sem. A recesz- szió, számos negatív hatása mellett, generált olyan terveket és projekteket, amelyek eredményeként mostanra már számos pozitív folyamat indulhatott el. A Ruukki Tisza Kft. jászberényi cégénél - olvasóink jelzései szerint - például több száz munkavállalótól kellett megválni az elmúlt évben. A cég HR-vezetője, Beck Dániel érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy az adott gazdasági környezetben megpróbáltak alkalmazkodni a helyzethez. A vevői igény változása maga után vonta a költségstruktúra szükségszerű változtatását. A hatékony termelés, a költségcsökkentő és takarékosságot célzó számos projekt mellett, sajnálatos módon a létszám csökkentése sem volt elkerülhető. A saját dolgozók megtartása érdekében elsősorban a kölcsönzött munka- vállalókat bocsátották el. Tavaly márciusától áttértek a heti 40 órás munkaidőről a heti 32 órás munkaidőre. Ezzel az intézkedéssel sikerült az elbocsátásokat mérsékelni és létszámukat 420 fő felett tartani. Megtudhattuk mindezen túl, hogy jelenleg a Svédországban, illetve Finnországban gyártott több termék Jászberénybe való átszervezése elkezdődött, amely folyamat eredményeként új termékek előállítása, termelésbe való bevezetése jobb versenyhelyzeted ad majd az egykori Aprítógépgyárban. Az elindított fejlesztési proA mindennapok szintjén egyelőre még nem látszik az, hogy a gazdaság magához tért volna a recesszió hatásaitól Legalább is az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jászberényi Kirendeltségén egyelőre csak a munkanélküliek számának további emelkedéséről tudtak beszámolni Bacher Konrádné kirendeltségvezető elmondta, jekt mellett pedig számos kapacitás- és minőségfejlesztő beruházást indítottak el. A darabolóüzem hajlítókapacitását egy Svédországból hozott 500 tonnás prés, míg a hamarosan üzembe állítandó plazmavágó a darabolás minőségét és hatékonyságát növeli. A novemberben átadott új forgácsológép nagy méretű munkadarabok hatékony megmunkálását teszi lehetővé. Mindezek mellett pedig - egyik legfontosabb beruházásként—az európai környezetvédelemi előírásoknak is megfelelő új festőüzemet építenek januártól.- A kereskedelemben várhatóan még csak visszafogottan jelentkezhet a fogyasztás növekedése, jellemzően az egész évet tekintve a napi cikkek piacán a hogy mostanra a regisztrált álláskeresők száma megközelítette a négyezret, jelenleg mintegy 3900 ember keres munkát a ki- rendeltség területén. Ez az adat magasabb, mint a kilencvenes évek derekán, a gazdasági szerkezetváltás idején. Továbbra is érződik az építőipar, valamint a mezőgazdaság szezonalitásából következő hatás is, és egyelőre stagnálás, a tartós fogyasztási cikkek piacán pedig a kivárás lesz még jellemző a vásárlókra— vélekedett Rédei István a Co-op Star Zrt. elnök-vezérigazgatója. A szakember hozzátette, idő kell ahhoz, hogy a 2009-ben tapasztalt negatív hatásokat a „családi kassza” kiheverje. A kereskedelemi forgalom alakulására egyértelmű hatással van az, hogy a foglalkoztatási arány hogyan változik. Az év első felében pedig egyelőre még nem lehet arra számítani, hogy a gazdálkodó vállalkozásoknál a foglalkoztatás nagy arányban növekedne. Ezt a kereskedelmi cégek is érzékelik, és egy-egy adott térségben nem lehet számítani arra, hogy nagyobb dolgozói felvételre lesz szükség. az állásajánlatok sem gyarapodnak. A gazdasági társaságok, a termelő üzemek várakozásait figyelembe véve a munkaügyi szakember véleménye szerint legkorábban az év második felében, júliustól lehet arra számítani, hogy már az állásajánlatok száma is gyarapodni fog a térségben. Új buszöblöket akarnak építeni A közösségi Közlekedés fejlesztése a Jászságban című pályázat beadás előtti utolsó fázisba került, amelynek jóváhagyásáról a héten dönt soron kívüli ülésén a Jászsági Többcélú Társulás. Pusztamonostor például két, a településen kialakítandó buszöböl megvalósítását szeretné elérni ebből a pályázatból. Sikeres pályázat esetén közel 10 millió forintot tudnak majd a megállók építésére fordítani. Lesz kerékpárút Jászjákóhalmán jászjákóhalma önkormányzata megkapta a hivatalos értesítést arról a sikeres pályázatáról, megvalósulhat a településen belül a 31-es főútvonal mentén a kerékpárút. — A falu lakóinak biztonságos közlekedését szolgálja majd az út, amelynek építése a tervek szerint 2012-ben kezdődhet - mondta Lukácsi Pál polgármester. A közel négy kilométernyi út költségének 90 százalékát, 128 millió forintot nyert a pályázaton Jákóhalma. Több eső, kevesebb tűz Jászboldogházán nyugalmas évet zárt a Jászboldogházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az elmúlt évben ugyanis jóval kevesebbszer vonultak tüzet oltani, mint az előző években. — Közel 30 százalékkal kevesebb volt a riasztásunk, hiszen az őszi avartüzek kialakulását az esős időjárás megakadályozta — mondta Szűcs Gergely, az egyesület elnöke. Lakossági fórumot tartanak Jászberényben elkészült a jászberényi gyűjtőutak felújítása. A Platán, a Bajnok, az Ártér, a Kinizsi, a Bajnok, Batthyány és az Október 23-a utca, valamint az Ady Endre és Bercsényi út lakói ma délután 15 órától mondhatják el észrevételeiket a beruházással kapcsolatban a városházán. SZ0U0N.hu További jászsági hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A szakember szerint az év második felében jöhet a pozitív változás Hívja az Új Néplap újságíróját! Banka Csaba elsősorban a Jászságtelepülésein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 57-501-710-es Csirkefőzés a kommunista államban Európa utolsó kommunista államában, a Transz-Dnyeszteri Köztársaságban főzött paprikás csirkét a jászberényi születésű Turó- czi Gábor. Immár a kilencedik extrém főzését teljesítő kalandtúrázó szakács sikeresen készítette el a hagyományos étket. A fiatalember a Budapest — Csernobil autós túra részeként jutott el a még mindig kommunista államként szereplő kevéssé ismert köztársaságba. A különleges viszonyokat jelezte, hogy 200 méterenként rendőrök figyelték a szakács minden egyes mozdulatát. A túra során egyébként számos ételkülönlegességet kipróbált Moldáviában, Romániában és Ukrajnában is. m Banka Cs. Lehel szalagavató. Jászberényben a hét végén tartották meg a Lehel Vezér Gimnázium hagyományos szalagavató bálját. A rendezvénynek a Bercsényi sportcsarnok adott otthont. A végzős osztályok műsorát sok száz érdeklődő hozzátartozó, barát és iskolatárs figyelte. Megítélt támogatással sem lesz beruházás? Jásztelken lassan kifutnak az időből a helyi szennyvízcsatorna-beruházás előkészítése kapcsán. Továbbra sem találnak azonban hitelező bankot, így az önkormányzat egyelőre nem tudja, hogyan teremti elő a fejlesztéshez szükséges mintegy 120 millió forintos önerőt. Jó néhány alkalommal számoltunk már be a kistelepülés szennyvíz- csatorna projektjének előkészítéséről. Mint ismert, a falu pályázat útján négyszázmillió forintos támogatásra jogosult a fejlesztés megvalósításához, csakhogy hónapok óta képtelen előteremteni a szükséges önerőt. A lakossági előtakarékosság ugyan megkezdődött, viszont nem találnak hitelező bankot. Ráadásul a korábban már jóváhagyott elvi vízjogi engedély március végén lejár. Ha addig a kivitelezésre nem sikerül kiírni a közbeszerzési pályázatot, akkor új engedélyt kell beszerezni, ami további költséget jelentene. — Folyamatosan tárgyalunk bankokkal - mondta Kisbakonyi Zoltánná polgármester -, de az is szóba került, hogy külső befektetőt vonunk be a majdani hálózat üzemeltetését felvállaló gazdasági társaságba. Igaz, így nem tisztán önkormányzati társaság alakulna a majdani szolgáltatás biztosítására, viszont ennek fejében rendelkezésre állna a szükséges önerő. ■ B. Cs. A < K Álláskeresők a Jászságban (fő) 2008. ősz 2100-2 200 2009. tavasz 3500-3 600 2009. ősz 3 600-3 700 2010. január 3900 (FORRÁS: ÉARMK JÁSZBERÉNYI KIRENDELTSÉG)