Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-04 / 284. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. DECEMBER 4., PÉNTEK 5 KISÚJSZÁLLÁS Felverik a balesetveszélyes folyosói betont Megújul a kisújszállási városhá­za emeleti folyosóján a baleset- veszélyes burkolat. Az önkor­mányzat év elején döntött arról, hogy pályázik a felújításra. Mi­vel nem nyertek, most önerőből újítják fel az épület emeleti folyo­sóját, ugyanis a nyolcvanas években a burkolatra rakott li­nóleum (PVC) alatt már több he­lyen jelentősen sérült a közel ki­lencvenéves beton. Most a szak­emberek teljesen felverik ezt, és új aljzatbetont kap a folyosó. Ezt követően egy tartós, speciális, úgynevezett terrazoburkolattal látják el. A több mint tízmilliós munkák már tartanak, a folyosót így szakaszosan zárják le az ügyfélforgalom elől. Bár a föld­szinten is jó lenne felújítani a burkolatot, azt önerőből nem tudja a város megoldani. Ameny- nyiben nyer az önkormányzat, a városháza teljes akadálymente­sítésére beadott pályázata, ak­kor ez is megvalósul, és lift is ke­rül majd az épületbe. ■ Advent jegyében ünnepelnek a kenderesiek A kenderesi civil szervezetek, in­tézmények és egyházak közös szervezésében adventhez és ka­rácsonyhoz kapcsolódó rendez­vényeket tartanak december 14- től a művelődési házban. Aznap délelőtt az óvodai intézmény a kicsiknek Luca-napot rendez itt kézműves-foglalkozásokkal, majd az óvónők és a gyerekek közösen adnak műsort. Másnap a szakiskolásoknak lesz kará­csonyi műsora, ló-án a bánhal­mai Fenyves otthon és a kende­resi általános iskola ünnepel itt. Csütörtökön a katolikus egyház, pénteken a református egyház tart ünnepi megemlékezést. De­cember 19-én a mindenki kará­csonya keretében betlehemes műsor, kézműves-foglalkozás, majd öt órakor a városháza előtt felállított adventi koszorú közös gyertyagyújtása lesz. Vasárnap a régi piactéren közös betlehemi játék, szabadtéri program vár ki­csikre, nagyokra. ■ Az oldalt írta, fotózta és szerkesztette: Daróczi Erzsébet panasz Az aszály után most a sok eső jelentett gondot őszi munkáknál, mert nem volt tartalékunk, így késve kezdtük a szántást. Most meg az eső miatt állunk. Aki gazdálkodik, tudja, szerencse is kell a sikerhez. Bí­zom benne, hogy jövőre jobb évünk lesz, ránk férne már a si­ker - mondja a fiatalember. A kisújszállási gazdák a ha­gyományos kalászosok, kapás­növények mellett rizst is termel­nek. A nálunk is jól ismert, ha­gyományos fehér rizst egy kis­újszállási kft., indián rizst — vagy ahogy ismertebb: vadrizst — pedig kis úji, karcagi, békési és mezőtúri cégek, A Karcagi Cser­hát Kft.-nek is több mint két­száz hektár berendezett rizste­lepe van, melyben évekig fehér rizst termelt, most azonban ott is indián rizs termett.-A felvásárló kisújszállási In­dián Rizs Kft. hat termelővel áll kapcsolatban és 960 hektáron termeltet vadrizst - tudtuk meg Chrappán György ügyvezető igazgatótól. A kft.-nek 400 hektáros saját í rizstelepéből most 230 Chrappán György a hántolt és hántolatlan Indián rizzsel Még tartanak az A kisújszállási gazdálko­dók számára az idei év nem a legjobb volt, hi­szen az aszály rányomta bélyegét a termésre. Töb­ben jelentős veszteséggel zárják az évet. A térség­ben több ezer hektáron van berendezett rizstelep, de alig van bevetett terü­let, ott is inkább indián rizst termelnek. Daróczi Erzsébet- Nagyon örülünk annak, hogy pár éve apósomék felszámolták a szarvasmarha-állományukat, mert a mostani aszály miatt még a téli takarmányt sem tudtunk volna biztosítani — mondja a kis­újszállási Nagy János. A szarvas­marha-ágazat a nevetségesen alacsony tejárak miatt évek óta veszteséges, ha a takarmányára­kat nézzük, 100 forint felett len­ne a reális tejár, ez hatvan sincs. Apósomékkal majd 200 hektárt művelünk közösen. A búzát köz­vetlenül aratás után eladtuk, ta­valy hónapokig betároltuk, de csak ráfizettünk. A kukoricánk az aszály miatt jó háromnegyed termést adott. Ezt a több százez­res veszteséget megéreztük az a kisújszállási határban még tartanak az őszi munkák. Andrási Erika falugazdász el­mondta, a gazdák a tervezett őszi kalászosok 98 százalékát elvetették, kelésük megfelelő, állapotuk jó. A repcét a vetés után érkező októberi fagy ká­rosította, az őszi szántás mun­káit pedig a lehullott 120 mil­liméter csapadék nehezíti. A gazdák bíznak abban, hogy az időjárás még engedi az őszi munkák befejezését. A napra­forgó esetében 2,3 tonnás, a kukoricánál pedig 6,4 tonnás volt a hektáronkénti átlag. Jobb időkben ez 7-7,8 tonna is volt. A termény jó részét azon­nal eladták a gazdák, most a piac élénkülésével, akik betá­roltak, azok is értékesítenek. Adatok a kisújszállási határról: Szántóterület 16 ezer 371 ha Legelő, gyep 698 ha Napraforgó-termésátlag 2,3 t/ha Kukorica-termésátlag 6,4 t/ha FORRÁS: K1SŰISZÁLLÁSI FALUGAZDÁSZ volt bevetve. Az aszály miatt jó­val több vizet használtunk fel, mint a korábbi években. A vad­rizs meghálálta a gondoskodást, átlagon felüli volt a termés. A legrosszabb területen 1,1 tonnás volt a hektáronkénti termés, a legjobban 1,3 tonna. Volt már 0,8 tonnás átlagtermés is. Mivel közel egyszerre érett be a rizs, a feldolgozás az üzem te­rületén napi 24 órában ment. Egy hónap alatt 1100 tonna rizst vásároltak fel és pörköltek meg a tizennégy kemencében. Ez idő alatt az állandó 10-15 fős létszám 60-70 szezonális munkással bő­vült. A termés 90 százaléka Nyu- gat-Európába megy, 10-15 ton­nát adnak el itthon és ugyaneny- nyi megy a lengyel és ukrajnai piacra. Most Moszkvába küldtek mintát, mert onnan is van érdek­lődés az indián rizs iránt. Őket is sújtja a válság, két éve nem tudtak felvásárlási árat emelni. Most is 280 forint volt a kilónkénti átvételi ár. Az értéke­sítési ár is mintegy 20 százalék­kal csökkent. HÍRSÁV Maradtak az utcanevek, csak pontosítottak mint arról beszámoltunk, a kisújszállási önkormányzat kezdeményezte több utca át­nevezését. A beérkezett la­kossági véleményeket figye­lembe véve a képviselők úgy döntöttek, változtatás csak részben lesz: januártól a Csatorna utca Koronakerti szakasza Korona utca lesz, az Erdélyi Ferenc utca neve Erdélyi Sándorra változik. A bánomkerti külterület Bá­nóinkért lesz, .az egységes írásmód érdekében pedig pontosították az Apaffi, Illés- sy és Györffy utcák neveit. Már lezárták az évet a mozgássérültek szombaton tartotta évzáró rendezvényét a mozgássé­rültek megyei egyesülete kunmadarasi csoportja a művelődési házban. A mint­egy 150 résztvevő sorstársat Géléi Tamás csoportvezető, Márki Sándor polgármester és dr. Urbán Szabó Béla me­gyei elnök is köszöntötte. A madarasi, kunhegyesi és kenderesi mozgássérültek együtt ünnepeltek, a jó han­gulatról Szűcs Imre zenész gondoskodott. Megszületett a döntés a diákok támogatásáról a kisújszállási önkormány­zat bizottságai elbírálták a Bursa Hungarica ösztöndíj­ra beérkezett 67 pályázatot. A „B” típusú pályázókat, akik idén érettségiznek és szeretnének tovább tanulni, nem támogatták. Az „A” tí­pusú pályázók közül 19-en kapnak 3000-5000 forint közötti összeget. Fotópályázatot hirdettek a kultúra napjára A KISÚJSZÁLLÁSI KoSSUth Fo- tóklub fotópályázatot hirde­tett kisújszállásiak és innen elszármazottak részére. A té­ma szabad. A képeket január 6-ig kell a Művelődési és If­júsági Központba eljuttatni. Díjátadás a magyar kultúra napi rendezvényen lesz. SZ0U0N.hu A térség településeiről a SZOUON.Iw hírportálon olvashatnak. Kívül-beliil megújult a Piculás összefogás Immár civil házként működik az épület Tavasszal fogott hozzá a Kisúj­szállási Városvédő és -Szépítő Egyesület a Piculás - az olasz háborúból hazatért katonáink révén terjedt el hazánkban a kis értékű váltópénzt jelentő szó - épületének felújításához. Nagy Lajos alelnöktől megtudtuk, a városvédők mellett több helyi vállalkozó és cég is segített ab­ban, hogy az épület kívül-belül megújuljon. A belső helyiségek átalakítás után külön is használhatók let­tek. Mostantól itt kiállításokat, továbbképzéseket is tarthatnak. A jövőben a Civil Ház több helyi szervezet otthona lesz. A város­védők 2010-ben folytatni kíván­ják a felújítást. ■ „Kunhalmok, a mi katedrálisaink” címmel dr. Tóth Albert tartott első al­kalommal előadást az új, felújított helyszínen Mire készül most? Dr. Bugyka László őrnagy Dr. Bugyka László őrnagy lett no­vemberben a kisújszállási rend­őrőrs megbízott parancsnoka. Az új vezető 1996-ban szerelt fel rendőrnek, azóta dolgozott a szolnoki, a megyei, a budaörsi és a törökszentmiklósi kapitány­ságon.- Mivel gyerekkorom óta ér­dekelt a rendőri munka, a nyo­mozás, a bűnesetek felderítése, ezért választottam ezt a pályát. Amióta felszereltem, több mun­kakörben dolgoztam. Voltam ügyeletes tiszt, bűnügyi vizsgá­ló, közben jogi végzettséget is szereztem. Új beosztásomban el­sődleges feladatomnak tekintem a bűncselekmények visszaszorí­tását és az ügyfeldolgozás gyor­Dr. Bugyka László sítását. Utóbbihoz a következő időszak feladata a technikai hát­tér megteremtése - mondta az őrnagy, aki felvette a kapcsolatot az önkormányzatokkal, intézmé­nyekkel. A polgárőrséggel, a me­zőőrökkel munkamegbeszélé­sen megállapodott a feladatok­ban, hogy még hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni. A Kis­újszállás központjában kiépített térfigyelő kamerarendszer adta lehetőségeket a közlekedési bűn- cselekmények, szabálysértések tényszerű, gyors megállapítása érdekében szeretné jobban ki­használni. A napokban a kisúji rendőr­őrs állománya két fővel, a kende- resié egy fővel nőtt, ezzel remé­li, hogy gyorsabb lesz az ügyke­zelés, illetve sűrűbb szolgálatel­látást tud biztosítani a települé­seken.- A rendőri állomány az őrsön stabil, szakmailag jól felkészül­tek a kollégák, így mindannyian azon leszünk, hogy nyugodtabb, élhetőbb várost biztosítsunk a kisújszállási és a kenderesi lako­soknak - ígérte az új vezető. ■ Ráférne a siker a gazdákra A képen Györfi Mihály (balra) és Molnár Imre egy korszerű tisztítógépen végzik az Indián rizs osztályozását

Next

/
Thumbnails
Contents