Új Néplap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-11 / 8. szám

KOZELET „Szlovákiának fel kell készülnie arra, hogy az áprilisi válasz­tást Magyarországon a Fidesz nyeri, amely a nagymagyar sovinizmusra és na­cionalizmusra orientált párt - hangoztatta tegnap Robert Fico. A szlovák kor­mányfő szerint emiatt védelmezni kell országát, mert az kemény tűz alatt lesz. Amputálni kellett Erőss Zsolt egyik lábát JOBB LÁBÁT TÉRDTŐL lefelé amputálták a lavinabalese­tet szenvedett Erőss Zsolt­nak - közölte a Péterfy Sán­dor Utcai Kórház baleseti központjának szakmai igaz­gatója. A hegymászó „az összes lehetséges előnyt és hátrányt megbeszélve” a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex re­habilitációt lehetővé tévő amputációt választotta, ezt szombaton elvégezték rajta. A pápa a bevándorlók tiszteletére szólított fel xvi. Benedek pápa elítélte az olaszok és afrikai bevándor­lók között az elmúlt napok­ban Olaszország déli részén történt véres összecsapáso­kat. Úrangyala imádságának végén a katolikus egyházfő kijelentette: „A bevándorló emberi lény, akit megillet a tisztelet.” Szerinte a beván­dorlók jobb életet keresnek egy olyan országban, amely­nek szüksége van rájuk. Házon belül támadják Merkelt saját pártjának négy veze­tő politikusa példátlan tá­madást indított Angela Merkel kancellár ellen egy =• nyílt levélben. A Német Ke­reszténydemokrata Unió (CDU) elnökét erélytelen­nek tartott vezetési stílusá­ért, illetve amiatt bírálják, hogy kerül mindenfajta konfrontációt a koalíciós partner liberálisokkal. Merkelt erélytelennek tartják I UNGU LU SI NGOLA Cabindában egy fegyveres angolai katona őrzi az elefántcsontparti, a ghánai és a Burkina Fasó-i válogatott szállását. A togói csapat már hazament Hazament a togói csapat AFRiKA-KUPA Szeparatisták öltek meg három embert Cabindában Togo válogatottja végül mégis lemondta a részvé­telt az Afrika-kupáról, miután az ország minisz­terelnöke hazarendelte a csapatot a pénteki fegyve­res támadás után. Éber Sándor „A tegnapi megbeszélésen mi, játékosok úgy határoztunk, fut­ballistaként megpróbálunk va­lami jót tenni a hazánkért, első­sorban a halottak emlékére - mondta a togói válogatott legna­gyobb sztárja, Emmanuel Ade- bayor. - Sajnos a miniszterelnök és a hatóságok máshogy döntöt­tek, ezért összecsomagolunk és hazarepülünk” - közölte a Man­chester City légiósa. Togóban háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a kormány, mi­után pénteken fegyveres támadás érte az ország futbailválogatottját szállító buszkonvojt az ango­lai-kongói határvidéken. A me­rényletben három ember, az ango­lai sofőr, a togóiak másodedzője, Abalo Amelete és a sajtószóvivő Stanislas Ocloo életét vesztette. Nyolcán megsebesültek, köztük két játékos, Serge Akakpo és Obüale Kossi. Sokáig halottnak hitték a csapat háton lőtt tartalék kapusát. Kodjovi Obilalét a dél-af­rikai Johannesburgban műtötték meg, állapota jelenleg stabil. A játékosok elmondása sze­rint több mint negyedórán át tar­tott a lövöldözés, mindenki föld­re vetve magát próbálta védeni ez Év nyarán Dél-Afrikában rendezik meg a labdarúgó-vi­lágbajnokságot. Az országot eddig is sok bírálat érte a biz­tonsági helyzet miatt, több vé­lemény szerint Dél-Afrikától a rendezés jogát is el kellene venni. Az országban a statisz­tikák szerint naponta ötven embert gyilkolnak meg. A tu­ristákat leginkább érintő az életét. Többen SMS-eseket küldtek a hozzátartozóknak, hogy elbúcsúzzanak tőlük, mi­után azt hitték, nem élik túl a tá­madást. Többen sokkos állapot­ba kerültek. Végül a buszokat követő biztonságiak legyűrték az őserdőből támadó gerillákat, akik főként a poggyászokat szál­lító buszra tüzeltek. Souleymane Habuba, az afri­kai futballszövetség egyik illeté­kese érthetetlennek nevezte, hogy miért nem repülővel utaz­autórablások és fegyveres rab­lások száma tavaly még folya­matosan növekedett. A nem­zetközi szövetség (FIFA) elnö­ke, Sepp Blatter kijelentette, hogy az elmúlt három évben három nagyobb tornát is min­den incidens nélkül rendeztek meg Afrikában, ezért nem szabad leállítani a mostani Afrika-kupát sem. tak a togóiak a többi válogatott­hoz hasonlóan, így elkerülhet­ték volna az olajban gazdag terü­letet, az angolai megszállás alatt lévő Cabindát, ahol szélsőséges csapatok tevékenykednek. A ter­rorakciót a Cabindai Enklávé Felszabadító Erői (FLEC) nevű szeparatista szervezet vállalta magára. A tartomány független­ségéért küzdő FLEC korábban fi­gyelmeztette az angolai kor­mányt, hogy a helyzet nem elég békés ahhoz, hogy az „ő terüle­tükön” mérkőzéseket rendezze­nek, és ezt nem is engedi meg. Paulo Kassoma angolai mi­niszterelnök elszigetelt cselek­ménynek minősítette a véres merényletet, egyúttal hangsú­lyozva, hogy garantált a részt ve­vő csapatok biztonsága. Az afri­kai és a Nemzetközi Labdarúgó­szövetség hatékony biztonsági intézkedéseket követeltek Ango­lától. Az afrikai játékosok euró­pai klubjai - például Udinese, Hull, Portsmouth - közül egyre több követeli vissza játékosait a tegnap elkezdődött tornáról. Dél-Afrika: napi ötven gyilkosság a vb-rendezőnél Vizsgálat Nagykanizsán és Szegeden a H1N1 miatt „Miután Nagykanizsán és Sze­geden több haláleset is előfor­dult, az ÁNTSZ vizsgálatot ren­delt el, hogy jobban megismer­jék a influenzajárvány regioná­lis jellemzőit” - jelentette be az országos tiszti főorvos. Falus Fe­renc hangsúlyozta, hogy nem a kórházak eljárását vizsgálják, hanem a vírus terjedésének hát­terét kutatják, mert erről eddig viszonylag kevés adatuk volt. Át­tekintik, hogy a kórházba került betegek közül és környezetük­ben hányán voltak beoltva, hol fertőződhettek meg, milyen a munkahelyi környezetük. A nagykanizsai kórházban alig három hét alatt összesen négy beteg halt bele a feltételez­hetően influenza által okozott szövődményekbe, bár eddig nem minden esetben igazolódott a HINl-fertőzés gyanúja. Egyik el­hunyt sem kapott védőoltást. Szombaton egy 59 éves dok­tornő hunyt el, aki 18 napig volt lélegeztetőgépen, mivel a Hl NI vírus fertőzésének gyanújával kezelték - közölte vasárnap az osztály ügyeletes orvosa. A szegedi klinikákon kezelt betegek közül eddig négy férfi, nyolc nő és egy koraszülött gye­rek halála hozható összefüggés­be az új influenzával. Legutóbb húsz - tíz férfi, hat nő és négy gyerek - HINl-influenzás bete­get ápoltak, közülük kilenc páci­ens szorul intenzív ellátásra, öt embert géppel lélegeztetnek. ■ Kevesebb a megbetegedés „AZ ÉSZAKI FÉLTEKE orszá­gai már túl vannak az idei influenzaszezon csúcspont­ján” - áll a WHO köziemé nyében. Európa legtöbb or­szágában és Észak-Ameri- kában már csökken a meg­betegedések száma. A déli féltekén pedig, ahol tavaly burjánzott az új vírus, a la­kosság nagy része már vé dettséget élvez. Közel 13 ezren haltak meg eddig a H1N1 vírus miatt. Szalainé intézte mások végkielégítését is? BKV A volt humánpolitikai igazgatónál több száz munkaszerződést találtak Újszülöttet találtak a Bethesda lépcsőjén Több mint száz BKV-s munka- szerződést találtak a rendőrök a közlekedési cég szombaton elő­zetes letartóztatásba helyezett egykori humánpolitikai igazga­tójánál - értesült a köztelevízió. A nyomozás adatai szerint Sza­lainé Szilágyi Eleonóra 2008- ban, nyugdíjba vonulása előtt egy héttel közös megegyezéssel felbontotta munkaviszonyát, hogy megkapja a bruttó 86 mil­lió forint végkielégítést. A nyo­mozók szerint azonban Szalainé nemcsak saját magának intézett többmilliós végkielégítést. A volt igazgató lakásán tartott házkuta­táskor egy páncélszekrényben több mint száz aláírt és aláírat- lan BKV-s munkaszerződést ta­láltak, amelyek közül több veze­tő beosztású dolgozóé volt. Szalainét szerdán vette őrizet­be a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával. A Fővárosi Főügyészség pénteken kezdeményezte a volt BKV-s igazgató előzetes letartóztatásba helyezését harminc napra. Az ügyészség szerint „a rendelke­zésre álló adatok alapján meg­alapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyá­sa esetén a még teljes mérték­ben fel nem derített cselekmé­nyek vonatkozásában megnehe­zítené az igen szerteágazó bizo­nyítást”. A végzés ellen a gyanú­sított és védője fellebbezett, így az nem jogerős. Szalainé jelenleg előzetesben van Szalainé az őrizetbe vétele után vallomást tett, amelyben vá­laszolt a nyomozók kérdéseire, de a gyanúsítás és az őrizetbe vé­tel ellen is panasszal élt. Az igaz­gató végkielégítésére és tovább­foglalkoztatására 2009 júliusá­ban derült fény, amikor a Magyar Nemzet azt írta: a humánpoliti­kai igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában mintegy száz­millió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel, a cég to­vábbra is foglalkoztatta. Sziebert György jogi igazgatót karácsony előtt tartóztatták le vesztegetés gyanúja miatt. Fűzik Zsolt informatikai igazgató to­vábbra is bujkál, ellene nemzet­közi elfogatóparancsot adtak ki. ■ Egy újszülött kisfiút hagytak a fő­városi Bethesda Gyermekkórház lépcsőjén vasárnap reggel hat óra után pár perccel. A csecsemő élet­képes, egészséges, valószínűleg nemrég születhetett. Liszkay Gá­bor főorvos, az intenzív osztály ügyeletese elmondta, hogy a kis­fiú kielégítő állapot­ban van, érett, időre született babának tű­nik. A lépcsőn ha­gyott gyereket eny­hén kihűlt állapot­ban vitték fel az intenzív osztály­ra, megtalálásakor még nem le­hetett pontosan tudni, milyen be­avatkozásokra lesz szükség, mi­óta volt a lépcsőn. Ma valószínű­leg már átkerül a csecsemőosz­tályra. Az ügyben kiskorú ve­szélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrség isme­retien tettes ellen indít eljárást. A kisfiút Bencének nevezték el. Budapesten még egy csecse­mőt találtak vasárnap az utcán, de ő már nem volt életben. A XXII. kerületben egy járókelő egy fel­tehetően koraszü­lött holttestére ta­lált. A magzat kö­rülbelül 30 hetes volt, amikor a világra jött. A rendőrség elrendelte a koraszü­lött rendkívüli boncolását, hogy megállapítsák, életképes volt-e a baba, és ha igen, mi okozta a halálát. ■ ■ Egy járókelő egy koraszülött holttestét találta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents